Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
Nemzetközi körkép 1986. FEBRUÁR 22. Az SZKP kongresszusa elé Közép-Ameri ka Az áprilisi plénumtól a XXVII. kongresszusig A városi területi pártkonferenciákkal, a tagköztársaságok kommunista pártjai kongresszusaival lezárult a Szovjetunióban az SZiKP XXVII. kongresszusát megelőző beszámolási és választási időszak. , Az értekezletekről, köztársasági kongresszusokról közölt jelentések és az értékelő sajtóelemzések alapján megállapítható, hogy általában a kritikus hangnem, a problémafeltáró munkastílus jellemezte ezeket a fórumokat. A szocialista gazdaság és a társadalmi élet más területei fejlődésének meggyorsítását az SZKP Központi Bizottságának 1985 áprilisi teljes ülése vetette fel lét- fontosságú kérdésként. Mihail Gorbacsov, a KB főtát- kára minden párttaehoz. minden szovjet emberhez szólt, amikor kijelentette: „Mélységében, teljességében meg kell értenünk a kialakult helyzetet és le kell vonnunk a legkomolyabb következtetéseket. Az ország történelmi sorsa, a szocializmus állásai ma sokban attól függnek, hogyan vi'sz- szük előre a dolgokat.” A fejlődés meggyorsításának az áprilisi ülésen kidolgozott koncepciója a szocialista társadalom fejlesztésével, az életszínvonal emelésével, az ország gazdasági és védelmi képességei növelésével kapcsolatos legfontosabb feladatok reális és kritikus elemezésen alapul. A program meghatározta e kitűzött célok elérésének útját, megfelelt a dolgozók érdekeinek és törekvéseinek, ezért maga mellé állította az embereket, mozgósította a pártot és a népet. Fontos volt az ülésnek az a következtetése, hogy a vitára bocsátott kérdések elsőrendű fontossága, a fejlődés jelenlegi szakaszának jellege, a társadalom előtt álló feladatok újdonsága és méretei megkívánják „a kialakult helyzet alapos átgondolását, bátor döntéseket és határozott tetteket követelnek”. A munka stílusának és módszereinek megváltoztatását fékezték a vezetők egy részének „a nyugodt évek” során meggyökeresedett hiányosságai — a gondolkodás sablonossága, az elért eredményekkel való megelégedés, a hajlam a sikerek eltúlzására és a hibák eltussolására, figyelmen kívül hagyására, az önkritika hiánya — mutattak rá a most lezajlott pártértekezleteken és a köztársasági kongresszusokon. Mindezeket a hibákat nyiltan, kendőzetlenül bírálták a pártfórumokón és alaposan elemezték őket. Ez a szovjet kommunisták erejének, egészséges erkölcsi normáinak, politikai érettségének bizonyítéka — állapították meg az elvégzett munkát értékelő elemzések. A pártfórumok munkáját a céltudatosság jellemezte. Feltárva a pártszervezetek és a dolgozói kollektívák előtt álló problémák minden vonatkozását, meghatározták a megoldásuk eszközeit is. Konkrét célokat tűztek ki a munka termelékenységének növelése, a termékek minőségének javítása, az intenzív gazdálkodási módszerekre való' áttérés, a gazdasági elszámolás rendszerének szélesebb körű elterjesztése, a takarékosság, a rend, a fegyelem megszilárdítása érdekében. Megállapították: erősíteni kell a dolgozói közösségek, a társadalmi szervezetek, a lakossági egyesületek szerepét a társadalom életében. A beszámolási és választási időszak során bebizonyosodott, hogy a dolgozók mindinkább bíznak saját erejükben, erősödik tettre- készségük a munkában és a társadalmi, politikai életben, mivel felismerték a kedvező változások valódi lehetőségeit. Olvasói levelek százai tanúskodnak arról, hogy valóban tömegessé vált a társadalmi és gazdasági fejlődés meggyorsítását elősegítő tartalékok feltárása, különösen a kongresszust megelőző munkaverseny keretében. A jelenlegi hangulat és körülmények ösztönzik a kezdeményezést, s igy a pártszervezetek munkája is mind hatékonyabbá válik. A beszámolók és a felszólalók rámutattak, hogy a pártszervezetek sorainak további tömörítése, a munka színvonalának javítása a valódi, nem látszat tettrekész- ség, az önkritika és a felelősségtudat erősítése révén újabb eredmények születhetnek. Megállapítható, hogy az elmúlt időszak legfontosabb eredménye a párt tömegkapcsolatainak erősödése, az emberekkel való konkrét, élő foglalkozás elterjedése volt. A kongresszusi dokumentumokban fontos helyet foglalnak el a szociális problémák. A Központi Bizottság már említett áprilisi ülésén hangzott el: „Rendkívül figyelmesnek kell lennünk mindenben, ami az emberrel, munkájával, anyagi jólétével, pihenésével kapcsolatos. Ez számunkra politikai kulcskérdés.” ' Az elmúlt időszak vitái során kiderült, hogy a Szovjetunióban úgy tartják: a szociálpolitikának a jelen körülmények között nagy és egyre növekvő gyakorlati jelentősége van; az e területen elért sikerek mozgósítják az emberek energiáit, vagy ahogyan gyakran fogalmaznak, az emberi tényező ma nagyon is szükséges aktivizálását eredményezik. A pártfórumokon rámutattak a munkaidő megtakarításának, a munkaerőforrások ésszerű kihasználásának azokra a tartalékaira, amelyeket a szociális gondok tökéletesebb megoldása révén lehet mozgósítani. Ismertették a legjobb vállalatok tapasztalatait, amelyek azt bizonyítják, hogy az e területre összpontosított erőfeszítések nem hiábavalóak: a munka termelékenységének növekedését, a dolgozók táppénzen töltött napjainak csökkenését, a dolgozói közösségek stabilitásának és összeforrottságának erősödését, az emberek munkában való és társadalmi tett rekészségének fejlődését eredményezik. Nem kevéssé fontos, hogy az ilyen hozzáállás serkenti a gazdasági vezetők kezdeményező, vállalkozói kedvét — állapították meg a moszkvai értekezleten. „Az emberi tényező aktivizálása” szempontjából különösen fontos a ■ megfelelő tartalmú és formájú ideológiai munka. Ennek feladata: folytatni és továbbfejleszteni a gazdálkodásmód átalakítását, megerősíteni és visz- szafordíthatatlanná tenni a társadalomban megkezdődött kedvező folyamatokat” derült ki a sajtóbeszámolókból. A gyakorlati tennivalóknak azt a programját, amelyet az SZKP előttünk álló XXVII. kongresszusa meg fog vitatni és el fog fogadni, minden szempontból forradalmi jellegű és méretű programnak tekintjük — mondotta a L’Humanitének adott interjújában Mihail Gorbacsov. A beszámolási és választási időszak, az eddig elvégzett munka, a kongresszussal kapcsolatos elvárások és a dokumentumok vitája során megfogalmazott javaslatok egyaránt azt bizonyítják, történelmi jelentőségű kongresszusra készülnek, a Szovjetunióban. A párt eddig elvégzett munkáját értékelő és a jövő feladatait megszabó legfontosabb pártfórum munkáját a konkrétság, az önkritikus hangnem és a továbblépés határozott igénye fogja jellemezni. A harmadik nekifutás Caraballedában tanácskoznak a nyolcak kfilfigyminlszterel Aki csak egy kicsit is figyelemmel kiséri a közép- amerikai fejleményeket, pontosabban a békés rendezésre irányuló törekvések sorsát, az minden bizonnyal csodálkozva vette észre, hogy a Contadora-csoport országai milyen nagyszabású diplomáciai offenzívával kezdték az idei évet. A meglepetésre az adhat okot, hogy tavaly év végén — harminchat hónapi próbálkozás után — igencsak úgy festett: nem hozzák meg régóta várt gyümölcsüket azok az erőfeszítések, amelyekkel a válság sűrű dzsungeléból igyekeztek megtalálni a kivezető utat. Ez az útkeresés annyira kifárasztotta az érdekelteket, hogy a New York Times című amerikai újság végelgyengülést feltételezve egyenesen halottnak titulálta a Contadora-csoportot. A közvetítők vágya Ez a diagnózis a jelek szerint tévesnek bizonyult, hiszen röpke erőgyűjtés után újból hallatták hangjukat az immár nyolcakká kibővült négyek: Mexikó, Kolumbia, Venezuela és Panama, valamint Peru, s az új keletű demokráciák, Argentína, Brazília és Uruguay. A venezuelai Caraballedában január közepén tartott tanácskozás és az ott elfogadott felhívás ékes bizonyságát adta, hogy az érintettek nem tették le véglegesen a lantot, tovább próbálkoznak azzal, hogy megbízható, minden fél számára elfogadható alapokat teremtsenek a válság tárgyalásos . rendezéséhez. De mivel- magyarázható a Contadora-csoport tagállamainak mondhatni már konok kitartása? Nos erre a válasz ez lehet: a közvetítők felismerték, hogy eddigi tevékenységük — felmutatható, látványos eredmény nélkül is — inkább áldásosnak, mintsem áldatlannak minősíthető. Hiszen az utóbbi három évben nem kevésszer éppen a Contadora simított el olyan konfliktusokat, fojtott el olyan szikrákat, amelyek fellobbanása végzetes robbanáshoz vezetett volna. Viszont továbbra sem változott a közép-amerikai társég alapképlete, amelyet legérzékletesebben úgy ábrázolhatnánk, hogy Nicaragua. Salvador, Honduras, Costa Rica barátinak nem mondható partijukat egy olyan lő- poroshordó tetején játsszák, amelynek gyújtózsinórja egyenesen Washingtonba vezet. Elvágni ezt a bizonyos zsinórt és a lőporoshordó helyett tárgyalóasztalhoz ültetni a haladó vezetésű Nicaraguát a rá ferde szemmel tekintő szomszédokat — ez a vágy mdtiválja a békeközvetítők ismét felpörgetett tevékenységét. Igen ám, de már két ízben kudarcot kellett elkönyvelniük a lelkes javaslattevőknek. Pedig az első terv kezdetben gyors sikert ígért, főleg azután, -hogy Managua — az USA és szövetségesei csalódására — kész volt aláírni aZt a messzire menő okmányt, amely valamennyi külföldi tanácsadó azonnali kivonásáról, a , külföldi katonai támaszpontok felszámolásáról és a külföldi haderők részvételével tartandó hadgyakorlatok betiltásáról intézkedett volna. Sajnos, csak feltételes módban beszélhetünk a javaslatról, mert mint kiderült, amerikai nyomásra a válságzóna államai egymás után kezdtek kibúvókait keresni s találni. Legfőbb indokuk végül is az ldtt, hogy a terv egyoldalú előnyöket biztosít Nicaraguának. A hosszadalmas tárgyalási huzavona a békeokmány módosításával ért véget. Miután ez a tervezet már csak a külföldi katonai jelenlét fokozatos megszüntetéséről tett említést, s nem rendelkezett egyértelműen a más hadseregekkel végrehajtandó hadgyakorlatokról, az Egyesült Államok fokozódó agresszivitása miatt Ma- naguában nem tehettek mást, mint hogy elálltak az aláírástól, hiszen hiányoztak azok a legalapvetőbb feltételék, amelyek szavatolnák az ország biztonságát. Ilyen előzmények után ültek le az asztalhoz a nyolcak vezétő diplomatái a venezuelai városban, s tanácskozásuk eredményeként ismét az Egyesült Államok térfelére került a labda. Hogy miért éppen oda? Közismert, hogy a rendezést elsősorban az USA akadályozza, nem pedig közép-amerikai szövetségesei. ök csak amerikai su- gallmazású tervek kiszolgálói. Eddig legalábbis azok voltak, kérdés, hozhat-e némi változást a több középamerikai állam élén végbement személyi változás? De ami enniél is lényegesebb kérdőjel, az az, hogy hajlandó-e módosítani alapállásán Washington, avagy továbbra sem képes a békés egymás mellétt élésre a sandinista kormányzattal. Shultz puhítása Ismerve az amerikai hozzáállást, a közvetítők tudják, hogy a viszályok békés megoldásának kiindulópontja lenne Managua és Washington kétoldalú viszonyának rendezése. Éppen ezért a nyolcak február elején látványos diplomáciai lépésként testületileg Washingtonba utaztak, s Shultz külügyminisztert próbálták puhítani. Egyelőre azonban vajmi kevés sikerrel, hiszen ismeretes, hogy Reagan elnök újabb nagy összegű segélyek folyósítását szorgalmazza a nicaraguai kontrák (ellenforradalmárok) számára, nem akarja megszüntetni a térségbeli katonai jelenlétet, s mereven elzárkózik a kétoldalú tárgyalások felújításától, a kapcsolatfelvételhez pedig olyan — Nicaragua belügyeit érintő — feltételeket állít, hogy Ma- naguában érthető módon ilyen áron nem akarnak tárgyalni. Így tehát a Cantadora-cso- port harmadik nekifutását a gondok és remények között hánykolódás jellemzi. Egyrészt bizakodnak, hogy a caraballedai üzenetben lefektetett tízparancsolat elvi alapként szolgálhat a középamerikai rendezéshez, egy sor konkrét javaslatuk és jó- szolgálati tevékenységük révén pedig elkerülhetik hajójuk újbóli zátonyra futását. Másrészt a politikusok aggódva tekintenek az amerikai magatartás alakulására, amely mint már utaltunk rá, meghiúsíthat minden próbálkozást. Daróczl László Tevék és gépkocsik A sivatag hajója Az arab országokban nem ritka eset, hogy az életét addig jórészt teveháton töltött pásztor vagy jobbmódú földműves szinte egyik napról a másikra „nyergei át” a XX. század közlekedési eszközére, a gépkocsira. A japán furgonok, ’ kisteherautók ma már Marokkótól Északkiemenig mindenhol közkedveltek, s előfordul, hogy az újdonsült sofőrök gyakorlatlanságának épp a kétpúpúak esnek áldozatul. (Tavaly csak az Egyesült Arab Emigrátusokban körülbelül 300 tevét gázoltak el — nem sokat segített az ilyenkor kirótt ítetefnesf ezer dollárnak megfelelő büntetés sem.) A borsos bírság egyébként teljesen érthető. A sivatag hajóját nagy becsben tartják. Nemcsak munka- és tűrőképességével tűnik ki, hanem — bármilyen furcsán hangzik — élelmezési és környezetvédelmi szempontból is hasznot hajt. Igénytelenebb a szarvasmarháknál (közismert, milyen sokáig elviseli a szomjúságot), teje gazdagabb proteinben, s hozama sem alacsonyabb: egy jól táplált állat ugyanannyit adhat naponta, mint egy átlagos friz tehén Európában. S a környezetvédelem? Nos, a teve sokkal szárazabb, tüsl- késebb növényzettel is megelégszik, kevésebb kárt okoz legelésével. Sok szakértő azt javasolja, hogy a félsivatagos, pusztuló növényzetű régiókban, ahol tartani kell a zöldterületek további gyors visszahúzódásától, változtassák meg az állatállomány összetételét, s részesítsék előnyben a hagyomál- nyos tevetartást. Külföldi tudások is folytatnak kísérleteket. Dt. Reuven Yagil, a Ben Gurion egyetem professzora például egy tet- nyésztőtelepet akar létrehozni Dél-Egyiptomban vagy ÉszakkSzudánban. ahol hormonkezeléssel az állatok szaporodását befolyásolná. A gépkocsik térhódításán, s az ezzel szorosan összefüggő életmód-váltáson persze minden ilyen „agrár-haszon” édeskeveset módosít. Az arab országokban — különösen a tehetős, olajtermelő államokban — az automobilizmus terjedél- se kiugró ütemű. Másfél évtizede Ománban öt (!) kilométer hosszú aszfalt út volt, Kuvaitban negyven éve még semennyi — míg napjainkban a kisebb sejkségeket is korszerű autósztrádák hálózzák be. S a változás még gyorsabb lehetné, ha vallási és szemléleti okokból a gépkocsivezetés nem lenne szinte kizárólag az „erősebb nem” előjoga. Szaud-Arábiában például a nők egyáltalán nem vezethetnek, s ez eleve csökkenti a gépkocsiforgalmat. Rosszmájú hazai úrvezetők erre valószínűleg azt mondják: ez a gyanútlanul bóklászó igénytelen, turistacsalogató tevék igazi szerencséje. Sí. G. Csillagháborúsdi 3 dollár ötvenárt Javában dűl a csillagok háborúja, igaz szerencsére nem a fejünk fölött a világűrben. hanem csak az egyik New York-1 külváros jellegtelen külsejű kétemeletes épületében és az Egyesült Államok néhány más városában. Egyelőre még nem a Fentagon gyakorlatozik, hanem csupán egy jó üzletről van szó, amihez a Csillagok háborúja című film — és valószínűleg Reagan elnök űrfegyverkezés! programja ' — adott ihletet: felnőttek játszanak egy társasjátékot, amely az iskolásgyerekek által Jól ismert számháború kozmikus változatára emlékeztet. Életkortól és nemtől függetlenül bárki 135 centiméter testmagasság fölött (ez a kellékek nagy súlya miatt számit) potom 3 és fél dollárért hat és fél percen keresztül „élőben” is meg-/ Ízlelheti egy esetleges űr- háború enyhített — és főleg kockázatmentes — verzióját. Az űrharcosok felszerelése egy sisak, amelyen zöld vagy vörös színű apró lámpácska Jelzi a hovatartozást, sugárpisztoly és egy elektronikus szerkezet a találatokat és veszteségeket számláló központi komputerrel való kapcsolattartásra. Az alagutakkal, tornyokkal, titkos búvóhelyekkel valóságos labirintussá átépített épületben folyik az ,,űrcsata”, amelyből a legtöbb pontot összegyűjtő hadviselő fél kerül ki győztesen : egy eUenséges katona ártalmatlanná tétele 10 pontot ér. az ellenséges bázis (egy villogó képernyő) kilövése 300-at, s 30 mínusz- pontot a saját fegyvertárs tévedésből való „megölése”. A borzongató társasjáték nagy népszerűségnek örvend. s az űrhadszlnterek gombamódra szaporodnak Egyesült Allamok-szerte: az ötlet szellemi atyja, egy bizonyos George Carter az év végéig száz ilyen harci- játék-szalont kíván létesíteni az egész országban, sőt gondol a csillagháborús játék külföldi népszerűsítésére : Torontóban már működik egy fióküzlet, s tárgyalások folynak több nyugat-európai és ázsiai országgal is a társasjáték bevezetéséről.
