Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-07 / 210. szám

19$5. SZEPTEMBER 7.

Irodalom* művészet

9

Irodalmi oldalpárunk illusztrációjaként Apáti-Tóth Sándor fotóiból válogattunk. A Cegléden élő művész alkotásai az Ernsit Múzeumban a közelrnúltbam voltak láthatók.

Barcs János;

Fekete csillag

Sorsod, tornácára karvaly települt, a napfény előled ködbe menekült. Hófelhőre léptél, álmod teljesült.

Vártál rám hegytetőn, vak éjszakában - súrlódtál szívemhez csillag-magányban. Életed szurok-tüz láng-viharában.

Nagy téli világod kemény kő-fehér, megtépett bozótban csókolgat a dér, Fekete csillagod holtodig kísér.

Rög ijesztget, dől, dől a rög-éjszaka; karvaly-csőrü szélben száll a hó szaga, úitalan utakon érhetsz csak haza.

Patkány-szagú esték, sötétlő hadak, menekülök korhadt cserpallók alatt. . . mögöttem a szirtek halott madarak.

Köröttem üvöltő sziklás hegyvidék, elvomdó szilfák, szálló jegenyék. - hallgatom a kutak friss üzenetét.

szóban forgó állam- alakulat a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján keletkezett, s mintegy öt esztendeig állt fönn. Némelyek szerint máig is létezik. Szerintünk ezt az állítást a történelmi nosztalgiák körébe kell utalnunk.

A Kisunió demokratikus katonai köztársaság volt a Kárpát-medencében, a Duna jobb partján. Lé- lekszáma hét-nyolc fő, alapítóinak átlagos életkora hét év. Hitelt érdemlő források szerint a szerveződés első osztályban kezdődött, s a tanév vége felé már virágzó államiságot találunk. A polgári fejlődés erőinek érvényesülését ekkor még a nomádság bizonyos elemei gátolják: a nép elsősorban születésnapok alkalmával gyűlik össze egyikük vagy másikuk lakásán. Ilyen körülmények között az érdekérvényesítés legtisztább és legerőteljesebb formái tudvalevőleg báránybőrbe kényszerülnek, s így se mindig törhetnek át a vendégjog íratlan, de az idősebb nemzedék által sokszor fogcsikorgatás árán is képviselt szabályrendszerén.

Meghamisítanánk a történelmi valóságot, ha azt állítanánk, hogy a Kisunió életét kezdettől fogva az ellentétek jellemezték. E szövetséghez csatlakozni végtére is nem volt kötelező, ki-ki az ősi ösztönnek engedett, mely ezt suttogta: igaz, hogy otthon minden játékot megkapunk, de azért barátok is kellenek. S hogy az emberi nem közös emlékezete mennyi bölcsességet őriz, arra bizonyság: az osztályban hosszú ideig a Kisunió volt az egyetlen többé-kevésbé tartós és viszonylag népes csoportosulás. Ha létrejött azóta más alakzat is, az ennek nyomán vagy egyenesen ellenére képződött, nem föltétlenül a nagyobb közösség erősítésére.

Hogyan is jellemezhetnénk hát a Kisuniót más gyerekcsapatoktól való megkülönböztetésül? Föl kell hívnunk a figyelmet az államforma meghatározására: a demokratikus katonai köztársaságban a „katonai” jelző arra utal, hogy kemény játszótéri csatákban született, a „demokratikus” pedig azt jelenti: belső életét nem a nyers erő irányítja, hanem korunk haladó rendszereinek mintájára óhajt működni. A demokratikus eszmények követését nem tekinthetjük puszta véletlennek. A Kisunió polgárainak jó része gyakran kapott ajándékul könyvet — nem utolsósorban egymástól —, s kérdéseikre közvetlen felnőtt környezetük fenyítés helyett többnyire érdemi magyarázatokkal válaszolt. A feltétlen tekintély elvét nem ismerték, kezdetben még erősebb testalkatú osztálytársaiktól sem féltek, még a vagyoni különbségeket is alig érzékelték, részben életkori sajátosságok miatt, részben mert azok még nem látszottak annyira élesnek, hogy a gyermekvilág szerveződését jelentősen befolyásolhatnák. A Kisunió tagjai szombat délutánonként még összegyűlhettek egyikük-másikuk lakásán, mert nem mindegyiküknek volt telkük, vagy még nem mindegyikükén volt vityilló, s így csak vasárnap kellett kimenniük. Azok az osztálytársak, akik már fedél alatt tölthették a hétvégét, ritkán tanúsítottak — és sohasem tartós — vonzalmat a Kisunió iránt. Ez azonban kevéssé zavarta a kis- unióbelieket, s mivelhogy önma- gukon kívül messze földön nem láttak szervezett erőt, minden éberségükkel az ufók felé fordultak. Minden könyvet megszereztek, amely a Földön kívüli élet lehetőségét tárgyalta, s minden erre vonatkozó hírt lelkiismeretesen egymás tudomására hoztak. Nem

Trencsényi Imre:

A kisunió bukása

értékelték túl azonban a fenyegetettséget, s jóformán alig fegyverkeztek. Inkább a gazdasági élet belső egyensúlyának megteremtésén fáradoztak, fölte'netőleg 'azon meggondolásból, hogy az egy államnak tartós béke esetén is javára válik. Hangsúlyoznunk kell: nem vádolhatjuk őket semmiféle szeparatizmussal. Nem zárkóztak el a szélesebb közösség, a tá- gabb haza gondjai elől sem. Miközben a kisunió dollár árufedezetének megteremtésén munkálkodtak, azon is hasonlóképpen törték a fejüket, miképpen lehetne konvertibilissé tenni a forintot. Aki valamennyire is jártas az összehasonlító történettudomány módszereiben, könnyen megbizonyosodhat róla, hogy e gondjaikban nem is szakadtak el túlságosan a kor valóságától, ha valóságosnak tekintjük a magyar nemzetgazdaságnak az egykori szakirodalomban és sajtóban megnyilatkozó reménységeit.

Mint láttuk tehát, a Kisunió létrejötte és virágzása csak a világ- jelenségek összefüggésrendszerében érthető. Tisztázásra váró kérdés: vajon bomlásában és bukásában milyen jellegű és mértékű szerepük van a külső tényezőknek. A mi feladatunk azonban elsősorban a belső folyamatok feltárása. Ennek értelmében tekintetbe kell vennünk, hogy e rokonszenves államalakulat születése óta eltelt öt kemény esztendő. Az ufóveszély háttérbe szorult, több gyermek szülei elváltak, vagy el sem váltak, mások is kezdték megismerni az életet. A társadalmi cselekvés először a napközibe, majd a játszóterekre szorult. Ezzel megkezdődött a területi széttagolódás. A sportbeli képességek kibontakozása és a nyelvtanulási láz pedig elindította az érdekeltség szerinti megoszlást. Amikor tömegeket átfogó lelki közösségről már alig beszélhetünk, lényegében három vezéralak hatalmi harca és a kisebb * testvérek beilleszkedési vágya élteti még — annyira, amennyire — a Kisuniót. Az alsósok még tágra nyílt szemmel tudnak mindenre rácsodálkozni — az alapítók már hatodikosok —, s a kicsiknek bátyjuk—nénjük árnyékában aligha jut eszükbe, hogy az öregebbekhez mérjék magukat. A népesedési helyzet, a nemzedéki egyensúly és mindenek előtt a józan, de lendületes gazdasági tevékenység hosszú időre biztosítani látszott az egészséges fejlődést. Külgazdasági jelenségek robbantották ki a politikai válságot.

Míg a Kisunió apraja-nagyja azon törte a fejét, miféle export- tevékenységgel lehetne konvertibilissé tenni dollárjukat legalább forint-viszonylatban, a másik padsorban fölbukkantak az aranyru- dak. A bölcsebb kisunióbeliek rögtön mondták, hogy a legcsillogóbb

csokoládépapírral borított fadaraboknál is lényegesen többet ér.a szerényebb külsejű, de ehető sókerámia — saját szabadalom —, amelyet úgy kapkodnának a világpiacon, mint a cukrot, csak el kellene már kezdeni a gyártását, a Farkas Robi mégis többeket gondolkodóba ejtett ama asztalverő módon hangoztatott véleményével, hogy azért nem ártana elrabolni néhányat azokból az aranyrudak- ból.

Hogyan-hogyan nem — talán mert a három aranygyártó is fölfigyelt a szomszédban zajló parlamenti vitára, és elrejtette a kincset —, egyelőre győztek a „galambok”. Olyannyira, hogy államreformot is sikerült végrehajtaniuk. Ennek értelmében a „katonai” jelzőt törölték államnevükből. A „héják” azonban nem nyugodtak bele pozícióik elvesztésébe, Robi ettől kezdve minden fórumot megragadott, hogy lehülyézhesse volt minisztertársait.

Farkas Robi ellenzékbe vonulása még nem jelentett volna végveszélyt, kiválása inkább föllélegzést hozott, hisz az utóbbi időben sokan már csak megszokásból hívták meg a születésnapjukra is, mert mindig ő kezdte a verekedést, ráadásul olyan ravasz módon, hogy soha sem került a kupac aljára. Sajnos azonban a bomlás már föltartózhatatlan volt, jelei a demokratikus koalíción belül is mutatkoztak. A két szellemi vezér — egyikük elnöki, másikuk pénzügyminiszteri poszton — barátként, őszintén becsülte egymást, és ennek külső jeleivel sem fukarkodtak a nyilvánosság előtt. Nem is volt szükségük egymás tekintélyének nyesegetésére, hisz mindketten meg voltak győződve hivatalbéli elsőbbségükről. A gépezet hajszálrepedései akkor nyíltak réssé, melyen a mélyben munkáló erők titkos játékára láthattunk, amikor eljött az új elnökválasztás ideje. Hogy természetes úton járt- e le az előző ciklus, vagy az arany- rúd-válság vetette föl a bizalmi kérdést, nem tudjuk pontosan. Egy bizonyos: a választási harc a várhatónál élesebbre sikeredett. Polgár Dani, a széles koncepciójú pénzügyminiszter maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy elnökválasztás lesz. Neki addig tökéletesen megfelelt a pénzügyminiszterség, mert barátját csupán miniszterelnöknek tudta. Most azonban hirtelen megértette, hogy Gergő államelnökségre tör. Az elnöki rendszer pedig gyökereiben változtatná meg a Kisunió politikai szerkezetét. Most értette meg Dani, mire is ment ki Gergőnek az utóbbi időben kibontakozó nagyszabású telepitő-országgyara- pító tevékenysége. Gergő mint a közigazgatás feje, minden állampolgárt sokpecsétes igazolványokkal látott el (Dani nem győzött újabb és újabb radírokat beszerezni, mert mindből pecsétnyomó lett barátja kezében), pontos népesség-nyilvántartást is vezetett a miniszterelnök, amelyből kiderült, hogy a Kisunió lélekszáma rohamosan növekszik. A pénzügy- miniszter számára teljesen ismeretlen nevek hemzsegtek a nyilvántartásban. Rendes gyerekek, ott laknak, ahol a nagymamája, bizonygatta Gergő. Dani csak akkor ütődött meg igazán e sokaságon, amikor belegondolt, hogy ezek mind szavazni fognak. De aztán meg is feledkezett róluk. Ha eddig nem látta őket, valószínűleg az elnökválasztásra sem tudnak eljönni a város túlsó végéből, hisz négy-ötévesek is akadnak soraikban.

F

orrásaink ez időszaktól kezdve egyre gyérülnek. Tulajdonképpen csak Dani és Gergő vonakodó szóbeli közléseire támaszkodhatunk. ök ma is barátok, és a szabad idejükhöz képest nagyon is sokat vannak együtt, de a Kisuniórói már nemigen esik sző köztük. Nem pironkodnak még éppen miatta, ha rákérdez valaki, de már alighanem gyerekes és komolytalan dolognak tartják.

Összeállította: Békaay Ildikó