Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. DECEMBER 31 m Es nyolcvanhatban? Még most is túl sok múlik az I Tervek két mezőgazdasági nagyüzemből Ma éjfélkor az ország min­den üzemében igen fontos időszaknak érnek a végére: 1985 eredményeitől függ. milyen reményekkel, felada­tokkal kezdődhet a VII. öt­éves terv megvalósítása. „Alapozási időszak volt az elmúlt egy év, már csak azért is, mert ebben az esz­tendőben már az új tervidő­szakban i,s érvényes szabá­lyozórendszer keretei között kellett dolgozni, tanulni a sok tekintetben egészen úi követelményekhez való al­kalmazkodás „fogásait”. A Szolnoki Mezőgép Vállalat­nál a visszatekintésre is igen jó alkalmat nyújt a mostani Szilveszteri: éppen tíz éve lesz janyár elsején, hogy a Szolnok és Heves megyei üzemeket összefogó nagyvállalat a mai keretek között kezdett dolgozni. Ezerrel kevesebben A tíz évvel ezelőtti gazda­sági mutatókat az ez év vé­giekkel összevetve tisztelet­re méltó fejlődést bizonyít­hatunk. 1976 eleién a Mező­gépnél a mainál ezerrel töb­ben dolgoztak, a termelési érték azonban egymilliárd forinttal keesebb volt a mostaninál: a tíz esztendő­vel korábbi 258 millió fo­rint értékű helyett mintegv 1.5 milliárd forint értékű termékre talált külföldön vevőt a vállalat. A számokat nézve egy. a Szolnoki Mezőgép megala­kulása után kialakult, vita fő kérdésére is választ kan­tunk: az életképesség, al­kalmazkodókészség koránt­sem fordítottan arányos a vállalat nagyságával. A szol­noki központú nagyvállalat például az összevonások után kezdett „élni” a pia­con, és ma már alig van a világon jelentős, mezőgazda- sági gépeket gyártó cég, amelyikkel ne alakított volna ki gyümölcsöző ter­melési együttműködést. Persze a népgazdaság ex­portérdekeit és a hazai me­zőgazdasági technika korsze­rűsítését egyformán jól szol­gáló célok eléréséhez ko­rántsem volt elég a koráb­ban önállóan gazdálkodó egységeket egy szervezetbe tömöríteni. A termelési (az egy dolgozóra jutó 300 ezer forintos évi termelés 1985-re megduplázódott) és gazdál­kodási eredmények látványos javulásához a vállalati tér­emberen mékszerkezet folytonos kor­szerűsítése. és ami legalább ugyanilyen fontos: a gyárak speciális profiljának kiala­kítása, a vállalaton belül munkamegosztás elmélyítése kellett. Minden üzemben azokat az alkatrészeket, részegységeket készítik — kifizetődő szériában —, ame­lyek gyártására a technikai feltételek a legmegfelelőb­bek, az évek során a mű­szaki fejlesztési feladatokat is alárendelték a szakosodás igényeinek. Hogy a néhány számmal már jellemzett eredménye­ket nem volt könnyű elérni, azt az is bizonyítja, hogy a vállalat technikai felszerelt­sége nem a legkorszerűbb. A gépipari átlagnál még mindig lényegesen magasabb a kézi miunka aránya, a több száz forgácsológép kö­zül alig több mint 30 iga­zán korszerű, a termékeihez rengeteg lemezt használó, 10 településen működő cégnél csupán egyetlen automati­kus lemezmegmunkáló köz­pont működik. És hogy játsszunk a statisztikai ada­tokkal: a magyar gépipar­ban igen jónak mondható a Mezőgép 1 forintnyi bruttó állóeszközükre jutó 2.5 fo­rintos termelése — csakhát az adat ugyanúgy jellemzi a technikai Eszközök kihasz- náüjsíágíát, mint kényszerű hiányukat. Alkalmazkodó tervezés Ahogyan Sziráki András vezérigazgató fogalmaz a fejlődést jellemezve: „Bár jelentős beruházásokat haj­tottunk végre a tíz év alatt (például két év alatt az ön­töde rekonstrukciójára 120 millió, a mezőgazdasági gépgyártás korszerűsítésére 230 millió forintot költöt­tünk) üzemeink korántsem korszerűsödtek olyan ütem­ben, mint ahogyan a terme­lés fejlődött, a gazdálkodás javult. Magyarán szólva: az eredményeket csak dolgozó kollektívánk folytonosan növekvő erőfeszítéseivel ér­hettük el. Nlivánvaló, hogv ahol sok kézi munkát kell végezni, ott a termelékeny­séget növelni, a szigorúbb minőségi követelményeknek eleget tenni csak akkor le­het. ha az emberek többet vállalnak.” És erre a Mezőgép kollek­tívája képes volt. Egy olyan nehéz évben is helytállt, mint az idei volt. A vártnál kevesebb, szocialista ország­ból érkezett, megrendelés el­lenére is sikerült a vállalat­nak túlteljesíteni termelési tervét, mert — időnként szinte irreálisan rövidnek tűnő határidőre — a tavalyi­nál 22 százalékkal, a terve­zettnél 17 százalékkal na­gyobb, összesen 410 millió forint értékű gépet szállított nyugati vevőknek. Persze az alkalmazkodás nem volt za­vartalan, a avárak felada­tait szinte folytonosan át kellett rendezni, és ez so­kakban a tervszerűtlenség látszatát keltette: Ki ne fogadkozott volna már. ilyenkor esztendők for­dulóján eképpen: jövőre új életet kezdek, ezt vagy azt jövőre másképp csinálom. A változtatás szándékát megérielhetik a magunk mö­gött tudott esztendő tapasz­talatai, serkenthetnek rá kedvezőbbé vagy nehezebbé vált körülmények, vagy „csupán” egyfajta belső kényszer a jobbításra. Maga az élet igazolja újra meg új­ra leghitelesebben, hogy mindez igaz éppúgy az egyes emberek, mint a családok vagy egy-egy nagyobb kol­lektíva esetében. Nyolcvan­öt utolsó napjaiban „nagy családokban”, mezőgazdasági nagyüzemekben tettük fel a kérdést: és nyolcvanhatban? A lehetőséget kihagyni vétek Minden apró művelet — Végül azonban — véle­kedett erről az igazgató — mindenki megértette, hogv az év eleji tervet ma már senki nem tekintheti egv egész esztendőre biztonságot, pontos menetrendet adó „szentírásnak”. Ha számítá­saink nem úgy alakulnak, mint a tervezéskor gondol­tuk, vagv nem remélt, ked­vező üzletek kínálkoznak, ismét elölről kell kezdenünk amit egyszer már elvégzett­nek hittünk. Megélni, leg­alábbis elfogadható szinten megélni, ma már csak így lehet. A hasonló kényelmet­lenségeket tapasztalatom szerint ma a korábbinál jobban megéri vállalni. Mert az egy éve alkalmazott szabályozók valóban szigo­rúbb korlátok közé szorítják a vállalatokat, ám áld ilyen körülmények között is képes többet végezni, az a nyert haszonból többet tarthat meg magának. Nem véletlen' hát, hogy a vállalat utolsó idei munka­napján a gazdasági és társa­dalmi vezetők „évzáró ta­nácskozásán” az alkalmaz­kodóképesség, a kockázat- vállalás mellett a költségek­ről esett a legtöbb szó. Itt fogalmazták meg, hogy a „globális” költségcsökken­tési tervek semmit sem ér­nek, ha a megtakarítás vég­összegét nem a legapróbb munkaműveletek árát is na­gyító alá helyezve állapítják meg. Minden fillér számít — é<? ezt tudatosítani még bő­ven van teendő a Szolnoki Mezőgépnél is. iV. Szász József Nemcsak a gyakorló, a szakértő mezőgazdák tud­ják. mit jelent a kiskerti vagy a nagyüzemi növény- termesztésben a víz. Hogy micsoda kárt tehet ha sok van belőle, .belvíz formájá­ban. és hogy milyen veszte­ségeket okozhat a tartós hi­ánya. Ez utóbbival kapcso­latban ugyancsak keserű ta­pasztalatokat szereztek az utóbbi esztendőkben — a térség számos más nagyüze­méhez hasonlóan — a Ken­gyeli Dózsa Tsz-ben. — Két aszályos évben több mint 30 millió forint nyere­séget húzott ki a zsebünkből a tartós csapadékhiány — összegzi az 1983—84. évi veszteségeket Zolnai Ferenc általános elnökhelyettes. Az idei gazdálkodásunkat bi­zony nagyon megnehezítet­ték az előző évekről áthúzó­dó pénzügyi gondok. Nem tudtuk még kialakítani a melléktevékenység alapjait sem. A sertés- és szarvasmar­ha-ágazat mellett így az idő­járásnak leginkább kitett alaptevékenység, a növény- termesztés adja, már amikor adja, a szövetkezet nyeresé­gének hetven-nyolcvan szá­zalékát. Már amikor adja, — így fogalmazott az elnökhelyet­tes — hiszen évi tízmilliós jövedelemkiesést is okozhat gazdaságukban a csapadék- hiány. Még akkor is. ha az ágazat szakemberei tőlük telhetőén igyekeznek hasz­nosítani meglévő öntözési lehetőségeiket. __ Sajnos a téesz területét c sak érinti a Nagykunsági Főcsatorna, igy 5680 hektár szántóterületünknek alig a felére tudunk öntözővizet juttatni belőle. Szűkös fej­lesztési lehetőségeink azt sem tették lehetővé eddig, hogy megfelelői műszaki-tech­nikai feltételeket teremt­sünk a központi intézkedések révén időközben kedvezőb­bé vált vízhasznosítási le­hetőségek kihasználásához.- És nyolcvanhatban? Hi­szen előtte vagyunk még az új esztendőnek, s ki a meg­mondhatója, hogy száraz, vagy csapadékos évjáratra erősödnek-e az ugyancsak vízhiány miatt későn kelt búzatövek a kengyeli határ­ban? — A mesterséges csapa­dékpótlást illetően bizako- dóbban nézhetünk az úi esz­tendő elé — állítja Zolnai Ferenc. — Hozzákezdünk nyolcvanhatban egy négy ütemben tervezett fejlesztés­hez, aminek legalább négy­ezer hektár biztonságos ön­tözése kell, hogy legyen a végeredménye. Talajadott­ságaink olyanok, hogy vétek nem öntözni a földjeinket, éppen ezért bűn lenne nem élni a fejlesztést segítő új­szerű támogatási és hitelfel­tételekkel. Jövőre, az első ütemben. 250 hektárnyi cu­korrépa-terület öntözésére két Bauer öntözőberendezést vásárolunk, 40—70 százalék közötti támogatással és hitel­lel, az osztrák—magyar ön­tözésfejlesztési program ke­retében. Másik kétszázötven hektáron pedig a KITE se­gítségével javíthatjuk 1986- ban a mesterséges csapadék­ellátás feltételeit. Az öntözési lehetőségek javitására nem mindennapi feltételekkel vállalkozik a kengyeli közös gazdaság és az iparszerű kukoricater­mesztést koordináló termelé­si rendszer. Ahogy Zolnai Ferenc tájékoztat, mindkét félnek előnyös, ugyanakkor kockázatos is az országosan egyedülálló öntözésfejlesztési együttműködés. — Egy nagy értékű és nagy teljesítményű, ezer mé­ter szélességben öntöző be­rendezést helyez 'ki gazdasá­gunkba referenciagépként a KITE. A termelési rendszer meghatározza részünkre a komplex kukoricatermeszté­si technológiát, a fajtavá- lasztásitól a növényápoláson keresztül egészen a betaka­rításig. Ha ezt maximálisan betartva hektáronként 13 tonnánál nagyobb átlagter­mést érünk el, meg kell té­rítenünk a gép amortizáci­ós költségének bizonyos ré­szét. Nem kell fizetni a gé­pért, ha nem érjük el a rendszer által garantált ter­mésátlagot a 250 hektáron, de attól nem a technológiai fegyelem megsértése miatt maradunk el. Közös tehát a kockázat, de kölcsönös az előny is: a KITE megszerez­heti az Egyiptomban már jól bevált külföldi berendezés hazai üzemeltetési tapaszta­latait, szövetkezetünknek pe­dig lehetősége nyílik a ta­karmánygabona-termelés je­lentős növelésére. A berendezés azonban lett légyen az külföldön már jól •bevált öntözőgép, önmagá­ban kevés az üdvösséghez, azaz a biztonságos csapadék­ellátáshoz. Víz is kell, már­pedig az imént a víznyerési lehetőség, az öntözőcsatörne nem éppen szerencsés elhe­lyezkedését említette az el­nökhelyettes. Napirenden a szarvasmarha A dobai főcsatorna zsilipjénél új műtárgyat épít a Ki szűrőrendszert létesítenek, amely megóvja a s zig. A beruházás során ttyúkat az uszadéktó! Nemcsak esztendőik vált­ják egymást most szilvesz­ter éjjelén: a gazdálkodó szervezetek számára véget ér egy középtávú tervidő­szak, és kezdődik egy újabb, a hetedik. A nyolcvanas évek első felének mérlegét meg­vonva a termelés 35 száza­lékát és a nyereségük ha­sonló hányadát produkáló állattenyésztési főágazat egyik kulcságazatának „rendbetételét” tartják egyik legnagyobb eredménynek a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság vezetői. Kelemen Béla igazgatóhe­lyettes beszél erről: __ A most véget érő öt­éves tervet megelőzően tar­tósan veszteséges volt gaz­daságunkban, ágazati és üze­mi szinten egyaránt a ser­téstenyésztés, a hizlalás. Fel­tétlen be kellett iktatnunk m ár a tervidőszak elején az ágazat átfogó rekonstrukció­ját. Battériás hizlaldákat, kocaszállásokat építettünk. Ezerkétszázról 1800-ra nö­veltük a kocaférőhelyet, és megteremtettük a feltételeit az energiatakarékos, nedve­sen tárolt kukoricára alapo­zott takarmányozásnak. A végeredmény? Az utóbbi években 12 és 15 millió fo­rint közötti üzemi eredményt produkál az ágazat. — És nyolcvanhatban? Mi­lyen termelésfejlesztési el­képzeléseket hagyott jóvá az új tervidőszak első eszten­dejére a vállalati tanács? — Ismét napirendre kerül az állattenyésztés. Ezúttal a szarvasmarha-ágazat, pon­tosabban a tehenészet. Több­féle meggondolásból. Egy­részt, mert a „tejprémiumos” években esztendőnként 8— 10 milliós ágazati eredmény­nyel dolgozó ágazat, miután a prémium megszűnése egy­beesett a termelési költsé­gek ugrásszerű növekedésé­vel, veszteséges lett. Más­részt. mert nem engedhetjük meg magunknak, nézzük akár az üzem akár a népgazdaság érdeke­it, hogy az évenkénti 5300 literes tehenenkénti tejter­meléssel jónak mondható ágazat fejlődésének hosszú távon gátat szabjon a mű­szaki-technikai színvonal el­maradottsága. Négy helyen, a hatvanas években épült, fal melletti etetőjászlas is­tállókban gondozzuk ugyan­is a tehénállomány jó ré­szét. Kevesebben, könnyebben, többet Harmadsorban? Berczeli István a gazdaság igazgatója igy összegzi, hogy mitől vált még az egyik legidőszerűbb újesztendei tennivalójukká a tejtermelés feltételeinek ja­vítása: — Erre ösztönöznek ben­nünket az új közgazdasági szabályozók is. Januártól is­mét állami támogatást élvez a tejtermelés, literenként 90 fillért. Ez önmagában, az évi öt és fél millió literes tejértékesítés mellett sem oldaná meg az ágazat jöve­delmezőségét. Ügy értem, a jelenlegi tartási, takarmá­nyozási színvonal, és a nye­reséget legjobban apasztó rendkívül nagy élőmunka­igény miatt. Mindennek a megváltoztatására viszont jó alkalmat kínál, hogy 50 százalékos állami támoga­tást és felhalmozási adómen­tességet kapnak 1986-ban a tehenészeti telepek rekonst­rukciójához a nagyüzemek. A kollektív bölcsesség ér­vényesült a vállalati taná­csunkban. amikor úgy dön­tött: ezeket a lehetőségeket nem szabad kihagyni! Ahogyan a kengyeli téesz- elnök-helyettes, úgy a Tö­rökszentmiklósi Állami Gaz­daság igazgatója előtt is ott volt beszélgetésünkkor a tervezett fejlesztés pályáza­ti anyaga. Az utóbbi esetben a Magyar Nemzeti Bank jó­váhagyó oecsétje hiányzott még. Á telepmegújítás vár­ható eredményére kidolgo­zott számítások szerint nem haszontalan vállalkozásnak nyitnak zöld utat a pénzügyi szervek. — Az eddigi négyről két helyre, a szenttamási és a csorbái kerületünkbe kon­centráljuk, kötetlen tartás­technológiával az 1100-as tehénállományt. Mindkét te­lepen fejőházat építünk, és korszerűsítjük a takarmány- tárolást, kiosztást. Mindezek révén a felére tudjuk csök­kenteni a tehenészetben fog­lalkoztatottak számát. A jobb munkafeltételek között kevesebb, de kvalifikáltabb gondozóval 6000 literre tud­juk növelni a tehenenkénti tejtermelést, kisebb fajla­gos költségek mellett. A szá­mításaink szerint a rekonst­rukció eredményeként — a nyolcvanhatos árakon szá­molva — 7,3 millió forint­tal javul az ágazat eredmé­nye. Két nagyüzem és néhány, a gazdálkodást segítő meg­annyi jövő évi elképzelés közül. Megvalósulásuk több gabona, hús és tej előállítá­sának, azaz fontos üzemi és népgazdasági célok elérésé­nek záloga. Mindannyiunk­nak szólhat tehát az újévi jókívánság: kerüljenek mi­előbb jóváhagyó pecsétek a hosszú távon jó eredmények­kel biztató fejlesztési pályá­zatokra. járjanak sikerrel a nyolcvanhatos változtatások Kengyelen, Törökszentmik- lóson és mindenütt, ahol a vállalkozókészség a jobbító szándékkal rokon. Temesközy F.

Next

/
Thumbnails
Contents