Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-30 / 25. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JANUAR 30. Dél-Jemen Folytatódik a károk helyreállítása Kommentár Halvány remények Tizenhárom év, többszáz munkaülés, többezer felszó­lalás. Az adatok tükrében tekintélyt parancsoló az 1973 októberében kezdődött bécsi tanácskozás statiszti­kája. Csakhogy mivel egy fontos, a közép-európai had­erők és fegyverzetek csök­kentéséről folyó megbeszé­léssorozatról van szó, a fel­sorolás korántsem tekinthe­tő kedvezőnek. Sőt, a meg­figyelők szerint — kellő po­litikai szándék esetén — már régen megállapodásra, vagy legalábbis részleges megegyezésre lehetett vol­na jutni az osztrák főváros­ban folyó értekezleten, amelynek ma kezdődik újabb, immár 38. fordulója. Mégis, mintha ezúttal a megszokottnál egy árnyalat­tal optimistább lenne a szak­értők hangulata, valamivel nagyobb esélyt adnak az előrehaladásra. A derűlátás­nak két oka van. Egyrészt a Genf után kialakult, a ko­rábbinál némileg enyhültebb nemzetközi helyzet, más­részt az a ténv hogy az elő­ző forduló decemberi le­zárásakor a NATO-országok képviselői első ízben fo­gadták el (legalább alapel­veiben) a Varsói Szerződés által régóta szorgalmazott indítványokat. Persze hem a részletekről van szó. Ami a létszámokat, a két nagyhatalom által ki­vonandó egységek nagysá­gát, fegyverzetük sorsát, a haderők további befagyasz­tásának és a majdani ellen­őrzésnek a kérdését illeti, ott szinte minden téren to­vábbra is viták dúlnak. A bizonyos mértékig mégis­csak megfigyelhető rugal­masabb hozzáállás azonban olyan reményt táplál, hogy megnőtt a készség a komp­romisszumok keresésére, a tárgyalások érdemi folytatá­sára. Talán mondani is fölösle­ges: ezek halvány remények csupán — különösen, ha a véleményütközések előbb pusztán találomra kiraga­dott listáját tekintjük. Nem kevés és nem könnyű az a feladat, amely a tanácskozá­son részt vevő hét varsói szerződés-beli és tizenkét NATO-tagállam előtt áll. A nyugati fél említett ellenja­vaslata nem mentes a kétér­telműségektől, és több szem­pontból ellentmond az egyenlőség és egyenlő biz­tonság elvének. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy Bécsben kötendő akár szimbolikus csapatcsök­kentési egyezmény is ön­súlyánál nagyobb hatást gyakorolhatna a diplomá­ciai kapcsolatok egészére, ez önmagában is indokolttá tesz minden erőfeszítést a komp­romisszum elérésére. Szegő Gábor Nyugalom van a Jemeni Népi Demokratikus Köztár­saságban s fővárosában, Adenben. Az ország új kol- lekív vezetése ellenőrzése alá vonta Dél-Jemen keleti tartományát, Abajant is. Az adeni repülőtérről ked­den hosszú idő után a hét elején indult először kül­földre repülőgép, méghozzá Szíriába. A dél-jemeni légi- társaság azt ígérte, hogy a napokban újabb járatokat indítanak külföldre. Ugyancsak napirenden van a Jemeni NDK és a külvi­lág közötti telexkapcsolat A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottsága rendkívüli kongresszust hí­vott össze február másodi­kára. A tanácskozás napi­rendjén várhatóan a múlt vasárnapi elnökválasztás nyomán kialakult politikai helyzet elemzése szerepel. A párt a kongresszuson dönt arról, hogy támogatja-e Ma­rio Soares szocialista párti elnökjelöltet a jobboldal képviselőjével szemben. A Portugál KP Központi A Szovjetunióval és más szocialista országokkal való viszony fejlesztése, az elő­ző lesothói kormány által kötött szerződések megtar­tása mellett foglalt állást Maseruban tartott sajtóérte­kezletén Justin Lekhanya, az új miniszterelnök. A belpolitikai kérdések közül Lekhanya a nemzeti megbékélést nevezte a leg­fontosabb feladatnak. A helyreállítása, s folytatódik a harcok okozta károk hely­reállítása. A Jemeni Szocialista Párt korábbi Központi Bizottsá­gának Ali Nasszer Mo- hammedet támogató tagjai szerint Haidar Abu-Bakr Attasz „nem legálisan töl­ti be az ideiglenes állam­fő tisztét, mert az eddigi eí- nök visszahívásához az ál­lamtanács határozata szük­séges”. Az eddigi államfőt támogató nyilatkozatot a korábbi KB 14 tagja írta alá. Bizottsága részletesen ele­mezte az elnökválasztás el­ső fordulójának tanulságait. Mint ismeretes, a múlt va­sárnap a legtöbb voksot a konzervatív jobboldali Frei­tas do Amaral kapta, s a második fordulóba, amely február 16-án lesz, eljutott Mario Soares a Szocialista Párt ismert vezéregyénisége is. Alulmaradt viszont a demokratikus erők jelöltje, Salgado Zenha, akit a Portu­gál Kommunista Párt is tá­mogatott. Dél-Afrikához fűződő vi­szonyt illetően kijelentette: nem tartja célszerűnek sem­miféle olyan megnemtáma­dási szerződés megkötését Pretoriával, amely előírná, hogy Lesotho lemondjon a faji elkülönítés ellenzőinek megsegítéséről. Lekhanya közölte: kormánya nem tesz eleget azoknak a pretoriai követeléseknek, hogy adják ki a dél-afrikai menekülte­ket. Husszein Jordániái király és Jasszer Arafat a PFSZ vezető­je Ammanban tanácskozott egymással. A képen: a meg­beszélések résztvevői (Telefotó: — KS) Vasárnapra Összehívták a Portugál KP rendkívüli kongresszusát Lesotho — új kormányfő Legfontosabb feladat a nemzeti megbékélés GENF Genfben az atom- és űr­fegyverekről folyó szovjet— amerikai tárgyalásokon teg­nap ülést tartott a hadá­szati fegyverek kérdéseivel fogalakozó munkacsoport. BERLIN Január 28—29-én Berlin­ben találkozót tartottak a Varsói Szerződés tagálla­mainak fejlődő országokkal foglalkozó külügyminisz­ter-helyettesei, és időszerű kérdésekről véleménycserét folytattak. A részvevőket fogadta Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere. Ma­gyar részről dr. Nagy Gá­bor külügyminiszter-helyet­tes vett részt a tanácskozá­son. BECS Szegedi Molnár Géza, a bécsi repülőtéri terrortáma­dásnál súlyosan megsebe­sült parodistaművész állapo­ta tovább javult, s bécsi ke­zelőorvosai szállíthatónak nyilvánították. Így a bete­get a következő napokban mentő-helikopteren a Graz melletti tobelbadi rehabili­tációs gyógyintézetbe szál­lítják, ahol előreláthatóan 2—3 hónapot tölt majd. LONDON A TASZSZ szovjet hír- ügynökség eladta angol nyelvű hírszolgálata terjesz­tési jogát a Datasolve angol cégnek — jelentették be teg­nap a londoni szovjet nagy- követségen. A szerződés eredménye­ként az angol adatbank közvetítésével mindazon szerkesztőségek megkaphat­ják a szovjet hírügynökség anyagait, amelyek rendel­keznek az információk lehí­vásához szükséges számító­géppel. WASHINGTON George Shultz amerikai külügyminiszter tegnap Washingtonban fogadta Jo­nas Savimbit az angolai kormányellenes fegyveres szervezet, a Dél-Afrika ál­tal fenntartott UNITA ve­zetőjét. Savimbi különböző jobboldali amerikai szerve­zetek meghívására tíznapos propagandakörutat tesz az Egyesült Államokban, hogy katonai segélyt biztosítson az ellenforradalmi szerve­zetnek. BONN A Német Szövetségi Köz­társaság és Izrael kapcsola­tainak „új fejezetét” ígérte Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Simon Peresz izraeli miniszterelnök bonni sajtóértekezletén. Challenier-tragédle Mély részvét világszerte Az egész világon mély megrendüléssel fogadták az amerikai Challenger űrre­pülőgép katasztrófáját. Fo­lyamatosan érkeznek a megdöbbenésnek hangot adó táviratok és részvétnyilvání­tások, amelyek tisztelettel adóznak az űrhajósok emlé­kének. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Ronald Reagan amerikai elnöknek küldött táviratban fejezte ki részvétét a Challenger űr­repülőgép katasztrófájával kapcsolatban. „Osztozunk fájdalmukban, amelyet a Challenger űrre­pülőgép személyzetének tra­gikus halála felett éreznek” — hangzik a TASZSZ által szerdán délután ismertetett távirat. Mihail Gorbacsov részvé­tét fejezte ki az Egyesült Ál­lamok népének és a szeren­csétlenül jártak családtag­jainak. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Ronald Rea- ganhez, az Egyesült Álla­mok elnökéhez intézett rész­véttáviratában fejezte ki a magyar népnek a Challen­ger űrrepülőgép személyze­te tragikus halála miatti együttérzését. Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának tagjai a keddi ülés előtt rövid gyászszünettel emlékeztek meg a Challen­ger űrhajósairól. A BT kínai elnöke a testület nevében megrendülésének adott han­got, s részvétét és együttér­zését fejezte ki az amerikai kormánynak, az amerikai népnek és az áldozatok csa­ládjainak. Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár Rea­gan elnökhöz intézett levelé­ben az egész világot ért veszteségnek nevezte a tra­gédiát. Megdöbbenésének és részvétének adott hangot Jaime de Pinies, az ENSZ- közgyűlés elnöke is. Üzenetben nyilvánította mélységes részvétét számos állam-, és kormányfő. Az Amerikai Országos Űr­hajózási Hivatal a NASA ideiglenes vizsgálóbizottságot alakított a tragédia körül­ményeinek kivizsgálására. A végleges bizottság megala­kulásáig minden a tragikus InUia - kémügy Izrael szervezte be az üzletembert Az indiai rendőrség nyo­mozati iratai szerint egy Rama Szvarup nevű „üzlet­ember” hosszú éveken át államérdekeket sértő, szigo­rúan titkos adatokat szolgál­tatott ki az Egyesült Álla­moknak. az NSZK-nak, Tajvannak és Izraelnek. Egy tajvani cég indiai képviselő­jeként számos politikussal, újságíróval és katonatiszttel épített ki kapcsolatokat kül­földi megbízásból. A bíróság elé kedden beterjesztett vád­anyagot Rama Szvarup val­lomásai és új-delhi házában lefoglalt dokumentumok alapján állította össze a rendőrség. Az előzetes letartóztatás­ban levő Rama Szvarup kapcsolatainak nevét is megadta. ..Pályafutását” az ötvenes évek közepén kezd­te, az izraeli bombay-i kon­zulátus akkor szervezte be. Azóta szolgáltatott informá­ciókat India bel- és külpoli­tikai, gazdasági és katonai ügyeiről, nukleáris techno­lógiai fejlesztési programjá­ról. Tevékenységét főképpen az amerikai és a tajvani kormány pénzelte. A számára biztosított anyagi forrásokat Rama Szvarup nemcsak hírszer­zésre fordította hanem kü­lönböző — többek között Afganisztán-ellenes — meg­mozdulásokat szervezett, a Szovjetuniót becsmérlő cik­keket jelentetett meg, kom­munistaellenes találkozókat hozott össze, politikusokat ..mutatott be” külföldi dip­lomáciai megbízóinak. véget ért úttal kapcsolatos anyagot zárlat alá helyeztek. Moore nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni a szerencsétlenség kiváltó okáról. A Challenger katasztrófá­ja előtt hét asztronauta éle­tét követelte az űrhajózás eddigi történetének három nagy szerencsétlensége. Vir­gil Grissom, Edward White és Roger Chaffee amerikai űrhajósok 1967. január 27-én elevenen megégtek, amikor egy földi kísérlet alkal­mával tűz ütött ki az Apolló űrhajó parancsnoki fülkéjé­ben. Három hónappal később — 1967. április 24-én — Vlagyi­mir Komarov szovjet aszt­ronauta lelte halálát, mert műszaki hiba miatt nem nyílt ki a Szojuz—1 leszálló egységének fő fékező ejtő­ernyője. A Szojuz—11 legénysége — Georgij Dobrovolszkij, Vla- gyisizlav Volkov és Viktor Pacajev — 1971. június 29- én a leszálló egység kabin­jában keletkezett üzemzavar következtében vesztette éle­tét. A Space Shuttle-t, a több­ször felhasználható ameri­Bár a libanoni lapok teg­nap alkotmányjogászokat szólaltattak meg arról, hogy milyen akadályai vannak a damaszkuszi egyezmény par­lamenti vitájának és Dzse- majel elnök „alkotmányos” lemondatásának. Libanon­ban mindenki előtt világos, hogy a vita nem a jogászok érvei alapján dől el. Fran- zsije volt államfő Dzsemajel elnök azonnali lemondását sürgette, kijelentette, hogy ez a válságból kivezető út egyetlen lehetősége. Ennél is lényegesebb azonban, hogy Franzsije ..minden eszközt” alkalmasnak talál Dzsema- je! lemondatására — azaz a katonai megoldást sem zár­ta ki. A Damaszkuszhoz közel Adolfo Calero. a nicara- guai ellenforradalmi szer­vezet, az UNO (Egyesült Ni­caraguái Ellenzék) egyik ve­zetője közölte: az amerikai kormányzattól ígéretet Ka­pott, hogy rövidesen a tör vényhozás elé terjesztik a kontrák katonai segélyezésé re vonatkozó tervezetét. Ca­lero szerint a washingtoni kormány „legalább ötven­millió dollárt, de valószínű­leg inkább ennél többet” kér majd a kongresszustól erre a célra. kai űrrepülőgép-rendszert a NASA 1971-től fejleszti a Satum hordozórakéták he­lyettesítésére és a nyolcva­nas évek űrkutatási felada­tainak végrehajtására. Szerkezetét tekintve az összeszerelt, indításra elő­készített rendszer két szi­lárd hajtóanyagú gyorsítóra­kétából és a közéjük erősí­tett külső folyékonyhajtó- anyag-tartályból, valamint a tartályra erősített orbitális egységből, az űrrepülőgép­ből áll. A fokozatok pár­huzamos elrendezésűek az addig megszokott soros el­rendezés helyett. Az orbitális egység egy kettős deltaszámyú, függőle­ges vezérsíkkal épített szer­kezet. Ez teljes egészében visszatér, és repülőtéren, a repülőgépekhez hasonlóan száll le. Hossza 37,68 méter, fesztávolsága 23,80 méter, magassága 17,28 méter. A szárnyfelület nagysága 125 négyzetméter, üres tömege 68,1 tonna. A Space Shuttle-program keretében a mostani volt a 25-ik űrkísérlet, s egyúttal a Challenger 10. útja. álló As-Sark című lap teg­nap Bejrútban azt írta, hogy Dzsemajel rövidesen kül­földre menekül és „magá­val viszi" az elnöki tisztsé­get is. A lap úgy tudja, hogy Svájcban kívánja ját­szani a „száműzött elnök” szerepét. Igen lényeges fejlemény­nek tűnik, hogy a Dzsema- jel-ellenes fronthoz hírek szerint hamarosan csatla­koznak a görög-katolikusok is, akiket Hobeika, a Liba­noni Erők menesztett veze­tője Zahleban meglátoga­tott. A jobboldal szerint Szí­ria most arra törekszik, hogy a lehető legszélesebb muzulmán-keresztény egy­ségfrontot hozza létre az ál­lamfő ellen. Calerót és az UNO két másik vezetőjét fogadta Shultz külügyminiszter is. és átvette tőlük az ellenfor­radalmi szervezet nyilatko­zatát. A nyilatkozat egy el­lenforradalmi kormány meg­alakításának programterve­zete. és főként arra szolgál, hogy megnyugtassa a wa­shingtoni törvényhozókat: ha a kontráknak sikerülne megdönteniök a nicaraguai kormánvt, ..demokratikus el­vek” alapján kormányozná­nak, és „tartózkodnának a kegyetlenkedésektől”. Egyesült államok-Nicaragua 50 milliA dollár a kontráknak Libanon Muzulmán-keresztény egységfront Dzsemajel ellen A Challenger űrrepülőgépnek hét utasa volt (Telefotó: — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents