Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1985. NOVEMBER 30.

I Arcképvázlatl

Múltat kutat, jövőt tervez a vb-titkár

Amikor néhány éve, először találkoztam Beleznay Sándorral, a tiszaszentimrei tanács vb-titkárával, azonnal rokonszenves lett számomra. Akkor nem tudtam volna pontosan megfogalmazni, hogy miért, ma azonban, többszöri találkozásunk és beszélgetésünk alapján tudom: a rokonszenvet elsősorban nyílt arca váltotta ki belőlem. Figyelő, de nem vizsgáló tekintetét soha nem veszi le a beszélgetőtársáról, _ a szavaiból, mozdulataiból nyugalom, ugyanakkor ener- gikusság sugárzik. Bármiről is kérdeztem, kertelés nélkül válaszolt, pedig időnként akadtak „kínos” témák is.

Lehet, hogy ha most ezeket a sorokat olvassa, egy pillanatra kizökken a nyugalmából, ugyanis egyáltalában nem szereti a személyéről szóló dicséreteket, távol áll attól, hogy tökéletesnek mondja magát. Egyébként, mint ahogy más sem, ő sincs hiba nélkül.

A huszonhét esztendős fiatalember nem volt könnyű helyzetben, amikor immáron tíz éve kinevezték a szent- imrei tanács vb-titkárává.

„Tiszaszentimrén születtem. itt végeztem el az általános iskolát, kell-e mondanom, hogy szinte mindenkit ismertem és mindenki ismert a faluban. Hogy közelebbről fogalmazzak: legalább háromszáz rokonom élt és él Szentimrén”.

A jóeszű fiút a mezőgazdaság felé vonzotta az érdeklődése, logikusan következett tehát életének egy új állomása: jelentkezett a

Karcagi Mezőgazdasági

Technikum kunhegyesi kihelyezett tagozatára, ahoi sikeresen leérettségizett.

„Nem tartoztam a különösen nyüzsgő diákok közé, az iskolában egyébként sem volt túlzottan pezsgő mozgalmi élet. Tanulni nagyon szerettem, a fizikai munka, azon belül is a gazdálkodás, a legkedvesebb időtöltésem volt. Mégis, ahogyan visz- szaemlékszem, amolyan kisbetűs nemecseknek tartottam magam. Határozottan tudtam a célt, hogy jó mezőgazdász legyek”.

Érettségi után az Országos Mezőgazdasági Minőség- vizsgáló Intézet mezőtúri talajtani osztályának műszaki előadója lett.

„Szép és tartalmas öt évet töltöttem Mezőtúron. Azon szerencsések táborához sorolhattam magam, akik kedvelik a munkájukat. A feladatom nagyon egyszerűen fogalmazva az volt, hogy

termelőszövetkezeteknek kellett talajtani szakvéleményeket adnom, amellett genetikai térképeket is készítettem, No és azért is szívesen gondolok a mezőtúri évekre, mert abban az időben ismerkedtem meg a feleségemmel, aki akkor még főiskolára járt. Ma már a tiszaszentimrei iskola tanítónője”.

Minden hét végén hazajárt és ez feltűnt, sőt kapóra jött a tanácselnöknek. Az 1971-es tanácsi törvény ugyanis többek között azt is megfogalmazta, hogy a tanácsok apparátusában meg kell kezdeni a fiatalítást. Az elnök tehát kereken feltette a kérdést Beleznay Sándornak: nincs-e kedve végleg hazamenni, és tanácsi dolgozóvá válni?

„Volt hozzá kedvem, hogyne lett volna, csak hát mint mondtam, nagyon szerettem a talajtani osztályon végzendő munkám. Rövid gondolkodási idő után mégis úgy döntöttem, hogy hazajövök. A községi tanács építésügyi előadója lettem. De mint bizonyára köztudomású, a kisebb települések közigazgatási apparátusában egy előadó több vonalat is visz. Hozzám tartozott minden mezőgazdaságii honvédelmi, ipari és kereskedelmi téma. Hamar bedobtak a mély vízbe, ha addig nem tudtam volna, gyorsan megtanultam úszni”.

1972-től ’74-ig dolgozott

előadóként, amikor újabb feladatot kapott.

„Végül is könnyen megoldható próba volt, kedvvel fogadtam, hogy jelentkezzek a Tanácsakadémiára. Két évig tanultam Veszprémben, ahonnan természetesen minden szombaton Tiszaszent- imrére utaztam. Kiszámítottam, hogy a két esztendő alatt negyvenegyezer kilométert vonatoztam és buszoz- tam. Alig vártam, hogy találkozzak a feleségemmel és a kisfiámmal.

1976 augusztusában a megyei tanács jelölését elfogadta a helyi tanács és Beleznay Sándorból vb-ltkár lett.

„Nem mondhatnám, hogy könnyű volt az első pár hónap. Azt azonban tudtam, hogvha sikeresen akarok dolgozni, először itt házon belül kell megteremteni a lehetőségeket. Üj szakemberek kerültek az apparátusba, egyetemet és főiskolát végzett fiaitalok. Időközben új elnököt választott a falu, akivel, talán mert szintén fiatal, ma is jól együtt lehet dolgozni. Nem olyan típus, aki csak reprezentál és learatja a mások munkájának gyümölcsét, hanem maga is aktívan bekapcsolódik a tennivalókba”.

. Láthatóan örül, hogy nem önmagáról, hanem másról beszélhet. Dicséri a beosztottjait és valamennyi tisza- szentimreit.

„Ne látsszon szerénytelenségnek, de hát végeredményben igaz: a társadalmi munka itt nem nyűgös kötelesség, hogy na. essünk túl rajta, hanem szívesen vállalt feladat. Parkosítunk, utat építünk, egyszóval a falu szebbítéséért mindenki megmozdul”.

Az idén a vb-titkár szép személyes sikert ért el, ugyanis a megyei tanács által kiírt közigazgatási történeti pályázaton második díjat nyert.

„iTiszaszentimre közigazgatásának históriáját dolgoztam fel a felszabadulástól napjainkig terjedő időszakról. A kezdetekről első kézből kaphattam a családon belül is információt, hiszen a feleségem nagyapja a falu első bírója volt, ezt a funkciót ’45-től ’50-ig töltötte be. A későbbi időkről felkutattam vagy húsz kilónyi dokumentumot, gyakori látogatója voltam a megyei levéltárnak is. Nem tagadom, áhítattal vettem a kezembe az egykori tanácsülésekről készült jegyzőkönyveket, amelyek közül néhány a jár- latlevél könyvből kitépett lap hátuljára íródott”.

A múlt kutatásával párhuzamosan tervezte a jövőt is, a községben új művelődési ház és óvoda épül, ha minden igaz, jövőre elkészül mindkettő. A harminchét éves fiatalember aktivitását többször is elismerték, birtokosa a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntetésnek, megkapta a Honvédelmi Érdemérmet, azon kívül jó párszor átvehette már a, Hazafias Népfront Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetését.

Bendó János

A szolnoki Verseghy Könyvtár kötészeti részlege javítja a megye könyvtárainak könyveit, mely évente átlagosan 24 ezer kötet renoválását jelenti Foto: Korenyi

Anyánk harminckilenc éves volt, amikor özvegyen maradt. Tíz gyerekkel! A sorban én a kilencedik voltam ötéves, kis- öcsém három. Egy fiútestvérem volt keresősorban, ő lett a családfenntartó. Felnevelődtünk, igaz, hamar munka után kellett néznünk, mert párholdas egyéni gazda volt az apánk, se nyugdíj, se árvaellátás nem maradt utána. Mesterszállásom éltünk, amíg a bátyánk ide. Öcsödre

nem nősült. Akkor jött utána az egész család, máig itt vagyunk itthon. Épp a nyáron kis, szoba-konyhás házat húztunk fel édesanyánknak, rossz volt már a régi. Tíz gyerek összefogott. Pedig van mindnyájunknak hová tenni a keresetét. Nekem van a legtöbb gyerekem, de édesanyánk huszonkilenc unokát, három dédunokát szerethet.

Nagy család a miénk

Már jó félórája beszélgetünk, de szemem újra meg újra a kezén pihentetem. Nem láttam még soha ilyen, ennyire kidolgozott, erős asszonykezeket. Észreveszi, vagy nem, nem is tudom, de ő is a kezére néz.

— A legjobban a fejés fáraszt. Sokszor annyira, hogy mondom is magamban a sajtár mellett, nem bírom sokáig. Pedig, rengeteget bírni kell.

Gondolom. A tágas, csu- pacsempe fürdőszobában hűl a víz a mosógépben. Hogy jöttem, kikapcsolta, megvárja a sok szennyes. Kétnaponként nagymosás van, s a szobában felstó- colva rengeteg frissen

vasalt ruha. Mos-vasal, aztán kezdi élőiről.

— Ma könnyebb kicsit a napom — nevet, — s magyarázza, miért csak a kávéfőző kotyog a hatalmas konyha gáztűzhelyén. — Tegnap kacsát vágtam, maradt leves is, sült is, csak tésztát főzök be, mire megjönnek az iskolások.

— A kacsa is házkörüli?

— Százhatvan csirkét vettem, most húsz jó kövér ka- osám is érik a kés alá. Csak könnyebb így. A tehén is azért jó. mert szeretem, ha frissen fejt, jó tejet isznak a gyerekek. El is fogy hol négy, hol hat liter naponta, csak a fölösleget viszem a csarnokba.

Radiátor ontja a meleget a konyhában. Bár két és félszobás a ház, jó nagy. Akkora konyhája van, mint egy házgyári lakás szobája. Kamra is kell, nem is egy. A háziasszony rengeteg gyümölcsöt, savanyúságot tesz el télire.

— Sok fogy mindenből, — mondja elgondolkodva, aztán helyesbít — kenyérből nem kell túlságosan sok. elég két kiló naponta.

— Tüzelő van elég?

— Okultunk a tavalyi kemény télből, hetven mázsa szenet vettünk. A csuda tudja, miért, nagyon fogy. Még alig volt tél, s napi 4—5 vödörrel meg se kottyan. Lehet, nem nagy a kalóriaértéke, sajnos.

Délelőtti Irendetlenség miatt szabadkozva, de nagyon büszkén mutatja meg a házat. A lánvok szobájában gyors szellőztetést is csinál, a fürdőszobában pedig széttárja a karját a rengeteg szennyes miatt.

— Jó elosztású, tágas otthon. Többet ér tán egymillió forintnál is — becsülge- tem. Nevet.

— Ha elmondom. hogy kezdtük, tán el se hiszi. Tizennyolc évesen, bálban ismerkedtem meg a férjemmel. Katona volt. s másfél év után házasodtunk össze. Akkor én már gyári munkás voltam. Ugye. Kunszent- mártonban a Tisza Cipőgyárban 1968-ban kezdődött a munka, én ’69-től ott dolgoztam. Őszintén megmondom, tanulásvággyal mentem oda, addig a tsz-ben dolgoztam, mint a nővéreim. Gondoltlam, Imegmelegszem. igyekszem, aztán megDróbá- lok szakmát tanulni. Nem is volt semmi baj. tán szerettek is. szorgalmas voltam, akartam pontosan dolgozni. Hanem, hogy 1972-ben ösz- szeházasodtunk, kénytelen voltam az elképzelésem föladni.

— Soroljuk a gyerekeket, ahogv születtek.

— Évikém 1973-ban, Mae- di 1975-ben. Imrénk 1977- ben, Anikó 1978-ban. Erika 1981-ben s végül ez a kis lábunk körül mocorgó. Csaba 1984-ben.

— Azt mondták a gyárban, csak a régebbi dolgozók emlékeznek magára, hiszen 1973 óta egyfolytában gyesen van.

— így igaz. Hatgyerekes anya lettem.

Mindössze harminckét éves, s ha nem tudtam volna mindent előre, nem is hinném. Jó. jó, kicsit teltkarcsú, de arca ránctalan. haja divatosan vágott, s otthoni öltözékében se elhanyagolt. Tiszta, rendes.

— Pedig, alig alszom. Hajnalban fél ötkor, ötkor kelek, fejek, reggelit készítek a férjemnek, aztán indítom az iskolásokat, viszem óvodába a két kislányt, s Csaba mellett végigdolgozom a napot. A hajnali ébredés még csak megy. meg is szektám, de az éjszakázás nehezemre esik.

Nagyképernyős tévé terpeszkedik a nagyszoba sarkában. Odanézek, s gondolom, ennyi szórakozás csak kijár. Megérti a pillantásom. Tiltakozik.

— Nohát, a tévé, az a legritkább nekem. Este hat, hét óra mire vacsorázunk, aztán a nagyobbak segítségével fürdetjük a kicsiket. Van nyolc óra mire minden gyerek ágyba kerül, s akkor én a gyerekholmikhoz fogok. Mindig van mit varrni, javítani. Aztán az is igaz, van varrógépem, s szeretem, ha szépen, ízlésesen öltöznek a gyerekeim. Tudok varrni, sok mindent magam csinálok. A legkisebbek ruhácskáján a hímzés is engem dicsér, ha dicsér.

— Rengeteg pénz kell ekkora család életéhez.

— Kellene! A legnagyobb összeg, amit minden hónapban megkapunk a családi pótlék, 5040 forint. A férjem az öcsödi tsz javítóműhelyében dolgozik, általában tisztán négyezret, valamivel többet hoz haza. A gyes énnekem a legutóbbi emelés óta 1440 forint havonta. És nehogy elfeledjem, a helvi tanács havonta 1690 forintot ad, mivel ekkora a család.

(Milyen jól teszi. így kell segíteni a nagycsaládosokat, s az ilyeneket. Ebben a családban arra megy el a pénz. amire adják. Minden ezt, bizonyítja. Bár. a gyönyörű ház láttán lehetnének iri- gyeik is.)

— Tessék idefigyelni. Ezt a házat az utolsó szerelésig a férjem húzta föl! A két keze munkája, meg a sógoroké van benne. Ha elmondom, hogy kezdtük, megérti.

— Amikor összeházasodtunk, az apósomék öcsödi házában laktunk az első évben. Aztán cseréltünk, ők addig a tanyájukon éltek, egy év után 'beköltöztek a faluba, mi meg ki a tanyára. Két gyereket ott kezdtem nevelni és ott kezdődött az állattartás is. Volt tehenünk nem is egy, meg mó- ringba kaptunk két bikabör- jút, fogtunk malacot, hizlaltunk, mindig volt anyakocánk, aprójószágunk. Csakhogy a tanyával nagy bajunk volt: nem volt villany, s a mosás, vasalás, anélkül de nagyon nehéz! Ezért 45 ezer forintért vettünk egy másik tanyát, közel a köves- úthoz, amiben már volt villany. A pénzt, gyűjtöttük, hátha lesz még házunk is a faluban. No, mire hatvanezer forintunk volt, már négy gyerekünk kérte a kenyeret. Akkor eladtuk a tanyát, pénzzé tettünk három bikát. Adott az OTP 220 ezer forint kölcsönt — tudja, milyen nehéz a havi 900 forintos törlesztés? Ha jaj, akkor még nem volt családiházépítőknek különösebb kedvezmény. így fogtunk hozzá.

s így lett 1981 őszétől, az alapozástól ’83-ig kész. Kész? Az igazi bepucolás még hátra van, a férjem, ahogy megjön munkából, mindennan megy az alsóépületet csinálni, hiszen az állatoknak is jó hely kell. meg egy kis műhely is neki. Gáz- és vízvezetékszerelő a tsz javítójában, de a ház körül kitanult minden szakmát szinte,

— A feleség szakmája még várat magára, vagy elég ez is. a gyereknevelés?

— Tudja, nemrég a gyárba hívtak bennünket, kismamákat. s hallottam, nincs Kunszenten lehetőség kismamakörre, négyórás miunkára. Nem, nem tudom, hogyan lesz, húz vissza a szívem, az eszem, szerettem nagyon a gyárat, de hát a ház Öcsödön, a gyerekek itt iskolások, óvodások. Egyelőre nem tudom még, s az az igázság, van is időm gondolkozni, hogy legyen.

— Biztosan sok vágya van. sok mindent szeretne elérni, amihez kellene is a munka, a kereset.

Szép szeme összeszűkül, úgy néz rám.

— Nem mondom én, hogv nem lehetne szebben, kényelmesebben berendezni a lakást, azt se. hogy ha sok pénzem lenne, nem tudnám mire költeni. Mégis azt mondom, elégedett vagyok, nincs különösebb kívánságom, vágyam. Talán egy, egyetlen, de erről még beszélni is kár, annyira lehetetlen.

— Megmondaná?

— Csak egy hét a Balatonon, együtt. Az lenne nagyon jó. Életemben egyszer, először voltam a Balatonon. Az volt a mi nászutunk. Olyan jó érzéssel gondolok arra az üdülésre, olyan szép. gondtalan napok voltak.

Szerelmes napok, gondolom, hiszen a nászútnál fiatal emberpárnak nem lehet szebb. De hát Fazekas Tm- réék ebben az esztendőben már házasságuk tizennegyedik évében járnak. Gazdag másfél évtized van mögöttük. Gyarapodtak családban, emberségben, s gyarapodtak úgy is. hogy saját födél van szép családjuk feje fölött. A rengeteg munka, a töméntelen áldozattal járó élet azonban lehet fárasztó — érzésekben is.

— Nem kopik az érzés, nem múlik a szeretet?

Nyugodt, tiszta mosoly ül a szép arcon. Szemembe néz, úgy mondja:

— A mi nagy családunkban ismeretlen a civódás. a veszekedés, a harag, őszinték vagyunk egymáshoz, s ha baj van, akár egy kis betegség, akár más, összetartunk. Az az igazság, egyetlen testvérem, egy nővérem bontotta szét a családi életét, de az övét az italozás tette tönkre.. A többinél még az ital is olyan ritkaság, mint nálunk. Egy-egy névnapon kerül sör, kis bor a köszöntőiknek, aztán nincs tovább... A dorbézolást nem ismerjük, soha magunknak nem engedjük. Most. is van még az Imre napi sörből egy kevés, áll a kamrában. Merem mondani azt is: boldogok vagyunk. Mi, a családunk, a hatgyerekes és a testvéreim családjai is. Előttünk példa az anyánk, aki egyszál maga el nem hagyta, senki kedvéért el nem hanyagolta az árváit. Mi örülünk az életnek, a hat szép gyerekünknek. Csak egészségünk legyen, más baj bennünket nem érhet!

Sóskúti Júlia