Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

8 Irodalom» művészet 1985. SZEPTEMBER 21. Tóth-Máté Miklós: Dísztök és farostlemez © ok mindent el lelhetett mondani a mezőcsa- lánosi „ Gondolatokat Kölcsönző és Értéke­sítő Szövetkezetről”, de hogy nyereséges lett volna, azt nem. Az ott termelt gondolatoké nak csak elenyésző hányada felelt meg a követelményeknek, nagyobb részt selejtes, használhatatlan öt­letek születtek, melyeket úgy söp- rögettek össze a takarítónők mun­ka végeztével, akár az eldobott buszjegyeket. Azonkívül elképesz­tő volt a munkafegyelem is, a szö­vetkezet gondolkodói általában üres koponyákkal érkeztek regge­lenként, és legfeljebb értékesítés­re alkalmatlan magánjellegű gon­dolatokat állítottak elő napközben. Az új elnök, Cselevári Botond napokig törte a fejét, hogy lehet­ne a szövetkezet reputációját helyrehozni. A legrosszabb gon­dolkodóknak — vagy nyolcnak — azonnal felmondott, ae aztán ha­marosan rádöbbent, hogy ezzel az intézkedésével nem ért el semmit. Még jócskán maradtak üres fejű- ek, jószerivel az egész szőve ke­zet. — Inkább jutalmazni kellene — javasolta Hidegül Henrik, főgon- doikozó —, legalább egyet, akit aztán példaként állíthatnánk a többiek elé, és hátha ezzel meg­piszkálnánk a hiúságukat. — Jól van — mondta Cselevári —, nevezz meg valakit, akit meg­jutalmazhatunk. A főgoíndolkozó sokáig gondol­kozott. majd sóhajtva ismerte be, hogy nem tud senkit megnevezni. — Talán egy kevésbé rosszat... — mondta aztán —, mert jelen helyzetünkben a kevésbé rossz a rosszhoz viszonyítva már csaknem jó. — Ugyan, ne viccelj — legyin­tett dühösen Cselevári —, nem rö- högtetjük ki magunkat. Ha nincs, hát nincs, várunk. Hátha megszán majd minket valaki, és szíveske­dik jobban gondolkodni azért, hogy megjutalmazhassuk. Vártak. Hetekig, hónapokig, de nem szánta meg őket senki. — Hát jó — mondta Cselevári Hideghnek —, akkor próbáljuk ki a te javaslatodat! — Melyiket? — kérdezte Hidegül, aki már elfelejtette időközben, mit javasolt. — A múltkor azt mondtad, ju­talmazzunk egy kevésbé rosszat. Nos legyen, de kevésbé nélkül, és a legrosszabbat — Hogyan? Nem értem. — Pedig nagyszerű. Mivel nincs legjobb, de van legrosszabb, igy nézzük a dolgokat visszájákul. Természetesen az illető nem pénzt kap, hanem oklevelet, és mellé nem minden célzás nélkül egy dísztököt. A ceremóniát az egész kollektíva előtt bonyolítjuk le, és talán remény van arra, hogy aki ebben a juttatásban részesül, igye­kezni fog ennek megismétlődését a továbbiakban valamivel jobb gondolkodással elkerülni. Mit szólsz hozzá? — Helyeslem — mondta a fő- gondolkodó —, de akkor terjesz- szük ki a jutalmazást más kate­góriákra is. Ugyanis nem csupán üres fejűek vannak, de összefér­hetetlenek, lusták, pletykásak, ré­szegesek, és sajnos akadnak lopó­sok is, akik a szövetkezet ötlet- bankjából kirámolt jobb gondola­tokból maszek értékesítés útján szépen meggazdagodtak. — Rendben van — mondta Cse­levári —, holnapra írd össze a leg-eket minden kategóriában. Ügy gondolom, ez nem lesz nehéz. Vagy talán igen? — Ugyan — mondta Hidegh —, fejből sorolnám, de azért nekem se árt még egyszer átgondolni, mert nem szeretném, ha valaki érdemtelenül kapná a dísztököt Másnap átgondolt listával állí­tott be az elnökhöz, aki aláírta a névsort, és megbízta a főgondolko­dót. hogy szerezze be a dísztökö­ket, készíttesse el az okleveleket, de a dolog rendhagyó voltára való tekintettel ne papírból, hanem fa­rostlemezből. — Így sokkal feltűnőbb lesz — mondta. Az ünnepségre két hét múlva került sor a közös étkezdében. A szövetkezet gondolkodói kíváncsi­an gyűltek össze, az egészből csak annyi szivárgott ki, hogy jutalom- osztás lesz. Erre engedett követ­keztetni az ünnepélyesen leterített hosszú asztal, rajta üdítőkkel, vi­rággal, mögötte a vezetőkkel. — Barátaim — kezdte beszédét az elnök —, nagy nap ez a mai a szövetkezet életében, hiszen elő­ször kerül sor jutalamosztásra. — Hanem szegény ember vízzel főz — folytatta az elnök —. és ez vonatkozik ránk is. Önök vala­mennyien tudják, hogy a szövet­kezetünk veszteséges, az ötletban­kunk csaknem teljesen üres, tá­rolásra alig alkalmas selejtes gon­dolatokat termelünk, és ráadásul a kollektíva sem a legjobb. Ennek ismeretében tehát csak a valós ér­tékek alapján jutalmazhatunk, vagyis pozitív eredmények híján a negatív eredményeket. Gondol­kodásában. magatartásban, hozzá­állásban. Nem elölről, de visszá­jáiul, bízva abban, hogy egyszer eljöhet még az idő, amikor mi is fordíthatunk ezen. A moraj nagyobb lett, a tekin­tetek sötétebbek. de azért a kíván­csiság nem hunyt ki egészen. — Most pedig rátérek a lényeg­re — vette kezébe az első farost­lemezt az elnök —, és kérem az illetékeseket, hogy fáradjanak az asztalhoz. Elsőnek Bordó Teofil mint a szövetkezet legrosszabb gondolkodója. — Gratulálok! — fogott vele ke­zet az elnök, és átnyújtotta a fa­rostlemezt meg a dísztököt. Taps csattant, ami leginkább Bordót lepte meg, aki félszegen meghajolt, mosolygott és vissza- ódalgott a helyére. — A legiustább gondolkodó ki­tüntető címét — olvasta a követ­kező farostlemezről az elnök — Cterkóf Gusztávnak adományoz­zuk. Cerkóf Guslztáv is átvette a ju­talmat, majd átvette Kulcs Bódog, mint a legösszeférhetetlenebb, Csesznek Veronika a legpletyká­sabb, Szívós Töhötöm a legrésze­gesebb, és Ökrösi Bendegúz, a leglopósabb. — Azt hiszem, jó gondolat volt ez tőlünk — mondta Cselevári Hi­deghnek az ünnepség után —, le­hetetlen. hogy ennek a különös kezdeményezésnek ne legyen va­lami foganatja... Lett is. Csak éppen számításu­kon kívül — visszájáiul. — Mi az, hogy Bordó a legrosz- szabb? — dühöngött Fásdi Nagy Elemér, már mindjárt az ünnep­ség után. — Ez szemenszedett ha­zugság! Nekem már évek óta nincs egy értelmes gondolatom, sőt még azt is megkockáztatom, hogy sose volt! Nem így van, kar­társak? — Bizony — helyeseltek többen is — neked járna az oklevél. Ha­bár még ott van a Csuhái is... — Csuhái? Na ne röhögtessetek! Tavaly is akadt egy használható ötlete. Igaz, hogy Bordóhoz viszo­nyítva még ő is sokkal rosszabb. És így ment ez napokon keresz­tül, Bordóhoz hasonlóan más ka­tegóriák győztesei is megkapták a magukét azok részéről, akik al­kalmasabbnak tartották saját sze­mélyüket a jutalmazásra — Csesznek Veronika lenne a legpletykásabb — méltatlankodott Csordásné —, akkor én mi va­gyok? Ha kell, még a pontos időt is elferdítem, a „jó napotot” meg úgy tudom továbbítani, hogy ab­ból rövidesen „nyugodjék béké­ben” lesz... A Verőn hozzám ké­pest süketnéma! 0 sordásné igényjogo- sultságát többen he­lyeselték, mint ahogy Sima Ervin kifakadá- sában is sokan osztoz­tak, aki a legösszeférhetetlenebb- nék tartotta magát — Nekem .csak a nevem sima — mondta —, a modorom akár az úthenger. Azt hiszem, ezt nem kell senkinek sem bizonyítgatnom, és akkor tessék, Kulcs Bódogot tolják fölém. Azt, aki még egy székkel szemben :si udvarias, és ha nekimegy az ajtó­félfának, bocsánatot kér. És ez nekik összeférhetetlen! Pimaszság! — Hagyd el — nevetett Sóhaj Arisztid, — akkor mit mondjak én? Cerkóf Gusztáv kapta a leg-, lustább gondolkodó címét, holott egyebet sem tesz, csak gondolko­dik. Aki engem csak egyszer is| gondolkodáson tud rajtacsípni, aztí Ölben cipelem el a Galapagos szi­getekre. — Ugyan legyintett Szivornyás Szigfrid —, a legnagyobb igazság­talanság velem történt. Hol iszik annyit Szívós, mint én? Koca ivó, iés ráadásul, még fekélyes is, tehát talár csak azért sem jöhet számí­tásiba. Akkor iszom az asztal alá, amikor akarom, és utána még a szondába is nyugodtan belefújhat- inék, nem mutatna ki nálam sem­Duckf Krlzysztov: Szimulánsok mit Protekcióval jutott a dísztök-t höz meg az oklevélhez! — Akár az Ökrösi — mondta Enyves Erik —, mert hogy ő a leglopósabb, az egyszer szent Azért, mert kétszer elkapták, még nem bizonyít semmit, legfeljebb* hogy pan cser a szakmában. Há­rom kandidátus tette le már a nagy doktorit az én általam ki-i icsórt gondolatokból, és öt író fél életművéhez én szállítottam az öt-l leteket Igaz, hogy jól jártam ma­gam is, megnézhetitek a nyaraló­mat, és a fiamnak is félretettem két koffer jó minőségű gondolatot^ hadd legyen akadémikus, ha ép-f pen az akar majd lenni. Tehát aki igazán meggürcölt a címért, az éni vagyok. Bunda az egész, nevetsé-. ges! • Az elnökhöz is eljutottak a hí­rek, Hidegh Henrik közvetítésével.' — Nem értem — csóválta a fe-i jét Cselevári —, hát létezhet olyan ember, aki megsértődik' azért, mert nem ő a legrosszabb? Vagy nem 6 a legrészegebb, a leg­lopósabb. ..? Fantasztikus! Neked mi erről a véleményed? — Még mindig jobb valamiben a legrosszabbnak lenni — mondta a főgondolkodó —. mint semmi­lyennek. Bordó Teofilról beszél­nek, egyszerre a középpontba ke­rült, még olyat is hallottam, hogy autogrammokat kérnek tőle. Mert akárhogyan is, de valamiben fölé­be kerekedett a társainak. És ugyanez vonatkozik a többiekre is. — Ezek szerint hiába csináltuk az egészet.. ? — Azt azért nem mondanám — mosolyogott ravaszul a főgondol­kodó —, mert már eddig tizenöten jelentették be, bogy elmennek a szövetkezettől, és számíthatunk mások távozására is. Ezek mind úgy tartják, hogy velük itt a leg­nagyobb igazságtalanság történt, és máshol akarnak bizonyítani. — Menjetek csak — viduit fel Cselevári —, ha így áll a helyzet, rövidesen kikecmergünk a verem­ből. .. — Magam is így gondolom — mondta Hidegh —, de egyre azért vigyáznunk kellene... — Mire? — Hogy a példa ne legyen raga­dós. .. Éppen ezért azt javaslom, hogy a jutalmazottakat meg mi küldjük eL Biztos, ami biztos. Jobb, ha nem tudják meg az új gondolkodók, hogy ennél a szövet­kezetnél visszájáxul is lehet jutái ■ mat kapni. O z elnök bólintott ez­zel, és így történt, hogy alig néhány hó­nap alatt a mezőcsa- lánosi „Gondolatokat Kölcsönző és Értékesítő Szövet­kezet” a középmezőnybe került, később pedig a legjobbak közé emelkedett. Cselevárit pedig — aki ilyen csodát vitt véghez —, kiemelték, és megtették a mező- csalánosi Csorto® Gyula Színház igazgatójának. Ott csináljon cso­dát ha tud, ha képes rá, elölről vagy akár — visszájárul. Farkas László: Nagy kürtő Herceg Árpád: Becsukni ajtót, ablakot Megint túl sok itt a levegő - be kéne csukni ajtót, ablakot, meleg zoknit, kabátot húzni éjszakára, betakarózni vastagon anyafölddel. Be kéne csukni ajtót, ablakot, meleg zoknit, kabátot búzni éjszakára, betakarózni vastagon anyafölddel, elrejteni jól az utolsó tiszta arcot. Meleg zoknit, kabátot kéne húzni éjszakára, betakarózni vastagon anyafölddel, elrejteni jól az utolsó tiszta arcot, maradjon valami emlék aranykorunkból. Anyafölddel kéne betakarózni vastagon, elrejteni végre az utolsó tiszta arcot, maradjon valami emlék aranykorunkból, maradjon valami emlék aranykorunkból -

Next

/
Thumbnails
Contents