Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-30 / 25. szám
XXXVII. évf. 25. sz.t 1986. ja«. so., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Öt osztandO MTESZ-mórlogo Növekedett a műszaki értelmiség társadalmi szerepe Tisztújító küldöttértekezlet Szolnokon Majoros Károly Felszólalt Tegnap délután Szolnokon, a Technika Házábain tartott tisztújító küldöttértekezleten számolt be a MTESZ Szolnok Megyei Szervezete az elmúlt öt évben végzett munkájáról. A társadalmi szervezetnek az 1981—1985-ös időszakban végzett tevékenységét értékelő tanácskozáson részt vett és feszólalt Majoros Károly, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának első titkára, Tóth János, a MTESZ főtitkára, valamint Bereczki Lajos, a megyei tanács általános elnökhelyettese. Az értekezleten részt vevő küldötteket és a vendégeket Hangyái Károly, a MTESZ Szolnok Megyei Szervezetének elnöke köszöntötte, majd Madarász Tibor, a megyei szervezet titkára előterjesztette a szervezet 1981 és 1985 között végzett tevékenységéről készített beszámolót. As üt év munkájáról Madarász Tibor, megyei titkár tartott beszámolót. Az értekezlet elnökségének első sorában Bereczki Lajos, Tóth János, Hangyái Károly, Majoros Károly, Varga Sándorné, a Szolnoki Városi Pártbizottság első titkára, Bálint Ferenc, a Szolnoki Városi Tanács einöKe A Szolnok megyében működő 30 egyesületi csoport — mondta el Madarász Tibor — 5600 tagjának munkája minden ágazatában éreztette hatását, szervesen beépült a bázisüzemek tevékenységébe, így a gazdaság elért eredményei áttételesen a MTESZ működését is minősítik. Az üzemek tervfeladatait, műszaki fejlesztési, oktatási tevékenységét igen jól segítette a MTESZ-iuun- ka. Jól példázza ezt az öt év alatt elkészített 354 terv és tanulmány, szinte valamennyi az üzemek termelési feladataihoz kapcsolódott. Az üzemi szakmunkás továbbképzésben pótolhatatlan szerepet töltöttek be a tanfolyamok. Ezeken öt év alatt nyolcezer-négyszázán gyarapították ismereteiket és szereztek valamilyen szakképesítést. Az egyes ágazati és területfejlesztési programok előkészítését és megvalósulását jól segítették a műszaki hetek rendezvényei, a népgazdasági szintű célokat leginkább a „nagy rendezvények” szolgálták, közöttük igen sok országos jellegű is akadt, ilyen volt például a targonca-szeminárium, a gépesítési-öntözési tanácskozások, a geofizikai vándorgyűlés. Rendszeresen foglalkoztak az egyesületek a MTESZ által patronált, kiemelt programokkal is. Az anyag- és energiatakarékosságot konferenciák és munkaversenyek szervezésével, tanulmányok készítésével, az elek- tronizáció feladatainak megoldását szervezés- és számítástechnikai kiállítás, számítógép-bemutatók megrendezésével. az innovációt újítási kiállításokkal, a biotechnológia megismertetését a mikrobiológiai napokkal, a biomassza hasznosítása, a biogazdálkodás, a reform- élelmezés kérdéseit megvitató tanácskozásokkal segítették. Jelentőségében és tartalmában továbbfejlődött a MTESZ véleményező, javas(Folytatás a 3. oldalon) MA: Hatmilliós többletet hezott a munkaverseny 3. oldal fl tudomány világa 4. oldal Természet* védelem Levél minden postahivatalbél 5 oldal Hazaérkezett Moszkvából az Olasz KP küldöttsége Tegnap elutazott Moszkvából Alessandra Natta, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, Giancarlo Pajetta, az OKx' vezetőségének és a párt titkárságának tagja, Renato Sandri, az OKP vezetőségének és titkárságának tagja és Aontonio Rub- bi, az OKP titkárságának tagja. Az olasz vendégeket Jegor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja, a KB titkára és Vagyim Zaglagyin, az SZKP KB tagja búcsúztatta a repülőtéren. Halvány remények Külpolitikai kommentárunk la 2. oldalon Üj fóliahúzó gépet helyeztek üzembe a Fegyver ne ki Vörös Csillag Tsz műanyagfizemében. Az eredetileg regranulálás- ra (műanyag újra feldolgozására) készült berendezés némi átalakítás után vált alkalmassá 400—900 mm átmérőjű, fólia- tömlők gyártására. Képünkön a gép beállítását végzi alkotója, Ifj. Szvoboda Ferenc Tovább bővítik a Paksi Atomerőművet Egyeztették a szállításokat Befejeződött az atomenergetikai kormányközi bizottság ülése Jegyzőköny aláírásával tegnap befejeződött az Atomenergetikai Gépgyártási Együttműködést Koordináló Kormányközi Bizottság XIII. ülése* a Budapest Kongresszusi Központban. A tanácskozáson 8 szocialista ország delegációja vett részt. Az ülésen Ivan Vasziljev, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettese elnökölt. Az ülésen áttekintették az atomenergetikai gépgyártási együttműködés továbbfejlesztésével összefüggő kérdéseket, külön figyelmet fordítottak a KGST - országok műszaki tudományos haladásának 2000-ig szóló komplex programjából a kormányközi bizottságra háruló feladatok meghatározására. Magyar szemszögből a tanácskozás legfontosabb eredménye. hogy a Paksi Atomerőmű tervezett bővítéséhez szükséges berendezések beszerzését és szállítását a partnerországok képviselőivel egyeztette a magyar delegáció, s közösen meghatározták a szállítandó mennyiségeket és a szállítások ütemezését is. A Paksi Atomerőművet a következő években további négy, egyenként 440 megawattos blokkal bővítik. Magyar gyárak továbbra is készítenek majd különféle atomerőművi berendezéseket, így komplett víz- előkészítőket, kazettaátra- kókat, reaktor- és gőzgene- rátor-javító gépeket nemcsak a hazai igények kielégítésére, hanem a többi együttműködő partner számára is. Tegnap Paksra is ellátogatott a kormányközi bizottság. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál Pónya József vezérigazgató tájékoztatta a bizottság tagjait a Paksi Atomerőmű üzemelésének eddigi tapasztalatairól. valamint a folyamatban lévő építkezésről. A bizottság tagiai megtekintették a működő atomerőművet. Tárolóterek, bOtiláncok üzletek épülnek Újabb agrárkötvény fejlesztésre A Magyar Nemzeti Bank agrár-, ipari, kereskedelmi és szövetkezeti hitelfőigazgatósága kölcsönforrásai- nak bővítésére 500 millió forint összegű kötvényt bocsát ki. A többletforrásból a hitelfőigazgatóság az élelmiszeripar és az élelmiszerkereskedelem fejlesztéséhez nyújt — az előirányzott mintegy 8 milliárd forintos beruházási hitelkereten felül fejlesztési kölcsönöket. Az értékpapírokat a hazai gazdálkodó szervezetek vásárolhatják meg. A hitelfőigazgatóság biztosítja az értékpapírok vásárlóit, hogy amennyiben a lejárat előtt szükségük van a pénzükre, a kötvényeket visszavásárolhatják. Felszámolásra, szanálásra Új jogszabály készül Tegnap a Parlamentben együttes ülést tartott az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi, illetve terv- és költségvetési bizottsága. A két testület előzetes véleményt nyilvánított a gazdálkodó szervezetek fizetőképessége heyreállításá- nak, felszámolásának és az állami szanálásnak módját szabályozó törvényerejű rendelet, illetve miniszter- tanácsi rendelet tervezetéről. A felszámolásra és a szanálásra vonatkozó szabályozás ellentmondásai, hiányosságai szükségessé tették az eddigi rendelkezések felülvizsgálatát. Ezt indokolja a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésével összefüggésben a gazdálkodási önállóság fokozásának, a gazdálkodásért való felelősség következetesebb érvényesítésének igénye, valamint az állami vállalatok és a szövetkezetek irányításának, szervezeti rendszerének időközben bekövetkezett korszerűsítése is. Mindezek miatt az Állami Tervbizottság előirányozza egy új, egységes, magas szintű jogszabály előkészítését a gazdálkodó szervezetek felszámolásáról, s időszerűvé vált az állami szanálásra vonatkozó minisztertanácsi rendelet előkészítése is. Szóbeli kiegészítésében Borics Gyula igazságügyi minisztériumi államtitkár hangsúlyozta: a jogszabály- tervezet — amely februárban kerül a Minisztertanács elé — a gazdálkodó szervezetek fizetőképessé gének helyreállítására. a stabilitás megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A Hűtőgépgyár budapesti leányvállalatának törökszentmiklósi telepén 1,2 millió forintos költséggel új festőműhelyt építettek. A beruházás során korszerű víz- függönyös elszívó berendezést is felszereltek a műhelyben