Szolnok Megyei Néplap, 1986. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-04 / 3. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JANUAR 4. I Arcképvázlat I A „szürke életű” klubelnök Mozivarázs A krónikás, ha ideje engedi, igyekszik alaposan „'körbejárni”, megismerni írása szereplőjét. A következőkben egy olyan ember vall magáról, akiről már pár évvel ezelőtt kellett volna írni, hiszen sokat hallottam róla. Túl az általánosságokon, mondták azt is Kiss Gyuláról, hogy szigorú vezető, hogy ha valamivel megbízzák, nem tud és nem is akar nemet mondani; meg azt is, hogy mindenféléről szeret sokat beszélni, kivéve a saját személyét. Kíváncsian vártam a találkozást, amelyre végre alkalmat találtunk. Amint belépett az irodába, „tele lett vele a helyiség”: jól megtermett, vállas férfi Kiss Gyula, a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem szocialista brigádklubjának elnöke. Hangja, beszédstílusa, biztos fellépése elárulja, hogy hozzászokott az irányító munkához. Vaskos iratköteget rak az asztalra, a dossziék tetején a klub emblémája — „Én készültem” — ül le az egyik fotelba, és érdeklődéssel rámnéz: — Várom a kérdéseket. Azt hiszem, mindent behoztam, ami a klubbal kapcsolatos. Amint megtudja, hogy a társadalmi megbízatásán és a szocialista brigád klub tevékenységén kívül az ő személye is érdekel, hevesen legyint: — Ugyan! Szürke eminenciás vagyok! Végül mégis rááll, hogy önmagáról beszéljen, de szigorúan a lelkemre köti, hogy ne színezzem ki a mondandóját, egyáltalán: szeretné, ha a puszta tényeken kívül semmit sem írnék. Megígérem. Már az első szavai után kiderül, hogy nincs szükség a „színesítésre”, Kiss Gyula életének tényei önmagukban is azok. Vasutasdinasztia leszármazottja vagyok, apám a születésemkor, 1929-ben a fűtőház szénfelrakó munkása volt, később fűtő lett belőle, mígnem egy baleset miatt leszázalékolták. A tőzsgyökeres szolnoki család kisebbik fia máshol el se tudta képzelni a jövőjét, mint Szolnokon. De a vasutat egy ideig csak kerül- getté. — Kitérő után jutottam el a Járműjavítóhoz, hiszen először kereskedelmi szak- érettségit szereztem, ám ’47-ben rájöttem, hogy jobban vonz az ipar, a kétkezi munka, ezért a fiókba tettem az érettségi bizonyítványt, és elszegődtem ipari tanulónak, pontosabban inasnak egy elektroműszerész kisiparoshoz. Annak rendje-módja szerint megkaptam a segédlevelet, aztán hozzáfogtam az állás- .kereséshez. Alkotmányunk születésének évében nem volt egyszerű feladat az elhelyezkedés, Kiss Gyula se talált a végzettségének megfelelő munkát, így támadt az az ötlete, hogy szerencsét próbál a Járműben. Előtte néhány hetes, egy-két hónapos időtartamokra beállt több vállalathoz is alkalmi és betanított munkásnak. — Bevallom, abban, hogy a vasút mellett döntöttem, nem csekély szerepe volt apámnak és a bátyámnak, akik mindketten „mávisták- nak vallhatták magukat. Jelentkezett a Járműjavító Üzemnél, ahol azzal fogadták. hogy sem az érettségi bizonyítványára, sem a segédlevelére nem kíváncsiak, ha vállalja a nehéz fizikai munkát, ott a helye. — Hórukkoltam vagy másfél évig, közben részt vettem a rosszemlékű „boci- pullmanok”, azaz a tehervagonokból átalakított személyvagonok világításának szerelésében. Behívtak katonának. majd a leszerelésem után, 1953-ban visszakerültem az üzembe, ahol továbbra is villanyszereléssel foglalkoztam. persze csak afféle betanított munkásként. Aztán, ahogyan az már lenni szokott, felfigyeltek az agilis fiatalemberre és áthelyezték a technológiai osztályra, ahol eleinte normás, majd újítási előadó volt. Szinte megszámlálhatatlan tanfolyamot elvégeztem, hogy egyszer csak művelettervező legyen belőlem. Lélegzetvételnyi szünetet tart, van időm rá, hogy megtornáztassam a „szürke” életút kacskaringóit híven jegyzetelő kezem. Gyorsan kihörpinti kávéját, bőven akad még mondanivalója. — Ezután a fejlesztési osztály üzemszervezési csoportjához helyeztek, újabb tanfolyamok következtek. Elhatároztam, hogy ha már így benne vagyok a tanulásban, megszerzem a technikusi oklevelet, ezért beiratkoztam a gépipari technikumba. Az oklevél már a zsebemben volt, amikor speciális feladatot kaptam: a harmadik dízelbázis műszaki ellenőri teendőit bízták rám. Hadd ne soroljam, mi minden voltam még az üzemben, any- nyi bizonyos, hogy 1973 óta ugyanabban a beosztásban, a minőségellenőrzési osztály vezetői posztján tevékenykedem. A nagy átállást a gőz- mozdonyjavítás megszüntetését — azaz a dízeljavításra áttérést — voltaképpen itt éltem át. A gazdasági feladatainak ellátása mellett 1978-ban elvállalta az akkor már nyolcesztendős szocialista brigádklub elnöki teendőit. Nem úgy vállalta, hogy tolakodott a megbízatásért, a kollektíva szavazott rá. — Alighanem a megye legnagyobb létszámú klubja a miénk: jelenleg 1191 tagot tartunk nyilván, s hozzájuk lehet számítani a pár száz pártolótagot is, akik nyugdíjasokból tevődnek össze. A klubnak szigorú működési szabályzata van, amely minden tag és a tizenhét tagú társadalmi vezetőség számára is törvény. Évente készítünk programtervet, oly módon, hogy októberben a szocialista brigádok kitöltenek egy kérdőívet: mit szeretnének látni, hallani a következő esztendőben. A klub összejöveteleinek a művelődési ház ad otthont, és ha belelapoz a jövő évi programfüzetbe, meggyőződhet róla, hogy ritkán hagyjuk üresen az intézményt. Lapozgatom a minden hivalkodás nélküli küllemű füzetecskét: szerepelnek abban különböző témájú fórumok. élménybeszámolók, kiállítások, filmvetítések, népszerű emberekkel való találkozók és kirándulások is. Ki- ki választhat érdeklődési körének megfelelőt. — A szocialista brigádklub teljesen demokratikus rendszer szerint működik, a tizenhét tagú vezetőséget is az egész kollektíva választja ötévenként. Kiss Gyulát egyszer már újraválasztották, nyílt szavazás keretében, szavazat- többséggel. — Szó sincs arról, mintha az érdem az enyém volna, de meg kell jegyeznem, hogy 1978 óta a klub kétszer kapta meg Szolnok Város Tanácsa társadalmi munkáért emlékplakettjét. Hogy öt évviel ezelőtt újraválasztottak, talán annak köszönhető, hogy a vezetőséggel egyetértésben az az elvem: az elnök van a klubért, és nem fordítva. Az idén megint vezetőségválasztás lesz, ha ismét bizalmat kapok, elvállalom. De ha „végleg le kell köszönnöm” akkor se marad keserű a szám íze, hiszen a nem is olyan távoli nyugdíjazásom után is szeretnék a klub és az egész üzemi kollektíva tagja maradni. Bendó János A mozi egy nagy vacázs, álom, öröm és méreg, felüdít, elandalít vagy jól felbosszant, mert aki egyszer beül a zsöllyébe. közömbös nem marad. Amikor a Lu- miére fivérek 1895-ben cinématographjukkal levetítették az első alig egyperces mozgóképsort, maguk sem gondolták, hogy a 20. század egyik csodáját, a tömegek szempontjából Lenin által is a legfontosabb művészetnek tartott filmet indítják hódító útjára. Az azóta eltelt kilencven év alatt nagyhatású tömegművészetté. az ismeretközlés, a tudatformálás és a szórakoztatás fontos lehetőségévé De varázs ide, sztárok oda — nézzük röviden azokat a tényeket, amelyek a hazai filmforgalmazás jelenét, példázzák; illetve azt. hogy ma Szolnok megyében hogyan, hányán jutnak hozzá — igényként, kikapcsolódásként, programként vagy jobb híján — a kedvünkre való filmekhez. Hazánkban a legutóbbi 30 év alatt 750 nagy játékfilmet és több mint 13 ezer híradó- dokumentum- és egyéb filmet készítettek. 1960 és 1984 között megduplázódott a gyártott filmek száma; az előállítási költségek megháromszorozódtak: a nézőszám viszont felére csökkent. Az 1983-as kiadású Magyarország közművelődési viszonyai című adattár így fogalmaz: „I960 óta előbb gyors. maid lassú ütemben. de erőteljesen csökkent Magyarországon a mozilátogatások száma. Ez a csökkenés elsősorban a televízió elterjedésével magyarázható. de — más országokhoz hasonlóan — a társadalmi-gazdasági fejlődés más tényezőinek is van ebben szerepe”. Ez az indoklás még talán elfogadható, azt azonban már nehezen érti meg az „átlagember”, hogy a nézőszám visszaesése miért nem függ ennvire a bemutatott filmektől, illetve miért pont a falvakban és a fővárosban a legnagyobb? És mennyire játszik ebben szerepet a kínálat, s a nézői Igények változása? — Ügy gondolom — válaszolja erre a szakember, dr. Dajka Miklós, a Szolnok Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója —. hogy ez igen bonyolult általános jelenség, amely elsősorban az életmódváltozással függ össze, s Karácsony másnapja, este fél hét. A szolnoki Vörös Csillag filmszínház előtt akkora a tömeg. mintha cukrot osztanának. Az Életben maradni című amerikai Travolta-limonádét vetítik: a jegyek már elővételben el fogytak. A szóban forgó film értékei annyira csekélyek, hogy a főszereplő. igazi sztárrá érett John Travoltát és az utolsó 15 percet kitöltő ragyogó táncjelenetet kivéve vétek lenne rá több szót áldozni. A közönség mégis „eszi”! (Tebvtik hozzá: a reklám is példás, nem is emlékszem ilyenre magyar vagy szovjet filmek esetében.) — Ez kell nekünk? — kérdezem Lázár Józsei üzemvezetőt. — Nekünk nem. de a nézők többségének igen. Sajnos évtizedes tapasztalatom, hogy a komolyabb tartalmú. Művészet, ideológia. ízlésformálás. üzlet. kényelem. — Hornion hozható ez össze? — Nehezen — mondja Dajka Miklós. — Mi, a bevételi szempontoktól függetlenül, mindig is azt tartotfejlődött a film, s egyben iparággá, üzletté, a sztárcsi- nálás eszközévé is vált. Kilenc évtized alatt a világon — a legóvatosabb becslések szerint is. — legalább kétmillió film készült, s ha ehhez hozzávesszük azt a tényt, hogy egy-egy filmet átlagosan 2—3 millióan láttak, nem kell bizonygatnunk a tömeghatás nagyságát. (S akkor még nem is szóltunk a mozi nagy versenytársáról, a mindennapok természetes eszközévé nőtt „testvérről”, a televízióról amely ma már több milliárd emberhez juttatja el az elektronikus mozgóképeket.) azzal, hogy a mozi technikai fejlődése és az úgynevezett „kényelmi szolgáltatásai” a hetvenes évektől messze elmaradtak a televízió mellett. Átmenetileg talán majd a videomozizás hoz ebben kedvező változást — mindaddig, amíg a képmagnó ugyanolyan természetes része nem lesz a háztartásoknak, mir* ma már a televízió. Tehát közrejátszik ebben a vizuális eszközök szélesebb körű kibontakozása is. Ennek ellenére a Szolnok megyei mutatók aránylag kedvezőek. Filmszínházainkban évek óta tartjuk a nagyjából azonos forgalmazási szintet, ami azt jelenti, hogy évente átlagosan 28—30 ezer előadást tartunk, két és fél millió nézővel. Vagyis egy- egy vetítést minimum nyolc- vanan néznek meg, s ez a jegybevételt tekintve 1985- ben oi. közel 20 millió forintot jelentett. — Eszerint a mozi nincs válságban, és még ma is többnyire üzlet. — Ez nem ilyen egyszerű. A filmkészítés és forgalmazás egymástól teljesen elkülönült szervezet. Az .esztétikai, művészeti, nevelési feladatok és felelősség érvényesítése az alkotóké, a külföldi filmek esetében az Állami Filmátvételi Bizottságé: — a közönséghez történő eljuttatás pedig a forgalmazóké. Ebben egy megyei vállalat számára annyi az üzlet, hogy bizonyos termelői ártámogatás mellett nagyrészt saját bevételeiből kell megtermelnie a filmek forgalmazási (kölcsönzési) díját és minden egvéb kiadását, sőt a technikai fejlesztéshez szükséges alapot. Ez pedig egyre kevésbé nevezhető üzletnek. mert csakis kemény munkával érhető el. mondanivalóid. igazi művészfilmeket közel sem nézik meg annyian, mint az ehhez hasonló — de valljuk meg őszintén, jól elkészített — alkotásokat: vagy a Búd Soencer-sorozat semmitmondó. de mozgalmas filmjeit. Én végül is akkor örülök, ha telt ház van, mert azért vagyunk. Ebben igaza van a vérbeli mozisnak, hiszen eszembe jut. hogy nemrég milyen kínosan éreztem magam, amikor az őszi almanach című kiváló maavar film nézői között én voltam a kritikus tizedik. (Ugyanis, ha minimum ennyien megváltják a iegvet. akkor a filmet le kell vetíteni, még ha 400 személyes is a nézőtér.) A már említett adattár szerint is a nézők egyharmada az amerikai filmekre vált jegyet. 20 százalékuk a magyar — és 11 százalékuk a szovjet alkotásokra. tűk szem előtt, hogy a közönség elsősorban az igazán értékes magvar és szovjet filmekkel ismerkedjen meg. Következetesebb műsorpolitikával és jobb propagandával sikerült is félmillió körül stabilizálnunk a mai magyar filmek éves nézőszámát. A szovjet filmek forgalmazásában pedig országosan jó a helyünk, amiért már két ízben elnyertük a Szovjet Állalmi .Filmbizottság elismerő oklevelét. Nagyban hozzájárultak ehhez az utóbbi években már hagyománnyá vált közművelődési akcióink: az Országos Ifjúsági Filmnapok; a Szovjet Filmek Fesztiválja; a Falusi Filmnaook, vagy a háromévente Szolnokon megrendezésre kerülő Országos Képzőművészeti Filmszemle. De tekintettel kell lennünk a közönség igényére és a bevételre is, ami egymástól elválaszthatatlan. Végül is igaza vájj az igazgatónak, mert sem ragyogó reklámmal, sein, erőszakkal nem lehet senkit bevinni olyan filmre, amelyet nem kíván megtekinteni.' És csak halkan jegyzem meg: miért nem képes, miért nem akar a világszerte rangosnak ítélt magyar filmgyártás — az ideológiai-művészeti nevelőmunkát jobban segítő művek mellett — olyan pergő cselekményű, vonzó színészekkel „elkövetett” vígjátékokat és krimiket készíteni, mint mondjuk a franciák, az olaszok vagy az amerikaiak?) Technika és élmény A filmek megnézéséhez persze tiszta, fűtött mozik, jó vetítőgépek. és kényelmes székek is szükségeltetnek. Mert nincs az a sikerfilm és elszánt néző. aki börkemé- nyedést okozó, recsegő ülőkén, dideregve, zajban élvezné a vásznon pergő, életlen képet. Hogy állunk ezzel szűkebb pátriánkban? Mit terveznek a jobbításért? — A megyében 266 dolgozóval és 106 különböző színvonalú telepített filmszínházzal működik a moziüzemi vállalat — válaszolja az igazgató. Változatlanul kedvezőtlen, hogy az állandó esti, hétvégi, ünnepi elfoglaltság miatt a fiatalok nem jönnek szívesen dolgozni a filmszínházakba, illetve nem töltenek el ott hosszabb időt. Üj mozi pedig 1975 óta csak a iászladányi és a szolnoki Tallinn filmszínház épült. Az épületek rossz állaga mellett a fűtési és vetítési technika elavultsága okozza a legfőbb gondot, pedig az utóbbi tíz év alatt több mint 10 millió forintot fordítottunk a gépi berendezések korszerűsítésére. Az úi tervidőszakra jóval kevesebb a pénzünk, mint kellene, így a szolnoki Tisza mozi technikai feltételeinek javítása mellett — tanácsi segítséggel — a kisújszállási filmszínház korszerűsítését végezzük el; s egy új mozi építésének a megkezdését szeretnénk előkészítem a szolnoki Széchenyi lakótelepen. Emellett fűtésrekonstrukciót végzünk Jászberényben, Túrkevén, Mezőtúron, Jászalsószentgyörgyön és Törökszentmiklóson. Szeretnénk — és meg is kell tennünk — évente legalább 5—6 korszerű FITE 16-os vetítőgép beszerzését; legalább öt hangtechnikai berendezés cseréjét: egv-két normál mozi automatizálásának megvalósítását: és a vetítővásznak folyamatos cseréjét: illetve festését. Reméljük, hogv ezzel, ha szerényen is, de javítani tudjuk a jelenlegi technikaikényelmi színvonalat. Mi is reméljük és bízunk benne! De addig is — és továbbra is — jó filmeket, szén élményeket, gondos ve- títőszemélwetet és kényelmes mozikat szeretnénk, hogv a varázs varázs maradjon. László Gyula A debrecen-nagy erdei gyógyfürdőt a több mint ötven évvel ezelőtt létrehozott pihenő- és kultúr- parkkal, a Nagyerdővel együtt, annak részeként létesítették. A fürdő fedett medencéit és egyes gyógyászati berendezéseit 1984-ben újították fel. Képünkön a fedett fürdő, ahol télen is sok ezren nyernek felüdülést (Fotó; Mizerák — KS) A tények tények ízlés és óhaj 9 0 Üzlet vagy művészet
