Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
Nemzetközi körkép 1985. SZEPTEMBER 7. Japán Hadgyakorlat — évfordulón Csapadékosabb jövővé várva... Etiópiában 11 évvel ezelőtt Hailé Szelasszié császár negyvenéves uralmát döntötte meg az az antifeudá- lis, demokratikus népmozgalom, amely a II. világháborút követően bontakozott ki Nemzeti ünnepén köszöntjük a szocialista átalakulás útjára lépett fekete afrikai államot! írásunk az ország életébe, eredményeibe, gondjaiba, céljaiba nyújt rövid betekintést. • • • Gondterhelten kémlelték az eget a szárazság sújtotta Etiópiában. Megnyílnak-e az ég csatornái? Lesz-e esős évszak? Nem hét—tíz szűk esztendő után hullik-e elegendő csapadék a szomjas földekre? Az is lehet, hogy az égi áldás bősége most új csapást mér az országra. Huszonegy afrikai országot, százötvenmillió embert érintett a szárazság, közülük Etiópiát sújtotta a legkeményebben az aszály. Nemrégiben biztató hírek érkeztek Addis-Abebából; Kurt Jansson, a világszervezet etiópiai segélyakcióit irányító főtitkárhelyettese két kritikus tartományban járva megállapította; Tigré- be a rászorulók 80, Eritreá- ban 75 százalékához időben eljut a Nemzetközi Vöröskereszt és más szervek élelmiszersegélye. Meddig kényszerülnek menekülttáborokban tengődni az emberek? Az esős évszak beköszöntével az etióp Segély- és Rehabilitációs Bizottság biztatja az embereket, önként vállalkozókat, térjenek vissza elhagyott földjeikre, ne hagyják azokat parlagon heverni, vessenek. Ehhez segítséget, vetőmagot, mezőgazdasági szerszámokat adnak, természetesen élelemmel is ellátják őket. Mekellében, az egyik legnagyobb menekült táborban 16 ezer család vállalkozott a hazatelepülésre. Nyolcmillió ember szorul Etiópiában segítségre. A masszavai kikötőben naponta kétezer tonna élelmet raknak ki. Az élelfniszeradományok az éhhaláltól mentették meg az embereket. Az etióp kormány és a nemzetközi segélyszervek a holnapra is gondolnak. Hosszú távon a menekült táborban való tartózkodás káros következményekkel járhat, az átmeneti kényszerhelyen élők számára magától értetődővé válik, hogy jól, rosszul, de ellátják őket, hogy ez ingyen van, orvosi kezelésre is számíthatnak. A tétlenség, az ingyenélés demoralizál, a gyereküket, családtagjaikat elvesztők gyakran apátiába esnek. Ki- úttalannak, reménytelennek látják a helyzetet. Etiópiának 42 millió lakosa van. Az ország területének — kétszer akkora, mint Franciaország — egyharma- da művelhető, de a termékeny, 84 millió hektárból csak 14-et művelnek meg. A mérhetetlenül elmaradt agrárgazdaság, az erdők elhasználása, a talajerózió, az ökológiai egyensúly megbomlása, az egyre sűrűbben jelentkező aszályok, éhínségek, arra késztetik Etiópia vezetőit, hogy új alapokra helyezzék a mezőgazdaságot Ahol a föld újra termővété- telére egyelőre nincs remény, onnan olyan területekre telepítik át a családokat, ahol földművelésre, megélhetésük biztosítására nagyobb lehetőség kínálkozik. Az áttelepítési akció, százezrek „honfoglalása”, nem csekély feladat. Eddig csaknem 300 ezer embert költöztettek át az ország nyugati és délnyugati részeibe. Mengisztu Hailé Mariam, Etiópia államfője, az év elején gazdasági szükség-programot hirdetett meg. Minden eszközt az éhség felszámolására kell fordítani. A takarékossági intézkedések között például megtiltották a gépkocsik behozatalát. A felszabaduló devizát az élelmiszertermelés növelésére, az önellátás biztosítására használják fel. A természeti csapások azért okozhattak ekkora tragédiát, mert a mezőgazdasági termelés módszerei nem évszázadokkal, évezredekkel maradtak el korunktól. Az ország tízéves tervében jelentős helyet foglal el az öntözőművek létesítése, a tera- szosítás, a terméshozam növelése, a mezőgazdaság korszerűsítése, az erdősítés. Bale, Etiópia Svájca, festői szép, erdőkben, folyókban gazdag tartomány. Néhány évvel ezelőtt ugyancsak kegyetlen aszály pusztított és háború dúlt e területen. A kormány, a helyi szervek, az UNICEF, a WHO, a FAO együttműködésével meglepő gyorsan talpraállították a tartományt. Ma már nemcsak szövetkezeteik eredményeire büszkék, boldogan mutatják az óvodát, a szülőszobát, az iskolát, a gabonaőrlőt, új létesítményeiket. Fészerszerű épületben működik az iskola, a földre friss füvet szórnak, a lócákon ta- nulnivágyó fiatal és idős nők és férfiak ülnek, kórusban ismétlik a táblára írt szöveget. Etiópiában majd mindenki tanul, Afrika-szerte csodálattal tekintenek az írástudatlanság felszámolására indított kulturális forradalomra. Egy évtizeddel ezelőtt a lakosság 90 százaléka analfabéta volt, ma a legeldugottabb faluban is iskolába járnak a gyerekek, betűvetést tanulnak a felnőttek. Több mint nyolcvan nyelv, nyelvjárás használatos, a hivatalos nyelv az amhara. Etiópia az ellentétek országa. A Danakil-medence a világ egyik legforróbb területe. Sivatag és égbenyúló hegyek — huszonöt négyezer méternél magasabb csúcs található az országban. Addis- Abeba 2400 méter magasan helyezkedik el, az afrikai metropolis impozáns, modern épületeinek árnyékában bádogtetős viskók húzódnak meg, a széles sugárutakon autók suhannak, és mellette állatokat hajtanak a parasztok ... Száznegyven dollár az egy főre jutó nemzeti jövedelem. Negyvennégy év az átlag életkor. Ezer gyermekből 236 ötéves kora előtt elpusztul. A lakosság alig tíz százaléka jut tiszta ivóvízhez ... Ezek az adatok érzékeltetik az élet minőségét abban az országban, amelyet a világ tíz legszegényebb állama közé sorolnak. Az etióp forradalom óta eltelt több mint egy évtized alatt évszázadok elmaradottságát — a szegénységet, a betegségeket, a tudatlanságot, a múlt átkos örökségét — nem lehetett felszámolni. A szörnyű szárazság okozta afrikai krízis még nehezebbé teszi az előrelépést. Mégis: tiszteletreméltó erőfeszítéssel igyekeznek emberibb, jobb életet teremteni. Szilágyi Éva A fedőnevet még nem hozták nyilvánosságra, de a méretek már nagyjából ismertek, s ez elég ahhoz, hogy a szakértők megállapítsák: Japán augusztus végétől az 1945. utáni időszak eddigi legnagyobb katonai manőversorozatát tartja. A tokiói Nemzetvédelmi Hivatal (hadügyminisztérium) szóvivőjének közlése szerint a hadászati gyakorlatok három hétig tartanak, s mintegy 140 ezer katona vesz rajtuk részt. Alkalmatlan időzítés A hivatalos bejelentés nem kis felzúdulást keltett. Több okból is. Egyrészt épp a manőverek idején, szeptember 2-án emlékeztek meg a második világháború befejezéséről. Május 9-én csupán az európai hadszíntéren értek véget az ellenségeskedések, Ázsiában a hitleri fasizmus eltiprása után még hosszú ideig kegyetlen, véres harcok folytak. 1945 nyarára fejeződött be TJklnawa elfoglalása, érték el tetőpontjukat a japán nagyvárosok elleni, egyre sziszte- matikusabb amerikai légitámadások. A jaltai konferencián vállalt szövetségesi kötelezettségeinek maradéktalanul eleget téve augusztus elején a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, s a hatékony hadműveletek nyomán a széteső, milliós Kwan- tung hadsereg megalázó vereségek sorát szenvedte el Koreában és Kínában. A háború folytatását mereven, elvakultan követelő politikum sok, tábornokok kénytelenek voltak meghátrálni. Sikertelen maradt a fasiszta tisztikar egy részének utolsó próbálkozása, a puccskísérlet is, amellyel a legfanatikusabb csoportok a feltétel nélküli megadástól akarták eltántorítani a császárt. Utána, 1945. szeptember 2-án bekövetkezett az elkerülhetetlen vég: a tokiói öbölben, a fellobogózott Missouri hadihajó fedélzetén az újjáalakított japán kormány képviselői aláírták a kapitulációs okmányt. Röviddel a Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atombombázás úgyszintén heves érzelmi hullámokat kavaró 40. évfordulós ünnepségei után, aligha választhatott volna a Nakaszo- ne-kabinet rosszabb időszakot a hadgyakorlat lebonyolítására. Persze meglehet, hogy a hivatalos Tokiót épp az a szándék vezette, hogy a manőversorozat tudatos időzítésével is érzékeltesse a gyökeresen megváltozott körülményeket. Mint az közismert, a Japán és az Egyesült Államok között kialakult, s minden átmeneti kereskedelmi ellentét dacára igen szoros szövetségesi kapcsolatok az eltelt évtizedekben jelentős katonai kötelékekkel is kiegészültek. Ez egyébként a másik ok, amely a hadgyakorlat kapcsán újból számos belpolitikai kritika célpontjává tette a tokiói vezetést. A japán stratégia alapja hosszú idő óta egyértelműen a Washingtonnal aláírt biztonsági szerződés. Ám a feltételek időközben jócskán módosultak: az USA-ban az elmúlt években megerősödött a követelés, hogy Japán vállaljon fokozottabb szerepet, nagyobb terheket a „kelet-ázsiai és óceániai térség védelmében”. Nemritkán érkezik szabályszerű sürgetés Washingtonból a szigetország katonai költségvetésének emelésére. Július végén például a Pentagon egy titkos memorandumban szólította fel a tokiói kormányt, hogy haladéktalanul szerezzen be bizonyos amerikai fegyvereket. Azt is félreérthetetlenül világossá tették, hogy a Reagan-adminisztráció részben e követelések teljesítésétől teheti függővé, milyen lépések, esetleges szankciók mellett dönt az évről évre egyre horribilisabb, lassan 40—50 milliárd dollár körül járó japán kereskedelmi többlet ügyében. Felrúgott alapszabályok? Az állandósult amerikai nyomás önmagában persze valószínűleg nem lenne elegendő. Ám a Nakaszone-ka- binet saját irányvonala is egyre szemléletesebben utal arra, hogy Tokió elszánta magát egyes katonapolitikai alapelvek felrúgására. Ilyen mindenekelőtt az az elhatározás, hogy a japán kormány feladja a katonai költségvetés korlátozására alkalmazott alapszabályt: eszerint a Felkelő Nap országában a védelmi kiadások nem haladhatták meg a bruttó nemzeti termék egy százalékát. Az elmúlt időben ezt a határt csak sorozatos adatkozmetikázással lehetett statisztikailag betartottnak feltüntetni, de most már'semmilyen pénzügyi manipuláció nem fedheti el a tényeket. A fegyveres erők tagjai részére idén folyósítandó fizetésemelések, s még inkább az 1986—1990. közti hadseregfejlesztés már napvilágra került részletei igencsak azt bizonyítják, hogy Nakaszone kabinetje megsérti a katonai kiadások visszafogására vonatkozó íratlan törvényt. Japán, amelynek alkotmánya elvileg mindenfajta hadsereg fenntartását, bármilyen külhoni bevetését tiltja, már jelenleg is a világranglista nyolcadik helyén áll a hadikiadások terén. Ha pedig az egy százalék helyett két százalékos szintre állnak be, akkor a tőkés világban a második helyre rukkol elő! Ngm lehet említetlenül hagyni a fegyvergyártás és -export területén bekövetkezett változásokat sem. Az Egyesült Államok például maga is számos korszerű harcászati célra felhasználható berendezés átvétele iránt érdeklődik — bár az ilyen haditech- nológia-kivitelt a japán törvények megint csak lehetetlenné tennék. Veszélyben az alkotmány Tokióban minden alkalommal a kemény vonal hívei tudják érvényesíteni akaratukat. Az USA-ba irányuló katonai exportot kivételnek minősítik a tilalmak alól. Elvileg is feladatává teszik az immár negyed milliósi hadseregnek az ország érdekeinek, kereskedelmi és utánpótlási útvonalainak védelmét a határokon kívül, mintegy 1 600 kilométeres körzetben! Fontolóra veszik saját felderítő műholdak fellövését — ismét csak felrúgva azt az 1969-ben született parlamenti határozatot, amely Japán számára a világűr kizárólag békés célú felhasználását engedélyezi. S egyre több jel mutat arra, hogy Japán (kormányszinten vagy a magáncégek hallgatólagos ösztönzésével) részt akar venni az amerikai csillagháborús tervek előmozdításában, a szupertechnológiát igénylő, ám busás hasznot ígérő kutatások elő- revitelében. Különös ugyanakkor, hogy a szigetország diplomáciai célkitűzései közt változatlanul előkelő helyre sorolja a leszerelés érdekében kifejtett erőfeszítéseket. Csakhogy a hadseregfejlesztés üteme, az amerikai—japán katonai kapcsolatrendszer gyors tempójú bővítése érdemi cáfolat erre. Sőt, félő, hogy azoknak a szakértőinek van igazuk, akik szerint a Nakaszone-kabinet a fegyverkezés útjában álló elvi akadályok eltávolítására, sőt adott esetben az an- tir.ukleáris alapelvek felülvizsgálatára törekszik, s akár a kényelmetlenné, megszorítóvá vált, úgynevezett békealkotmány módosítására is hajlandó. Kérdés, hogy a fegyverkezés belpolitikai hatását ismerve képes lesz-e a kormányfő a veszélyes tervek megvalósítására, vagy a kedvezőtlen következményektől tartva mégiscsak vissza kell hogy fogja az egyre hangosabbá váló „héjákat”. Szegő Gábor Összeállította: Constantin Lajos Bulgária a múlt és jövő országa. Lépten-nyomon találkozhatunk az ősi kultúra és a régmúlt maradványaival, emlékeivel. Képünkön: török, kori házsorok az egykori fővárosban, Veliko Tirnovo- ban. Bulgáriában épül az összesen mintegy 1100 kilométer hosszú autópálya hálózat. A pálya Trákia elnevezésű, 400 kilométeres szakasza köti össze a jugoszláv határtól Burgasz kikötővárosáig terjedő távolságot. Ez az autópálya kapcsolódik a Gdansk—Budapest—Szófia—Konstantinápoly—Teherán transzeurópai főúthoz. A Várnát BiUgasszal összekötő kb. 100 km-es pályát Fekete-tengernek nevezik, mig a 420 kilométer hosszú Szófia—Várna útvonal neve Hemusz. Ez utóbbi átmetszi a Balkán hegységet. A hegyekben összesen több mint 5 kilométer hosszú alagutat fúrnak, és kb. 8 kilométeren hidakat, viaduktokat építenek. AZ ELS0 BOLGÁR ATOMERŐMŰ. Az orszá g északnyugati részében, a Duna melletti Közlőd uj közelében épült Bulgária és a Balkán n első atomerőműve. A bolgár atomerőmű szovjet kooperációban épült, mintájául a Szó vjetunió novovoronyezsi atomerőműje szolgál. A reaktorok „víz-víz” típusúak, ezt tartjá k a legmegbízhatóbbnak. Az atomerőmű hozzájárul az energiában szegény Bulgária energ iaproblémáinak megoldásához. Képek
