Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-14 / 216. szám
1985. SZEPTEMBER 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mit eszik a beteg? Amit elétesznek és amit nem vásározási szokásaidból eredő „világlátottságuk” formálta a házaikat, így általuk is tovább töredezett a korábbi jákóhalmi utcák egységes képe. Az öregtéme- tőnél érünk ki a gl-es útra, ahol másfél évtizede kezdődött az építkezés. A házak nem árulják el, hogy az Alföld északi peremén, valanol a Jászságban állnak, mert hasonlókat láthatunk szerte az országban, falun és városon egyaránt. — Ez a falu azért mégis megőrizte a méltóságát — összegzi Makovecz Imre a tapasztalatait. — A rövidlátó döntések nem rontották méb annyit, hogy tönkretették volna az egységes faluképet. A lakók adnak magukra, szeretik a növényeket, örömmel láttam a gyümölcsfákat is az utcákon. Akad persze olyan ház is, amelyiknek a gazdája nem döntötte el, hogy élni akar benne, vagy dicsekedni. Ezért hangoztatom mindenhol hogy a falu sajátosságait fi- , gyelembe vevő építészeti előírásokra van szükség, amihez elengedhetetlen egy falusi főépítész. Érdeme» elhivatott szakemberre bízni a községet — más országokban ez így szokás —, mert van még mit őrizni Jákóhalmán. Lukácsi Pál Valami megmaradt a régi hangulatból Épltószszommel Jász jákóhalmán Csak a templomtorony emelkedik a fák fölé, ahogy közeledünk a faluhoz. A házak megbújnak a lombok mögött, majd itt is, ott is szétnyílnak a nyárfák, és először a víztorony alumínium gömbje bólint felénk. Azután házak, tetők villannak elő, de nincs idő a szemlélődésre, mert hirtelen beérünk a faluba. Balról egy teret hagyunk el, szemben az éles kanyarban egy jellegzetes gazdag falusi ház hívja magára a figyemet. A forduló után egyenest az út, végiglátni a főutcán. Virágágyak, fák, házak a legtermészetesebb rendben. Nem ragadja meg semmi a tekintetet, a kép mégis megnyugtató. A helybeliek talán észre se veszik, de az átutazót megfogja a hangulat. Így járt Makovecz Imre Ybl díjas építész is, aki a második művelődési házat építi a Jászságban. Közben rendszeresen látogatja az építkezést Jászapátin (érdekli terve sorsa), így már többször is keresztülutazott ezen a vidéken. Az egyik beszél-. getés közben keserűen fakadt ki Jászkísér hajdanvolt szép központi tere miatt mert „az új építésekkel tönkretették a karakterét. Jászapátin pedig a templom mellé állítottak egy hatalmas kocka alakú iskolát. De máshol se jobb a helyzet. Apáti előtt azonban van egy takaros falu, ott valami megmaradt a régi hangulatból.” Több se kellett egy jákó- halmi lokálpatriótának, ő pedig készséggel ^ajánlkozott arra, hogy közösen keressük, mit őrzött meg ez az iparosközség az utcáival, házaival. A Fő út lehetne bármelyik jászsági falué, de mégis mind különbözik. Nem a házak, a fák, a virágok a mások, hanem együtt az egész. Az egységes képet nem zavarja az a roskatag, hámló vakolatú épület sem, amelyik szerényen meghúzódik a többi között. Bontásra vár. Az építész már látja, hogy helyébe milyet kíván az utcakép. A tulajdonos vajon törődik-e ezzel? A Fő téren rövid időre megállunk. — Ez az előregyártott elemekből készített ABC idegen a környező házaktól. Nemcsak elfoglalja a teret, hanem meg is bontja a kialakult rendet — hallom Makovecz Imre ítéletét. — Építették volna máshová, és hagyományos anyagokból. Most a falunak van „modern” ABC-je, de nincs központja. Emlékszem még, néhány,*, évvel ezelőtt az építést milyen vita előzte meg a faluban. A lakók ellenezték a**“ száz évek óta piactérnek ismert központi tér beépítését. Az áfész mosta kezeit: ha a tanács nem ad megfelelő területet, nem lesz ABC. A tanács pedig, pénzszűke miatt, nem tudott mást adni. — Az ilyen nemcsak a pénzen múlik, hanem a szándékon is. Ott pedig valami hiba van, ha egy község nem dönthet a saját ügyeiben. A szomszédos Szabadság téren sincsen minden rendjén. Egy tenyérnyi kis boltot a tér közepére raktak, egy zöldségesbódé pedig esetlenül terpeszkedik az útelágazásnál. Azután végig megyünk a Vas Gereben úton és teszünk egy fordulót az alvégen. Időnként megállunk egy megkapó utcarészletnél, hangulatos beszögellés- nél. Szépen gondozott kertek, jól karban tartott épületek előtt haladunk el. A Dózsa György úton ez azonban már nem mondható el, mert szabdalt, rendszertelen az utcakép a házak úgy sorakoznak egymás mellett, hogy nem tartoznak együvé. A Kossuth utca elején a sűrűn épített házakat az egyik keresztutcától tágasabb kertek, udvarok váltják fel. Ott ért véget, valamikor a múlt század közepén a falu. A hajdani kertek, szérűk helyét azóta beépítették a zsúfolt központból kirajzó lakók, de a letűnt életmód nyomait még őrzi ez a rész. A szomszédos Széchenyi utcában á századforduló táján épült parasztházak állítanak meg. Méltóságot, nyugalmat, egyszerűséget sugározó épületek, a falusi népi építészet utolsó remekei. A századforduló után ugyanis rohamosan felgyorsult az élet, új építőanyagok jelentek meg, a falut se hagyták érintetlenül az építészeti irányzatok. Az első világháborút követően azután teljességgel megbomlott a rend az életmód, a lakóház funkciója ési formai jegyei között. Elterjedtek a tartalom nélkül másolt formák, és a falvak fokozatosan veszítették el sajátos arcukat. A felszabadulás, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése újabb változásokat hozott, a megváltozott életmódban azonban még ma se talált magára a falusi ' építészet. „ A felvégen, a templom előtt zegzugos, szűk utcák kanyarognak. A falu legrégibb részén néhány évtizede még szalagfűrész zúgásától volt hangos a környék, de még ma is ott él a legtöbb asztalos. Az életmódjukból és Két férfi ül a szolnoki MÁV-kórház büféje előtt, kis ételcsomagot szorongatnak a kezükben. Két zsömle, sajt, kis darab hús, illetve jam; a mai vacsora. K. I. az I. sz. belgyógyászat betege. Ügy ismeri már a kórházat, mint a tenyerét, hiszen sokadszor van itt. Étteremben, kényelmesen — Csak dicsérni tudom a kosztot. Elégedett vagyok a mennyiséggel is, a minőséggel is. Az is tetszik, hogy étteremben ebédelhetünk. Az ember nyugodtan leül az asztal mellé, kényelmesen ehet. Azt kívánom, hogy minden kórházban legalább ilyen ételt tegyenek a betegek elé. — Nem egészíti ki a kórházi kosztot a büféből, vagy a rokonok ételcsomagjából? — Nem rázza a fejét... — Nincs is szükségem másra, mint -amit adnak. Van olyan, aki a büfében „pótol”. Ismerek beteget, aki azért van itt, hogy lefogyjon, közben meg stikában megveszi a süteményt, a kólát. Nem tudom, az ilyen minek fekszik be? A másik férfi Sipos László, szintén az I. sz. belgyógyászat betege. Az ő vacsoracsomagjába hús helyett jamet tettek, mert májkímélő diétán van. — Én legfeljebb kávét vagy üdítőt veszek a büféből — mondja a komorói kocsiz rendező. — A feleségem mindig kérdezi, ha meglátogat, hogy mit hozzon. De én le- veses vagyok, azt meg nem érdemes hozni. így hát csak 'alanyit; ímondpky 'hogy' pár darab süteményt... Nagyon jó, hogy étteremben ehetünk .. . Kiteszik az asztalra egy tálban a levest, annyit szed az ember, amennyit csak akar ... Aztán, ha nőkkel ül; ők nem sok levest esznek... Aki feküdt már kórházban, „kiszabadulása” után „legfájóbb” emlékei közé olykor nem is a műtét tartozik, hanem azok az ízetlen, odacsapott reggelik, ebédek, vacsorák. Aki huzamosabb ideig kóstolgatja a kórházi kosztot, arra a meggyőződésre jut, hogy valószínűleg a normálistól eltérő, spórolós recept szerint készülnek. A MÁV-kórház konyhája azonban azok közé tartozik, amelyeket csak elvétve szidnak a betegek. Kevés kivételtől eltekintve mind az ételek mennyiségével, mind a minőségével elégedettek. Mi a titok nyitja? Talán több pénzből gazdálkodnak, mint másutt? Kontor István, gazdasági igazgató elmondta, hogy erről szó sincs. Ugyanis központilag meghatározott normák szerint dolgoznak. A belgyógyászaton és az ideg- gyógyászaton fekvők élelmezésére naponta 35 forint 50 fillért, más osztályok betegeinek pedig 33 forint 50 fillért használhatnak fel. Aki egy kicsit is tisztában van az árakkal, rögtön belátja: nem sok. Kontor István: — Az évek során, ahogy az árak emelkedtek, a norma is emelkedett valamelyest, szinte minden évben, 1 forinttal, 1,50-nel. * A kettő azonban nincs szinkronban ... Úgyhogy a normából egyre nehezebb kihozni a megfelelő számú étkezést... Az idén a kórház 3 millió 385 ezer forintot tervezett a betegek élelmezésére, de a normaváltozás 197 ezer forinttal megnövelte lehetőségeinket. Általában évente 4— 5 ezer forinttal lépjük túl a normát, és ezt más helyekről felszabadult pénzből fedezzük ... Q konyha titka A központilag megszabott normából egyre nehezebb ki_ hozni a megfelelő számú étkezést ... A kórházi dolgozók mégis nap, mint nap kihozzák. A hogyanról faggattam Vargáné Papp Mária élelmezésvezetőt. Tizenöt éve dolgozik a MÁV-kórház- ban, diétásnővérként kezdte, 1980 óta van jelenlegi beosztásában. — Sokéves tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember már csak ránézzen az összeállított étlapra, és tudja, kijön-e a normából vagy sem. — Ha egyik nap kicsit túllépjük, akkor másnap visszafogjuk. A drágább és az olcsóbb ételeket váltogatjuk. A húsfélék, felvágottak eleve, sokba kerülnek, a főzelékek olcsóbbak, ha éppen szezonja van, ha éppen kedvező volt az időjárás, persze, ezt is ki kell fogni... A tésztaféléken is lehet „spórolni”. A kórház 1967 óta létezik. Annak idején az országban az elsők között vezették be a kartonrendszert. Minden beteg a felvételkor kartont kap. amelyre az orvos ráírja az étrendjét. A páciens aztán jegyet kap, s ezzel — ha bírja magát — minden nap lemegy az étterembe, ha pedig ágyhoz kötött, a konyhai személyzet helyébe viszi az ennivalót. A kartonrendszer előnyeit senki nem vitatja. Viszont a sokféle menü alaposan megnöveli a konyhán dolgozók munkáját. — Hány féle étrend szerint étkeinek a betegek? — kérdezem az élelmezésvezetőt. — A normál étrend úgy harminc-negyven embert érint, a * könnyű, vegyesből napi 80—100 adagot kell főznünk, a kisdiétára — amiben van sószegény, epe-, májkímélő, diabetes stb. — is körülbelül száz betegnek van igénye. — Hányféle ételt főznek egyszerre? — kérdezem Mu- cza Istvánná főszakácsot. — Mivel 10—12 féle menünk van, és többfogásosak, 25—30 félét. Az a szerencse, hogy minden asszony, aki a konyhán dolgozik, nálunk kezdett, és az évek során beletanult. .. — És mi az ízek titka? A betegektől hallottam, hogy elég jóízűen főznék. — Talán az, hogy nők dolgoznak a konyhán, ök otthon is főznek, és „jó a szájízük”. Szabad kezet is kapnak — a diéta kivételével, ahol szigorú előírások vannak — nincs megszabva, hogy egy bizonyos ételt csak így vagy úgy lehet elkészíteni. • — Minden nehézség nélkül ki lehet hozni a kapott nyersanyagból a megfelelő számú adagot? — Évek óta ugyanazzal a mennyiséggel dolgozunk. Szerintem, ha valahol rossz az étel, az a szakácsnőn múlik. A jó szakácsnő nem hagyja hogy a konyhán megkurtítsák az ételeket, beletesz mindent, amit és amennyit kell... Diétás szakácsáé kerestetik! Senki sem árulja el szívesen műhelytitkait. Azt azonban nem állhatom meg kérdés nélkül, hogyan lehet, hogy zöldpaprika, paradicsom, gyümölcs is kerül a betegek asztalára? — Ügyeskedünk — feleli Vargáné Papp Mária. — A Zöldért az állandó partnerünk, de igyekszünk kistermelőktől, hobbikert-tulajdo- nosoktói is beszerezni olcsó árut. Úgyhogy már akkor tudtunk zöldpaprikát adni, mikor kilóját még 30 forintért árulták a piacon ... Amikor a nehézségekről kérdezem, azt említi: — Igaz, hogy van diétás- nővérünk,de nincs diétás- szakácsunk }.\. nem is képeznek a megyében ... így a hozzánk kerülő szakácsnőknek meg keli tanulni a diétás ételek elkészítését. Bizony, beletelik vagy két évbe, míg valaki megismeri a betegségeket, a diétás ételeket, megérti, melyik betegnek hogyan kell elkészíteni... és végre önállóan elvégzi a feladatot. Amikor a diétáról beszélnek, látom lelki szemeim előtt a sült csirkével, rántott hússal érkező beteglátogatókat. — A hozzátartozók azért pakolnak fel ennyire, mert féltik az „éhenhalástól” a beteget — mondja a gazdasági igazgató. — És mennyire jogos ez a félelem? — Más intézmények nevében nem beszélhetek. De itt, nálunk nem jogos. Számtalanszor megromlik a rokonok elemózsiája, mert nem tudja megenni a beteg ... A büfé előtt a komorói kocsirendező nézegeti előrecsomagolt vacsoráját. Számolgat. A zagyvarékasi Béke Termelőszövetkezet baromfifeldolgozó üzeme nyugatnémet megrendelőinek darabolva is szállít csirkét. Felvételünkön: egy modern holland gyártmányú berendezés választja le a csirkemellről a húst. Fotó: Dede Géza — Először megeszem az egyik zsömlét, meg az egyik sajtot.., teát kapok hozzá ... Hat órakor beveszem a gyógyszert... Utána megeszem a másik zsömlét, a másik sajtot meg a jamet.'.. iszok teát... elég is lesz lefekvés előtt... Paulina Éva
