Szolnok Megyei Néplap, 1985. szeptember (36. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
8 Irodalom» művészet 1985. SZEPTEMBER 21. Tóth-Máté Miklós: Dísztök és farostlemez © ok mindent el lelhetett mondani a mezőcsa- lánosi „ Gondolatokat Kölcsönző és Értékesítő Szövetkezetről”, de hogy nyereséges lett volna, azt nem. Az ott termelt gondolatoké nak csak elenyésző hányada felelt meg a követelményeknek, nagyobb részt selejtes, használhatatlan ötletek születtek, melyeket úgy söp- rögettek össze a takarítónők munka végeztével, akár az eldobott buszjegyeket. Azonkívül elképesztő volt a munkafegyelem is, a szövetkezet gondolkodói általában üres koponyákkal érkeztek reggelenként, és legfeljebb értékesítésre alkalmatlan magánjellegű gondolatokat állítottak elő napközben. Az új elnök, Cselevári Botond napokig törte a fejét, hogy lehetne a szövetkezet reputációját helyrehozni. A legrosszabb gondolkodóknak — vagy nyolcnak — azonnal felmondott, ae aztán hamarosan rádöbbent, hogy ezzel az intézkedésével nem ért el semmit. Még jócskán maradtak üres fejű- ek, jószerivel az egész szőve kezet. — Inkább jutalmazni kellene — javasolta Hidegül Henrik, főgon- doikozó —, legalább egyet, akit aztán példaként állíthatnánk a többiek elé, és hátha ezzel megpiszkálnánk a hiúságukat. — Jól van — mondta Cselevári —, nevezz meg valakit, akit megjutalmazhatunk. A főgoíndolkozó sokáig gondolkozott. majd sóhajtva ismerte be, hogy nem tud senkit megnevezni. — Talán egy kevésbé rosszat... — mondta aztán —, mert jelen helyzetünkben a kevésbé rossz a rosszhoz viszonyítva már csaknem jó. — Ugyan, ne viccelj — legyintett dühösen Cselevári —, nem rö- högtetjük ki magunkat. Ha nincs, hát nincs, várunk. Hátha megszán majd minket valaki, és szíveskedik jobban gondolkodni azért, hogy megjutalmazhassuk. Vártak. Hetekig, hónapokig, de nem szánta meg őket senki. — Hát jó — mondta Cselevári Hideghnek —, akkor próbáljuk ki a te javaslatodat! — Melyiket? — kérdezte Hidegül, aki már elfelejtette időközben, mit javasolt. — A múltkor azt mondtad, jutalmazzunk egy kevésbé rosszat. Nos legyen, de kevésbé nélkül, és a legrosszabbat — Hogyan? Nem értem. — Pedig nagyszerű. Mivel nincs legjobb, de van legrosszabb, igy nézzük a dolgokat visszájákul. Természetesen az illető nem pénzt kap, hanem oklevelet, és mellé nem minden célzás nélkül egy dísztököt. A ceremóniát az egész kollektíva előtt bonyolítjuk le, és talán remény van arra, hogy aki ebben a juttatásban részesül, igyekezni fog ennek megismétlődését a továbbiakban valamivel jobb gondolkodással elkerülni. Mit szólsz hozzá? — Helyeslem — mondta a fő- gondolkodó —, de akkor terjesz- szük ki a jutalmazást más kategóriákra is. Ugyanis nem csupán üres fejűek vannak, de összeférhetetlenek, lusták, pletykásak, részegesek, és sajnos akadnak lopósok is, akik a szövetkezet ötlet- bankjából kirámolt jobb gondolatokból maszek értékesítés útján szépen meggazdagodtak. — Rendben van — mondta Cselevári —, holnapra írd össze a leg-eket minden kategóriában. Ügy gondolom, ez nem lesz nehéz. Vagy talán igen? — Ugyan — mondta Hidegh —, fejből sorolnám, de azért nekem se árt még egyszer átgondolni, mert nem szeretném, ha valaki érdemtelenül kapná a dísztököt Másnap átgondolt listával állított be az elnökhöz, aki aláírta a névsort, és megbízta a főgondolkodót. hogy szerezze be a dísztököket, készíttesse el az okleveleket, de a dolog rendhagyó voltára való tekintettel ne papírból, hanem farostlemezből. — Így sokkal feltűnőbb lesz — mondta. Az ünnepségre két hét múlva került sor a közös étkezdében. A szövetkezet gondolkodói kíváncsian gyűltek össze, az egészből csak annyi szivárgott ki, hogy jutalom- osztás lesz. Erre engedett következtetni az ünnepélyesen leterített hosszú asztal, rajta üdítőkkel, virággal, mögötte a vezetőkkel. — Barátaim — kezdte beszédét az elnök —, nagy nap ez a mai a szövetkezet életében, hiszen először kerül sor jutalamosztásra. — Hanem szegény ember vízzel főz — folytatta az elnök —. és ez vonatkozik ránk is. Önök valamennyien tudják, hogy a szövetkezetünk veszteséges, az ötletbankunk csaknem teljesen üres, tárolásra alig alkalmas selejtes gondolatokat termelünk, és ráadásul a kollektíva sem a legjobb. Ennek ismeretében tehát csak a valós értékek alapján jutalmazhatunk, vagyis pozitív eredmények híján a negatív eredményeket. Gondolkodásában. magatartásban, hozzáállásban. Nem elölről, de visszájáiul, bízva abban, hogy egyszer eljöhet még az idő, amikor mi is fordíthatunk ezen. A moraj nagyobb lett, a tekintetek sötétebbek. de azért a kíváncsiság nem hunyt ki egészen. — Most pedig rátérek a lényegre — vette kezébe az első farostlemezt az elnök —, és kérem az illetékeseket, hogy fáradjanak az asztalhoz. Elsőnek Bordó Teofil mint a szövetkezet legrosszabb gondolkodója. — Gratulálok! — fogott vele kezet az elnök, és átnyújtotta a farostlemezt meg a dísztököt. Taps csattant, ami leginkább Bordót lepte meg, aki félszegen meghajolt, mosolygott és vissza- ódalgott a helyére. — A legiustább gondolkodó kitüntető címét — olvasta a következő farostlemezről az elnök — Cterkóf Gusztávnak adományozzuk. Cerkóf Guslztáv is átvette a jutalmat, majd átvette Kulcs Bódog, mint a legösszeférhetetlenebb, Csesznek Veronika a legpletykásabb, Szívós Töhötöm a legrészegesebb, és Ökrösi Bendegúz, a leglopósabb. — Azt hiszem, jó gondolat volt ez tőlünk — mondta Cselevári Hideghnek az ünnepség után —, lehetetlen. hogy ennek a különös kezdeményezésnek ne legyen valami foganatja... Lett is. Csak éppen számításukon kívül — visszájáiul. — Mi az, hogy Bordó a legrosz- szabb? — dühöngött Fásdi Nagy Elemér, már mindjárt az ünnepség után. — Ez szemenszedett hazugság! Nekem már évek óta nincs egy értelmes gondolatom, sőt még azt is megkockáztatom, hogy sose volt! Nem így van, kartársak? — Bizony — helyeseltek többen is — neked járna az oklevél. Habár még ott van a Csuhái is... — Csuhái? Na ne röhögtessetek! Tavaly is akadt egy használható ötlete. Igaz, hogy Bordóhoz viszonyítva még ő is sokkal rosszabb. És így ment ez napokon keresztül, Bordóhoz hasonlóan más kategóriák győztesei is megkapták a magukét azok részéről, akik alkalmasabbnak tartották saját személyüket a jutalmazásra — Csesznek Veronika lenne a legpletykásabb — méltatlankodott Csordásné —, akkor én mi vagyok? Ha kell, még a pontos időt is elferdítem, a „jó napotot” meg úgy tudom továbbítani, hogy abból rövidesen „nyugodjék békében” lesz... A Verőn hozzám képest süketnéma! 0 sordásné igényjogo- sultságát többen helyeselték, mint ahogy Sima Ervin kifakadá- sában is sokan osztoztak, aki a legösszeférhetetlenebb- nék tartotta magát — Nekem .csak a nevem sima — mondta —, a modorom akár az úthenger. Azt hiszem, ezt nem kell senkinek sem bizonyítgatnom, és akkor tessék, Kulcs Bódogot tolják fölém. Azt, aki még egy székkel szemben :si udvarias, és ha nekimegy az ajtófélfának, bocsánatot kér. És ez nekik összeférhetetlen! Pimaszság! — Hagyd el — nevetett Sóhaj Arisztid, — akkor mit mondjak én? Cerkóf Gusztáv kapta a leg-, lustább gondolkodó címét, holott egyebet sem tesz, csak gondolkodik. Aki engem csak egyszer is| gondolkodáson tud rajtacsípni, aztí Ölben cipelem el a Galapagos szigetekre. — Ugyan legyintett Szivornyás Szigfrid —, a legnagyobb igazságtalanság velem történt. Hol iszik annyit Szívós, mint én? Koca ivó, iés ráadásul, még fekélyes is, tehát talár csak azért sem jöhet számításiba. Akkor iszom az asztal alá, amikor akarom, és utána még a szondába is nyugodtan belefújhat- inék, nem mutatna ki nálam semDuckf Krlzysztov: Szimulánsok mit Protekcióval jutott a dísztök-t höz meg az oklevélhez! — Akár az Ökrösi — mondta Enyves Erik —, mert hogy ő a leglopósabb, az egyszer szent Azért, mert kétszer elkapták, még nem bizonyít semmit, legfeljebb* hogy pan cser a szakmában. Három kandidátus tette le már a nagy doktorit az én általam ki-i icsórt gondolatokból, és öt író fél életművéhez én szállítottam az öt-l leteket Igaz, hogy jól jártam magam is, megnézhetitek a nyaralómat, és a fiamnak is félretettem két koffer jó minőségű gondolatot^ hadd legyen akadémikus, ha ép-f pen az akar majd lenni. Tehát aki igazán meggürcölt a címért, az éni vagyok. Bunda az egész, nevetsé-. ges! • Az elnökhöz is eljutottak a hírek, Hidegh Henrik közvetítésével.' — Nem értem — csóválta a fe-i jét Cselevári —, hát létezhet olyan ember, aki megsértődik' azért, mert nem ő a legrosszabb? Vagy nem 6 a legrészegebb, a leglopósabb. ..? Fantasztikus! Neked mi erről a véleményed? — Még mindig jobb valamiben a legrosszabbnak lenni — mondta a főgondolkodó —. mint semmilyennek. Bordó Teofilról beszélnek, egyszerre a középpontba került, még olyat is hallottam, hogy autogrammokat kérnek tőle. Mert akárhogyan is, de valamiben fölébe kerekedett a társainak. És ugyanez vonatkozik a többiekre is. — Ezek szerint hiába csináltuk az egészet.. ? — Azt azért nem mondanám — mosolyogott ravaszul a főgondolkodó —, mert már eddig tizenöten jelentették be, bogy elmennek a szövetkezettől, és számíthatunk mások távozására is. Ezek mind úgy tartják, hogy velük itt a legnagyobb igazságtalanság történt, és máshol akarnak bizonyítani. — Menjetek csak — viduit fel Cselevári —, ha így áll a helyzet, rövidesen kikecmergünk a veremből. .. — Magam is így gondolom — mondta Hidegh —, de egyre azért vigyáznunk kellene... — Mire? — Hogy a példa ne legyen ragadós. .. Éppen ezért azt javaslom, hogy a jutalmazottakat meg mi küldjük eL Biztos, ami biztos. Jobb, ha nem tudják meg az új gondolkodók, hogy ennél a szövetkezetnél visszájáxul is lehet jutái ■ mat kapni. O z elnök bólintott ezzel, és így történt, hogy alig néhány hónap alatt a mezőcsa- lánosi „Gondolatokat Kölcsönző és Értékesítő Szövetkezet” a középmezőnybe került, később pedig a legjobbak közé emelkedett. Cselevárit pedig — aki ilyen csodát vitt véghez —, kiemelték, és megtették a mező- csalánosi Csorto® Gyula Színház igazgatójának. Ott csináljon csodát ha tud, ha képes rá, elölről vagy akár — visszájárul. Farkas László: Nagy kürtő Herceg Árpád: Becsukni ajtót, ablakot Megint túl sok itt a levegő - be kéne csukni ajtót, ablakot, meleg zoknit, kabátot húzni éjszakára, betakarózni vastagon anyafölddel. Be kéne csukni ajtót, ablakot, meleg zoknit, kabátot búzni éjszakára, betakarózni vastagon anyafölddel, elrejteni jól az utolsó tiszta arcot. Meleg zoknit, kabátot kéne húzni éjszakára, betakarózni vastagon anyafölddel, elrejteni jól az utolsó tiszta arcot, maradjon valami emlék aranykorunkból. Anyafölddel kéne betakarózni vastagon, elrejteni végre az utolsó tiszta arcot, maradjon valami emlék aranykorunkból, maradjon valami emlék aranykorunkból -
