Szolnok Megyei Néplap, 1985. október (36. évfolyam, 231-256. szám)

1985-10-26 / 252. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. OKTÓBER 26. lArckénvázlatl A pincemester pontyokról álmodik Útkeresők Saját használatú közhely- szótáramait felütöm a „p” be­tűnél: ,fPince, pinceklub, pincemester ..Míg Tisza- kürtre érek, magam elé képze­lem a borok gazdáját. Rezes orr, szederjes arc, hordót idéző pocak, bőrré cserző- dött ponyvakötény. Aztán ta­lálkozom a riportalannyal, és restelkednem kell. A fia­talember elegáns bőrzakó­ban, divatos szabású nad­rágban lehetne pedagógus, körzeti orvos, vagy patikus. Pedig ő Kovács István, a pincemester. Innen aztán bele kell törődni, hogy semmi sem úgy van, ahogy azt az ember el­képzelte. Már a 33 éves férfi panaszai sem a szakmához kötődnek. — Azt hittem, hogy nem találkozunk — kezdi a be­szélgetést. Ugyanis olyan szívritmuszavarom támadt, hogy már-már komolyabb bajra gyanakodtam. — Én pedig már azt hit­tem, hogy ez egy nyugodt világ: a föld alatti kata­kombákban nem érik az itt dolgozókat a napi ütközetek becsapódásai. — Harmincéves koromig Vnagam is úgy véltem, aztán rájöttem, nem is olyan bom­babiztos ez a bunker. Dehát szüretkor aligha az én nyűg- lődéseim a fontosak. — Azért csak maradjunk a személyénél: hogyan vá- választotta ezt a sokak ál­tal irigyelt foglalkozást? — A magyarázatért vissza kell kanyarodni néhány ge­nerációt. Jó hírű vendéglő­sök voltak apai nagvszüleim, akik 1936-ban 'megvásárol­ták az 1914-hen énült Nem­zeti Szállót Tiszakürtön. Ko­vács nagyanyám okos asz- szony volt, érettségizett is, ami a maga ideiében nagy dolognak számított. Utána csecsemőgondozói képesítést Szerzett: ö alakította meg Tiszakürtön a Természetiáró Egyletet, amelyiknek 8 éves koromban magam is tagja voltam, ötven-hatvan kürti lakos járta az országot, Agg­telektől Abaligetig. Anyai ágon még érdekesebb a csa­ládfám: nagyapám, Borsos Szabó Dániel, vöröskatona volt, 1919-ben Szolnokon a toborzóbizottság tagja lett. Ebből a két családból szár­maztak legközvetlenebb őseim. Apám boltosként el­adott mindent a flanelga­tyától a svájcisapkáig. Ad­dig pakolta le a polcokat, míg nem talált magának va­lamit a vevő. ő 47 évesen meghalt. Anyám itt dolgozik most is a pincészetnél, iro­davezető. így talán már ért­hető, miként vezettek ide a szálak. Magam persze ennek elle­nére sem kívántam borász lenni. A szakácsszakmát kedveltem nagyon. Főzök most is, és nemcsak pörköl­tet, mint a férfiak legtöbb­je, de gombócot, süteményt is szívesen készítők. Aztán mégis csak Bu­dafokra vezetett az útja. — Amikor 1967-ben el­kezdtem Budafokon a Bor- gazdasági Technikumot, még így hívták. Mire végeztem. Soós István Élelmiszeripari Szakközépiskolára keresztel­ték. Nem akartam pincemes­terként hazakerülni, de aztán mégis ide keveredtem 1971 - ben. gyakorlatra, és itt is ra­gadtam. A kezdő fizetésem­ből éppen egy kerékpárt le­hetett venni. — Mivel telik egy napja? — Reggel 7-kor eligazí­tással kezdődik, aztán van benne szakmai munka, ke­reskedelmi tevékenység. Egv kívülállónak nem túl érde­kes. A lényeg az. hogy a bor a pincében él. lélegzik, időn­ként megbetegszik, s nekünk tudni kell a gyógymódját. A szőlőt egészségesen vesszük át, és ebből tiszta, kellemes aromájú bort kell a szalag végén kibocsátani. Ha még­sem sikerül, ez a borász bű­ne. A munkám az. hogy az aranyló fürtökből ne legyen ihatatlan vinkó. Alászállunk a pincébe. Egynémely hordóban kényel­mesen ellakhatna egy köze­pes nagyságú család. A leg­nagyobb tartály 96 ezer 250 literes,, ebből Budapest vala­mennyi férfilakosának jufna egy jó pohár bor. Tart a szü­net,' de jóllakott darazsak kéjes dongása, üres hordók visszhangos dübbenése nél­kül. No, nemcsak azért, mert a tavalyi termést ezút­tal nem sikerült mennyiség­ben utolérni, hanem mert több tonnás „puttonyokban” érkezik a szőlő, s gépek he­lyettesítik a kádakban tán­coló düreri figurákat. A hor­dókon felirat: Szegedi leány­ka, Csongrádi kékfrankos, Capri Bitter. — Miért nincs a pincé­szetnek nevével is a tájhoz kötődő terméke? — kérdem Kovács Istvánt. — A hatvanas években a tankönyvek még számon tartották a cser|keszőlői-ti- szakürti borvidéket, aztán eltűnt ez a definíció. Kár, mert itt már Mária Terézia idejében is bort termeltek. A gyűjtők tulajdonában van az ’50-es évekből származó Tiszakürti Kadarka címkéje. Elkészült egy kombinát ta­nulmányterve, amelyik társ- vállalkozásban valósulna meg. Talán ezzel önálló élet­re kel majd a táj, hiszen lassan eltűnőben a különb­ség a hegyvidéki és az alföl­di borok között. A nálunk őshonos kövidinkából és a szürkebarátból Karát néven gyönyörű italt párosítottunk. A felrakott foltokból kez­deném megrajzolni határo­zottabb kontúrokkal Kovács István portréját. Ezek sze­rint a kibicsaklott pályavá­lasztás miatt csalódott em­ber, aki ráadásul ott él, aho­vá nem szeretett volna visszatérni. Ekkor ér az újabb meglepetés. — Bár nehezen jöttem ide, most már nem megyek se­hová. A feleségem a klub­könyvtár vezetője, társasá­gunk 20—25 kedves ember, akikkel — és ez igen nagy dolog! — soha nem vesze­kedtünk. Tiszakürtért ra­jongok, szerintem minden adottsága megvan ahhoz, hogy vonzó üdülőközponttá váljon: az arborétum, a jó bor, a Tisza közelsége. — Miről szokott álmodni? — Rekordnagyságú pon­tyokról. — A Tiszában természe­tesen ... — Nem, a Balatonban. A 17 éves fiú bőrkabátja kilónyi szöggel kiverve, a nadrágja valamivel keveseb­bel. Szemmel láthatóan büsz­ke, hogy Mezőtúr főterén megbámulják a szerelését. — Nyolcadik után Békés­csabára kerültem szobafestő tanulónak, de félévkor ki­telt. Matekból csak karót kapfam. Otthon apáméknál kihúztam a másik hat hóna­pot, majd kőművesnek irat­koztam be. Meghúztak me­gint vagy ötből, így újabb fél év szünet következett. Most segédmunkásként meg­keresem a havi négyezret. Nem fogja a hely — Meddig maradsz a je­lenlegi cégednél? — Sokáig nem, mert nyolc hét már letelt, —, nevet. A. L.-nél ez a két hónap tisz­tes idő, hiszen reá az állha­tatosság nem jellemző. So­kat sejtet, hogy gyereke ed­digi hányattatott életét az apa így magyarázza. — Mindennek a feleségem az oka, mert rengeteget meg­engedett neki. — És maga? — Kérem, én már nem bírok vele ... Bírja, nem bírja, azért elsősorban mégis nekik kel­lett volna ráncba szedniük az egyébként jámbor ka­maszt, dehát ezt eddig el­mulasztották. Körmendi István, a vá­rosi tanács munkaügyi fő­előadója adatokat lapoz fel. — Mezőtúron az id^n két- százhatvanhatan végezték el a nyolcadik osztályt, és kö­zülük mindössze nyolcán kértek munkakönyvét. Hogy végül el tüdtak-e helyezked­ni. ezt nem tudom. A szak­munkásképzőből is kimarad esztendőről esztendőre tíz­egynéhány gyerek, ggy ré­szük — mint akivel beszélt — afféle csellengő lesz, a többi általában segédmun­kásnak megy. Az már külön cikket érdemelne, hogy nem egy közülük jobban keres a kezdő szakmunkásnál. Ami az idén érettségizetteket il­leti, a főiskolákra, meg az egyetemekre felvetteken kí­vül a 17 dolgozni kívánó kö­zül tizenketten már augusz­tus végére elhelyezkedtek. Azóta ez a szám is nőtt, mert Csipesz Attila is dol­gozik. Igaz, mostani foglala­tosságát átmenetinek tekinti a jóvágású, sötétbarna hajú legény, aki mindenképpen a Színház és Filmművészeti Főiskolára szeretne bejutni. Egy öccse van. édesanyja ne­veli őket, az édesapja négy éve meghalt. Attila most a helybeli Népművészeti Há­ziipari Szövetkezet fazekas- tanulója. — Á nyarat végiglógtam ,aztán itt kötöttem ki. Nem érzem magam csellengőnek, nem is vagyok az, de itt elő­re megmondtam a főnököknek, hogy jövőre ismét nekivágok a színművészetinek. Erre tet­tem, teszem fel az életem. — És ha nem sikerül? — Két év múlva szakmám lesz, de amíg lehet, próbál­kozom — ismétli konokul, és látom a szemén, hogy ezt komolyan gondolja. Csak azt nem tudom, és talán ő sem, hogy az eltökéltségen kívül szunnyad-e benne annyi tehetség, amennyi a számá­ra világot jelentő deszkák meghódításához elegendő? Az elhelyezkedés, nagy szavakkal kifejezve a társa­dalomba történő beilleszke­dés sem itt, sem máshol nem zökkenőmentes tizen­éves korban. Kelemen Sán- dorné, a jászberényi munka- erőszolgálati iroda kirendelt­ségének vezetője szerint eb­ben a városban több érett­ségizett lány azért várt szep­temberig a munkába állás­sal, mert még reménykedett a fellebbezésekben. A vég­zős általános iskolások közül pedig tizenhét lány jött hoz­zá. hogy jó lenne valahol dolgozni. Bizony jó, főleg ha még néhány testvére is van va­lakinek. mint például Z. I.- nek, aki a szavait idézve, erős kettessel végezte a nyol­cadikat. Ezzel az eredmény­nyel nem kapkodtak érte. Szövőnőnek mehetett volna, de oda nem kívánkozott.. Egészen más okok miatt tűnik merésznek a 16 éves T. E. választája. Reá igazán nem mondható, hogy hátrá­nyos helyzetű, hiszen há­romszobás lakásban él a szü­leivel. meg az öccsével. A nyúlánk, tizenhat és fél éves lány félbeszakította középis­kolás tanulmányait. mivel sikeresen felvételizett egy fővárosi fotómodell-tanfo- lyamra. Modelliskola buktatókkal Mindez nem olcsó mulat­ság, mert csak a tandíj hat­ezer forint, de a jövendőbeli fotomodellel mégis madarat lehetne fogatni. — Mit szóltak a szüleid? — Apu haragszik, és ma sincs kibékülve az egésszel, de anyu büszke rám. Bízik abban. hocv hamarosan a plakátokon is feltűnők. — Ez bizonytalan jövő, hi­szen a gmk nem vállal fele­lősséget az elhelyezésedre. — Tudom, de így is na­gyon boldog vagyok, és hi­szek a szerencsémben. Elsorolják: az anyja húgá­nál, a keresztszüleinél lakik majd, és mivel a foglalkozá­sokat este tartják, napi négy­órás műszakban, küldönc­ként dolgozni is fog egy gyár­ban. Nem zavarom őket a tervezgetésben, hiszen ké­szülnie kell, október utolsó hétfőjén utazik álmai szín­helyére ... A hétköznapok azért ennél sokkal prózaiabbak, Az út­keresők egy része a szak­munkástanulókból kerül ki. Bethlendy Béla, a jászberé­nyi ipari szakmunkásképző igazgatója tényeket sorol. — Huszonhat szakmában jelenleg is ezerhuszonnyolc gyereket oktatunk. Közülük évente 6—8 százalékuk for­dít hátat az intézetnek. A legtöbben a családi körül­mények következtében hagy­ják félbe a tanulmá­nyaikat. A másik ok: a hiányos felkészülés. Mivel szakmunkásnak nem éppen a legalaposabb isme­retekkel rendelkezők jelent­keznek. nem ritka, hogy va­laki, akit felveszünk, alig tud olvasni, meg írni. Ezek a gyerfekjek bizony előbb- utóbb kihullanak. De azok is, akik nincsenek hozzászok­va a rendszerességhez, fe­gyelemhez, a pontos időbe­osztáshoz, amelyek itt alap­vetően fontos tényezők. Gya­kori tényező még az anyagi javak utáni vágy: motor kellene, bőrdzseki, menő cucc, mert a barátoknak, ha­veroknak már van, így a ta­nuló inkább elmegy segéd­munkásnak. Megtoldotta a kimenőt Perszje, azért előfordujl még másféle oka is a tanul­mányok félbeszakításának. A szolnoki F. T. a tízemele­tes házak egyikében él. Má­sodikos lett volna Debre­cenben. de... — Kétszer este kimarad­tam a koliból, az elsőt meg­úsztam írásbeli figyelmezte­téssel, másodjára már kitet­tek. Anyu hazahozott, mert nem vállalja az albérletet. — Fiú volt a dologban? Lehajtja a fejét, bólint. Benne van a mozdulatában, hogy nem érte meg, de a következmények szigorúak: a kislány egy tanévre min­den iskolából kikerült. Igaz, édesanyia megígérte, novem­ber végéig kijárja, hogy mellé kerüljön a gyár kony­hájára. Legalább szem előtt lesz, meg keres is, jövőre pedig — okulva a tapaszta­latokon — ismét elkezdheti a másodikat itt, Szolnokon, a szakiskolában. Közhely, de igaz, hogy ma sem könnyű a tizenévesek­nek megkapaszkodniuk az életben. Ezt támasztja alá a statisztika is. A megye kö­zépiskoláiban az idén tíz­ezer-kétszáztizenkét diák ta­nul. Közülük négyezer-há- romszáztizennyolcan gimna­zisták, a többiek pedig szak­középiskolások. Évente átla­gosan százhúsz-százhatvan morzsolódik le. Minden pe­dagógiai ’jószándék, segítség , ellenére sokkal rosszabb a helyzet a szakmunkástanu­lóknál. ök hétezer-három- száznyolcvannégyen vannak. Tavaly ötszázegyen buktak közülük, illetve maradtak le az osztálytársaiktól, olykor pedig az iskolából is kikerül­tek. Hogy a náluk fiatalab- bakról is essék szó, jelenleg a megyében ötvenhatezer- százhét általános iskolás ta­lálható, és 16 éves korukig 95—96 százalékuk befejezi a nyolcadik osztályt. Hogy vé­gül is kikből kerülnek ki a csellengők, az útkeresők, er­ről Rózenberszki László, a megyei tanács főmunkatár­sa sokéves tapasztalattal ren­delkezik. — A megyében a 14—20 év közötti fiatalok közül ezerötszázan-kétezren az át­lagosnál nehezebben találják meg a helyüket. Döntő több­ségük a szó klasszikus értel­mében nem csellengő, de be­illeszkedési zavarai adódnak. Vagy azért. mert. a tanulmá­nyai befejezése után nehezen képes elhelyezkedni, vagy azért, mert hol dolgozik, hol nem. Hogy kikből kerül ki ez a réteg? Túlnyomórészt azokból a családokból, ahol a tanulásnak nincsen jelentősége. Családi és családon kívüli okok — Az iskola a hibás? — Nem erről van szó. A legnagyobb felelősség a szü­lőké, a családé. De segíthet a bajon az iskola is, hogy a tehetségeket, az egyes embe­reket jobban észrevegye. És mindenki, akinek lehetősége nyílik a felkarolásra. Csupán néhány arcot, je­lenséget akartunk felvillan­tani az útkeresők táborából. Azokéból, akiknek a létszá­ma is állandóan változik, hi­szen szerencsére kikerülni is lehet közülük. Főleg, ha va­laki igazából ezt akarja. D. Szabó Miklós Fal agyi Béla Szabadidőcipő t s Kunszentmártonból A munka a felaőrészazabászaton kezdődik A minőséget szigorúan ellenőrzik Fotó: T. K. L, A Tisza Cipőgyár kun­szentmártoni gyáregységé­nek egyik fő profilja a fröccsöntött lábbelik készí­tése. Az utóbbi időben azon­ban termékváltásra került sor, azóta itt is gyártják a népszerű szabadidőcipőket A gyár mutatós, divatos ed­ző-, szabadidőcipői rendkí­vül keresettek a hazai pia­con, Kunszentmártonban 320—350 ezer párat állíta­nak elő évente. A felsőrészt, ez az úgynevezett direkt fröccsöntő gép egyesíti a talppal

Next

/
Thumbnails
Contents