Szolnok Megyei Néplap, 1986. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-22 / 45. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. FEBRUAR 22. I Arcképvázlat I Szövetkezetalapító asztalosmester A mezőgazdasági szövetFőiskolás szobaasszonyok kezes feszültségekkel teli történetét viszonylag jól ismerjük, a „hőskort”, ugyanúgy, mint a későbbi idők históriáját. Minden bizony- nyál azért, mert az a kollektivizálás a nemzetgazdaság egyik fő ágát fogta át, s a legősibb termelőeszköz, a föld sorsát határozta meg. Mindebből következik, hogy a társadalom figyelmének középpontjában zajlottak azok a folyamatok. Üigy tűnik, hogy kevesebbet "tudunk viszont az ipari szövetkezetek múltjáról, mintha ez jobban „beiügy” maradt volna, kevésbé került a küzitudatba. Kisújszálláson járva, a Vas-, Fa- és Építőipari Szövetkezetnél hívták fel a figyelmemet Józsa Endre asztalosmester, nyugdíjas szövetkezeti elnökre, aki nyugdíjazáséig egyik irányítója és tevékeny részese volt a kisújszállási iparosok szövetkezésének. A házigazda már túl a szokásos reggeli ház körüli munkán; a konyhában telepedünk le. Hetvenhat éves. a neveket és az évszámokat néha már csak keservesen sikerül előcsalogatnia emlékezetéből. — Tősgyökeres kisújszállási vagyok. Parasztcsaládból származom, s nagy előrelépés volt, hogy inasnak adtak a szüleim, ipart tanulhattam. iparosnak lenni, ugyanis, abban az időben itt rangot jelentett. Na, szóval kitanultam az asztalos szakmáit, ’28-ban szabadultam. Eleinte más mestereknél, sőt más városokban dolgoztam, mígnem ’33-ban kiváltottam az ipart, s önálló lettem. Így dolgoztam a háborúig... — A város asztalosai azonban már a háborút megelőzően is vállaltak közösen, egymással szövetkezve munkát. Melyik évtől számíthatjuk ezt? — 1939-ben amikor a háborús konjunktúra miatt megszaporodott a munKa, valóban létrehoztunk egy munkaközösséget. Ebben az volt az új, hogy bár mindenki a saját műhelyében, saját szerszámaival dolgozott,* a nagyobb munkákat már közösen vállaltuk. Hatan álltunk így össze... — Mik voltak a legnagyobb közös munkáik? — Hát... háború volt ugye, és Kisújszállás bevonulási központ lett. Itt szerelték fel a bevonulókat. Mi kaptuk meg az összes ehhez kapcsolódó faipari munkát. Az értéke 42 ezer pengő volt, nem kis pénz. Vagy például a Horthy birtokon készült harminc cselédiakás. Azoknak is mi csináltuk a famunkáit. Adásunk is maradt a gazda, 12 ezer pengővel. Negyvennégyet írtunk, és már nem volt ideje fizetni... Az öreg ma már jóízűen mosolyog a gondolaton, hogy a „főméltóságú úr" adósa maradt a kisújszállási asztalosnak. Amikor végleg elvonult a front, mi lett a munkaközösség sorsa? — zökkentem ki a háborús emlékek sokaságából. — Nagyon hamar... már 1945 márciusában megalakítottunk egy kezdetleges szövetkezetét. Vagy tízen lehettünk.... Akikor még sehol sem volt ám a tagok egyenlősége. nem árultunk egy gyékényen! A segéd az csak segéd volt, s az inas csak inas, ahogy azelőtt megszoktuk. Alapszabályunk se volt még! Egy régi Hangya-szövetkezeti alapszabályból fabrikáltunk magunknak. Munkánk viszont volt bőven. A városban mintegy hétszóz épület szenvedett háborús károkat, s ezeket helyre kellett állítani. Aztán jött a jó forint, s mi fogtuk magunkat, s feloszlottunk, 1946 december 31-én. Tekintetemből kiolvassa a kérdést: miért kellett pont. akkor feloszlatniuk a szövetkezeteit, hiszen az új forint már biztosabbá tette a gazdaság működését. — Jódolgunkban megijedtünk. Azt hittük, hogy majd újra gyorsan romlik a pénz. Viszonylag gazdag volt a szövetkezet, és meg akartuk menteni a részünket. Az osztáskor hatezer forint jutott készpénzben és szerszámban. óriási összeg volt ez akikor, önállóan dolgoztunk aztán ’49-ig, amikor újra összehozott bennünket a szükség... — Mi hozita az újraszövet- kezés gondolatát? Az asztalosok maguk kezdeményezték, vagy „felülről” jött az ötlet? / — Nem felülről....! Magunk... Látta azt mindenki, hogy a szövetkezeté a jövő. Az asztalosok közül akkor már nem mindenkinek volt munkája. Meg aztán... a kerékgyártók már ’43-tól munkaközösségben dolgoztak, s a háború után is együtt maradtak, láttuk, hogy jól boldogulnak... Mi is ezt akartuk. 1949 februárjában itt, az én udvaromon alakult meg a szövetkezetünk, tizenkilenc taggal. Ez volt a Kisújszállási Asztalosok Kisipari Termelőszövetkezete. D. Szabó Kálmán volt a vezetője, én pedig a munkavezető és pénztáros lettem. Egészen az esztendő végéig Itt dolgoztunk, ezen a portán. — Meddig maradtak az asztalosok így „egyedül”? — 1950-ben jöttek hozzánk az építő szakma iparosai, élőbb az üvegezők, festők, majd a többiek. Két évvel később azonban ők különváltak. A válás oka egyszerűen szakmai hiúság volt. Nem szerették az egyenlősdit, mivel úgy gondolták hogy ők többet tesznek a közösbe. Az építők engem hívtak elnöknek, és én asztalos létemre elvállaltam. 1963-ig voltam az elnökük. Lassan meséidre vált a hangja, újra és újra visszatéved a „régi szép időkbe”. A vasas, a faipari és az építő szakmák többször is házasodtak egymással, s válásra is volt példa nemegyszer, míg végül 1974-ben kialakult a szövetkezet mai arculata. Mindezt azonban Józsa Endre asztalosmester már nyugdíjasként, csendes szemlélődésben élte át. Mint egy fogyó generáció még emlékező tagja. Kifelé menet, gazdaszokás szerint, megmutatja a kertet, s dicséri a gyümölcsfáit. Mindezt a kortalan emberek csendes nyugalmával. Érthető: még csak 76 éves lesz! Jóleső meleg, csend, tisztaság fogadja a budapesti Erzsébet Szálló halijába lépő, hólétől lucskos, az utazástól fáradt idegent. Jóformán körül se nézhet, máris ott terem mellette egy fiatalember, s legalább két nyelven köszönti, érdeklődik, miben lehet szolgálatára. — Köszönöm, nem kérek szobát, nem is az étterembe jöttem. Szolnoki diákokat keresek. Fabinyi József „front office menager” (foglalkozásának elnevezését még nem fordították magyarra. A vendégek fogadása, tájékoztatása, eligazítása a munkája.) ha lehet még készségesebb. Mindenekelőtt invitál, fölajánlja, hogy bemutatja a nemrégen nyílt szállodát. — Az új Erzsébet Hotel a Hungar Hotels és az IBUSZ tulajdona. — mondja. — Másfél év alatt készítette el Tolvaj János építész és Szörényi Béla belső építész tervei nyomán az osztrák Hoffmann és Maculan cég. Mintegy 380 millió forintba került. Közben megáll a lift, benézünk a szobákba. Feltűnő rend, tisztaság. A szobák és a folyosó berendezésének színe jobbára barna és drapp. Ízléses, harmonikus színek, bútorok. — Mennyibe kerül egy szoba? — kíváncsiskodom. — Jelenleg 1360 forint egy kétágyas szoba, természetesen reggelivel együtt, egy apartman pedig 4600 körül van. A nyári szezonban persze valamivel drágább. Látja, hogy sokallom, s hozzáteszi: — A háromcsillagos szállodákban ennyi az ár. — Hány szoba van? — Százhuszonhárom, 270 ággyal. Emeletenként 17 szobát alakítottak ki. Jelenleg a főiskolások a szobaasszonyok — mutat a szorgoskodó fiatalokra. Csinos egyenruhában takarítanak, ágyaznak, leltározzák a bárszekrény készletét, összehajtogatják a rendetlenebb vendégek fotelba dobott ruháit, kikapcsolják a nyitva felejtett színes tévét, rádiót, lemezjátszót. Majd végül egy ellenőrző pillantás, minden rendben van-e, s becsukódik az ajtó. — Nicsak, úgy látom az ajtók számozása „megbotlott”. — A szállodákban — legalábbis a nagy többségükben nincs 13-as, s arra végződő számú szoba. Egyszerűen a babona a magyarázata. A vendégek nem szívesen laknak 13-as szobában. így aztán a 12-es után rögtön a 14- es szám következik — neveti el magát Fridrik Lilla, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatának másodéves hallgatója. — Hogy tetszik a szálloda, az itteni munka? — Az épület lrivül-belü) igen szép, szolidan elegáns. Legjobban az étterem és a söröző tetszik. Mindkettőt ízlésesen rendezték be. Az étteremben egy kis kiállítás is látható a régi Erzsébet Szállóból megmaradt tárgyakból. Világító szobaillatosító, kétnyelvű Kérik a csendre ügyelni tábla, tányérok, krampampulis pohár, amelyben fűszerekkel, cukorral ízesített szeszes ital volt, s a felszolgáláskor rövid időre meggyújtották, egykori újsághirdetések, képek adnak ízelítőt a múlt vendéglátásáról. A János söröző még ennél is hangulatosabb, falát a János vitéz illusztrációival borították. Ügy tudom, egy naiv festő alkotásai a húszas évekből. Feltétlenül nézze meg! S a munka? Kicsit szokatlan, hogy korán kell kelni. Elég messze, a budapesti főiskola kollégiumában lakunk. A munkaidőnk reggel 7-től délután fél 4-ig tart. Kicsit fárasztó, de azért jól érezzük magunkat. — Milyenek a vendégek? — A legkülönbözőbbek. Van aki áthúzatja az ágyneműt, mások sokáig lustálkodnak, nem tudjuk rendbe tenni a szobájukat, az évfolyamtársaink viszont olyannal is találkoztak, aki minden reggel fel vitette a reggelit, de hozzá sem nyúlt. A vendégek többségének persze nincsenek ilyen különleges kívánsággá — szól közbe Bá- tori Rozália. — Hogy vélekedik a hallgatókról, egyáltalán a jelenlétükről Havas Gábor, a Hotel Erzsébet igazgatója? — Szállodánk semmiben sem különbözik a többi ha sonló, háromcsillagos hoteltől. A vendég ugyanannyit fizet a szobáért, mint bárhol másutt, ugyanolyanok az igényei is. Nem veheti észre, nem szabad éreznie, hogy itt főiskolai hallgatók gyakorolnak, hogy ez tanszálloda. Ezt a kifejezést egyébként csak magunk között használjuk. Hasonló szálloda nemigen van Európában. Néhol, mint például Helsinkiben vagy Lausanne-ban az adott felsőoktatási intézmény nyitott szállodát. Másutt úgy oldják meg a hallgatók gyakorlati képzését, hogy „eljátsszák a szállodát”, a diákok egy része vendég, a többiek pedig kiszolgálják őket. Tanműhelyben, „steril” körülmények között azonban nemigen lehet megtanulni a szakma titkait, fogásait. A tanszállónak éppen az a legnagyobb előnye, hogy a hallgatók valódi élethelyzetekbe kerülnek. — Hányán dolgoznak a szállodában? — Száznegyvenegyen tartoznak az állandó személyzethez, s emellett hatvan hallgatót foglalkoztatunk. A főiskolások félévenként váltják egymást. A hat hónap alatt különböző szakterületen dolgoznak. A lányok szobaasszonyok, a fiúk londinerek, majd az étteremben, a konyhában, s a portán folytatódik számukra a gyakorlat. Ugyanúgy három műszakban, s hétvégén is dolgoznak, mint az állandó személyzet. Munkájukért természetesen fizetést kapnak, s a jobbak jutalomban is részesülnek. A gyakorlat végén pedig jellemzést készítünk róluk. Nem is annyira a szakmai hozzáértésüket értékeljük, sokkal inkább a munkához való viszonyukat, magatartásukat, a vendégekkel szembeni viselkedésüket, rátermettségüket, igyekezetüket. — Hogy „vizsgáznak” a mostani hallgatók? — Az új csoport mindösz- sze pár hete dolgozik a szállodában, így róluk még nehéz lenne véleményt mondani. Évfolyamtársaik viszont, akik augusztustól január végéig voltak nálunk, általában jól teljesítették a feladataikat, elégedettek voltunk velük, jó szakember válhat belőlük. Azon persze lehetne vitatkozni, hogy nem lenne-e szerencsésebb, ha a harmadik évben kerülne sor a gyakorlatra. Kétéves tanulás után már foglalkoztathatnánk a fiatalokat az üzemszervezésben, s akár vezetői feladatokat is kaphatnának. Az új főiskolai tantervek, amelyet két éve vezettek bé, a második tanévre írják elő a vendéglátószakosok féléves gyakorlatát. — Valóban kicsit korai lenne? — érdeklődünk Csepeli Lajos adjunktustól, a szolnoki tagozat intézeti csoportvezetőjétől. — Az új dokumentumok gyakorlati megvalósításáról egyelőre még csak az első tapasztalatainkat gyűjthettük össze, hiszen harmadéveseink még a régi tantervek szerint tanulnak. Hogy korai-e a gyakorlat? Sok min den szól mellette is, ellem is. Kétségtelen például, hogj az első tanév nem könnyű í hallgatók számára. Heti 3E órában tanulnak, s számol szakmai tárgyat pontosan s gyakorlat miatt már az else évben oktatnunk kell. A fia' talok vizsgát is tesznek i gyakorlat előtt, s aki ezer megfelel, az dolgozhat : szállodában. Az új tantervé! összeállításakor viszont úffl gondolták a főiskola vezetői hogy a második évben el végzett gyakorlat tapasztalatait jól tudják majd haszno sítani a hallgatók, s az okta tők is a tanulmányi idő hátralévő részében. S ez való ban így van. Már most ér ződik, hogy a diákok jobban könnyebben értik a szaktárgyak tananyagát, van mive összehasonlítaniuk az elmé letet. Vitatkoznak, érvelnek hivatkoznak a szállodába! látottakra. S könnyebb a: oktatók munkája is, hiszel ők is hivatkozhatnak a gya korlaton szerzett tapasztala tokra. Mindezzel együt majd a hetedik félév végér lehet csak igazán összegezn az új tantervek eredményeit, lehetséges hátrányait. A: viszont már most biztosai látszik, hogy a gyakorlat szakemberképzésben igei fontos és hasznos a tanszál lodai gyakorlat. Az évfolyam diákjainál fele már túl van a gyakorlaton. Jellemzésükben szint« csupa elismerő minősítés sze repel. Hogy vélekednek ők i szállodában töltött időről a munkáról? Milyen gyakor lati tapasztalatokat gyűjtöttek? — Szerintem abban segített a legtöbbet a gyakorlat hogy kialakult bennünk i választott pálya képe, min den szépségével, s árnyoldalaival együtt — mondja Csáki Zsuzsanna. — Szinte va lamennyien gimnáziumba! érettségiztünk, s őszintéi megvallva, nem sokat tudtunk a vendéglátásról, ami kor a főiskolára jelentkez tünk. A félév alatt megismerhettük egy szálloda életét, sőt aktívan részt is vehettünk benne. — Szembesíthettük az elsí évben megtanult elméleti ismereteinket a gyakorlattá' — toldja meg Kiss Géza. — Ami persze nem mindig eseti egybe. S ezt nem elmarasztalásként mondom, hiszen a2 élet olyan helyzeteket teremthet, amikor nem egészen úgy kell dönteni mint ahogy azt az elmélet megkívánná. Egy szálloda indításánál különösen adódhatna! váratlan helyzetek, amikoi gyorsan kell dönteni. A vendégnek nem mondhatja a: ember, hogy várjon, amíg valaminek utánanézek. — Melyik szakterületei dolgoztak a legszívesebben" — A portán és az étteremben — összegzi mindannyiuk véleményét Ojpál Judit. — Nagyszerű élmény volt a vendégekkel találkozni, egyáltalán megértetni magunkat, hiszen a szálloda lakói Jobbára külföldiek, németéi és osztrákok. Sokan közülük a régi Erzsébet Szállót is ismerték, laktak benne, s meséltek nekünk róla. Én úgy érzem, jó előgyakorlat volt a félév a majdani munkába álláshoz is, hiszen jószerével túl vagyunk a tűzkeresztségen. — Még akkor is ha a legtöbb szálloda különbözik az Erzsébettől ? — Kétségtelenül jó lenne majd hasonló elegáns, modern szállodában dolgozni, de ha nem sikerül, az sem baj. Hiszen nem feltétlenül attól érzik jól magukat a vendégek, s a szállodai dolgozók sem, hogy milyen az épület, milyenek a szobák. Meggyőződésem: sokkal fontosabb a vendég számáré, hogy hogyan fogadják, igazán vendégül látják-e. Tál Gtzellá L. M. L. í r Az Építéstudományi Intézet szentendrei telepén a Mikroklíma Laboratóriumban az Innovatex Kutató és Fejlesztő Intézet megbízásából szudáni állampolgárokkal hőérzeti vizsgálatokat végeznek. A vizsgálóhelyen 27, 30 és 39 Celsius hőmérsékletet állítanak be, és 50 százalékos relatív nedvességtartalom mellett összehasonlítják a normál európai és a szudáni népviseletnek — a zsellábiának — megfelelő ruházat hatását az emberek hőérzetére, folyadékkiválasztására. Az eredmények alapján Mirghani J. A. szudáni aspiráns értékeli a különböző ruházatok, textilanyagok szudáni felhasználási lehetőségeit. Képünkön: a laboratóriumban, előtérben: a szudáni népviseletbe öltöztetett műember, amelyen szintén végeznek kísérleteket (MTI fotó: Balaton József — KS)
