Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-12 / 265. szám
1985. NOVEMBER 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3Elsősorban a Jászberényi Aprítógépgyár részére végez forgácsoló munkákat az új- szászi Vegyesipari Szövetkezet. A kapcsolatból a szövetkezet az idén mintegy 4 millió forint bevételre számít Az aszály a halaknak is árt Arcok a tó mellől\ lehalászás közben Az irodába lépve az első pillanatban szembetűnik a falon függő grafikon, melynek vonalai az utóbbi két évben mintha zuhanórepülésbe kezdtek volna. S ez különösen akkor feltűnő, ha figyelmesebben megnézzük a táblázatot, hiszen a ’80-as évek elején lendületesen felfelé ívelt a termelés. — Ez egyértelműen a két aszályos esztendő következménye — magyarázza Tárnái István, a Szolnoki Fel- szabadulás Halászati Termelőszövetkezet elnöke — Tudja, a hal rendkívüli módon reagál a vízhőmérsékletre, mert az szoros összefüggésben van a vízben oldott oxigén mennyiségével. A nyári nagy melegekben pedig miniimáiisra csökken a vízben lévő oxigén. Olyankor a halak beszüntetik a táplálkozást, s végül feljönnek a víz felszínére levegőért. Biztosan látott már olyat, amikor kidugják a fejüket s tátognak. S aztán már az is megszűnik, s tömegesen, hassal az égnek fordulva, élettelenül úszkálnak a vízen. Szóval az aszály bennünket is sújtott, így tavaly veszteségesek voltunk. Ami ezt az évet illeti, valamivel jobban alakultak a dolgaink, hiszen 500 tonna halat szeretnénk értékesíteni. De még így is messze vagyunk a három évvel ezelőtti rekordtól. Akkor 540 tonnánál álltunk meg. SzepternLégágyak Amerikába Űj terméket, légágyat szállít a Taurus Gumiipari Vállalat az Egyesült Államokba, ahol korábban a vízzel töltött ágyak voltak kapósak, most pedig a levegővel felfújt matracok a divatosak. E puha ágybetétek gyártására kapott megrendelést Amerikából a Taurus, amely napozóma tracadval már bizonyította termékeinek jó minőségét. A légágyak is a napozókéval megegyező anyagból, gumizott pamiutszö- vetből készülnek, s gyártásuk technológiája is hasonló. A divatos fekvőhelyek nemcsak a kényelmet szolgálhatják, hanem elviselhetőbbé tehetik az ágyhoz kötöttséget mindazoknak, akik valamilyen gerincbántalom vagy más betegség miatt kényszerülnek hosszabb fekvésre. A világpiaci verseny erősödése ellenére továbbra is keresettek a Pálma matracok, bér 20-a táján elkezdtük az őszi lehalászást is. Ez fontos feladatunk, hiszen munkánk eredménye ilyenkor jelentkezik. Persze, a folyóvízi halászat egész évben folyamatosan zajlik. Eddig 120 tonnát fogtak az embereink, december végére, reméljük, meglesz a 150 tonna. A tervteljesítéshez szükséges 350 tonnát pedig most kell megfognunk. Ennek nagy része a teleltető tavakba kerül. Áprilisig majd onnan látjuk el a halboltokat, halászcsárdákat ponttyal. Beülünk a kocsiba, s pár perc múlva már az esővájta, hepehupás úton rázkódunk a Milléri halastó felé. Lenn a parton gumicsizmás, pufajkás emberek serénykednek. Előttük félkörben a háló, benne a ficánkoló kisebb-nagyobb halakkal. — Biztos erősebb ez a háló, mint amilyet a pók sző — szólítom meg a mellettem álló, talpig gumiruhába öltözött fiút. — Bizony az, de így a jó, hiszen egy-egy merítésnél 20 —25 mázsa hal is fennakad rajta — válaszolja Vörös Zoltán. A szőke göndönhajú fiatalember az idén végzett a tatai szakmunkásképzőben. — Én is ott tanultam, ahol Zoli — kapcsolódik a beszélgetésbe Kovács Zoltán. Kezében füzet, toll. BelekukAz Egészségügyi Minisztériumban készül a közgyógyellátásra vonatkozó új jogszabálytervezet. Mint az MTI munkatársát a minisztérium illetékesei tájékoztatták, a tervek szerint várhatóan díjtalanul látják el majd gyógyszerekkel és gyógyászati segédeszközökkel az alacsony nyugdíjú lakosokat is. Vagyis lehetővé teszik, hogy ne kelljen fizetniük a gyógyszerekért, és a gyógyászati segédeszközökért azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a havi jövedelme nem több a minimális nyugdíjnál. A most érvényes jogszabály értelmében csak az állami gondozott kiskorúak, a rendszeres szociális segélyben. a hadigondozottként pénzellátásban részesülők, valamint a velük együtt élő házastársuk, kiskorú gyerkantok a vaskos tömbbe Halmázsálási jegyzék — olvasom. — Ide írjuk, hogy hány mázsa hal kerül egy-egy teleltető tóba — mutat a rubrikákra a fiatalember. A válogatóasztal körül szorgos munka folyik. Boszorkányos ügyességgel egy tartályba kerülnek az azonos fajú és súlyú halak. — Értik a dolgukat, pedig ők nem is a mi embereink — bólint feléjük az elnök. A Kőtelki Ady Termelőszövetkezetből jöttek. Mi segítünk nekik a cseresznyeszedésben, ők meg ilyenkor adják vissza a kölcsönt. — Már negyedik napja itt vagyunk — szólal meg mellettem Lovász György. — Egyébként nyugdíjas vagyok. Tudja otthon unatkozom, hát eljöttem dolgozni Meg a halat is szeretem, különösen úgy, ha már a tányéromban van — teszi hozzá mosolyogva. Közben megérkezik a teherautó a vízzel telt tartályokkal. Az emberek beleöntik a kiválogatott halakat Megtelt a tartály, s a kocsi motorja ismét felberreg. Irány a teleltető tó. Odaérve billent egyet a sofőr, s mint a zuhatag úgy ömlik a vízbe az ezüstszínű rakomány. N. T. mekeik jogosultak erre a kedvezményre. Ugyancsak már régebb óta térítés nélkül kapnak gyógyszert és gyógyászati segédeszközt a sorkatonák segélyezett családtagjai. Jelenleg összesen mintegy 200 ezer lakás részesül rendszeres szociális ellátásban és ennek járulékaként közgyógyellátásban. Az alacsony nyugdíjjal rendelkezők közül sokan igényelnek és kapnak rendkívüli segélyt évente egy vagy több ízben. Szociális ellátást élveznek tehát ők is, viszont ingyenes gyógyszer eddig nem illette meg őket, pedig többségük rászorul erre. Ez a helyzet indokolja, hogy közgyógyellátásban részesítsék az alacsony nyugdíjú lakosokat is. Az intézkedés előreláthatóan a következő évben születik meg. Újraszabályozzák a közgyógyellátást Mi lesz a póttanácstagokkal? Termel a pannonhalmi téglagyár Megkezdődött a nagyüzemi termelés az Észak-dunántúli Tégla- és Cserépipari Vállalat pannonhalmi téglagyárában. Az évtizedek óta működő üzemet mintegy 97 millió forintos költséggel bővítették, fejlesztették. A Győr Megyei Állami Építőipari Vállalat egy 4500 négyzetméteres alapterületű két- hajós csarnokot emelt, abba helyezték el a nagy teljesítményű gépeket: az NDK-beli gyártmányú prést, továbbá az automata berendezéseket, amelyek emberi kéz beavatkozása nélkül rakják kocsikra a nyers téglát, s továbbítják a szárítócsatornába. A szállítmányok meg is száradnak addig, amíg a csatornán keresztüljutnak, majd ezt követően kerülnek az égetőkemencébe. Az új technológia meghonosításával számottevően javultak a munkakörülmények, megszűnt a nehéz fizikai munka. A berendezések irányításához, ellenőrzéséhez mindössze 47 dolgozóra van szükség. Az eddigiekhez képest teljesen újszerű feladat ellátására időben felkészítették őket. A fejlesztés eredményeként ez évben 4 milliónál több kis méretű tégla készül a megújult gyárban, jövőre pedig már 12 milliót adnak át a hazai felhasználóknak. ' Június 8-án a megye városaiban, községeiben, falvaiban ezerhét&zázharminc- öt tanácstagot választottak. A kettős, illetve a többes jelölések nyomán rajtuk kívül ezerkétszázhetvenen megkapták a póttanácstag- sághoz szükséges szavazatokat. A statisztika nyelvén fogalmazva ez azt jelenti, hogy a tanácstagok 73 százaléka mellé póttanácstagot is választottak. Ez a tény újabb feladatokat' ró a tanácsok irányítóira, vezetőire, mivel a — sportnyelven fogalmazva — másodiknak „befutó” embereket is foglalkoztatni kellene a helyi közéletben, hiszen igen sok választó őket tisztelte meg a bizalmával. Éppen ezért időszerű a kérdés: mi történt velük? A megyei tanács szervezési és jogi osztálya augusztus végi, szeptember eleji felmérései szerint a póttanácstagok mintegy harmadát akkorra már bevonták különböző tanácsi bizottságokba Így például Karcagon, Kisújszálláson, örményesen, Kenderesen, Török- szentmiklóson, Kunhegyesen, Mezőtúron, Tiszafüreden. Különösen a művelődésügyi, egészségügyi és társadalompolitikai bizottságokba keresték őket. De azért másféle megbízatásaik is adódtak; például Tiszakür- tön a szabálysértési, Öcsödön a közellátási, Kun- szentmártonban pedig a városfejlesztési és ellátási bizottságokban is számítanak rájuk. Azóta közülük nem kevesen szakszervezeti és népfront-megbízatásokat is kaptak. Jelenleg a póttanácstagoknak közel 60 százaléka már valamilyen helyi kőa- életi, társadalmi munkát végez. Igen ám, de még mindig marad a listán több mint ötszáz ember. Az érvek ismerősek : valamilyen feladatot kellene nekik adni, de mivel bízzuk meg azokat. akiknek nincs olyan szakképzettségük, amelyet hasznosíthatnának? Például lehetne rájuk számítani a helyi ünnepségek, társadalmi munkák, város- és községpolitikai feladatok előkészítésében, szervezésében, lebonyolításában. Többségük minden bizonnyal örömmel mondana igent, hiszen már eleve azért kerültek fel a jelölőlistákra, mivel a község- és várospolitikai feladatok elvégzéséből az átlagosnál nagyobb mértékben kivették a részüket. És hogy mindez ne csak a múlt- ira, hanem inkább a jelenre, sőt a jövőre is vonatkozzék: ismét fel kell(ene> keresni őket megbízásokat ajánlani nekik. Döntő többségük bizonyára nem utasítaná visz- sza a javaslatot. D. Sz. M. Konzervkilátások a szezon végén Zavartalan ellátást ígár az Ipar Zavartalan, kiegyensúlyozott ellátást ígér télire a konzervipar; a feldolgozás fő szezonja befejeződött, s az üzemekben hozzáláttak a kisebb kereskedelmi egységcsomagok elkészítéséhez, összeállításához. A gyáraknak rugalmas üzletpolitikával sikerült alkalmazkodniuk az idei rendkívüli esztendőhöz, amikor is egy- egy zöldség-, illetve gyümölcsfaj hozamai között igen nagy különbségek mutatkoztak. A kiesett tételeket nagyrészt sikerült pótolni, ebben segített, hogy az ipar év közben is — alkalmazkodva a kialakult helyzethez — árváltoztatásokat hajtott végre. Kitűnő termést hozott a zöldborsó, a vártnál is nagyobb kínálatot az üzemek fogadták. Hozzávetőleg 3000 tonnával több zöldborsót „raktak” el a tervezettnél. Az áru minősége jó, és ez javítja a külpiaci értékesítés lehetőségét is. Az átlagosnál jóval tovább tartotta magát a földeken a zöldpaprika, még októberben is nagy tételekben szedték. így a felvásárlási előirányzatot mintegy 50 százalékkal túlteljesítették. Ugyanúgy a vártnál többet sikerült átvenni a paradicsompaprikából, az értékes kertészeti áru a korábbinál nagyobb mennyiségben kerül majd a boltokba, természetesen tartósítva. A paradicsom évközben nem biztatott jó terméskilátással, ám a kedvező nyárvégi, őszi időjárás végül is javított a hozamokon. Amelyek ugyan nem érték el a tervezettet, mégis: az ipar megfelelő meny- nyiségű alapanyaghoz jutott. Folyamatosan érkezett az üzemekbe a vöröshagyma és a gyökérzöldség, viszont komoly gondok mutatkoztak az uborka felvásárlásánál. Az előirányzottnak még a fele sem került le a földekről, súlyos növényvédelmi gondok mutatkoztak, s ezeketfa termelőknek úgy látszik nem sikerült leküzdeni. Az ipar a felvásárlási árak emelésével igyekezett fenntartani a termelői érdekeltséget, ám ez csak részben sikerült. Mivel a savanyúságok gyártásához szükséges alapanyag jelentős része nem állt rendelkezésre, paprikával, céklával és zöldparadicsommal igyekeztek pótolni a hiányt. Mindent egybevetve az állami ipar, amely a savanyúságok mintegy 70 százalékát állítja elő,* folyamatos ellátást biztosít. A gyümölcstermés hullámzása is megmutatkozik az ipar kínálatán. A felvásárlásnál nagyobb árat fizettek a sárgabarackért és a Szilváért és az átlagosnál többet adtak az őszibarckért is. Sajnos a csonthéjas gyümölcsökre nem járt jó esztendő, emiatt az áremelés csak részben hozott eredményt. Annál több bogyós gyümölcs érkezett a feldolgozó iparba, a tervezettnél többet „tettek el” egresből, szamócából, ribizliből. Az Alsó-Jászság községein kívül a Szolnoki Afész üzleteibe Is szállít édesipari termékeket az Egyesült Jászsági Afész jászalsószentgyörgyi cukrászüzeme. Nagykereskedelmi áron számolva, havonta mintegy 200—250 ezer forint értékű édességet készítenek