Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-24 / 301. szám
6 Nemzetközi körkép 1985. DECEMBER 24. Gazdaságirányítás a szocialista országokban mákat és a teljesítményeket., és ezeket ugyancsak fölülről lebontott számtalan tervmutató teljesítéséhez kössék. Az érdekeltséget kell úgy központilag szabályozni, hogy csak a hatékony munka nyerjen elismerést. Azonosság a lényegi törekvésekben. különbségek a gyakorlati végrehajtásban — ezzel a gondolattal jellemezhetők azok a gazdasági intézkedések, amelyeket a nyolcvanas évek derekán vezettek be a szocialista országok, illetve amelyeket gazdaságpolitikájuk középpontjába szeretnének állítani a jövőben. Hogy Kelet- Eurőpa országai mindenütt egyforma fontosságot tulajdonítanak a gazdaság intenzív pályára történő átállításának, az a hetvenes évek külső és belső gazdasági körülményei változásával indokolható. Lassult az évtized fordulóján a korábbi, nemzetközi összehasonlításban is rendkívül gyors gazdasági növekedési ütem a KGST országaiban, annak jeleként, hogy a növekedés — hagyományos — forrásai kimerültek, vagyis nincs többé mód a foglalkoztatottak tömegszerű munkábaál- litására. vagy a természeti erőforrások nagyarányú mozgósítására. líj hajtóerők A hatékonyság javításának, a műszaki fejlesztés fel- gyorsításának kell mindenütt adnia azt a többlethajtóerőt, amelyet korábban az extenzív források hadrendbe állítása kölcsönzött a növekedésnek. Ilyen gazdasági szükségszerűségből került valamennyi KGST-or- szág figyelmének középpontjába a gazdasági eszköztár korszerűsítése, az érvényben levő irányítási rendszer elemeinek fejlesztése. Közismert tény. hogy a szocialista országok igen változatos gazdaságirányítási módszereket követnek, eltérő fontosságot tulajdonítanak a piaci, úgynevezett pénzügyi irányítás, illetve a központi tervutasítás eszköztárának: ezen sokszínű eszközök eltérő házasításával akarják a gazdasági vezetők az elkerülhetetlen pályamódosítást végrehajtani országaikban. Az eltérő hangsúlyok ellenére, ma már a központi tervezéssel, és az indirekt piaci szabályozással szemben egyaránt általános követelményként támasztják a szocialista országokban, hogy a tervmutatók, a szabályozók közvetítsék a vállalatoknak a gazdasági környezet változását. Bulgáriában például fokozatosan vezetik be az új gazdasági-pénzügyi rendszert, amely egyfajta kombinációja a központi tervgazdaságnak és a piacgazdasági módszernek. A gyors ütemű iparosítás, az egyoldalú nehézipari fejlesztés évtizedekig tartó korszakát követően kevesebb központi fejlesztési programot jelöl ki a terv újabban — más országokhoz hasonlóan — Bulgáriában is. Abban is rokon a balkáni ország gazdasági tervezése másokéval, hogy a terv részletesen kidolgozott súlypontokat főként csak az élenjáró iparágak (elektronika), illetve az anyag- és energetikai ágazatokra szab meg. A nemzetközi konjunktúra bizonytalanságaira, még inkább pedig annak gyors változására való tekintettel rugalmasan kezelik a tervet, viszont valamennyi gazdálkodóval szemben szigorúbban érvényesítik a hatékonysági elvárásokat. Csökkentették a gazdaság- irányítás korszerűsítése során annak a több tucat központi tervmutatónak a számát, amelynek eleget kellett tenni Bulgáriában. A bolgár kombinátok, vállalatok teljesítményének értékelése során egyaránt az értékmutatók kapnak nagyobb szerepet. Más országokban is, Csehszlovákiában, az NDK-ban és a Szovjetunióban is megfigyelhető, hogy amint csökkentik a részletekbe menő, a mikroszintű gazdasági tevékenységet szabályozó tervek számát, úgy válhat a legátfogóbb értékmérővé a nyereség és annak változását jelző mutató az elbírálás legfontosabb mércéjévé. Csak a példa kedvéért: Bulgáriában tervmutatókat a termelésre, nyereségre, a fejlesztésre és a beruházásokra szabnak meg, további két mutató pedig a nyersanyagok felhasználásáról, a tőkés importtal való gazdálkodásról rendelkezik — ezen kereteken belül a nyereség áll az ösztönzés középpontjában. Más szóval, a költségvetési adók befizetése után a fejlesztési, a bér- és a kockázati alapot a. nyereségből képezhetik a termelők, ez utóbbi növekedése függvényében emelkedhet a dolgozók keresete. Az önálló döntéshozatal, a vállalati vezetők, és az egyének felelősségének kiterjesztése szintén általános törekvés a szocialista gazdaságokban. Amikor a fejlesztésben a termelés minőségi oldala háttérbe szorult, ke- . vés helvet kaptak és kevés felelősséget vállalhattak a gazdaságok tényleges főszereplői. Közismert ugyanis, hogy Kelet-Európa országai a gazdaságépítés korai szakaszában kivétel nélkül gyors ütemben építették ki az ipar kulcsszektorait, fokozták védelmi képességeiket, törekedtek a nemzeti jövedelem társadalmi osztályok, rétegek és termelő- szektorok közötti gyors átcsoportosításra. — vagyis olyan horderejű feladatokra. amelyeket a döntések messzemenő közoontosításá- val oldottak meg. Ilyen körülmények között viszont másodlagossá vált az önálló gazdálkodói döntés, a piac értékítélete, vagy a fogyasztó érdekeltsége. R salát bőrünkön Ma már általános a felismerés. hogy a gazdasági önelszámolást kell tökéletesíteni — ahogyan azt az NDK- ban megfogalmazták —, mert csak ily módon fokozható a vállalatok, termelők költségérzékenysége, kevésbé szakszerű kifejezéssel élve. csak ilv módon érezhetik a vállalatok a saját bőrükön is a nehezedő gazdasági feltételeket. Az NDK- ban ennek érdekében növelték a vállalatok hozzájárulását az úgynevezett társadalmi alapokhoz, és drágították meg a munkát az eszközökhöz képest. Ezzel is ösztönöztek a technikai megújulásra, a munka termelékenységének emelésére. Az erkölcsi ösztönzés legváltozatosabb formái mellett ez az intézkedés is érzékelteti, hogy — más országokhoz hasonlóan a pénzügyi eszközök nyelvén igyekeznek jelezni az NDK-ban is a vállalatoknak: szigorodnak a gazdálkodási feltételek. Általános érvényű az. amit a csehszlovák közgazdászok megfogalmaztak: az ésszerű gazdálkodásra való ösztönzést nem lehet úgy elérni, hogy valamennyi ágazat számára egyöntetűen és fölülről határozzanak meg norA tervalku bírálata Nagy károk származnak a gépek gyakori meghibásodásából, abból, hogy megbízhatóságuk alacsony fokú. Nagy mennyiségű fémet használ föl feleslegesen a kohászat, a termelőeszközök javítására is rendkíyül sok anyagot fecsérelnek el. ami évente sokszor tízmillió rubelbe kerül. Az elavult technika már képtelen hozzájárulni a termeléshez, nem segítő, hanem nyűg, már nem biztosítja a hatékonyság javulását — a fenti idézet az SZKP lapjából, a Pravdából való, de származhatott volna más szocialista ország sajtójából is. Az új ötéves terv kezdeti évében egyetlen szocialista ország sem számíthat arra. hogy a világgazdasági környezetben radikális, kedvező irányú változás következzék be, amely mentesítheti őkét az anyaggal való takarékoskodástól, a piacképes, jó minőségű gyártmányok arányának jelentős fokozása alól. Kevesebb minisztérium Érthető, hogy amikor alapvetően vállalati hatáskörbe tartozó feladatok teljesítésén múlik az előrelépés, sokasodnak a ,.hogyan”-nal kapcsolatos kérdések és viták a szakemberek körében, de a közvéleményben is. Hogyan vonható meg a határ —kérdezi a Csehszlovákiában megjelenő Hospodárské No- viny — a központi szervek és a vállalati döntési szféra között? A termelőerők magasabb szintién a gazdasáei döntések erőteljes és általános centralizációja inkább fékezi, mint gyorsítja a termelőerők fejlődését — írja az egyik neves csehszlovák közgazdász, és válaszában kifejti, hogy megoldást aligha kínálnak a szélsőségek. Valóban, a szocialista országok tartózkodnak attól, hogy az irányítás bármelyik oldalát abszolutizálják, a teljes centralizálást, vagv a teljes piaci decentralizálást állítsák szembe egymással. Csehszlovákiában. Bulgáriában, vagy a Szovjetunióban a közgazdasági irodalomban gyakran olvasható a követelmény a tervezés és a gazdaságirányítás színvonalának javításáról, amely egyaránt magába foglalja a központi tervmutatókkal folytatott irányítás, és a pénzügyi eszközökkel folytatott ösztönzés módszereinek javítását. A Szovjetunióban ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyidejűleg fogalmazódnak meg elképzelések a túlságosan is bonyolult, rengeteg párhuzamos papírmunkát végző felső gazdaságirányítás átszervezéséről, és a vállalati szféra felelősségének kiterjesztéséről. Gorbacsov főtitkár fejtette ki, hogy korunkban a műszaki felfedezések, egv- egv ágazat fejlődését meghatározó technikai újdonságok rendszerint az iparágak, ágazatok találkozási pontjainál jönnek létre, az adott terület szűk, a kapcsolódó iparágakat mereven elhatároló irányítása tehát nem felel meg a mai követelményeknek. A több tucat minisztérium gvakran csak szűk tárcaérdekeket követ — fogalmazták meg szovjet közgazdászok és mutattak rá azokra az óriási veszteségekre, amelyek a termelőé? felhasználó, a mezőgazdaság és az ipar. a kitermelő és a szállító szektorok egymástól elkülönülő felügyeletéből fakadnak. A túlságosan merev tervezés másik súlyos gondiát. a tervalku jelenségét is feltárták, és előremutató szándékkal bírálják a szovjet sajtóban. A Szovjetunióban, más országokhoz hasonlóan a vállalatok elsősorban a már gyártott termékek előállításáért felelnek, mert ezekre vonatkozik a legtöbb terv- és érdekeltségi mutatók. Alacsonyabb bázis kialakulására. a tartalékok elrejtésére törekednek a vállalatok, amikor a felsőbb szervekkel a következő évi teljesítmények kitűzéséről folyik a vita. hiszen a terv túlteljesítése ilyen feltételek mellett a legegyszerűbb. Kevésbé érdekeltek abban, hogy meghonosítsák a műszaki fejlődés élvonalához tartozó új technológiát, vagy gyártmányt, ezeket az elavult árucikkeket, gépek helyébe állítsák, mert ezzel veszélyeztetnék a folyamatosan emelkedő terv teljesítését. FokozAdA költségérzékenység Nyilvánvaló, hogy ezeknek a nem kívánatos jelenségeknek a megszüntetése érdekében finomítják a legtöbb szocialista országban is az irányítási eszközeit. Ezért módosították például az NDK-ban a mezőgazdasági árrendszert, és fokozták a kollektívák, a dolgozók anyagi érdekeltségét. A gazdasági önelszámolás elvével, az érdekeltség követelményével nem fér össze az, hogy akárcsak az elmúlt évtizedben, most is azonos ütemben. a mezőagzdaságnak juttatott gépek és az energia áremelkedésével lépést tartva emeljék a termelőknek juttatott központi támogatásokat. Ugyanez a megfontolás érvényesült Csehszlovákiában is. amikor erőteljesebben akartak ösztönözni az ipari és kereskedelmi veszteségek felszámolására, a tartalékok mozgósítására. Más szocialista országhoz hasonlóan Csehszlovákiában is a külgazdasági egyensúly helyreállításának célja még több évre szóló terv központi feladata lesz — ennek a célnak megfelelően módosították a termelői és a nagykereskedelmi árakat, teremtették meg a nagyobb fokú költségérzékenységet. Az agrárgazdaságra vonatkozó tervmutatók, vagy a takarmányfelhasználási és az importtervek kidolgozásához szintén a külgazdasági egyensúly javításának szempontja volt a legfőbb meghatározó. NSvekvü önállóság Értelemszerűen a Szovjetunióban is az általános alkalmazás szándékával vezették be és terjesztik ki egyre több ágazatra azt a gazdasági kísérletet, amely a megszokottól eltérő gazdasági eszközökkel vezérli a próbára kiszemelt vállalatokat. Kevesebb tervmutató, szélesebb döntési kör, a vállalati teljesítményhez szorosabban kapcsolódó anvagi érdekeltség — ezek tömörén az új rendszer legfontosabb ismérvei. Legfőképpen a termelés minőségi mutatóihoz kötődnek anvagi következmények az új rendszerben, és mindamellett a kísérletben szereplő vállalatok élvezik annak előnyét is, hogy eredményeiket a tervhatóságok nem tervesítik. Más szóval, a vállalatok normatív, hosszabb időszakra előre kalkulálható követelményekre számíthatnak, és ezekkel gazdálkodhatnak. A kísérlet eddigi eredményei annyira biztatóak, hogy az öpálló vállalati elszámolást minden bizonnyal teljesebb körben is érvényre juttatják majd a szovjet vállalatoknál. Ezt a tendenciát erősíti, hogy határozott a szándék az irányítás eltérő szintjei között a döntési jogok hatékonyabb elhatárolására. Ha az alapvető fejlesztési koncepciókban gondolkodó legfelsőbb döntéshozó szervezetek mentesülnek a napi termelési jellegű döntésektől. akkor az egyesülések, a vállalatok is szélesebb jogkörhöz juthatnak majd az őket érintő operatív elhatározásokban. Marton János Szomjazó világ öt nyolc-tíz éves kislány jött velem szemben az ösvényen. Sorba mentek, csendben, nem nevetgéltek, és rá sem néztek a kis csoport európaira. Ez szokatlan volt, a ghanaiak igen szívélyes emberek, s az idegent — úgy tapasztaltam — többnyire mosolyogva köszöntik. Ez az öt gyerek azonban erre nem tudott most erőt pazarolni. Fejükön közepes méretű műanyag edényt egyensúlyozva jöttek felfelé a botanikus kert mellékösvényén. Valószínűleg forrás volt valahol a közelben — onnan vitték a még néhány száz méternyire lévő településre a vizet. Nem tudom, hogy a gyerekek hányszor teszik meg napjában ezt az utat, s hányszor egyensúlyoznak végig a meredek ösvényen anyáik. Bizonyosan ott jó a víz! — mondta kísérőnk. Hol van jó víz? Olyan kérdés ez amire naponta százmilliók keresik a választ a fejlődő világban, a többnyire trópusi Délen. Hatalmas erőt és enrgiát fordítanak a mindennapi pohár víz, a főzéshez, mosáshoz elengedhetetlen folyadék megszerzésére. Jellegzetesen általános probléma ez. ami szinte telies kontinenseket sújt. Jelentőségét nagyon jól megérti az. aki Magyar- országon olyan településen él. ahová zacskókban vagv laitoskocsin hordják az ivóvizet a különböző, civilizációs eredetű szennyezések miatt. A washingtoni World- watch Intézet néhány hónapja kibocsájtot tanulmánya azt állítja, hogy az elmúlt évek afrikai aszálya csak nyitánya volt a következő húsz évben fenyegető vízhiánynak.. Az amerikai kutatók mindenekelőtt a vízzel való gazdálkodás módszereinek megváltoztatását javasolják. Az eddigi költséges megoldások — állítják — egyre kevésbé hatásosak. A nagy víztárolók, csatornák építése a világ jó részén már nem megfelelő megoldás. Az amerikai kutatók elsősorban a meglévő víztartalékokkal való. jobb gazdálkodást ajánlják: fel kell hagyni a hagyományos és pazarló öntözési módszerekkel. és újra fel kell használni az ipari vizeket. A háztartások vízcsapjainak korszerűsítésével hatalmas mennyiségű ivóvizet lehetne megtakarítani... A gond azonban igazából ott van, ahol még sosem láttak vízcsapot! Az ENSZ közgyűlése öt évvel ezelőtti ülésszakán a mostani évtizedet a Tiszta víz nemzetközi évtizedévé nyilvánította, azzal a céllal, hogy a kilencvenes évek elejére a fejlődő világ valamennyi lakosát iható vízzel lássák el: a városokban nyolcvan, a falvak ötven százalékában rendezett egészségügyi viszonvo- ka hozzanak létre. A program előirányzatai szerint az évtized végére vissza kellene szorítani a szennyezett víz okozta iárványokat. megbetegedéseket. A statisztikák különböző számokat hoznak fel: évente huszonötmillió ember — köztük tizenhárommillió gyerek — hal meg a szennyes víz terjesztette betegségekben. Végső soron a tiszta víz hiánya okozza a betegségek nyolcvan százalékát a fejlődő világban. Kolera, gyermekbénulás, trachoma, tífusz. vérhas. Csak ez az utóbbi hatmillió gyereket öl meg a fejletlen Dél országaiban. A vakságot okozó trachomától fél milliárd ember szenved — az Egészségügyi Világszervezet közlése szerint. A vízkérdés megoldása tehát valóban sorskérdés. A betegségek azonban csak a dolog egvik oldalát jelentik. A vízhiány, illetve a vízszerzés nehézségei meghatározzák a világ legszegényebb részének életformáját, hatalmas emberi energiák tűnnek semmivé. Egyes szakértők szerint’ a szárazságtól sújtott vidékeken az asszonyok és a gyerekek napi három-hat órát vízhordással töltenek, erre vesztegetve a szűkös kalóriák egy harmadát. Afrikában járva sokszor kérdeztem: mit lehetne tenni. hogy a nagvívű ENS7.- program végre megvalósuljon? Űgv tűnt, hogy az üev súlyát nem rjindenütt mérik fel. Igaz, a nagy pusztító. a kontinentális aszály épp visszavonulóban van, a Szahel övezetét azonban továbbra is fenyegeti az aszály. Nyugat- Afrika trópusi övezetében két évig az eső hiánya okozta a gondokat, növelte az élelmiszerhiányt. Most ez valamennyire enyhült. Hozzálátnak-e végre az „egészséges víz” elnevezésű hadjárat megvívásához? A vízcsata nem ígérkezik könnyűnek. Nemcsak azért, mivel az évtized elején legalább háromszázmilliárd dollárra becsülték a program csillagászati summáktól, a kábítószerekre, alkoholra, cigarettára költött dollár-milliárdoktól? Nem kevésbé nehéz azonban egész népcsoportok szokás- rendszerét megváltoztatni. Hiszen a világ országainak jelentős részében a közönséges latrinát sem ismerik! El kellene tehát terjeszteni mind több területen az egészséges élet ilyen feltételeinek ismeretét, hogy ne fertőződjenek tovább a felszíni és a talajvizek. Fúrott kutak millióira van szükség és a hozzájuk való szivaty- tyúkra. Egyszerű, könnyen kezelhető szerkezetek szükségesek. amiket a „mezítlábas technikusok” is képesek megjavítani. Egy ENSZ-fel- mérés szerint ma a harmadik világba kerülő műszaki berendezések három év leforgása alatt használhatatlanná válnak. Az accrai utcán rongyokba öltözött asszony közeledett hajlongva kollégám kocsijához. A koldusnő arcvonásai különböztek a helybeliekétől. Északról jött, felsővoltai — mormogta a gépkocsi tulajdonosa, aki egy gyűrött bankjegyet adott a ké- regetőnek. Az éhség elől menekültek egészen az Atlanti-óceán partjáig. Az ivóvíz hiánya elől hová lehet menekülni? — MG — Mindennapi tiszta vizünket... Azonosságok és különbségek
