Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-14 / 216. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. SZEPTEMBER 14. I Arcképváilat I A titkárasszony tekintélye Másfél évtizede, az egye­temi' évek közepetáján még úgy gondoltam, hogy a bí­rói pulpituson van a helye. )Arra készült, hogy polgári perekben ítélkezzen. Hogy nagyon (hétköznapi dolgok miatt nem teljesülhet az ál­ma, be sem kalkulálta. De nem panaszkodik! — Friss diplomával két lábbal a földön állva kellett döntenem. Ennek 13 éve. Akkoriban nagyon rosszul fizették a bírákat, hát még a kezdő fogalmazókat. Édes­anyámat ez idő tájt százalé- kolták le. a húgom még ta­nult. Nem az elhivatottság a szükség kényszerített arra, hogy a szolnoki tanácsi ap­parátust válasszam. Akkor azt hittem, csak átmeneti­leg: kicsit összeszedem ma­gam, azután bíró leszek. Té­vedtem. Meg sem fordult a fejemben, hogy váltsak. Ma­radtam. A jogász kollégáim is azt mondják, amit én: aki belekóstol ebbe a munkába azt, miért, miért nem, de fogva tartja. Pedig aki az államigazgatásban dolgozik, sohasem lehet elégedett. Mindig jobban akarja csi­nálni, és ritkán kap vissza­jelzést, hogy sikerült-e neki. — A pénz miatt választot­ta a tanácsot, de nem a pénz marasztalta. — Hát nem. Azóta a ta­nácsiak munkája kicsit de­valválódott. Különösen az ügyintézőket fizetik rosszul, Pedig sok ember az ő mun­kájuk alapján ítéli meg a tanácsot, mert ők kerülnek naponta velük szembe, oly­kor rájuk csapják az ajtót. — Vagy akik miatt a ta­nácsot szidják. — Ilyen is van. Higgye el, hogy nem a jószándék, a hozzáértés hiánya miatt las­súbb, bonyolultabb a kelle­ténél az ügyintézés. A jog­szabályok az előírt feltéte­lek kötik gúzsba az ügyinté­ző kezét. Ebben a nem túl nagy tanácsi apparátusban, ahol ötvenen dolgozunk, a rugalmasság, a bizalom, az ülgyintézés vezérelv» És mégis... — Az a benyomásom, hogy az egyszerűsítés, az ember- központúság inkább beszéd­téma. mint gyakorlat. — Ez így igazságtalan. Az egyszerűsítés ^kezdődött, és folytam kell. Elhagyni a sal­langokat, közelebb kerülni az emberekhez, nyitottabbá tenni a várospolitikát. Elő­re és időben tájékoztatni a lakosságot mindenről, ami körülötte, ami érte is törtél nik, de átmeneti kellemet­lenséggel jár, vagy fizetni kell érte, mondjuk — mert most éppen ez aktuális — településfejlesztési hozzájá­rulást. — Ha már \szóba ) hozta. Mekkora összegre gondol­tak? • — Néhány hete a tanács­ülés egyetértett a javaslat­tal: az évi 800 forinttal, amit iskola-, óvodabővítés­re, tornaterem építésére for­dítanak. A döntés joga Kis­újszállás lakóié. Dr. Szilágyi Gyöngyi mind­össze hat éve a város lakója. Pályát nem változtatott, de lakóhelyet igen. Férjével és hároméves Feri fiával Szol­nokról Kisújszállásra köl­tözött. Nem jellemző vál­tás. — Mi késztette. vagy kényszerítette rá? — A józan megfontoltság. 'Garzonban laktunk Szolno­kon, nem sok esélyünk volt rá, hogy belátható időn be­lül (nagyobb lakáshoz jus­sunk. Kisújszálláson igen. Továbbá ide osztályvezető­nek hívtak. Ez egyértelmű szakmai előrelépést jelen­tett, még akkor is, ha abban az időben mér a megyei ta­nács szervezési és jogi osz­tályán dolgoztam. Hívtak?! Ez túlzás. Hallottam az üres állásról, és elkezdett ■motoszkálni bennem, mi lenne ha.... Kisújszállás min­dig is tetszett, kellemes, szép hely. Ha az állás nem ebben a városban lett volna, biztos, hogy nem mozdulok. — Megváltozott az életük'> — Igen, de nem attól, hogy kisvárosban élünk. Nem nyüzsgő, inkább ott­honülő emberek vagyunk. A férjem nem változtatott munkahelyet, Szolnokon ma­radt, naponta ingázik. 1982 óta a városi tanács vb-tit- kára vagyok. Ez a beosztás bizonyos protokoláris kötele­zettséggel, esti elfoglaltsá­gokkal jár. Nemcsak részt veszek a városi ünnepsége­ken, hanem gyakran a szer­vezését is vállalom. Élve­zem, szeretem csinálni. Bármilyen irányba is ka­landoztunk el beszélgetés közben, a szót mindig a mun­kára terelte, amelyben min­dennap megmérettetik hoz­záértése, képessége, még embersége is. Egyetlen pil­lanatig sem fáradozott azon, hogy a női vezetők sanyarú sorsát, örökös bizonyítási kényszerét ecsetelje. Termé­szetesnek tartja, hogy part­nerként kezelik férfikollegái, hogy parázs vitái vannak a hasonló korú tanácselnök helyettessel, hogy ellenérve­it nem nyeli le akor sem, ha az általa nagyrabecsült ta­nácselnökkel nincsenek egy véleményen. Azt tartja ró­la, hogy jó érzéke van az irányításhoz. És ő mit tart magáról? Nem sokat gon­dolkodott a válaszon. — Lehetnék erélyesebb. — Kell a tekintélyhez? — A tekintély nem ezen múlik. — Hanem? — Értem-e a dolgom? Kö­vetkezetes vagyok-e? Egész­séges-e az igazságérzetem? Milyen példát mutatok? Csak annyit dolgozom-e amennyit muszáj, vagy azt vallom, hogy csak a megol­dott feladatot lehet kipipál­ni? És én ezt vallom. — iNőnek való amit csi­nál? Azt tudom rá mondani, hogy nőnek is való. De ha elhisszük, hogy a nők türel­mesebbek, gondosabbak, ap­rólékosabbak, akkor a vb- titkári munka egy részét ki­fejezetten nekünk találták ki. (Bár a városi és a városi jogú nagyközségi tanácsok vb-titkárainak mindössze egyharmada nő.) A tanácsi Apparátus törvényes műkö­déséért a vb-titkárnak kell vállalnia a felelősséget. A tanácsülés, a vb-ülés elé ke­rülő anyagok a közvetlen irányításom alatt lévő tízta­gú titkárság közreműködésé­vel készülnek. A végrehaj­tás ellenőrzése is a felada­taim közé tartozik, ez az a terület, amiben a legkeve­sebbet tudtam eddig produ­kálni. A tanácsrendeletek 'karbantartásai tö igényessé­ge felett is nekem kell őr­ködni, a hatósági ügyek in­tézését állandóan szemmel tartani. Nem sorolom. Szer­teágazó1, sokszonfu, izgalmas munka. Ha valaki ezt mond­ja nekem az egyetemen ki­nevetem!. Államigazgatásból egyébként is buktam. Emészthetetlen massza volt, nem tudtam bebiflázni. Meggyőződésem, hogy más­képp kellene tanítani. A joghallgatók többségének fogalma sincs arról, hogy igazából, miről szól a több száz oldalas szürke tan­könyv. Pedig az államigaz­gatás szerkezete, a hatáskö­rök felosztása áttekinthető és egyszerű. A sors iróniája, hogy ma lő tanít államégazgátás'i is­mereteket a kisújszállási gimnáziumban. ' Kovács Katalin Megkezdték az alma feldolgozását a Felső-Tisbamenti almafeldolgozó üzemben Sza- bolcsbákán A tervek szerint ebben a szezon ban naponta 20 vagon almából készül a fi­nom lé. Képünkön: az alma feldolgozása. (MTI fotó: Elek Emil felvétele — KS) Tűi a meséit világán Ügy növünk fel. hogy eszünkbe sem jut gyermek­korunk mesevilága. Pedig de sokszor együtt tludtunk el Jancsival és Juliskával, ott volt álmunkban a szép­séges Hamupipőke a törpéi­vel. Az első állatkerti to- tyogásunkat is meséink kam­rájába raktároztuk: a leg­véresebb grizzly medve is Mici Mackó volt számunkra, s azt hittük, hogy az elefánt csokoládéból van, mert min­dig csokihegyekről ábrán­doztunk. Az oroszlánköiyök cica volt. A szamár és a ver­senyló közötti különbségről se tudtunk semmit. A kis cicák persze azóta megnőttek. Papírpénzek és réziapocskák Négy égtáj, öt világrész állata, madara, füve, fájáéi néhány struccugirásnyira a Zagyvától, mindössze négy hektáron. Hivatalosan, kul- túrparknák hívják: a szarva­si arborétum segítségével olyan növényzet henosodott meg a jászberényi Hűtőgép­gyár szomszédságában, amelyre joggal büszkék a herényiek, de az alig ötéves állatkert egy-egy nevezetes­sége js párját ritkítja. Job­bára állatkertnek titulálja a nagyközönség a kultúrpar- kot, talán azért, mert a messzi földrészek állatai na­gyobb hatással vannak á lá­togatókra, mint az egzotikus növények, de lehet, hogy azért kerüli meg a köznyelv a kultúrpark szóhasználatot, mert érzi, a ]oark fogalmá­ban már ott munkál a kub túra ténye is. Dehát nemez a lényeg, sokkal fontosabb ennél, hogy egyes nyári va­sárnapokon bizony kevés a kapuk „áteresztő” képessége, sorban, kell állnia, aki be akar jutni a,z „állatkertbe”. Pedig a jegyváltással nem kell bíbelődni, a „becsület- kasszába” meghatározott összeget kell bedobni. Nem­igen ellenőrzik, hogy min­dén esetben megtörténik-e? Kónya Leó, a kultúrpark vezetője' arra a kérdésünkre hogy kinél mennyit ér a be­csület, azt mondta, „a leg­szebb 'búzában is megterem az ászát, de hozzátette: a tíz- és a kétforintosokon kí­vül nagyon sokszor 50—100 forintosokat találnak kassza- bontáskor. Nekem többet ért a látvány 10 forintnál, s ha már rám bízzák tulajdon­képpen, hogy fizetek-e vagy sem, hagy határozzam meg én, hagy döntsem el én, hogy mennyit adok, mondta egy látogató, aki négy da­rab tíz- vagy húszforintost dobott a perselybe. A becsületkassza mögött, az út másik oldalán egy sze­rényen meghúzódó fakeret, rajta rézlapocskákon felirat, kik, mivel, hogyan segítet­ték, hogy tigrisek, oroszlá­nok, dromedárok, medvék, ezer színű úszó és röpülő madarak élhessenek a Zagy­va öntéstalaján. Ott a bu­dapesti, a veszprémi, a deb­receni állatkert neve — kö­szönet nekik is —, de azért mégsem az övéké az érde­mek java, ők a .kistestvért” segítették, hanem a házigaz­da gyárén kívül azoké a ter­melőszövetkezeteké, állami gazdaságoké és magánsze­mélyeké, akik avatatlanul is a jó ügy mellé álltak, nem tíz, nem húsz, de mégcsak nem is száz forinttal. Környezetvédő tigrisek Jelenleg már 130 állatfaj­ta él a parkban, szárazon és vízen, rács mögött vagy a pázsiton sétálgatva, összesen több mint kétezer különféle nagyságú, életformájú és szokású jószágnak, madár­nak sünnek, békának stb. adnak enni naponta egyszer, kétszer, többször. Húsból több fogy naponta egy má­zsánál; szemes és szálas ta­karmányból is. Viszonylag mégis Olcsó az állattartás, mert a húsevőkkel megőriz­tették természetes funkció­jukat. Az úgynevezett elkob­zott, tehát emberi fogyasz­tásra alkalmatlan — de az állatorvosok által szigorúan ellenőrzött — hús kerül az állatok elé. Az elhullott ál­latok megsemmisítése igen nagy gondot jelentett a kör­nyékbeli gazdaságoknak, kü­lönös tekintettel a környe­zetvédelmi rendelkezésekre. Nos, a herényi tigrisek, oroszlánok és egyéb hús­evők .maradéktalanul” el­végzik mindazt, amivel az ember megküszködne. A jó­szágok nem piszkítják a termőföldet, nem szennyezik a levegőt, nem hagynak ma­guk után elpusztíthatatlan hulladékot — megeszik, megemésztik az elébü'k ra­kott tetemeket. A rácsok előtt állva, a ra­gadozók jóízű lakmározását nézve, kikerülhetetlén a kér­dés; hogy viselkednének a vadállatok, ha szabadon en­gednék. őket. Egyáltalán: né­melyikük tíz, húsz évet töl­tött a ketrecében, megma­radt-e vadállatnak? A gon­dozók szerint ezek a jószá­gok eredeti környezetükbe visszahelyezve előbb-utóbb elpusztulnának. Képtelenek volnának már beilleszkedni a megélhetésükért folytatott harcba, hiszen mindent meg­kaptak eddig az embertől. Más vélemény szerint el sem mennének a környékről, vagy ha igen, az evés ide­jére mindig visszajönnének. A vadkacsák, vadlibák ás más víziszárnyasok néha-né­ha „kiröppennek”, majd visszatérnek megszokott he­lyükre. Megtörtént, hogy egy vadkacsa „eltojt”, de ahogy kikeltek fiókái, a „mama” hazahozta őket. A legtöbb állat megszokta a közönséget. Csak egyszer „támadott ki” valami pat­kányféleség egy kisgyerekre, megharapta az ujját. Ezen­kívül nem okoztak balesetet a jószágok. Pedig némelyik néző abban leli kedvét, hogy bottal, esernyővel, amivel tudja, szarkáim, piszkálni igyekszik a jószágokat. A rács úgy tűnik, nem az ál­latot teszi félénkké, gyámol­talanná, hanem az embert bátorrá. Egy 6—8 év körüli kisfiú — a mamája kíséreté­ben — légpisztollyal mentbe a madárházba, s lövöldözte a madarakat. Van itt elég, mondta az anyuka — már­mint 'madár — amikor fele­lősségre vonták. Ha már a madarakat nem sajnálta, legalább a kisfiát óvta vol­na meg a vandalizmustól. Az 1500 légköbméteres madár­házban, ahol több száz kü­lönféle, fajta madár él, nincs kannibalizmus. Veszélyes barátságok Tízezer kilométereket kel­lene utaznunk azért, hogy észak és dél, kelet és nyu­gat állatait megláthassuk — ha nem volnának állatker­tek. Be kellene járnunk a földet, az őserdőket, a tenge­reket, a sivatagokat, a fel­hőket hasító hegyeket, hogy az élővilágról valamelyest tudjunk valamit. Ha nem volnának állatkertek... A tudomány szolgálói ezek a ketrecben élő jószágok,^ a megismerés szükségeszeírű fo­lyamatának áldozatai, hiszen szabadságukat veszítették, természetes közegüket nem tudja pótolni az ember. A jászberényi állatkertiben tíz, tizenkét állatbarát gon­dozza a vasrácsok, ketrecék, vizek lakóit. Felelősségteljes munka, nagy odaadást, pon­tosságot igényel, mert az egyes állatok érzékenyebbek a legfinomabb műszernél, azonnal jelzik a természe­testől való eltérést. A külön­böző éghajlatról származó ál­latoknak más és más a hő­igényük. A fűtésszabályozás nagyon fontos, a jószág rög­tön jelzi, ha fázik, vagy me­lege van, a technológiai elő­írások megsértése az állat számára végzetes lehet. A természetet nem lehet be­csapni, nem tűri el büntet­lenül a rossz, hanyag, fele­lőtlen munkát. Az állatgondozók szemmel láthatóan — de eredményeik is igazolják — 'nagyon sze­retik a rájuk bízott jószá­gokat —, anélkül, hogy a bi­zalmukba fogadnák őket. Nehéz úgy szeretni a nagy­ragadozót, hogy az bármely percben támadhat. Nem te­szi tíz, 'húsz évig, majd egy­szer egy rossz pillanatá­ban ... Talán nem is rossz- indulatból, csupán játékos­ságból ... Volt a herényiek­nek egy kis medvebocsuk, cumisüvegből szoptatták, úgy nevelték fel, nagyon szeret­ték. Mégis el kellett adniuk, mert a süldő jószágnak már életveszélyessé vált az öle­lése. A gondozók mindennap bejárnak takarítani a raga­dozó nagyvadak ketrecébe is, de a tigrissel^ a párduccal, a leopárddal, az oroszlánnal sosem, egyetlen percre sem maradnak egy 'helyiségben. Igaz, az állat már tudja, hogy amikor az egyik ket­recét takarítják, akkor neki a másikban a helye. Igényes csimpánz menyasszonyt keres A budapesti zoon kívül Veszprémben, Pécsett. Győr­ben, Debrecenben, Miskol­con, Kecskeméten, Nyíregy­házán és Jászberényben van állatkert, illegve vadaspark. Az állatkertek szövetsége fogja össze, segíti munkáju­kat. Ez nemcsak elvi, szak­mai, hanem gyakorlati se­gítség is, például az állatok cseréjét is a szövetség se­gítségével bonyolítják. A jászberényiek munkáját kü­lönben a csereállatok magas száma is dicséri: jelenleg 8 tigrisük van, más jószágból is jó a szaporulatuk, de olyan ritkaság is látható ott, mint például az Üstökös Mangabe. Ebből a majamfajtából nincs is több az ország más állat- kertjeiben. A közelmúltban két azo­nos ketrecben levő oroszlán nézett „anyai örömök” elé. A gondozók aggódtak, hát­ha féltékenyek lesznek egy­más kölykeire, s támadnak. De nem így történt, közösen nevelték fel kicsinyeiket. Nehezebb a csimpánzok „családi életét” egyengetni. A csimpánzok ugyanis csak az általuk kiválasztott part­nerrel hajlandók „frigyre lépni”, s olyan állatgondozó azért még nem született, aki ismerné a „csimpánzlegény” vagy eladó „lány” ízlését. Így aztán a „komendálások”, az ember irányította párosí- tási kísérletek sorra meg­buknak. Menynit ér — hozzáve­tőlegesen — a jászberényi állatkert állománya, kérdez­tem, naivul Kónya Leótól, a kultúrpark vezetőjétől. Egy tigris 50—60 ezer forint, egy kakadu 100 ezer, egy púpos- teve 5—600 ezer forint, mondta, s jól hangsúlyozta, az állatkert eszmei értéke óriási, pénzben ki sem fe­jezhető. A hanghordozásából megéreztem, hogy nem az áru-értek összefüggésében értékeli a szinte semmiből teremtett, a mesék varázsát és a megismerés tényeit adó, 4 hektáros földdarabkát. A jászberényi kultúrpark- nak évente 5—600 ezer láto­gatója van. (Tiszai Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents