Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-14 / 293. szám
1985. DECEMBER 14Irodalom» művészet Bokros Júlia: Kerámiák n. Pogány Gábor: Tanulmány Mester Attila: Kollégák — Jó napot kívánok, szép napunk van ma, uram. Mit parancsol? Hajvágást? Borotválást? A gyerek először meghökkent de aztán felkapaszkodik a magasra csavart borbélyszékre, és elfész- kelődik a megfordított párnán. — Hajvágást — mondja, és néz, alulról fölfelé, a megtermett borbélyra, akinek a kezében már csattog az olló. — Igenis, egy hajvágás. Jön a nyár, és melegít ez a hátul kissé hosszúra nőtt frizura. Szíveskedjék az állát egy pillanatra fölemelni, így, köszönöm. — Ez az olló kínai? — Miből tetszik gondolni? — Mert nekünk is van egy ollónk. Kinai. — Természetesen ez is kínai — mondja a borbély, és nyírja hátul a gubancos, nyakba nőtt hajat. — Hajóval hozták — folytatja a gyerek. — Bizonyára, hiszen a hajó a legolcsóbb szállítóeszköz. A víz mindent elbír. Nagy mennyiségű árukat nem is érdemes másként szállítani. — A hajónak hol van a csavarja, ami hajtja? — Hátul kérem. Hátul, a vízvonal alatt. A gyereknek nem ér le a lába a székről, öt-hat éves lehet. Most elégedetten bólint. — Én is terveztem egy hajót — mondja, és nadrágzsebéből többrét összehajtogatott kockás papírdarabot kotor elő, és kinyújtja a borbélygallér alól. A borbély leteszi az ollót, nézi a maszatos kézzel rajzolt ákom-bá- komokat. — Jó hajó — mondja —, és úgy látom igen gazdaságos. Nincs semmi fölösleges benne, ami a rakterét csökkentené. Ez a válaszfal itt, a gépház és a vezérlő- terem közt miből van? Attól tartok gyenge lesz. — Nem lesz gyenge. Titánból van. — Ja, úgy már más. Arra gondoltam, hogy néhány keresztpánttal meg lehetne erősíteni, de ha titánból van, akkor természetesen nem szükséges. A titán roppant erős fém. — Csak drága, de megéri. Súlyt takarítunk meg vele. A borbély már újra nyír, és időnként a papírra pillant. A kendő vállán, és a szék körül gyűlik a puha szőke kisgyerekhaj. — Be kellene rajzolni a csavart. Mert azt nem tudtam, hova kell. — Egy pillanat, csak ezt innen leseprem, így ni, készen is vagyunk. — Ide — mondja a gyerek, és föltérdelve a székre, a fodrászpult fölé hajol. A borbély golyóstollat vesz elő, amivel a blokkot írja, és két hajócsavart rajzol a maszatos kis papírra. Olyanok, mint a margarétavirág. A gyerek bólint — zsebre teszi a papírt, és pénzt vesz elő. ,— Hagyja csak, uram, hiszen mi társak vagyunk, tervezőtársak Mondhatnám: kollégák. Kint süt a nap. Valóban nyár lesz. A borbély nyitva hagyja az ajtót, és a gyerek után néz. Valahol messze nagy hajók úsznak, fehérek, kékek, karcsúak, és magas tornyúak. És mindegyiken két margaréta forog. A vízvonal alatt. Összeállította: Kékasy Ildikó unkahelyed engedélyezi éjszakai műszak előtt a belátás szerinti néhány fröccsöt, nem tudsz róla, hogy négyetek valamelyikét egyszer is megszondázták volna — az engedély természetesen hallgatólagos. így aztán maradék idődet eltölteni, útba eső csapszékedbe indulsz. Barátságos kiszolgálás, alkalmankénti hitel, seregnyi ismerős, ráadásul az ismerősök fizetésnapja. Itallal kézben megtámaszkodsz a flippermasina mellett, vársz sorodra. Ez könnyedén sikerül, hiszen a nem kiválasztott ember fia várakozásra született: vár fizetés- emelésre, lakásra, árrendezésre (le), néma szeretőre, aki csak engedéllyel szólal — majd asztalhoz állsz. Homolya, a tolvaj favágó, mellbimbódig ér, ezzel a mérettel fakitermelő, erről természetesen később értesülsz. A játék kedvéért beleegyezel a tétre futó menetekbe, végtére olyan mindegy, csak az idő haladjon. Korábban indultál, nem akartál ébredés után begyújtani a nyavalyás jégverem albérletben. Mint máskor is: hajnalban egy-két korty pálinka után bebújtál a hálózsákba, betakargattad a zsákot a maradék plédekkel, és aludtál, mint a bunda. így nem szükséges a gyerektartás után maradó fele fizetésedből vásárolt szenet eltüzelned. Igaz, hasznosat nem végzel az egész éjszakás héten át, de legalább nem vagy nagyon veszteséges. „Persze, mehet fröccsbe” — mondod az apró emberkének, akinek szája bővebbre méretezett egyéb testrészeihez képest. Homolya, a tolvaj, messze előtted jár az alkoholizálást illetően, ez megnyugtat. Már délelőtt felvette a havi fakitermelésért járó összeget, aztóta ingázik a pult és a gép közt, te pedig aludtál délelőtt és fél délután, hogy ezzel megúszd az étkezést, mert már kiver a veríték a szalonna—vöröshagyma, zsíros kenyér—piros arany ebéd gondolatától. A dorbézolás képzete is korai, ez beosztásra kényszerít. Ettől lúdbőrös vagy. A beosztástól. Fröccsugyben igyekezned kell nehogy fizess. De mert a tisztességes játék látszatát őrződ, egy ritmusban iszod ki a nyert poharakat. És persze ugyanezért, négy kör után közel sem olyan biztos a kezed, mint annak előtte. Bizonyított a reflexidő csúszása. A bikk- mag fickó pedig csak megy és jön. ho.zza-hordja. Kínálgatod boldognak-boldogta- lannak, hiszen, dolgozni mész, a munkát elvégezni kötelességed! Nem úgy van az, hogy megmártózhatsz az alkoholban bárki favágó kedvéért, csak mert amatőr az asztal mellett. így aztán literes üvegekbe tölteted, mert a földre nem boríthatod, és arra számítasz, ami most nemkívánatos, az a korty reggel táján szívet-lelket melegítő üdítő lesz. Tapasztalatból tudod milyen a kiszáradt torok, taplóvá keményedéit nyelv az éjszakai cigarettáktól. Azt, hogy már nem iszol, Homolya, a tolvaj, másként értelmezi Iszákos emberek egy-egy rezzenésből, hibásan kiejtett, döccenő szótagból kiszámítják, mennyire van a másik — az iszákos emberek ennyiben hasonlítanak az iszákos emberek asszonyaihoz —<, rosszul kalkulálva arra gondol, hogy már jól lehetsz, ha nem kívánod, és így szól: „Mi lenne, öcsém, ha húszassal zárnánk?” „Zárjuk, pajtás!” Dienes Eszter: Akkor inkább Esni is jobb, mint nem sietni inkább csalni, mint nem szeretni s akkor is, ha néha térdenállva akkor is csak állva, állva Helyére dugjátok a pénzt, amit aztán elnyersz. Három tétel: 1. Megjegyzendő, ösztönös ellenérzéssel szerencse játszol amatőrrel. Veszíteni, nyerni csak profi tud. Ha profik állnak fel az asztal mellől, senkinek nem kell félnie attól, netán kést vágnak a hátába. 2. Nem szívesen játszol, ha az eltelt tíz órában ittál. A szesz, legyen bár a legjelentéktelenebb pacsuli, meggondolatlanságok elkövetésére buzgátja az embert. 3. Ha az ember fia pénzben játszik a helyszíntől s a tétektől függően legyen legalább tíz beszállásra való összeggel kibélelve zsebe, nehogy ennek hiánya megfossza a kockáztatás lehetőségétől, ha már egyszer vállalta a kockázatot. Nálad pedig a fizetésnapig eltöltendő idő ételpénzénél bújtatva sem lelhető több. Onagy Zoltán: A tolvaj favágó Tehát a játékhoz való viszonyod három szentséges alaptételét megsértve, nem sok jóra számíthattál ezen az estébe forduló téli délutánon. Egy idő eltelte után a tét: ötven. Barna pengő. Már csak ketten álltok az asztal mellett, kedves, fiatal, pénztelen nézősereg szurkolásának közepén. De a szerencse messze kerül. Néha ugyan sikerül egy-egy partit megcsípned, de a következő biztos viszi a pénzt. Ennek vége nem lehet más, mint hogy egyetlen árva százasod eltávozik a lehető legrosszabb helyre. A szégyenről nem is beszélve: téged a profit, egy részeg amatőr el- náspágol, aztán maradék napjaidra kölcsönt kérhetsz, hacsak nem a két fröccsel teli üveg kalóriáját osztod be a hétre. Húsz forint még, kék pengő, ha ezt is elhagyod, cigarettára se jut. de ebben a helyzetben mást nem tehetsz, megjátszod. Keményen elhatározva: most aztán koncentrálsz! És a kocka fordul végre! „Duflázd meg, pajtás!” — Érzed a pályát, a golyót, lapátokat és a pénzt. Megduflázza: s a szerencse szolgádul szegődik, négyszer egymás után. Alig érsz a golyóhoz, mégis szórja a százezreket. A negyedik menetben már százhatvan forint koponyánként, ennyi a tét, és elhúztál beérhetetlenül. Ez háromszázhúsz forintot jelent, induló tőkéd háromszorosát. Most, újra megnyugodva, nézed Homolyát, a tolvaj favágót. Reszkető kezét, arcát nehezen, mert csak mellbimbódig ér elvágólag fején sildes sapka, sildje alatt hegyes orrú rókafő, az elköltött szesztől szűkre húzott szemhéjak beszívott, cserepes száj és az arcon néhány napos borosta, alatta az igyekezet csillogó zsírrétege Persze nem figyelgeted Homolyát, a tolvajt, hogy orcáját teljes szépségében láthasd, ahhoz le kellene guggolnod, annyit pedig az egész törpe emberke nem ér — innen, ahol állsz, a nyerő trambulinjáról Az utolsó golyó fut, keményen, szikráztatva az összegeket. Nem érinted, csak nézel a számlapra, közben, mintegy futólag, a színes bankókra, a számlap és a játéktér közti gödörre — ide a rendőr miatt szükséges —, kezed megmerevedik, hunyorogsz, hátha káprázik a szemed: a pénz egy szálig eltűnt! Azonnal perdülsz, keresed az emberkét. Nagyon nem csodálkozol, gyanakvó fajtának születtél, és éppen látod még, fekete dzsekijének vállát, amint óvatosan behúzza maga után, tokhoz illeszti az ajtószárnyat. Futsz persze. Élő golyót hátrahagyva. Tolvaj után futni kell, veséjébe talpalni, tolvaj kezét eltörni, orrát könyékkel lapítani, hadd tanuljon törvényt, törvény- sértésre büntetést. Homolya, a tolvaj, éppen átugorja a kerítést — mert hátul tervel- te a szökést, a 00 felé, te meg ott állsz: szabad-e széttépni egyetlen hordható farmerodat? Aztán ha utoléred — lábszár-, comb-, talpméretetek különbsége okán ennek igen nagy a valószínűsége —, mit tehetsz kis csirkefogászoddal? Mínusz tíz körüli téli este lévén, a Lókosba nem dobhatod. Ha ütöd, hol ütöd? Persze semmi nem. jut eszedbe, a nadrág miatti óvatoskodást is elsodorja az üres zseb tudata: mint a varjú, röppensz át a kerítésen, talpad a göröngyösre fagyott földre csapkodva vágtatsz a tolvaj árnya után, amely, ha jól látod, eltűnik a híd alatt. Homolya, a tolvaj favágó, a híd alatti betonrézsű kétharmadán már átjutott, amennyire ezt a sötétben megállapíthatod, amikor felfedezed, és az irokézek csatakiáltásához hasonlatosat üvöltesz utána: „Pajtás, orrod-füled levágom! Pajtás, elmerítelek a patakban!” Néhány gyors, követő lépést teszel rézsűn, amikor elcsúszásoddal figyelmeztet a jóisten, .bizonyítva ezzel, az igazság oldaladon bástyáz: Vigyázz, féleszű! Lassan járj, tovább érsz! így aztán lábad alá ügyelve haladsz, tovább, kétségtelenül lassabban a menekülőnél, de biztonságosabban. És mert a biztonságot fontosabbnak véled, nem nézed a világosodó háttérből egyre szebben kirajzolódó árnyat, így azt sem látod, hogyan kerül vízbe. Csak a csobogásra figyelsz: a csend nagy, a hidat nem járják autók. Talán nem mérte meg pontosan, milyen messze vagy mögötte. Vagy siettében belecsusszant. De lehet hogy az előnyszerzésnek e leghasznosabbnak ítélt módját választotta, nem derült ki. Egy biztos: nem követed tíz fok hidegben a patakon át, egérutat nyer, már nem érsz ki az útra, hogy eséllyel üldözhetnéd. Kitámaszkodsz, bámulod megigézve. Csuda, a félelem mibe nem hajszolja az embert, aki okot ad félelemre. Nem tagadhatod: haloványan felvillant, belépsz utána. Számolod — Homolyának a víz derékig ér, neked combtőig, ez még elviselhető. Támaszkodsz, majd leülsz a parton, nézed az áthaladó bátor kis csibészt, aki csobog átfelé a túlsó partra. Csobog, szuszog. Nem tudsz ordítani, elhagyott a hangod, de a történés fájdalmas részét elfedve, rád tör a röhögés. ihetetlen helyzet. Megint egy hihetetlen helyzet, amelybe a fene se tudja, hogyan keveredtél. Röhögsz a parton, mint a bolond, miközben a reggeli cigarettád, holnapi olcsó ebéded pénteki tejed csobog és szuszog átfelé, majd felmászik a hóba, csurog belőle a jeges víz, rohan, ne legyen ideje megfagyni. Viszi asszonyának a fizetést... Nagy István Attila: Szerelem Elment, elment az én párom, világgá ment egy fűszálon. (Mezőségi népdal) Messze futó utak sátorába’ öltött haragos ruhát magára, kicsi arca estére megázott, szemében elrejtette a lángot, de bold-bomloka remegve fénylett, szél baját odaadta az éjnek, mosolyát a kelő sugaraknak, derekát a mohó pillanatnak. Reggelre virágot hajtott értem. álltam előtte, s csak néztem, néztem.
