Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-07 / 262. szám

1985. NOVEMBER 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A Szövetkezetek Jászsági Népi Együttese hétfőn este nagy sikerrel szerepelt Bu­dapesten, a Budai Vigadó­ban. A jászberényi együttes előadásában többek között székelyföldi, szamosháti, galgamenti, györgyfalvi, gyi- mesi, dunavidéki és kalo­csai táncokat láthatott a kö­zönség és a szakmai zsűri. A siker egyik bizonyítéka, hogy az utóbbi testület ismét az Arany I. minősítést ítélte oda a jászsági táncosoknak. Az együttest tegnap este a szolnoki nézők is láthatták, a Szigligeti Színházban ren­dezett november 7-i ünnepi műsorban. Képünkön: Gorái táncok Fordító, esszéista, monogrófus Mai szovjet irodalom fordításával kezdte Jászberényi beszélgetés Doboss Gyula főiskolai docenssel „Doboss Gyula (Jászbe­rény, Tanítóképző Főiskola) néhány évvel ezelőtt vezeté­semmel kezdett el narrato- lógiával foglalkozni. 1976- ban egyetemi doktori szigor­latot tett, utána aspirantú- rára jelentkezett. Már disz- szertációjában is kitűnően hasznosította a korszerű szö­vegelméleten alapuló mód­szereket. Oj munkája, terve átfogóbb vizsgálatot ígér. Kulcsfogalma, a beszédmód és annak alkalmazása élőbe­széd! szövegekre és kiválasz­tott szépirodalmi szövegek­re.. Az idézetet Szabolcsi Mik­lós akadémikus leveléből vettem, abból a levélből, amelyben az MTA-Soros Foundation Bizottságnak ja­vasolja, hogy a fiatal jász­berényi docens kapja meg az úgynevezett Soros Alapít­vány ösztöndíját. Ez azonban már napjaink története, hiszen az ösztön­díjról még nem született döntés. Kezdjük inkább az idáig vezető úttal. Szabolcsi Miklós szövegelméleti kuta­tásokat említ, pedig mi a korábbi években inkább for­dítóként az orosz irodalom átültetőjeként és állandó re­cenzenseként ismertük. — Valóban műfordítóként léptem először a nyilvános­ság elé a Nagyvilágban, ön­álló kötetekben és antoló­giákban. — Említene néhány címet? — Az első megjelent fordí­tásom Abramov: Olena néni című novellája volt a Nagyvilág 1970 decemberi számában. Novellák mellett fordítottam több kötetet az Európa Könyvkiadónak, fgv Tublin Bizonyítékok ésBels: Szembesítés című regényét, ezek 1975-ben illetve ’7(f-ban jelentek meg. — Nemcsak fordított, ta­nulmányokat is írt azorosz irodalomról, és sok recenzió­ja látott napvilágot. ■— A Nagyvilág egyik ta­valyi számában közölte Tri­fonov útja című tanulmá­nyomat pedig a Mai szovjet írók című kötetben egy Suksinról írt esszémet. — Kik a kedvencei az orosz irodalomban? — Trifonovot szeretem a legjobban, és Belov is a kedvenc íróim közé tarto­zik. Több novelláját lefor­dítottam a Szovjet Irodalom című folyóiratba és vagy öt-hatot egv Belov-kötetbe. — Véleménye szerint a mai magyar olvasó hű és átfogó képet kap az orosz irodalom legújabb irányza­tairól és legjelesebb alkotói­ról? — Aki rendszeresen olvas­sa a folyóiratokat, főleg per­sze a Szovjet Irodalmat és a Nagyvilágot, az megfelelő képet kap az orosz irodalom­ról. A kiadók is követik az eseményeket, elsősorban az Európa, de helyzetükből adó­dóan kicsit lassabban. És nemcsak az orosz irodalom, de a Szovjetunió más népei­nek irodalma is jól hozzáfér­hető a magyar olvasók szá­mára. — Ehhez, ha csak egy kis vonással is, hozzájárult, amikor fordított a Jászkun­ság észt különszámába. De az utóbbi időben nem jelent­kezett fordításokkal. — Szeretek fordítani, de hosszadalmas, nehéz, hálát­lan munka. A határidők mindig rövidek, nagy a haj­sza, pedig utána néha hóna­pokig sem néz senki a kéz­iratra. És, ezt is meg kell mondani, meg is mondták sokarf előttem, anyagilag is előnytelen munka a műfor­dítás. Persze egészen abba­hagyni nagyon nehéz, most, hogy egyéb nagyobb munkák után egy kis lélegzethez •ju­tottam, szívesen lefordítanék valami rövid, jó novellát. — Nagyobb munkákat em­lített. Melyek voltak ezek? — Már a doktori disszer­tációmat is műelemzés-elmé­leti témából írtam, egy Mán- dy-novella elemzési lehető­ségeit vizsgáltam. Ilyen pub­likációm volt egy tanulmány Szempontok a beszédmódok vizsgálatához címmel a Li- teratúra 1976/3—4. számá­ban. Ugyanebből a témakör­ből még tanulmányt írtam, a második talán a Literatú- ra jövő évi számában jele­nik meg. — Munkája szempontiából nem hátrány, hogy vidéken, sőt egy kisvárosban él? — Lehet ezt itt is csinálni, csak kétszer annyi energia kell hozzá. — Mi a legfőbb akadály? — Igen nehéz a kapcsolat- tartás a budapesti szerkesz­tőségekkel, kiadókkal. Aki a fővárosban lakik, akár bevá­sárlás közben -.felugorhat” megbeszélni valamit, nekem Pestre kell utaznom ugyan­ezért. vagy órák hosszat várni a íelefonkancsolásra, esetleg hiába, hiszen az ot­taniak is elfoglalt emberek, nem mindig könnyű megta­lálni őket. Pedig nekem még szerencsém is volt, hiszen olyan' emberek segítették az indulásomat. mint Elbert János és Béládi Miklós, ők sajnos mindketten fiatalon meghaltak. vagy Hankiss Elemér. Talán tudták, hogy nekem nehezebb, azért segí­J tettek. Béládi Miklós java­solta azt is, hogy írjak mo­nográfiát az Akadémiai Ki­adónak Tandori Dezsőről. — Ezzel a munkával hol tart most? — Leadtam a könyv kéz­iratát. Egykori szegedi ta­nárom, Tamás Attila, lekto­rálja. Kicsit félek, mert ő mosit is ugyanolyan szigorú, minjt amilyennek Szegeden megismertük, de azt is tu­dom, hogy a véleményét biz­tosan elfogadom. — Bevezetőben szó volt a Soros Alapítványról. Milyen meggondolásból pályázta meg az ösztöndíjat? — Egy Amerikában élő magyar, Soros György ala­pította ezt az ösztöndíjat, odaítéléséről a Magyar Tu­dományos Akadémia dönt. Nem éltem bele magam, tu­dom, hogy kevés az esélyem, hogy megkapjam. Irodalom­elméleti munkára kértem, a címe talán kissé nehézkes: „A XX. századi magyar el­beszélés néhány jellegzetes fejlődési iránya. Beszéd-tipo­lógiai vizsgálatok”. Ez lé­nyegében korábbi munkám folytatása. — Az imént elmondta, hogy a kisvárosi élet milyen akadályokat támaszt a mun­kájában. Mi köti akkor Jászberényhez, immár tizen­öt éve? — Negyven évesen docens vagyok a főiskolán, tehát megbecsülnek. Jó a tanszé­ki közösség. mindenkinek megvan a maga területe, mindenki szeret, dolgozni. Vitáink persze vannak, de azt hiszem ez természetes. Gyerekkoromat Berényben töltöttem, sok szál köt ide. Viszonylag ió fizetésem, megfelelő lakásom van. a feleségem a gimnáziumban tanít, anaol-magyar szakos, fordít és lektorál. A lányom elsős gimnazista, ők is jól be­illeszkedtek a saiát közös­ségükbe. A nehézségekhez pedig hozzá lehet edződni, ha az ember föltette valami­re az életét. B. A. Korszerű történelemtudat — szocialista hazafiság Kialakul-e bennünk, — különösen pedig a fia­talokban — egy olyan törté­nelemkép, amely elsősorban nemzeti múltunk folyamatát, összefüggéseit úgy láttatja, hogy abból a mát is megha­tározó egészséges történe­lem- és jelenszemlélet for­málódjék ki? — vetődik fel manapság szakmai fóru­mokon és egyéb formában a kérdés. A múlt században — de a XX. század első felében is — Európa déli és keleti ré­szének sajátos, Nyugat-Eu­rópa fejlődésétől erősen elté­rő alakulása következtében, a magyarság történelem- szemlélete alapján történel­münk a nemzeti fennmara­dásért folytatott, gyakran reménytelennek látszó, ön­feláldozó küzdelmek soroza­tának látszott. Ez a történe­lemkép még ma is sokakban él. Nemcsak a most ötvene- sek-hatvanasok nemzedé­kében. hanem mindazokban, akiknek nem adatott meg, hogy újszerű történelemtu­datot alakítsanak ki maguk­ban. Akik vagy iskolai tör­ténelemtanításunk bizonyos hiányosságai, vagy a társa­dalom befolyásának vissza­húzó jellege, a megfelelő in­formáltság hiánya, vagy ép­pen a művészeti alkotások­ban tapasztalható egyoldalú­ság miatt, nem tudják meg­felelően összevetni a múlt, ezen belül a nemzeti múlt és a mai valóság sok-sok kér­dését. , Mert mi történt a negyve­nes évek végétől? Történe­lemoktatásunkban, történe­lemszemléletünkben egyre inkább háttérbe szorult a korábbi eseménytörténet. Alapok nélkül a nagy társa­dalmi összefüggéseket, a mélyreható történelmi folya­matokat akartuk megmutat­ni. De így azok a fejekben teljesen elvonttá lettek, nem kötődhettek megismert té­nyékhez, szabványválaszok­ban merültek ki. Sokan meg­írták, elmondták már, mi­lyen megdöbbentően üres válaszok hangzanak el érett­ségiken, egyetemi felvételin, de még egyetemi vizsgákon is nemcsak az egyre felüle­tesebben tanított középkor­ról vagy újkorról, hanem a legújabb korról is. Pedig az utóbbinak oktatása, széles körű megismertetése köz­ponti kérdés lenne. A mun­kások elnyomása, a tőkés ki­zsákmányolás elleni harc, a munkásmozgalom legjobb­jainak személyes példája közhellyé vált, éppen a tar­talom, a belső átélés elsikka- dása miatt. Ismeri-e, átéli-e ma közvéleményünk példá­ul a nagyon különböző fel­fogású, sok helyről össze­gyűlt emberek lelkületét, akik 1917 novemberében megostromolták a Téli Palo­tát, akik sokban különböz­tek, egyben azonban megj­egyeztek; a Téli Palotát el kell foglalni, a burzsoá rend megerősítésén fáradozó Ke­rens zkij-kormányt meg kell dönteni? A szocialista haza- fiságot erősítő történelmi emlék-e a Magyar Tanács- köztársaság dicső 133 napja, amikor a magyar kommu­nisták a világ proletariátu­sának harcát segítették el­szigetelt helyzetükben vál­lalt küzdelmükkel? De hi­vatkozhatnánk a második világháború ellenállási moz­galmának történetére: tu­dunk-e eleget arról, hogy Európa ellenállási mozgal­maiban, Franciaországban, Jugoszláviában, 1 Csehszlová­kiában vagy Lengyelország­ban hány magyar vett részt az ellenállásban, milyen ki­terjedt tevékenységet foly­tatott például Magyarorszá­gon a Mokán-komité, hogyan lehetne ezeket a történel­mi tényeket a szocialista ha- zafiság kialakításáén fel­használni ? Az ünnep, a nemzetközi munkásmozgalom, a szoci­alista forradalom, „Novem­ber 7”-e megünneplése al­kalmából számot kell vet­nünk azzal, milyen módon alakíthatjuk ki a magyar közvéleményben, különösen pedig a fiatalokban a szoci­alista hazafisággal átitatott történelemtudatot. Azt a tu­datot, amelyben helyet kap nemzeti múltunk értékeine.k féltő ápolása, hazánk helyi­nek, népünk történelmi sze­repének felkutatása, a né­pünket a szocialista forrada­lommal összekötő hagyo­mánya, a nemzetközi mun­kásmozgalomban való sok­oldalú részvételünk emléke. Mindnyájan tapasztaljuk: szinte minden korosztály egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a tör­ténelem, nem kis mértékben a közelmúlt történelme felé. Erről tanúskodnak a boltok, ban elkapkodott emlékira­tok, s a különböző népszerű­sítő sorozatok iránti igény. Arra van most szükség, hogy a megújuló iskolai történe­lemoktatás mellett minél több tárgyilagos, marxista szellemű történelmi mű lás­son napvilágot, a rádió, tele­vízió, sajtó mind nagyobb teret szenteljen a korszerű történelemszemlélet kialakí­tásának. Ezeket a célokat szolgálják a történelmi év­fordulók, a nemzetközi és nemzeti ünnepeket emlé­künkben idéző, az évfordu­lókat élővé tevő valóban ünnepi megemlékezések. így válhat élővé november 7-e, a nagy októberi szocialista forradalom 68. évfordulójá­nak megünneplése! Cs. L. A kortára művóazet mecénás városa Galéria az egykori mezőtúri Bolváry kúriából FestménnYel „fizetnek” az alkotótelep vendégművészei Az idén nyáron immár harmadszor népesítették be szobrászok, festők tv mezőtúri alkotiótelepet. Az egykori Ta­kács tanyát 1981 -ben alakították át a város üzemei szövetke­zetei, intézményei alkotóházzá. Még ugyanebben az évben hat meghívott művész Nagy Előd, Györfi Sándor, Szili Géza, Novák András, Papp György és Takács Győző volt a vá­ros ösztöndíjas vendége az akkor még petróleumlámpás tanyán, romantikus környezetben, karnyújtásnyira a ter­mészettől. A festőművészek, szobrászok kiállításon mutat­ták be az egy hónap „termését”, s néhány alkotásukat a városnak ajándékozták köszönetképpen a vendéglátásért. Az első alkotótábort két év múlva követte a máso­dik, ahova ugyancsak hat művészt hívtak meg. Köz­ben egyre szépült, bővült a tanya, s az idén már nyolc festő, illetve szobrász volt a mecénás város vendége. így az eltelt öt esztendő alatt egy hónapot töltött és alko­tott Mezőtúron a már emlí­tett művészeken kívül Egri Erzsébet, Szabó István, Orr Lajos, Balogh Géza, Papi Lajos, Borbás Tibor, vala­mint a mongol Barsholdt Denzen és a cubai Evelio_ Lecour. Az alkotótelepet a város szövetkezetei, intézményei, köztük a Magyar—Mongol Barátság, a Dózsa Termelő- szövetkezet, az Állami Gaz­daság, a DATE Mezőgazda- sági Gépészeti Főiskolai Ka­ra, az Áfész, a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet a Vetőmag Termeltető és Ellátó Vállalat, az Alföldi Téglagyár, a Fémfeldolgozó Szövetkezet, a művelődési ház tartja fenn illetve se­gíti — anyagiakkal, termé­szetbeni juttatásokkal, me­lyik mivel tudja. Az utób­bi két tábor költségeihez a Művelődési Minisztérium — az ideihez a megyei tanács — is hozzájárult 50—50 ezer forinttal. Sőt, a napokban arról értesítették a mezőtú­riakat, hogy a megyei ta­nács évente 200 ezer forint­tal segíti az alkotótelep lét­rehozását. Közben ugyanis — a tábor sikere alapján — azt tervezték a fenntartó szervek) hogy minden évben vendégül látnak művésze­ket Évek óta hagyomány már viszont, hogy ugyancsak egy­hónapos ösztöndíjra hívja a város a Mezőtúrról elszár­mazott művészeket. Egy-egy hónapot töltött és alkotott a városban — többek között — Varga Miklós szobrász- művész, Nagy Gy. Margit gobelin művész, Kun Éva keramikus művész, Veres Miklós, a Hollóházi Porce­lángyár iparművésze. Kun Éva augusztusban megnyílt kiállításainak teljes anyagá­val ajándékozta meg a szü­lővárost, Veres Miklós pe­dig teljes életművét hagyja Mezőtúrra. Az alkotótelep s az elszár­mazott művészek meghívása mellett más módon is a kortárs képzőművészet me­cénása Mezőtúr. Meghívták a városba Váncsa Ildikó és Kis Sándor Lajos festőmű­vész házaspárt. Lakással, kiállítási lehetőséggel segí­tik a két alkotó pályakezdé­sét, s ők évente 3—3 fest­ménnyel gazdagítják Mező­túr egyre gyarapodó kor­társ képzőművészeti gyűjte­ményét. A sokasodó érték — fest­mények, szobrok, érmék, domborművek — láttán ér­lelődött meg a gondolat a város vezetőiben, hogy ál­landó otthont kellene te­remteni az alkotásoknak, amelyeket jelenleg különbö­ző intézményekben, munka­helyeken őriznek. Az elha­tározást tett követte. Ma már üresen áll az 1700-as évek elején épült műemlék­ház, az egykori Bolváry kú­ria is. Amit csak lehet tár­sadalmi munkában már el­végeztek, felújítottak a vá­ros üzemeinek, szövetkeze­teinek, szocialista brigádjai. Társadalmi munkában ké­szül a teljes felújítás, illet­ve átalakítás terve is. A szakemberek becslése szerint mintegy hárommillió forint­ba kerül a galéria létreho­zása. Ennyit azönban nem tud áldozni rá a városi ta­nács, hiszen javítani szeret­nék az iskoláztatás, az óvo­dáztatás, s számos más ága­zat tárgyi feltételeit A kortárs képzőművészeti galéria kialakításáról per­sze ezért mégsem mondanak le. Hiszen a képtár lenne az alkotótelep, az ösztöndíjak méltó folytatása. Az aján­dékba kapott értékek meg­őrzése, bemutatása a nagy* közönségnek — úgy érzik — most már kötelessége is a művészetpártoló városnak. A mezőtúriak elszántságát, találékonyságát, összefogá­sát ismérvéi s ha ehhez se­gítséget is kapnának aligha­nem belátható időn belül megnyithatja kapuit a galé­ria, amely gyarapítja a vá­ros, s egyben Szolnok me­gye kulturális értékeit- tg -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents