Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
1985. DECEMBER 21SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A legnagyobb büntetés a szótlanság Anyanyelvi nevelés az óvodában Jó öt esztendővel ezelőtt a Jászkunság című folyóiratban — az eredetileg ..tervezett” interjú helyett — érdekes írást olvashattunk Koós Olgától. a Szigligeti Színház művészétől: ..Ez lenne életem el9ő interjúja, ha az lenne. (Nem hiányzott: néhány flekk közhellyel kevesebb!) így jobban jártam: nem kell kontrollálni, mit adtak a számba. Rosszabbul jártam: nem tudok mindent rákenni az újságírókra”. S ha ehhez hozzáteszünk egy másik passzust: — „A nosztalgia számomra ... idegen fogalom, tapasztalatból tudom. hogy a dolgok csak akkor és ott érvényesek...” — máris kiderül, hogy a napisajtó újságírója számára nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé Koós Olgáról írni. Ráadásul e lapban is — sok mindent elmondtak már róla: színpadi teljesítményei, vagy éppen művészeti kitüntetései laoropóiián. Maradjunk tehát annyiban, hogy ezt az írást „kenje” a szerzőjére. akinek maga mentsége csak annvi: ismét ragyogónak látta Koós Olgát. • • • Lássuk a „nosztalgiát”: pár esztendeje, egy fél évad- nvi várakozás után eljátszotta a Babarczy Lász’ó rendezte Liliomban Muskátnét. úgy, hogy a kritikusok hosz- szasan keresgélhették a megfelelő elismerő jelzőt, a nézők pedig vörösre tapsolhatták kezeiket, fis akkor ezzel az alakításával kapcsolatban lássunk eev ..közhelvet.” is: a jó színésznek szeren kell. Nem tudva túl sokat arról, hányféle szempont alapján és miképpen döntenek arról, hogv egy darab műsorra ke- rüliön-e vagy sem. nagyon valószínűsíthető, hogv Sárospataki István Drágamama című ..őrületét” azért vállalhatta föl a színház. mert adott volt egv művésznő, aki nagyon megérdemelte a főszerepet. Azon, hogy a darabban (mármint- abban, ami meg van írva) milyen lehetőségek maradtak ki, nyugodtan folyhatnak viták a kritikusi. dramaturgiai berkekben. Ettől függetlenül a tény, tény marad: a néző figyelmét egy percre sem engedő előadást láthatunk az egészen nagyot alakító Koós Olga és méltó társai (Győry Franciska és Kátay Endre) jóvoltából. Egv játék, amelyben minden a „szeretek és utálok”, „akarok és eltaszítok”, „kisajátítok és átengedek” ördögi és angyali dialektikáját követi. Koós Olga néhány nappal ezelőtt az egyik bérletes, (sajnos fél ház ,ha összejött) „Drágamama” után beszélgettünk a színház klubjában. Természetesen beszélt a Sá- rospataky-darabbal vívott kisebb harcáról is. — Szeptember első hetében, kicsit megütközve, fur- csállva olvastuk a darabot. Nehéz volt elképzelni, hogv lesz ebből előadás: aztán megkezdődtek a ^próbák. s napról napra minden világosabb lett, egészen addig, hogy megszerettük. Fölfedeztük, hogy Sárospataky rendkívül következetek. külön gondot fordítottunk éppen ezért a stilisztikai elemzésre is. — ön a közelmúlt évadokban rendezőként is bemutatkozott. A szobaszínházi Euripidész Médeia, és a nagyszínházi A Kaktusz virága után következik-e folytatás? — Továbbra sincsenek rendezői vágyaim. Ezzel együtt nem volt tapasztalatok híján az említett két előadás. A Szobaszínház intim légkörében. azt hiszem, igazi alkotómunkával készültünk az előadásra, A kaktusz virága pedig fölért egy figyelmeztetéssel — a gyakran túlságosan komor színházi színeket nem árt oldani, időről időre vissza kell térni a szórakoztató színházhoz is. Elmondta, s maga is leírta, hogy amikor 1977-ben Kecskemétről Szolnokra szerződött, sejtelme sem volt. miképp folytatódik a pályája. Az 6, föntebb már említett, írásában ez így hangzik: „...az ember soha nem érez rá a fontos fordulatokra”. Meglehet. Bár a cikk címe — „A Szigligeti vonzásában, avagy senki sem lehet próféta a saját...” — arra utal hoev az ember: a saját hazájában; legalább, szeretne ... A velős mondások, szállóigék — és kifordított, kétkedő változataik — közhelvek. vagyis magvas igazságok. S ha netán valaki nem hisz az effajta igazságokban — nézze meg a Drágamamát, a címszerepben Koós Olgával, aki Jászai-díja. Érdemes művész kitüntetése után (..az az este feleithetetlen számomra”) október 30-án a szolnoki közönség előtt vehette át a megyei tanács Művészeti díiát. Vágner János Hangversenyek a béke és a karácsony legyében Holnap 17 órakor Szolnokon, a városi tanács dísztermében a kisújszállási Phoenix kórus Rigó Éva vezényletével karácsonyi ajándékhangversenyt ad — mely egyben a kórus minősítő hangversenye lesz. A fenntartó szövetkezetek tagsága részére rendezett műsorban Palestrina, Händel, Monteverdi. Brahms és Kodály- művek csendülnek fel. A Bartók Béla kamarakórus december 23-án, hétfőn 18 órakor ugyancsak a városi tanács dísztermében ad karácsonyi béke-hangversenyt. Szólót énekel Feketé- né Vígh Judit és Szabó András, zongorán közreműködik Labáth Valéria, vezényel Vájná Katalin. Decembei 26-án 18 órakor a belvárosi templom ad helyt karácsonyi koncertnek. Emlékszoba a Storno-házban Értékes képzőművészeti, helytörténeti és iparművészeti anyagokkal gazdagodott az idén a soproni Liszt Ferenc Múzeum. A képző- művészeti gyűjtemény egyebek között a neves 19. századi soproni portréfestő, Wilfing József néhány munkájával gyarapodott. A múzeum tárlóiba került egy- egy példány az 1848-as országgyűlés felső- és alsóházának helyszíneit ábrázoló, történeti értékű metszetből, továbbá Széchenyi Pál ménesének 1819. évi törzskönyve. A közgyűjtemény néprajzi anyaga egy századforduló idejéből származó horvát nemzetiségi öltözékegyütt- tessel gyarapodott. Kóphá- zán viselte egykori tulajdonosa. Az óvodába lépő kisgyerekek — kevés kirívó esettől eltekintve — különböző színvonalon ugyan, de elsajátították anyanyelvűket. S mire megkezdik iskolai tanulmányaikat, már önállóan mesélnek, verset mondanak, énekelnek. A tanítók véleménye szerint ugyancsak különböző színvonalon. Néhány évvel ezelőtt a budapesti országos anyanyelvi konferencián olvasáskutatók, nyelvészek erőteljesén kifogásolták a hatévesek beszédét. „Rossz a légzéstechnikájuk, idegesen dadognak, énekelve beszélnek.” Csak néhány elmarasztalás a bírálatból, amely elsősorban az óvodának szólt. Hiszen legalább egy évig minden illett- ve majdnem minden gyermek óvodás. Az persze más kérdés, hogy az egy év általában kevés arra, hogy öt év hátrányait, hiányait pótolni lehessen. Az óvodai nevelési program egyik kiemelt feladata az anyanyelv használatának fejlesztése. Minden foglalkozás: a testnevelés, az ének:, az ábrázolás, az irodalom, a környezetismeret, a matematika, s a közös játék ezt a célt szolgálja. Mondhatni, a 3—6 éves gyereknek a legfőbb dolga, hogy meg tudja fogalmazni, el tudja mondani gondolatait, s természetesen az ehhez szükséges szókinccsel rendelkezzen. A „tanítás” módszere az óvodában a 3—6 évesek életkori sajátosságainak megfelelően a játék. A gyerekeknek fel sem tűnik, hogy tulajdonképpen tanulnak, amikor egy-egy fogalomhoz szinonimákat gyűjtenek, képeket nézegetnek, s aztán elmondják, mit látnak rajta, vagy amikor kirándulnak a Tisza- partra, esetleg őszi faleveleket szedegetnek a parkban. Mindezeket a programokat kötetlen beszélgetések kísérik, jó alkalmat teremtenek arra, hogy az óvónők szóra bírják a hallgatagabb gyerekeket is. Az anyanyelv tanulásában, a kifejezőkészség fejlesztéséiben az óvodáskorban is 'a legfontosabb a példamutatás. Megyénkben igen nagy gondot fordítanak az oktatásügy irányítói az óvónők továbbképzésére. Az anyanyelvi nevelés ugyancsak kiemelt terület a kétéves komplex tanfolyamokon, s jól kiépített anyanyelvi munkaközösség segíti az óvónők munkáját. A foglalkozásokon bővítik módszertani kultúrájukat, kicserélhetik tapasztalataikat, s megtanulják a kisebb beszédhibák javítását is. Valamennyi óvodában a gyerekek beszédszintjénék felmérésével kezdődik az anyanyelvi nevelés. Ez rendszerint úgy történik, hogy az óvónő kötetlenül beszélget a gyerekekkel, s eközben a másik óvónő feljegyzi az előforduló rosszul ejtett, használt szavakat, netán beszédhibákat. Ilyenformán feltérképezik minden óvodába lépő kisgyerek nyelvhasználatát, s ezt követően az egyéni képességeknek megfelelően javítják, fejlesztik beszédkészségüket, a helyes légzéstechnika kialakítását egészen a mondatalkotásig, a hangszínig, a kérdés intonációjáig. Az anyanyelvi nevelésben az esetek döntő százalékában jó partner a család. Az óvónők mindennap találkoznak a szülőkkel, így sokkal több lehetőség van a velük való együttműködésre, mint az iskolában. Ettől függetlenül persze nem minden családban beszélgetnek eleget a gyerekkel. Csendre intik az örökké kérdezősködő, csivitelő, kíváncsi apróságot. A gyerek számára talán ez a legnagyobb büntetés, hiszen a beszéd segítségével tanul, fejlődik a gondolkodása, színesedik a szókincse, formálódik az egész egyénisége. —lg— Mai azociofotók TÚRÁI KÁLMÁN: LIBAHAJÓ Kardos Tamásnak, a fiatal fotósnemzedék tehetséges tagjának kiállítását láttuk a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Kardos a 70-es évek vége óta hallat magáról, mostani kiállítása mégis meglepetés. Emberközpontú, gondolatébresztő fényképei hétköznapi eseményekre villantanak. Olyanokra, amilyenekkel úton- útfélen találkozunk, elhaladunk mellettük, anélkül, hogy észrevennénk bennük a megörökítésre méltó dolgok Kardos Tamás kiállítása Szolnokon és gondolatok fényképpel való kifejezhetőségét. Kardosnak kórház a munkahelye; nem véletlen hát, hogy fényképezőgépének tisztán vetülő lencséje rendkívül érzékeny az emberi sorsok iránt. Az objektív segítségével szinte belelát a kis gyermekbetegek, az ápolók, s az elesett, idős emberek lelkivilágába is, mintha azt sugallná képeivel: az élet nem reménytelen. Nem fecsérli idejét kétes értékű nonfiguratív témákra, képei nem beállított fotók, hanem tudatos egyszerűséggel és mindenki számára érthetően ragadja ki a reális valóságból az „egész”-re jellemzőt. S amit feltétlenül észre kell venni; Kardos szakít azzal a ma divatos, de helytelen szemlélettel, hogy szo- ciofotóval „csak” bírálható negatívumokat szabad és lehet kifejezni. Az ő képei helyesen, a társadalmi fejlődésünkben kiteljesedő humán eszményeket is meggyőzően érzékeltetik. Kiállított anyagában elsősorban az emberi élet sokféle megnyilvánulásáról alkotott fotók a meghatározóak, de elismerés illeti szép, hangulatos táj-, és egyéb tárgyú fényképeit is. Tabák Lajos Helyismeret, helytörténet — egyre inkább funkcióval telítődő szavak Szolnok megyében. önismeretünk: múltunk és jelenünk személyhez, tárgyhoz kötött útjelzőit keressük, kutatjuk, s találjuk, találhatjuk meg nap mint nap. Most éppen Abádszalók. Tiszaderzs, Kunhegyes kapcsán szélesíthetjük ismereteinket, mert Túrái Kálmán neve ezekhez a községekhez kötődik. Abádszalók, a Tisza mente, a holtágak, csalitok, füzesek, rétek vidékére viszi Túrái „Libahajó” című műve a tizenéves olvasót aki ha kézbe veszi, sok gyönyörűséggel olvashatja végig az immár nem fiatal író alkotását. Túrái Kálmán — a nyugdíjas tanár, megyénk szülötte —, tulajdonképpen elsőkönyves író. Libahajó című mozaik-építkezésű regényét saját bevallása szerint a hadifogságban írta. Hogv mégsem „véletlen” műről van szó, azt korábbi próbálkozásai egyértelműen bizonyítják. Az első „írást” még gyermekkorában vetette papírra Túrái. Dráma volt ez, s szerzőjének fölöttébb tetszett — talán azért, mert — mint mondja — piros tintával volt írva. Aztán több írásával is szerepelt a tanítóképző önképzőkörében. Egyik novellája „érdemkönyvbe” is került. Komoly írása felnőtt fejjel is a novella maradt. Ezek közül egyet kedves tanára jubileumán nyilvános ünnepélyen olvasott föl. Több elbeszélése jelent aztán meg a Tanítóírók és -költők Bokrétája című antológiában. a Békéscsabán megjelenő „Attila” című folyóirat Történetek tizenéveseknek ban. Majd később gyermekszíndarabokkal nyert pályázatokat, s legutóbb 1977-ben, a Népművelési Intézet kiírásán kapott különdíjas Ezzel majdnem egyidőben országos pályázaton nyert el egyik színművével négyezer forintos díjat. Most megjelent Libahajó című könyvét még Benedek Marcell ajánlotta kiadásra. Elismerő kritikája ellenére a tizenéveseknek szánt elbeszéléscsokor akkor mégsem jelenhetett meg. Most annál nagyobb örömmel veheti kézbe öreg és fiatal egyaránt. A mozaikszerűen építkező regény főhőse a tiszai táj s a tájban otthon lévő kisfiú: Csóri-Víg Jani, aki nem kevesebb, mint az élet alkonyán járó öreg Ősze halászember barátságával büszkélkedhet. Az ízig-vérig találóan megrajzolt hősök emléke kitörölhetetlenül megmarad az olvasóban. És ez annak köszönhető, hogy ember és táj oly megbonthatatlan barátságban él együtt, ami önmagában is példa lehet természettől elszakadt, gépies világunkban. Fontos azonban tudnunk, hogy Túrái Kálmán hús-vér figuráit nem a nosztalgia érzése, nem a régmúlt idők utáni vágyakozás, hanem a gyerekkor, az ifjúság tiszta megőrzésének; a megélt élmény reális bemutatásának a vágya szülte. A valóságos kép valóságos társadalmi rajzzal párosul. A gyermek, az ifjú szemével ítéljük el az első világháború értelmetlen pusztításait, az idegen hatalom packázását, majd a földesúr, a báró kénye-kedve- diktálta intézkedéseket. Erkölcsi tanulságok sokasága, a Tiszavidék — a mi vidékünk — szeretete, a közösség megbecsülése, az idősek iránti tisztelet érzése és még hosszan sorolhatnánk azokat a tanulságokat, melyeket gyerek és felnőtt egyaránt „kiolvashat” magának a műből. A paraszti észjárás, a furfangos-tréfás gondolkodás- mód klasszikusaink Tömörkény és Móra — érzésvilágát. parasztokhoz való viszonyát juttatja eszünkbe. Nem hagyható szinte említés nélkül öreg Őszének csizmavásárló akciója, mikor kis pénzen vesz hűséges társának, Csóri-Vígnek nagy ajándékot. Az író stílusa, szereplőinek enyhe nyelvjá- rásiassága méltó párja a mondanivalónak. Az így bemutatott táj hihető módon lesz lakói mellett az esti tündérek tanyája is. Ifjúsági irodalmunk nyereségnek könyvelheti el Túrái Kálmán írását. Mi, Szolnok megyeiek pedig kétszeresen is magunkénak kell, hogy érezzük művét, mert — mint fentebb mondtuk — múltunk és jelenünk személyhez, helyhez és tárgyhoz kötött útjelzőit találjuk meg benne. A kötet, mely a szerző magánkiadása, a karácsonyi könyvvásár ajándéka lehet gyermekeink asztalán, könyvtáraink, gyermek- könyvtáraink polcán pedig feltétlenül és több példányban kell megjelennie. Horváth Károly A fontos fordulatok és a Drágamama Ragaszkodás
