Szolnok Megyei Néplap, 1985. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-18 / 270. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. NOVEMBER 18. |A szerkesztőség postájából "1 Nincs csatlakozás Aki Jászla (lányból Jász- bért egy-egy arra járó gép­alsószentgyörgyre szeretne utazni ünnepnapokon, csak kerülővel, Szászberek érin­tésével — vonattal és busz- szál — tud eljutni. Ráadásul a két közlekedési eszköz ér­kezése, indulása között nincs összehangolva a menetrend, így aztán több kilométert kell gyalog megtennünk, ha csak nem szánja meg az em­Törökszentmiklóson, a Baj­csy-Zsilinszky úti óvodában ritka évfordulóra készülünk. Tíz év telt el, mióta a helyi Baromfifeldolgozó Vállalat Petőfi Sándor Szocialista Brigádjával megismerked­tünk. Az akkor újonnan ala­kult, tizenkét fós brigád nagy lelkesedéssel vállalt társadalmi munkát óvodánk­ban, de a város más terüle­tén is. Büszkék vagyunk a brigádra, mert azóta öt alka­lommal nyerték el az Arany­koszorús brigád kitüntetést, kocsivezető, mint bennün­ket is legutóbb, aki a pici gyerekkel felvett. Jó lenne, ha az illetékesek a vonat be­érkezéséhez igazítanák az autóbusz menetrendjét, mert a téli hónapkoban képtelen­ség lesz ilyen körülmények között utazni. Turucz Mátyásné Jászladány vállalatunkon belül pedig a Kiváló brigád címet. önzetlenül segítettek a sürgős munkákban: ott vol­tak az óvodai épületek ösz- szeépítésénél. 200 négyzet- méter terület lebetonozásá- nál, évente karbantartották, s többször felújították kerí­tésünket, segítettek szállítá­si-parkosítási gondjaink megoldásában, amiért ezúton is köszönetét mondunk. Csizmadia Károlyné Törökszentmiklós Jól sikerült Kabos-kabaré A háromnapos ünnep utol­só estéjén, november 9-én Kabos-kabarét szerveztek a Tiszafüredi Afész Gyöngy presszójában az ott dolgo­zók. Nem egyszerű „hakni­ról” volt szó, Kabos László­val érkezett még több is­mert és kevésbé ismert mű­vész, akik színvonalas szó­rakoztatásban részesítették a teltház közönségét. A kör­nyező falvakból is eljöttek. akiknek jutott jegy, mert olyan nagy volt az érdeklő­dés, hogy egy héttel az elő­adás előtt már nem lehetett kapni belépőt. Jó lenne, ha több ilyen műsorral szere­pelnének más fővárosi szí­nészek, művészek szórakozó­helyeken és a művelődési házakban. Tóth Sándor Tiszafüred Néhány hete Szolnokon, a Titász sportpályája körül felesle­gesen égetik a neonokat. Ha továbbra sem kapcsolják ki, bizonyára „leégnek”. (A felvétel november 13-án, szerdán készült.) Válaszok, intézkedések Ha lejárt a garancia Lapunk október 28-i szá­mában, Alkatrészhiány cím­mel közöltük Bíró Lászlóné szolnoki olvasónk panaszát, melynek lényege a követke­ző: Ez év janiuár 23-án vá­sárolták gépkocsijukat. Az első szerviznél (tavasszal) kiderült, rossz az ablakmo­só-öblítő motorja, ki kell cserélni. Többszöri szer­viz után sem tudták a hibás alkatrészt kicserélni a Vasipari Vállalatnál, mert nem volt raktáron belőle. Két hónap múlva lejár a garancia, lehet' hogy alkat­részt is kapnak hozzá, csak akkor már fizetniük kell ér­te. E panaszra válaszolt Pa­nics Ferenc, a Szolnoki Vas­ipari Vállalat Szolgáltató Leányvállalatának igazgató­ja. Az ügyet kivizsgálta, idő­közben a hibás alkatrészt ki­cserélték. Egyben közli a személygépkocsi-tulajdo­nosok megnyugtatására, hogy a garanciális idő alatt bejelentett meghibásodások költségét a garanciaviselő fedezi még abban az esetben is, ha az alkatrészt csak a garanciális idő letelte után tudja biztosítani. A bosszú­ság egy része a garanciális előírások pontos ismertetésé­vel elkerülhető lett volna, ezért a részleg dolgozóinak figyelmét ismét felhívta ezekre a feladatokra is. Szerkesztői üzenetek Levelekből — sorokban Kövér János Budapestről köszönetét mond a szolnoki 60-as Csemegebolt dolgozói­nak: kézitáskáját november 1-én, vásárláskor ottfelejtet­te, s nagyon örült, amikor visszakapta. M. L. szolnoki olvasónk levelében az egyik buszveze­tőre dohog, amiért barátnő­je előtt, aki kutyával szere­tett volna felszállni, becsuk­ta az ajtót. Az autóbusz ve­zetője jogosan csukta be az ajtót, ugyanis olvasónk le­vele végén megemlíti, hogy a kutyán nem volt szájko­sár, azt az autóbuszon akar­ták rátenni. Cs. A. Kisújszállás: Saj­náljuk. hogy levelében nem írta meg, hol dolgozik, nevét és címét is eltitkolta, így nem tudunk segíteni. Kiss Albert, Jászberény: Az a rendelkezés, hogy a 40 éves jubileumi jutalmat nyugdíjazáskor annak is ki kell fizetni, akinek legalább 35 évi munkaviszonya van, azokra is vonatkozik, akik nem öregségi, hanem rok­kantsági nyugdíjba mennek. Majzik Lajosné, Túrkeve: A mezőgazdasági szövetke­zet tagja gyermekgondozási díjra a szülési szabadság le­járta után — a gyermek egyéves koráig — akkor jo­gosult, ha a szülés előtti két éven belül legalább kilenc­ven napon át részt vett a közös munkában és a gyer­mek gondozása céljából dí­jazás nélküli szabadságot vesz igénybe. Összeállította: Csankó Miklósné Döntött a Legfelsőbb Bíróság Válás, részletfizetéssel Válóperekben mindig nagy harc folyik a házastársak között a vagyonmegosztás módjáról, különösen ha je­lentős értékekről van szó. Ilyen ügyben foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság. Negyedszázados házasság után a férj válópert indított. Az asszony is kérte, és így az első és másodfokú bíróság a házasságot felbontotta. De egy kertes ház és egy örök­lakás miatt, amely szakvé­lemény szerint együttesen csaknem kétmillió forintot ér, hajba kaptak. A bíróságok a kertes házat a férjnek, az öröklakást az asszonynak ítélték azzal, hogy miután ő értékesebb vagyont kapott, értékkiegyenlítés címén — háromezer forintos havi részletekben — háromszáz- húszezer forintot tartozik fi­zetni. A volt férj pedig köte­les a lakást elhagyni. A jog­erős ítélet ellen emelt tör­vényességi óvásra a Legfel­sőbb Bíróság a következőket mondta ki: Vagyonközösségi igények rendezésében arra kell töre­kedni, hogy egyik házastárs se jusson anyagi előnyhöz. Az ingatlanon fennálló kö­zös tulajdont úgy kell meg­szüntetni, hogy törvényes érdekeiket ne sértse. Ez a szempont irányadó akkor is, ha a közös tulajdont egyikük magához váltja. Ilyenkor a fizetendő megváltási ár a másik fél lakáshelyzetének megoldását vagy megkönnyí­tését, esetleg más anyagi be­fektetés lehetőségét szolgál­ja. Ezért ezt a teljesítési ha­táridő megállapításakor, il­letve a részletfizetési ked­vezmény megadásakor mesz- szemenően figyelembe kell venni. Az olyan részletfize­tési kedvezmény, amely a megváltási ár kifizetését évekre szólóan engedélyezi, a másik félre nagy mérték­ben sérelmes lehet, különös tekintettel arra, hogy az in­gatlanárak évről évre emel­kednek. Ebben az ügyben, ameny- ‘ nyiben a feleség a megvál­tási árat a bíróság döntése szerint havi 3 ezer forintos részletekben törlesztheti, ez csaknem tíz évig tartana, és az esetleges ingatlanár-növe­kedések miatt a férj érde­keit súlyosan sérti. A kö­zös tulajdon megszüntetésé­nek ez a módja elfogadha­tatlan, és ha nem sikerül mindkét fél érdekét kielégítő megoldást találni, más mó­dot kell keresni. Ilyen lehet, hogy a tulajdonjog megszer­zését a megváltási ár 'kifi­zetésétől kell függővé tenni, esetleg indokolt esetben a vételár kifizetését, például jelzálogjogi bejegyzéssel biz­tosítani. Mindezek alapján a Leg­felsőbb Eíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül he­lyezte és a másodfokú bíró­ságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára uta­sította. II gonosszá vált rokkant ember Egy vállalat dolgozóját az illetékes egészségügyi szer­vek öt évvel ezelőtt csökkent munkaképességűnek nyil­vánították. De nem akart rokkantsági nyugdíjba men­ni ezért, — a rehabilitációs bizottság javaslata alapján — egészségi állapotának megfelelő könnyű “munkát ajánlottak fel neki. Ezt el is fogadta. Csakhogy a rokkant ember ellen annyi panasz merült fel, hogy munkavi­szonyát felmondták. Egye­bek közt azért, mert bár többször figyelmeztették, mégsem végzett megfelelő munkát. A felmondás hatá­lyon kívül helyezéséért az illető a munkaügyi döntőbi­zottsághoz fordult, amely a munkaviszonyt helyreállítot­ta. Ezt a határozatot a válla­lat a munkaügyi bíróságon perrel támadta meg, de el­utasították. Végül a jogerős ítélet ellen emelt törvényes­ségi óvásra a Legfelsőbb Bí­róság az elbocsátásról szó­ló fegyelmi határozatot még­is helyben hagyta. A döntés indoklása szerint a felmondási okok helytálló­ak. Az elbocsátott rokkant ember az együttműködési készség hiánya és a szemé­lyében rejlő magatartási Nem lehet balra kanyarodni IA tárgyalóteremből I Rács mögött a feledékeny apa Miért szüntették meg Szol­nokon, a Kossuth téri iroda­háztól a balra kanyarodást? — teszi fel a kérdést beseny- szögi olvasónk, s képet is mellékelt hozzá. Itt csak átmenetileg volt megengedett a balra kanya­rodás addig, amíg építkezési és felújítási munkák miatt lezárták az Arany János és a többi párhuzamos utcákat. Miután a munkákat befejez­ték, s az utakat átadták a forgalomnak, helyreállt a régi rend: itt nem lehet bal­ra kanyarodni — volt a Szolnok Városi Rendőrkapi­tányság illetékesének vála­sza. (A szerk.) Minden gyermek életét — kiskorúét különösen — be­aranyozza az a sejtés, ké­sőbb már a tudatos meggyő­ződés, hogy van aki szereti, gondoskodik róla, van biztos támasza. Ez a valaki — és ez természetes — a szülő, az édesanya, az édesapa. Ezért is fontos és legemberibb fel­adat a szülők kötelességtu­data, a gondoskodás, ha kell az áldozatvállalás azért, hogy gyermeküket egészséges, be­csületes emberré neveljék. A szülők nagy többsége ezt teszi. Sajnos van olyan szü­lő is, — ha lehet őt annak nevezni — mint Agóta Jó­zsef, Jásztelek, Vörös Had­sereg út 10. szám alatti la­kos. A 32 éves férfi külön- váltan élt két kiskorú gyer­meküket nevelő feleségétől. Csavargott, csak alkalmi munkát vállalt, és csupán annyit dolgozott, hogy önma­gát fenntartsa. Kiskorú gyermekeinek eltartásáról egyáltalán, vagy csak rend- szertelenül gondoskodott. Agóta 1982 augusztusá­ban került először a vádlot­tak padjára. A jászberényi járásbíróság jármű önké­nyes elvétele és egyéb bűn- cselekmények miatt jogerő­sen 8 hónap szabadságvesz­tésre ítélte. Szabadulása után folytatta a „vándor­lást”, munkahelyét gyakran cserélgette, gyermektartási díjat nem fizetett. • Nem fizetett annak ellené­re. hogy a jászberényi Váro­si Bíróság 1984. június 4-én hozott ítéletével kötelezte, hogy 1983. november 1-től kezdődően két iskoláskorú gyermekének eltartásához havi 1720 forinttal járuljon hozzá. A hatóság, remélve, hogy Agóta a továbbiakban teljesíti tartási kötelezettsé­gét, 6 hónapra felfüggesztet­te a további eljárást. A feledékeny apa azonban nem igyekezett megfelelni a bizalomnak. Gyermekeit egy­általán nem látogatta, egyik munkahelyről a másikra vándorolt, általában Buda­pesten vállalt 1—2 hetes munkát, bejelentett ideigle­nes pécsi lakásán például az elmúlt évben egyszer sem látták. A bíróság ez év őszén el­fogatási parancsot adott ki a szülői kötelességét elmu­lasztó Agóta József ellen, és elrendelte a büntetett előéle­tű vádlott előzetes letartózta­tását. A vizsgálat során ki­derült, hogy a felelőtlen apa több mint 12 ezer forint tar­tásdíjjal van elmaradva. A jászberényi Városi Bí­róság Majomé dr. Pala Etel­ka tanácsa tartási köteles­ségének elmulasztása miatt. mondta ki bűnösnek Agóta Józsefet, 7 hónap börtön- büntetésre ítélte, és 2 évre eltiltotta a közügyek gya­korlásától. Az ítélet jogerős. okok miatt került olyan helyzetbe, hogy a vállalat nem kívánja tovább foglal­koztatni. Kötekedő, a mun­kát gátló, állandó levelezé­seivel, fenyegetéseivel, bead­ványainak nem megfelelő hangnemével olyan helyze­tet teremetett, ami már az üzemi munka menetét is akadályozta. A munkaren­det nem volt hajlandó el­fogadni, a munkalapot hibá­san töltötte ki, majd később le sem adta. Munkahelyéről — különböző ürügyekkel — többször távolmaradt, vagy később jelent meg. Az üzem­vezető írásbeli figyelmezte­tését összegyűrte és vissza­adta. A továbbiakban a Legfel­sőbb Bíróság rámutatott ar­ra. hogy bár az illető 1980 óta 67 százalékban csökkent munkaképességű, nem akart rokkantsági nyugdíjas lenni. Tekintve, hogy rokkantsági nyugdíjra jogosult lett, vele szemben a felmondást tiltó, illetve korlátozó rendelkezés — az elbocsátás időpontjá­ban — nem álott fenn. H. E. Tízéves barátság

Next

/
Thumbnails
Contents