Szolnok Megyei Néplap, 1985. december (36. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-14 / 293. szám

1985. DECEMBER 14­Irodalom» művészet Bokros Júlia: Kerámiák n. Pogány Gábor: Tanulmány Mester Attila: Kollégák — Jó napot kívánok, szép na­punk van ma, uram. Mit paran­csol? Hajvágást? Borotválást? A gyerek először meghökkent de aztán felkapaszkodik a magas­ra csavart borbélyszékre, és elfész- kelődik a megfordított párnán. — Hajvágást — mondja, és néz, alul­ról fölfelé, a megtermett borbély­ra, akinek a kezében már csattog az olló. — Igenis, egy hajvágás. Jön a nyár, és melegít ez a hátul kissé hosszúra nőtt frizura. Szívesked­jék az állát egy pillanatra föl­emelni, így, köszönöm. — Ez az olló kínai? — Miből tetszik gondolni? — Mert nekünk is van egy ol­lónk. Kinai. — Természetesen ez is kínai — mondja a borbély, és nyírja hátul a gubancos, nyakba nőtt hajat. — Hajóval hozták — folytatja a gyerek. — Bizonyára, hiszen a hajó a legolcsóbb szállítóeszköz. A víz mindent elbír. Nagy mennyiségű árukat nem is érdemes másként szállítani. — A hajónak hol van a csavar­ja, ami hajtja? — Hátul kérem. Hátul, a vízvo­nal alatt. A gyereknek nem ér le a lába a székről, öt-hat éves lehet. Most elégedetten bólint. — Én is tervez­tem egy hajót — mondja, és nad­rágzsebéből többrét összehajtoga­tott kockás papírdarabot kotor elő, és kinyújtja a borbélygallér alól. A borbély leteszi az ollót, nézi a maszatos kézzel rajzolt ákom-bá- komokat. — Jó hajó — mondja —, és úgy látom igen gazdaságos. Nincs semmi fölösleges benne, ami a rakterét csökkentené. Ez a vá­laszfal itt, a gépház és a vezérlő- terem közt miből van? Attól tar­tok gyenge lesz. — Nem lesz gyenge. Titánból van. — Ja, úgy már más. Arra gon­doltam, hogy néhány keresztpánt­tal meg lehetne erősíteni, de ha titánból van, akkor természetesen nem szükséges. A titán roppant erős fém. — Csak drága, de megéri. Súlyt takarítunk meg vele. A borbély már újra nyír, és időnként a papírra pillant. A ken­dő vállán, és a szék körül gyűlik a puha szőke kisgyerekhaj. — Be kellene rajzolni a csavart. Mert azt nem tudtam, hova kell. — Egy pillanat, csak ezt innen leseprem, így ni, készen is va­gyunk. — Ide — mondja a gyerek, és föltérdelve a székre, a fodrászpult fölé hajol. A borbély golyóstollat vesz elő, amivel a blokkot írja, és két hajócsavart rajzol a maszatos kis papírra. Olyanok, mint a mar­garétavirág. A gyerek bólint — zsebre teszi a papírt, és pénzt vesz elő. ,— Hagyja csak, uram, hiszen mi társak vagyunk, tervezőtársak Mondhatnám: kollégák. Kint süt a nap. Valóban nyár lesz. A borbély nyitva hagyja az ajtót, és a gyerek után néz. Vala­hol messze nagy hajók úsznak, fe­hérek, kékek, karcsúak, és magas tornyúak. És mindegyiken két margaréta forog. A vízvonal alatt. Összeállította: Kékasy Ildikó unkahelyed engedélye­zi éjszakai műszak előtt a belátás szerin­ti néhány fröccsöt, nem tudsz róla, hogy négyetek valamelyikét egyszer is megszon­dázták volna — az engedély ter­mészetesen hallgatólagos. így az­tán maradék idődet eltölteni, útba eső csapszékedbe indulsz. Barát­ságos kiszolgálás, alkalmankénti hitel, seregnyi ismerős, ráadásul az ismerősök fizetésnapja. Itallal kézben megtámaszkodsz a flippermasina mellett, vársz so­rodra. Ez könnyedén sikerül, hi­szen a nem kiválasztott ember fia várakozásra született: vár fizetés- emelésre, lakásra, árrendezésre (le), néma szeretőre, aki csak en­gedéllyel szólal — majd asztalhoz állsz. Homolya, a tolvaj favágó, mell­bimbódig ér, ezzel a mérettel fa­kitermelő, erről természetesen ké­sőbb értesülsz. A játék kedvéért beleegyezel a tétre futó menetekbe, végtére olyan mindegy, csak az idő halad­jon. Korábban indultál, nem akar­tál ébredés után begyújtani a nya­valyás jégverem albérletben. Mint máskor is: hajnalban egy-két korty pálinka után bebújtál a hálózsák­ba, betakargattad a zsákot a ma­radék plédekkel, és aludtál, mint a bunda. így nem szükséges a gye­rektartás után maradó fele fizeté­sedből vásárolt szenet eltüzelned. Igaz, hasznosat nem végzel az egész éjszakás héten át, de leg­alább nem vagy nagyon vesztesé­ges. „Persze, mehet fröccsbe” — mondod az apró emberkének, aki­nek szája bővebbre méretezett egyéb testrészeihez képest. Homolya, a tolvaj, messze előt­ted jár az alkoholizálást illetően, ez megnyugtat. Már délelőtt fel­vette a havi fakitermelésért járó összeget, aztóta ingázik a pult és a gép közt, te pedig aludtál dél­előtt és fél délután, hogy ezzel megúszd az étkezést, mert már ki­ver a veríték a szalonna—vörös­hagyma, zsíros kenyér—piros arany ebéd gondolatától. A dorbé­zolás képzete is korai, ez beosz­tásra kényszerít. Ettől lúdbőrös vagy. A beosztástól. Fröccsugyben igyekezned kell nehogy fizess. De mert a tisztes­séges játék látszatát őrződ, egy ritmusban iszod ki a nyert poha­rakat. És persze ugyanezért, négy kör után közel sem olyan biztos a kezed, mint annak előtte. Bizonyí­tott a reflexidő csúszása. A bikk- mag fickó pedig csak megy és jön. ho.zza-hordja. Kínálgatod boldognak-boldogta- lannak, hiszen, dolgozni mész, a munkát elvégezni kötelességed! Nem úgy van az, hogy megmár­tózhatsz az alkoholban bárki fa­vágó kedvéért, csak mert amatőr az asztal mellett. így aztán literes üvegekbe tölteted, mert a földre nem boríthatod, és arra számítasz, ami most nemkívánatos, az a korty reggel táján szívet-lelket melegítő üdítő lesz. Tapasztalatból tudod milyen a kiszáradt torok, taplóvá keményedéit nyelv az éjszakai ci­garettáktól. Azt, hogy már nem iszol, Homo­lya, a tolvaj, másként értelmezi Iszákos emberek egy-egy rezze­nésből, hibásan kiejtett, döccenő szótagból kiszámítják, mennyire van a másik — az iszákos emberek ennyiben hasonlítanak az iszákos emberek asszonyaihoz —<, rosszul kalkulálva arra gondol, hogy már jól lehetsz, ha nem kívánod, és így szól: „Mi lenne, öcsém, ha húszassal zárnánk?” „Zárjuk, pajtás!” Dienes Eszter: Akkor inkább Esni is jobb, mint nem sietni inkább csalni, mint nem szeretni s akkor is, ha néha térdenállva akkor is csak állva, állva Helyére dugjátok a pénzt, amit aztán elnyersz. Három tétel: 1. Megjegyzendő, ösztönös ellen­érzéssel szerencse játszol amatőrrel. Veszíteni, nyerni csak profi tud. Ha profik állnak fel az asztal mellől, senkinek nem kell félnie attól, netán kést vágnak a hátába. 2. Nem szívesen játszol, ha az eltelt tíz órában ittál. A szesz, le­gyen bár a legjelentéktelenebb pacsuli, meggondolatlanságok el­követésére buzgátja az embert. 3. Ha az ember fia pénzben ját­szik a helyszíntől s a tétektől füg­gően legyen legalább tíz beszállás­ra való összeggel kibélelve zsebe, nehogy ennek hiánya megfossza a kockáztatás lehetőségétől, ha már egyszer vállalta a kockázatot. Ná­lad pedig a fizetésnapig eltöltendő idő ételpénzénél bújtatva sem lel­hető több. Onagy Zoltán: A tolvaj favágó Tehát a játékhoz való viszonyod három szentséges alaptételét meg­sértve, nem sok jóra számíthattál ezen az estébe forduló téli délutá­non. Egy idő eltelte után a tét: ötven. Barna pengő. Már csak ketten áll­tok az asztal mellett, kedves, fia­tal, pénztelen nézősereg szurkolá­sának közepén. De a szerencse messze kerül. Néha ugyan sikerül egy-egy partit megcsípned, de a következő biztos viszi a pénzt. En­nek vége nem lehet más, mint hogy egyetlen árva százasod eltá­vozik a lehető legrosszabb helyre. A szégyenről nem is beszélve: té­ged a profit, egy részeg amatőr el- náspágol, aztán maradék napjaid­ra kölcsönt kérhetsz, hacsak nem a két fröccsel teli üveg kalóriáját osztod be a hétre. Húsz forint még, kék pengő, ha ezt is elhagyod, cigarettára se jut. de ebben a helyzetben mást nem tehetsz, megjátszod. Keményen el­határozva: most aztán koncent­rálsz! És a kocka fordul végre! „Duflázd meg, pajtás!” — Érzed a pályát, a golyót, lapátokat és a pénzt. Megduflázza: s a szerencse szol­gádul szegődik, négyszer egymás után. Alig érsz a golyóhoz, mégis szórja a százezreket. A negyedik menetben már százhatvan forint koponyánként, ennyi a tét, és el­húztál beérhetetlenül. Ez három­százhúsz forintot jelent, induló tő­kéd háromszorosát. Most, újra megnyugodva, nézed Homolyát, a tolvaj favágót. Resz­kető kezét, arcát nehezen, mert csak mellbimbódig ér elvágólag fején sildes sapka, sildje alatt he­gyes orrú rókafő, az elköltött szesztől szűkre húzott szemhéjak beszívott, cserepes száj és az ar­con néhány napos borosta, alatta az igyekezet csillogó zsírrétege Persze nem figyelgeted Homolyát, a tolvajt, hogy orcáját teljes szépsé­gében láthasd, ahhoz le kellene guggolnod, annyit pedig az egész törpe emberke nem ér — innen, ahol állsz, a nyerő trambulinjáról Az utolsó golyó fut, keményen, szikráztatva az összegeket. Nem érinted, csak nézel a számlapra, közben, mintegy futólag, a színes bankókra, a számlap és a játéktér közti gödörre — ide a rendőr mi­att szükséges —, kezed megmere­vedik, hunyorogsz, hátha káprázik a szemed: a pénz egy szálig el­tűnt! Azonnal perdülsz, keresed az emberkét. Nagyon nem csodálko­zol, gyanakvó fajtának születtél, és éppen látod még, fekete dzseki­jének vállát, amint óvatosan be­húzza maga után, tokhoz illeszti az ajtószárnyat. Futsz persze. Élő golyót hátra­hagyva. Tolvaj után futni kell, veséjébe talpalni, tolvaj kezét el­törni, orrát könyékkel lapítani, hadd tanuljon törvényt, törvény- sértésre büntetést. Homolya, a tolvaj, éppen átugor­ja a kerítést — mert hátul tervel- te a szökést, a 00 felé, te meg ott állsz: szabad-e széttépni egyetlen hordható farmerodat? Aztán ha utoléred — lábszár-, comb-, talp­méretetek különbsége okán ennek igen nagy a valószínűsége —, mit tehetsz kis csirkefogászoddal? Mí­nusz tíz körüli téli este lévén, a Lókosba nem dobhatod. Ha ütöd, hol ütöd? Persze semmi nem. jut eszedbe, a nadrág miatti óvatoskodást is el­sodorja az üres zseb tudata: mint a varjú, röppensz át a kerítésen, talpad a göröngyösre fagyott föld­re csapkodva vágtatsz a tolvaj ár­nya után, amely, ha jól látod, el­tűnik a híd alatt. Homolya, a tolvaj favágó, a híd alatti betonrézsű kétharmadán már átjutott, amennyire ezt a sö­tétben megállapíthatod, amikor felfedezed, és az irokézek csataki­áltásához hasonlatosat üvöltesz utána: „Pajtás, orrod-füled levá­gom! Pajtás, elmerítelek a patak­ban!” Néhány gyors, követő lépést teszel rézsűn, amikor elcsúszásod­dal figyelmeztet a jóisten, .bizo­nyítva ezzel, az igazság oldaladon bástyáz: Vigyázz, féleszű! Lassan járj, tovább érsz! így aztán lábad alá ügyelve haladsz, tovább, két­ségtelenül lassabban a menekülő­nél, de biztonságosabban. És mert a biztonságot fontosabb­nak véled, nem nézed a világosodó háttérből egyre szebben kirajzoló­dó árnyat, így azt sem látod, ho­gyan kerül vízbe. Csak a csobo­gásra figyelsz: a csend nagy, a hi­dat nem járják autók. Talán nem mérte meg pontosan, milyen messze vagy mögötte. Vagy siettében belecsusszant. De lehet hogy az előnyszerzésnek e leghasz­nosabbnak ítélt módját választot­ta, nem derült ki. Egy biztos: nem követed tíz fok hidegben a pata­kon át, egérutat nyer, már nem érsz ki az útra, hogy eséllyel ül­dözhetnéd. Kitámaszkodsz, bámu­lod megigézve. Csuda, a félelem mibe nem hajszolja az embert, aki okot ad félelemre. Nem tagadhatod: haloványan felvillant, belépsz utána. Számolod — Homolyának a víz derékig ér, neked combtőig, ez még elviselhe­tő. Támaszkodsz, majd leülsz a par­ton, nézed az áthaladó bátor kis csibészt, aki csobog átfelé a túlsó partra. Csobog, szuszog. Nem tudsz ordítani, elhagyott a hangod, de a történés fájdalmas részét elfedve, rád tör a röhögés. ihetetlen helyzet. Me­gint egy hihetetlen helyzet, amelybe a fe­ne se tudja, hogyan keveredtél. Röhögsz a parton, mint a bolond, miközben a reggeli ci­garettád, holnapi olcsó ebéded pénteki tejed csobog és szuszog átfelé, majd felmászik a hóba, csurog belőle a jeges víz, rohan, ne legyen ideje megfagyni. Viszi asszonyának a fizetést... Nagy István Attila: Szerelem Elment, elment az én párom, világgá ment egy fűszálon. (Mezőségi népdal) Messze futó utak sátorába’ öltött haragos ruhát magára, kicsi arca estére megázott, szemében elrejtette a lángot, de bold-bomloka remegve fénylett, szél baját odaadta az éjnek, mosolyát a kelő sugaraknak, derekát a mohó pillanatnak. Reggelre virágot hajtott értem. álltam előtte, s csak néztem, néztem.

Next

/
Thumbnails
Contents