Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-18 / 296. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. DECEMBER 18­Befejezéséhez közeledik a kőtelki Ady Tsz nagykorai magtárának építése. A kivite­lezési munkákat a szövetkezet saját szakemberei végzik TKL Karácsonyi fenyő Hol kezdődik és meddig tart? Néhány éve történt, hogy karácsony közeledvén az egyik pavilonban, méretre, alakra megfelelő fenyőfát kerestem. Jöttek-mentek a vevők, forgatták, válogatták az árut, egyikük azonban a mérés után nem a pénzét, hanem az igazolványát nyúj­totta az eladónak. Az ellenőrző könyvben ma­radt jegyzőkönyvi példányt azután a méltatlankodó el­adó alaposan megszívlelhet­te, mert hamarosan más mérte helyette a fenyőt. Az akkoriban életbe lépő rende­lettől eltérően ugyanis a fa teljes hosszát felszámította, és ezzel megkárosította a vevőket. Jól megtanultam akkor én is, hogy a fenyőfa hossza talpától csak a leg­felső elágazásig tart. Idén nem hagytam — mint nemegyszer — a karácsony­fa-vásárlást az utolsó napok­ra. Már az üzletben gyanút fogtam, de a jászapáti áfész kereskedelmi osztályának ve­zetője, Kiss Jánosné végképp eloszlatta kételyeimet: el kell felejteni a korábbi mé­reteket. Más ma már a fe­nyőfa hossza, mint egy éve. Sőt a december 2-án érkezett tűlevelűeket egy ideig még a régi szentencia szerint ér­tékesítették Jászberényben, mígnem megérkezett a pa­rancsolat: márpedig a fenyő hossza ezentúl a talpától a tetejéig, pontosabban a vá­gási alap síkjától a vezér­hajtás csúcsáig tart. Mégsem ilyen egyszerű ez, mert egy rendkívüli méretű vezérhaj­tás esetén csak a felső elága­zás oldalhajtásainak kétsze­res hosszáig számítható a fa mérete. Megnyugtattak, hogy ez utóbbi igen ritka a választékban. Jászapátin azt is megtud­tam, hogy december 5-ig a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságból megérkezett az üzleteikbe szánt összes, mintegy 3200 méternyi fe­nyő. Kár tehát később fris­sekre várni. Az ára ugyan maradt a méterenkénti 27 forint, de a módosítás 17 százalékos drágulást jelent. A fenyőnk most a kamrá­ban hideg vízbe állítva várja fényesebb sorsát (hátha to­vább őrzi örökzöld tűjeit), én pedig azon meditálok, hogy az ára se, mérete se változott a fának, mégis hosz- szabb lett és többet kértek érte. —lp— Triumph-fehérnemük Hölgyek örömére A Kapuvári Diadal Ruha­ipari Szövetkezet az idén 54 millió forint értékű női fe­hérneműt készített a Tri­umph NSZK-beli világcég részére, és ezzel az év folya­mán érkezett pótrendelést is teljesítette. Kapacitásuk zömét ezek a megrendelések kötötték le, de szállítottak hazai értékesítésre is a Mó­di Kereskedelmi Vállalat­nak. A Diadal varrónői a Tri- umph-tól kapott kelmékből, modelljeik felhasználásával készítik a különféle fehér­neműket. Az anyagmentes termelésből származó árbe­vétel alapja a megrendelő által elismert normaperc, s ha a gyártás ennél több időt vesz igénybe, akkor a külön­bözet a szövetkezet gazdál­kodásában veszteségként je­lentkezik. Ezért nagy figyel­met fordítottak a varrónők képzésére. A szövetkezet az NSZK-beli céggel együttmű­ködve azon volt, hogy a dol­gozók legalább négy-ötféle varrási műveletet magas színvonalon megtanuljanak, s zökkenők nélkül ugyan­ennyi gépet kezeljenek. A magas minőségi köve­telmények szigorú ellenőr­zési rendszer kialakítására késztették a kollektívát. Minden darabot gyártás közben is alaposan átvizs­gálnak, s végül a késztermé­ket újból ellenőrzik. Anya­gilag és erkölcsileg egyaránt érdekeltek abban, hogy csak első osztályú termék kerül­jön a megrendelőkhöz. Öröklőid tóma volt a korszerűsítés Végre kedvező változások Népi o Ilon őrök utóvizsgálata a karoagl húsüzemben és vágóhídon A karcagi Népi Ellenőrzési Bizottság az elmúlt nyolc évben már jónéhányszor vizsgálta a városban a hús- feldolgozó társulás húsüze­mének és vágóhídjának te­vékenységét : a termelés helyzetét, a tisztaság alaku­lását, valamint a tervezett fejlesztések megvalósítását. Hogy miért? A gyakori is­métlődést olyan kedvezőtlen tapasztalatok igazolták, ame­lyek közül egyet-mást la­punk is közreadott. Legutóbb például I960, ja­nuár 10-én jelent meg cikk Húsüzem válaszút előtt cím­mel. Akkor a népi ellenőrök olyan súlyosnak ítélték a helyzetet, higiéniai, egész­ségügyi szempontból elfogad­hatatlannak a körülményeket, hogy a következtetések ered­ménye nem lehett más, mint az, hogy az üzemet vagy be­zárják, vagy korszerűsítik, felújítják. Az utóbbi történt, hiszen a társulás napról napra 35 ezer ember húsellá­tásáért, töltelékáru-kínálatá­ért felelős. Nem beszélve a nyári, kánikulai hetekről, amikor Berekfürdő turista- forgalma ezt a létszámot alaposan megemeli. Szó se róla, időközben történt elő­relépés : bővítés, korszerűsí­tés is, bár a vizsgálódásban részt vett szakemberek a változásokat úgy ítélték meg, hogy azok ily módon sem érik el a kívánt követelmé­nyeket. Minden hiányossá­got nem számoltak fel, ezért két éve újabb vizsgálat kez­dődött, amelynek utóvizsgá­latai ez év szeptemberében fejeződtek be. A munka ala­posságát bizonyítja, hogy a felkért szakemberek össze­sen 216 órát töltöttek az üzem területén. Mindebből adódik a kér­dés: vajon mi mindent örö­kített meg a legutolsó jelen­tés, amelyre összesítve már az a jellemző, hogy végre kedvező változások is papír­ra kerülhettek. A tapaszta­latok azt mutatták, hogy a vágóhíd, a húsüzem, az ud­var rendezettsége javult, ugyanakkor a kényszervágó környezeti rendje még nem volt kielégítő. A higiéniái előírások, tervek időszakos feladatait elvégezték, de a rozsdátlanítás nem minden­hol rendszeres. A vágás és a feldolgozás technológiai fegyelme megfelelő, ugyan­akkor a vágóhídról ideigle­nes szállítóeszközzel történő húsfuvarozás nem felel meg az előírásoknak, A dolgo­zók a védőfelszereléseket használták, ugyanakkor az ellenőrök meglepetéssel vet­ték tudomásul, hogy nem­csak a kijelölt helyen, ha­nem többen munka közben is dohányoztak. Kedvező hírnek számít az is, hogy a közelmúltban jó- néhány korszerűsítést végez­tek, végeznek. Többek kö­zött a vágóhíd csomagolo- val, zsírsütővel gyarapodott, a húsüzemben a megvásá­rolt főzőüstöt használták. A folyamatos termeléshez szük­séges karbantartásokat bizto­sítják, bár néhány felújítás még várat magára. A hús­üzemi termékek minősége javult, ugyanakkor a válasz­téka jelentősen nem bő­vült. A társulás eredményes­sége, a termékek gazdasá­gossága is romlott. A szá­mottevő pozitív változáso­kon kívül a javaslatok pél­dául azt is tartalmazzák, hogy a piackutató munka ja­vításával igyekezzenek a jö­vőben jobban kihasználni a vágó- és feldolgozó kapaci­tást. Felhívták a figyelmüket arra is, hogy a gyártott ter­mékek összetétele, választé­kának tartós bővítése — a lakossági igényekhez iga­zodva — a táj jelleg és _a gazdaságosság figyelembe vé­telével valósuljon meg. Azt is javasolták, hogy a beru­házások felújítások előké­szítésénél a takarékosság ér­vényesülése érdekében az ed­diginél gondosabba^ járja­nak el. A vizsgálatok befejezése után a húsfeldolgozó társu­lás igazgatótanácsának elnö­ke — az üzemeltető két he­lyi termelőszövetkezet, illet­ve az áfész nevében — in­tézkedési tervet juttatott el a népi ellenőrzési bizottság­hoz. Ebben részben október 31-ig, részben év végi határ­időkkel, a névvel megjelölt felelősek is szerepelnek a hiányosságok azonnali, illet­ve folyamatos felszámolása érdekében. Egyúttal az In­tézkedési terv arra is utalt, hogy jövőre a vágóhíd kerí­tését, tetőszerkezetét, labora­tóriumát felújítják. Mind­ezek teljesítéséről a jövő év harmadik negyedévében tá­jékoztatják az igazgatótaná­csot. Mi pedig a lakosságot, illetve a közvéleményt, re­mélve a már eddig hozott, illetve ezután megvalósítan­dó kedvező változások kö­vetkeztében végre hosszabb időre lekerül ez a hováto- vább örökzöldnek számító téma a városi Népi Ellenőr­zési Bizottság programjáról. D. Sz. M. Kunszentmár- tonban a he­lyi Szövetke­zeti Építőipari Közös Válla­lat kivitelezé­sében a jövő év augusztu­sára készöl el egy új lakó­tömb, mint­egy 17 millió forintos beru­házással. A földszinten új gyógyszertá­rat, fölötte ki­lenc OTP-la- kást alakíta­nak ki Pánik Ezen a rekordenyhe tél- elós napon úgy befűtöttek szerelvényünkbe, hogy a szó szoros értelmében saját le­vében főtt a mind heveseb­ben pihegő utastársadalom. — Szabad lehúzni ezt az ablakot — útitársaim, csu­pán egy percre? — kért en- gedelmet illedelmesen az idős iparosféle ember, aki jóideje már versenyt izza­dott testes feleségével, amott a sarokban. Elzárt is akasz­totta fel kis kabátját — hosz- szú negyedórára, oda a füle mellé, a fogasra. — Ö hogyne, csak tessék! — sóhajtott fel megkönnyeb­bülten a kocsi népe, és há­lás mosollyal élvezte a be­vágódó friss légáram'atot. Bokán még a szemüket is le­hunyták a kéjes gyönyörű­ségtől. Igen ám, de mint nálunk is szokás, furtonfurt csúsz­káltak éhes, de főleg szom­jas útitársaink az étkezőko- csi irányába, majd kellően feltöltődve onnét visszafelé. Ennek következtében min­den ajtónyitáskor rakoncát­lan huzat támadt. Egy ka­nyarodénál akkora, hogy a koros úr nyitott ablakánál himbálódzó zakót szempil­lantás alatt kiszippantotta a fülkéből. — Jaj, a zakó! Vigyázzon! Fogja meg! — kiáltoztak mindenfelől a fülkében, de akkor már későn volt. A kis- kabát, mint óriási fekete varjú, amely nem tud meg­birkózni a vágtató vonat tá­masztotta légörvénnyel, vil­lámsebesen elhúzott, s — tűnt szemünk látósugarából. Az öreg mester élete pár­ja majd elájult ijedtében. Szívéhez kapkodott, s jó da­rabig hangtalanul tátogott, hogy aztán annál szívfacsa­róbban jajveszékeljen. — Most mi lesz velünk, istenem?! Benne minden pénzünk. Benne az igazolvá- nvod. Jajjaj, édes jóistenem! Embere is elveszítette hir­telen a józan eszét. Ogy, ingujjban rontott ki a peron­ra, és le akart ugrani a ro­bogó vonatról. Szerencsére többen is utána iramodtak, elkapták. A legközelebbi állomásig szüntelen jajgatott, keserve­sen óbégatott a feleség, a férj pedig — még mindig megmentőinek szorításában — verejtékezett, és tehetet­lenségében sziszegve présel­te össze fogait. — Miért nem húzzák meg a vészféket? — adta valaki a tippet, csak kivitelező nem akadt. Hogyne! És a költsé­geket ki viseli?... Majd lesz állomás nemsokára. Alig állt meg a vonat, az atyus lóhalálában mászott lefelé, és rogyadozó léptek­kel kocogni kezdett visszafe­lé a vonat, illetve a sínek mentén. — Ne engedjék már . az öreget, hiszen legkevesebb tíz kilométernyire elhagytuk már azt a helyet! — Mit képzel a szeren­csétlen, csak úgy ingujjban nekivág? Csak télben járunk már... A vonat úgy se várja be. mig visszabaktat... Meg hogy is gondolja? Közben már tucatnyian kapacitálták a kalauzt, tele­fonáltasson a forgalmi iro­dából a legközelebbi őrház­ba, Meg szalajtson valakit a megkeveredett szaki után. Erre viszont nem lett szükség. Eközben egy jókö­tésű ifjú rendőr már a ne­hezen trappoló öreg nyomá­ba eredt5. Hamarosan utol is érte, határozottan karon ragadta, — Ne strapálja magát hasztalan, papa, meglesz a kabátja, ne féljen. — Visz- szafordultak. — Mindjárt leállítom az első motorost vagy autóst, az majd visz- szahozza. A megszelesedett mester csak legyintett, megserdült, s bár majd orra bukott a heves mozdulattól. újfent bukdácsolni kezdett vissza­felé. Hajtotta a görcsös két­ségbeesés. Fújtatott, zötyö- gött. mint egy kiszolgált ma­sina. A rendőr nem pazarolt rá több időt, inkább kiállt a közeli útra — járműlesre. A kalauz is elment telefo­nálni. Az utasok a nénit csitítgatták, nyugtatgatták meglesz a kabát, ne veszít­se« el a reményt. De 6 csak hajtogatta. — Oda a pénzünk, oda a pénzünk! Az öregember görnyedt alakja már megint jó mesz- szire imbolygóit a töltés te­tején, amikor az állomás előtti parkolóba bekanyaro­dott egy 250-es MZ-motor. Gazdája fürgén leszállt ró­la, s a pályatestet szegélye­ző líciumkerítést átugorva, megjelent a zakóval. — Kié? — kérdezte dia­dalmasan. — A dűlőútról láttam, mikor kiröppent a vonatablakon. Mintha mág­nes rántotta volna ki. — Amoda lohol már a ma­ga ügyfele — intett a köze­ledő rendőr a távolba, és — javasolt is. — De ha eddig ilyen szíves volt, most már szaladjon el a tatusért, mert még infarktust kap. Pillanatokon belül szóra­koztató színjátékká szelídült a helyzet. A közönség biz­tatása mellett zúgott el a motoros a kiskabáttal együtt. Nemsokára visszahozta a ki­merült szakikát is. aki ügy szorongatta hóna alatt a ka­bátot, mintha az életét je­lentené. S alighogy lekec- mergett a hátsó ülésről, né­mán, zihálva, kapkodva nyúlt a zakó zsebeibe. Egyszercsak elfehéredett, azt hitte min­denki, menten vége. Nem volt sem pénz, sem igazolvány. Eltorzult képpel készült valamit szólni a mo­torosnak, midőn a néni kar­ját szétcsapva, majd fejét szorongatva kiáltott fel. __ Ö, én vén bolond!... H át persze... Mikor levetet­ted a kabátod, és a vécére mentél, — a pénzt is, az iga­zolványt is kitettem a zse­bedből. Zsebkendőbe kötöt­tem. ott van minden a kas­kában... Tóth István

Next

/
Thumbnails
Contents