Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-09 / 186. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. AUGUSZTUS 9. ( Kommen-1 tárunk I Hányán még? z utóbbi időben nem múlik el nap, hogy ne érkeznének elszomorító hírek a dél-afrikai köztársaságból. Miért kell ezen csodálkozni? — kérdezhetné bárki, és igaza van, hiszen a fajüldöző rezsim jónéhányszor szolgált már hasonló hírekkel. Amiért mégis elszomorítóak a mostani hírügynökségi jelentések, annak oka az hogy a fehér telepesek a nagy nemzetközi felháborodás, a megannyi elítélő ENSZ-határo- zat dacára kitartanak kegyetlen elnyomó politikájuk mellett az afrikai őslakossággal, a többséggel szemben, s nyoma sincs annak, hogy változtatni kívánnának ezen. Ellenkezőleg, túlzás nélkül állítható, hogy napról napra és szemrebbenés nélkül fokozzák az elnyomást. Ezt bizonyítja, hogy július 21-én a7 ország 36 városában és körzetében rendkívüli állapotot vezettek be, a rohamrendőrséget és a hadsereget korlátlan hatalommal ruházták fel. Azóta mindenki veszélyben van, akinek a bőrszíne nem fehér. Az eltelt csaknem három hét alatt több mint kétezer embert tartóztattak le, százakat megsebesítettek, és legalább ötven személyt megöltek. Több tucat hazafi ellen pert indítottak hazaárulás vádjával — egyértelmű, hogy halálbüntetés vár rájuk —, védőügyvédjüket Victoria Mxengét meggyilkolták, másokat, köztük Winnie Mandelát ,az afrikai nemzeti kongresszus életfogytiglani börtönre ítélt elnökének feleségét, menekülésre kényszerítették. Ami a legelképesztőbb, még a nyilvános temetések számát is korlátozták. Erről az intézkedésről Desmond Tutu, Johannesburg anglikán püspöke így vélekedett: „ha mára gyászt is megtiltják nekünk, akkor valóban mélypontra jutott az ország.” A mélypont kétségtelen. Egyes megfigyelők szerint a rendkívüli állapot bevezetése nyílt beismerése annak, hogy a fajüldöző rezsim már nem ura a helyzetnek. Azért nyúltak az esztelen terror eszközeihez, mert már csak így tudnak gátat szabni all hónapja mind nagyobb méreteket öltő tiltakozó megmozdulásoknak. Mások azon a véleményen vannak, hogy a Pretoriával szövetséges fejlett tőkés országoknak kéne keményebben fellépniük, engedményekre kényszerí- teniük a Botha-rendszert. Erre a fellépésre azonban — úgy tűnik — még hosszú ideig várni kell. A fejlett tőkés országok szavakban ugyan elítélik a fajüldöző rezsimet, de érdemben mindmáig nem léptek fel vele szemben. Sőt, a legfőbb pat- rónus, az Egyesült Államok még azt a javaslatot sem támogatta a biztonsági tanács ülésén, amely önkéntes szankciókat indítványozott a dél-afrikai köztársaság ellen. A Reagan-kormányzatnak változatlanul alapvető célja, hogy fenntartsa a fajüldöző rendszert, mivel az támaszpontul szolgál a térség felszabadító mozgalmai, és az USA-nak nem tetsző független afrikai országok ellen. zek után kézenfekvő a kérdés: hányán még? Ezt a kérdést teszi fel a dél-afrikai többség irányában elfogultsággal egyáltalán nem vádolható londoni Economist is legutóbbi címlapján. Hányán pusztulnak el még ártatlanul a dél-afrikai köztársaságban — csak azért, mert emberi életre vágynak? Kocsi Margit A helsinki elvek még ma is érvényesek Tanácskozott az SZKP KB Politikai Bizottsága Tegnap Moszkvában közleményt adtak ki az SZKP KB Politikai Bizottságának legutóbbi üléséről. A testület elfogadta Eduard Sevardnadze beszámolóját annak a szovjet küldöttségnek a munkájáról, amely a finn fővárosban a helsinki záródokumentum aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett külügyminiszteri találkozón vett részt. A Politikai Bizottság jóváhagyta Eduard Sevardnadze megbeszéléseit Finnország vezetőivel, a testvéri szocialista országok, valamint több nyugat-európai állam, s az Egyesült Államok, Kanada külügyminisztereivel. A találkozó megmutatta, — állapította meg a Politikai Bizottság — hogy a népek érdekeinek megfelel, s az államok többségében kedvező visszhangra talál a Szovjetunió és más szocialista országok aktív politikája, amelynek célja az európai népek biztonságának szavatolása, a bizalom erősítése, az együttműködés fejlesztése, s az enyhülés újjáélesztése az államközi kapcsolatokban. E politika kedvező fogadtatását tanúsítja az is, hogy széles körű pozitív visszhangot váltott k' Mihail Gorbacsov bejelentése a Szovjetunió által min- deniJaíjta nukleáris robbantásra egyoldalúan bevezetett moratóriumról. A helsinki találkozó nemcsak európai, hanem szélesebb nemzetközi értelemben is fontos esemény volt, amely megerősítette: még ma is életképesek a helsinki tanácskozás dokumentumában foglalt elvek. A találkozó hozzájárult ahhoz, hogy az európai államok kapcsolataiban meglevő kedvező tendenciák továbbfejlődjenek. Ahhoz azonban, hogy ezek még- ínkálbb megszilárduljanak, a helsinki értekezlet résztvevőinek mind sokoldalú, rmnd kétoldalú alapon újabb erőfeszítéseket kell tenniük a népek békéjének és biztonságának megszilárdítása érdekében. A Politikai Bizottság ülésén több belpolitikai kérdést is megvitattak. Atomfegyvermentes övezet 0 szerződés hiányosságai A „Greenpeace" elnevezésű nemzetközi leszerelési és atomfegyver-ellenes mozgalom véleménye szerint nem lesz hatásos az a szerződés, amelyben tizenhárom déi- csendes-óceáni ország atomfegyvermentes övezetté nyilvánította a térséget. A szervezet szóvivője a szerdán elfogadott szerződés hiányosságának minősítette, hogy az nem tiltja meg az aláíró országoknak, hogy kikötőikben atomfegyverrel felszerelt felszíni hadihajókat és tengeralattjárókat fogadjanak. Nem tiltja meg a szerződés azt sem, hogy a térségben, a nyílt óceánon nukleáris fegyverrel felszerelt hajók haladjanak keresztül. A szerződés értelmében az aláíró országok nem szereznek be, nem használnak atomfegyvert és nem hajtanak végre a Csendes-óceán déli részén nukleáris fegyverrel kísérleteket. A nemzietközi mozgalom szóvivője szerint ezek a vállalások, mivel csak a szárazföldi állomásoztatásra vonatkoznak, nem csökkentik egy atomháború veszélyét. Vanuatu, a dél-csendes óceáni fórumon résztvevő egyik ország már bejelentette: csupán „részlegesnek” tekinti a szerződést, s ezért nem írja alá azt. Eddig hét ország — köztük Ausztrália és Űj-Zéland — írta alá a Cook-szigetek közigazgatási székhelyén elfogadott szerződést. Salvador 11 gerillák harci sikerei A salvadori kormányhadsereg harminc tagját tették harcképtelenné a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítá- si Front (FMLN) fegyveresei az elmúlt héten a középamerikai ország keleti és nyugati tartományaiban — közölte az FMLN egyik legfontosabb tagszervezetének, a Népi Felszabadítási Erőknek (FPL) a rádióadója. A Radio Farabundo Marti azt is bejelentette, hogy ezek az adatok még nem véglegesek, de mutatják, hogy a gerillák sikeresen alkalmazzák új stratégiájukat, azt, hogy kisebb egységekben, szétszórtan, nagy területeken hajtanak végre akciókat a Salvador} rezsim hadserege ellen. Ezúttal Ragaszaidban Nemzetközi békeértekezlet Naßa&zaikiiban. folytatódott az a nemzetközi békeértekezlet, amely a világ huszonkét városaiból; érkezett polgármesterek részvétélóval kezdődött a hét elején Hirosimáiban. Nagaszatai lakód tanúsíthatják, hogy az atomfegyverek képesek megsemmisa tend az emberiséget — mond'- ta a város polgármestere, Motosdma Hiiirosd. a negyven évvel ezelőtti amerikai atomtámadás színhelyén rendezett megemlékezésen résztvevő külföldi vendégek előtt. A Nagaszaki étién 1945. augusztus 9-én ihitézejbt amerikai aitomtáimadásniak mintegy hetvenezer halálos áldozata vollt. USB-képviselők Varsóban Varsó érdekelt a két ország kapcsolatainak javításában, de ehhez Washingtonnak fel kell hagyni Lengyelországgal szemben folytatott eddigi politikájával — hangsúlyozták a lengyel kormány képviselői amerikai kongresszusi képviselőknek, akiknek hétfős csoportja háromnapos látogatást tett Varsóban a demokrata párti Neal Smith képviselő vezetésével. A csoportnak három demokrata és republikánus párti tagja van. Kérésükre fogadták őket a lengyel kormány képviselői, így találkoztak Stanislaw Nieckarz pénzügyminiszterrel, továbbá a bányaügyi és energetikai miniszter, a mezőgazdasági és a külügyminiszter egy-egy helyettesével is. BONN A Német Szociáldemokrata Párt hat követelést támaszt a fajüldöző, dél-afrikai rezsimmel szemben. A követelésieket tegnapi, bonná sajtóórtelkezilietén Günter Verheugen képviselő ismertette, aki a SPD elnökségének megbízásaiból háromnapos utazásit tett az országban. ÜJ-DELHI Az indiai rendőrség szerint egy szikh szélsőséges, Lai; Szingh az egyik tettese a múlt héten Lalit Mákén parlamenti képviselő eillen elkövetett merényletnek Lai Szingh részt vett annak a merényletnek az előkészítésében isi, amelyet Radzsdv Gandhi miniszterei nők ellen júniusi amerikai látogatása idejére szerveztek. II terror egyeteme A „rektori hivatalt” nem ősi diplomák, négöi, veretes könyvek díszítik, hanem ágyúk, géppisztolyok, lángszórók, robbanóanyagok. A .kiváló rektor” nem böllics tudós, hanem egy szeny- nyes hálbcxrú veteránja. Az „egyetem nem a tudományokra oktaitja a hallgatóikat. hanem a terrorra. A terror egyeteme az egyesült áldamokibeii Huey- viMe-ben, Alabama államban van. 40 hektárnyi területet fognál éL, amelynek terepviszonyai kiválóan alkalmasak a legkíméletlenebb katonai képzésire. A vezető maga is 1 kemény iskolát járt ki: a 38 éves Frank Camper a vietnami háborúban a zöfldsapfcá- sofcnél szolgáit, öt évvel ezelőtt: — a washingtoni kormány hivatalos ióvá- hasyásávall — alapította meg ezt a központot, melynek myffian vállalt célja oltván emlberek kiképzése, akik mindemre kaphatóak a baloldali erőik, éltem harcban a világ bármely pontján. A jelentkezőktől nem kérdeznék semmit, sem azt, hogy honnan jötték, sem azt. hogy miként kívánják hasznosítani a HueyvaMe-foan, tan/ultaikat. A tantárgyaik között szerepelnek a pokolgépes robbantások, gyújtogatások, az ellenség megllepetésisze- rű hátbatámadása, megké- stellése vagy féLakasztása, és a legmostohálbb körül- ménydk között való túléliés, a fájdalom, a kínzások elviselése is. Egy tanfolyam átlagosan két hétig tart, a tanulok 350 doűlárt fizetnék. de a kemény próbákat általában csak minden harmadik jelölt állja ki. Eddig több mint kétszázan távozhattak Hisey- ville-ből kiváló minősítéssel. Frank Cammer azzal az tnlolkllással kanta meg a kormány támogatását és a szükséges fegyvertároiásá engedélyt, hogy a .nemzetközi terrorizmus eillen képezzen ki bátor embereket”. Maga Camper nyíltan bevallja, hogy az elsődleges cél „vérbe fojtani a marxizmust szerte a világon.” A hueyviille-i központ cstupán katonail objektumok elleni akcióra való kiképzésre kapott kor- mányengedélyit; a szabotázsakciók. gyilkosságok tanítására a Fehér Ház hivatalosan nem adott áldást. Frank Camper egy olasz lapnak adott interjújában még azt is kijelentette, hogy „saját kezével verné agyon azokat a tanítványait, akik ártatilán embereket támadnak meg”. Igaz, utána azt is elismerte, hogy „fiai” ott voltak a szalbrai és satilai vérene- zJésnélj, (gyilkoltak Dél-Af- rikálban, a Füilöp-szigeteken, s ott vannak a ndca- raguiai kontrák soraiban. Ehhez csiafc annyit fűzött hozzá, hogy senkiinek sem találhatja ki jövőbeni szándékait... ARAB LIGA Folytatja munkáját a csonka csúcs Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője a csonka arab csúcsértekezleten Casablancában. (Telefotó — KS) Casablancában tegnap bejelentették, hogy a résztvevők közül nyolc tagú bizottság alakult. A testület a nap folyamán a határozattervezet szövegezésével foglalkozott. A javaslat a csonkacsúcs plénuma elé kerül. A reggeli zárt ülés anyagából Husszein jordániai király felszólalásának kivonatát hozták nyilvánosságra az ammani lapok. Az uralkodó a február 11-én Jasszer Ara- fattal, a Palesztinái Felsza- badításd Szervezet vezérével kötött politikai együttműködési megállapodási védelmezte. Ez a megállapodás tartotta távol Szíriát és Líbiát a marokkói király által szervezett találkozótól. Husszein szerint az említett megállapodás valójában az 1982-ben tartott fezi Csúcsértekezlet határozatain alapul. Az arab országok haladó pártjai, és sajtószervei bírálják a casablancai csonkacsúcs összehívását. A Szíriái Baath Párt (Arab Újjászületés Szocialista Pártja) regionális vezetőségének egyik tagja, Ahtrini szerint a tanácskozás célja egyes arab országok kapitu- láns politikájának törvénye* sítése, és a „Camp David-i különalku folytatásának” számító jordániai—palesztin megállapodás támogatása. Ugyancsak bírálta a casablancai arab csúcsértekezletet a Libanoni Kommunista Párt. A párt Központi Bizottságának közleménye szerint a tanácskozás „arab reakciós körök műve”. Az AJ-Baath szíriai napilap a Camp David-i folyamat felélesztéséi)e tett kísérlettnek nevezte a marokkói értekezletet. BEJRÜT Az izraeli légierő „padesz- tiim célpontot” támadott tegnap reggel a libanoni Bekaa- vöHgyibem, Bar Eliasz település közelében. Tel Aviilv-i közlés szerint a 'gépek a Szí- rta-banát „Népi Front Palesztina Felszabadításáért Főparancsnokság’ ’ nevű szervezet egyik székhazát bombázták. Ennek a szervezetnek a vezetője Ahmed Dzsilbriit MANILA Tegnap Maniláiban átnyújtották Ferdinand Marodénak, a Füdop-szngetek államfőjének „A nagy honvé- hő háborúiban aratott győzelem 40. évfordulója” jubileumi érmet. A szovjet kitüntetést Ferdinand Marcos azért a hősiességért és bátorságért kapta, amelyet a II. világháborúban a japán megszállóik ellfleni népi ellenállásban, tanúsított. PÁRIZS Francois Mitterrand francia köztársasági ólmok levélben, kérte Laurent Falbius kormányfőt: indítsanak szi- giorú vizsgálatot annak kiderítésére, volt-e köze Franciaországnak a „Greenpeace” nemzetközi leszerelési és atamfegyvereflllemes szervezet egyik hajójának fel- roWbantásálhoz — közölték tegnap párizsi kormiányfar- Tásidk. A Rainbow Warrior nevű hajót július 10-én robbantották fel az új-zélándá Auckland kikötőben. A merénylet következtéiben életét vesztette egy portugál fotóriporter. Nicaragua Elrabolt békeharcosok A ndoairagiuaá kormány jegyzékben, szólította fel! a szomszédos Costa Ricát,: te- gven sürgős intézkedéseket a San Juan határfolyón szerdán foglyul ejtett amerikai keresztény békeharcosok és az őket kísérő újságírók miieflőlbbi kiszabadítása érdekéiben. Luis Amlberto Monge Costa Rica-i álüaimfő válaszul bejelentette, hogy kormánya minden tőle telhetőt megtesz a „békehajó” tagjai tartózkodási helyének felderítése és az aktivisták kiszabadítása érdekéiben. Köztese szerint átfésülik a határ- menti területet, ahol a támadás történt. A „Béke tanúi” elnevezésű amerikai keresztény bé- kemozigaliomn 29 tagja és 18 újságíró — háromfős micanagjuai személyzet kíséretében — kétnapos hajóútra indult a nicaragiuai—Costa Riioa-d határ közedében, tiltakozásukat fejezve ki óképpen a nicoraguai ellenfoinra- dalmár szervezeteknek nyújtott amerikai támogatás miatt Szerdán azonban fegyvereseik tűz állá vették a hajót és a fedélzeten, tartózkodókat ismeretlen helyre vitték. A nicaraguai küdügymi nisztáriumnmák az akcióval kapcsolatban nyilvánosságra hozott közleménye szerint az ARDE ellenforradalmi szervezet fegyveresei hijtot- ták végre a támadást. San Jóséban, az. ARDE egyik vezetője azonban tagadta, hogy a szervezetnek bár mi köze volna a Ibékeharcos'.é." ediraibdásához.