Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-03 / 181. szám
1985. AUGUSZTUS 3. 9 Irodalom* művészet Simon Ferenc: M. L. portréja (1965) Irodalmi oldalpárunk Illusztrációit a Szolnoki Galériában látható A művészet szolgálatában című kiállítás anyagából válogattuk. Birtalan Ferenc: Sóhajnyi nap valami ami éget madárszürke reggelekből ami kiragad és nekirepíl az égnek valami ami nincs még amiért törve lázva jársz útról útra és elnyomod a titkok kilincsét bármi de hinni jó csak egy akad mit küld a szád kristályreményü szó sóhajnyi tiszta Nap keltsen egy magot ha nem leszel de tőled itt marad pohárhoz koccant. — Halljuk, mit kívánsz! Az asszony fölriadó iholdkóras- ként, görcsösen kapta el a kezét. — Dobd el a sípot — könyörgoít —, félek. De a férfi már újra nyeregben volt. — Miért? — kérdezte értetlenkedve. — Azt kérünk, amit akarunk. Én például úgyis híres író leszek egy két év múlva, nem? Te is tudod. Miért ne kérhetném mondjuk azt, bogy holnaptól legyek? Az asszony fölengedett férje bohóckodásától, elmosolyodott, — Akkor én meg azt kérem — ment ibele a játékba —, bogy a világ legszebb nője lehessek. Hogy ne unj meg soha. Meg egy ilyen híres íróhoz a legszebb nő való, nem? — Nem a — billeg tette meg ujját a férfi. — Vagy egyik, vagy másik! A nő elkomolyodott, — Akkor egy zsebben hordható rétet kérek. Amit ha kiterítek, akkora lesz, mint gyerekkorom rétjei. Tele virággal, pipaccsal, pitypanggal ... hogy szerettem hemperegni a réten ... — Én inkább egy kastélyt sze retnék — mondta maga elé a férfi. — Móron, ahol születtem, volt egy... tele félhomályos zugokkal, ismeretlen kamrákkal, olyan jól- esően borzongtam bennük mindig. Nagy szakállt növesztenék, kéket — itt az asszonyra kacsintott —, és egy egész komornahadsereg szolgálna ki téged. — Én meg sikoltoznék éjjelente, és átszaladnék hozzád — mosolygott huncutul az asszony —. minden éjjel, szellemek nélkül is! Molnár László: Varratok bimbós füvek közt a föld foszlik a bokrok éjszövedékt feljut a zaj a fény közelébe s eltakarja mit összetört már nem ügy érkezem mint ki visszajön elfárad az út nem bírja terhem megáll a hegyen s a völgybe húz ébred az aszfalt és túl a táj megérinteném de feledékeny a kéz feledékenyek, az utak az emlékek alól kilóg egy sor és a nyár Az asztali lámpa megvilágítja arcát — fölemelte a fejét, mosolyog. Megkavarodnak benne az emlékek, egybemosódnak a napok. Amikor a hajuk szálát adták oda egymásnak: fújj rá háromszor, s melletted termek . . . Amikor egy papírra fölírta: „nézd meg az&sz- talfiókot", arra azt, hogy a „másikat". s fölforgatva az albérleti szobát, az asszony a tizedik cetlin megtalálta: „szeretlek". ,.— Vagy talán egy gyerekei szeretnék legjobban" — előrehajolt. írja az asszony szavait — „egy gyereket, de egyből olyan időset, mint mi. hogy a jóbará tunk is legyen. Mondjuk, délelőtt pici lenne, délben nagyobb, estére meg akkora, mint mi . ..” „Vagy kérjük azt, hogy mindig így együtt, tudjunk játszani". „Vagy kérjük azt. hogy ne csak egyetlen kívánságunkat teljesítse..." „Miért? Holnap aranyaimat hozok .. ." ..Én azt kérem, hogy ne igyál. .." „Én azt, hogy ne maradj k7 . . ." ..Hogy ne csalj meg..." „Hogy ne váljunk el..." Hátradőlt, kiejti kezéből a tolla*. Szeretne megkapaszkodni valamiben a tekintetével, de az asztalon idegen, rideg a rend. Fölkapja szemét a plafonra, s megpróbál fütyörészni — de nem megv. sírásra torzult szájjal nem megy; nem megy, hiszen arra gondol, már végleg ki van fosztva: se ezüst- sípja nincs, se aranya'.mája., a hajszálait, hiába fújja szét. s ha lenne is, es lenne megosztani, fél — lel. hogy már csak neki szorul na össze a avomra. allgalom a rádiót, olvasom az újságokat, s néha úgy érzem hálásnak kellene lennem. Hiszen naponta szinte tölcsérrel töltik fejembe az információkat, közben tanítanak, nevelnek, óvnak, bátorítanak, lelkesítenek, lebeszelnek és rábeszélnek, tanácsokat adnak, és minden eszközzel igyekeznek meggyőzni. Időnként némi bűntudattal ébredek rá. hogy megsem vagyok hálás. Ilyenkor ugyanis eszembe jut némely ember, akinek az a szenvedélye, hogy tanácsokat osztogat. Ki nem találkozott már ilyen agyafúrt fickóval? Ránéz felebarátjára azzal a csupaész, furfangos, mindentudó tekintetével, es a másik nyakába zúdítja a bölcsességeit, ahogy egy éjjeli edényt ürítenek ki. Jobb. mint a csodarabbá mindenre tudja a megoldást, testi és lelki nyavalyákat intéz el nagyvonalúan és megfellebbezhetetlenül, a maga utánozhatatlan hangsúlyával. Közli velünk, hogy megfázásra legjobb a kalapkúra, szerelmi bánatra az új nő, aranyérre a forró víz; a hivatal packázásai ellen: ha az ember maga kerül magas hivatalba; szegénység ellen célszerű sokat nyerni a lottón; magány ellen legjobb a házasság, és így tovább. . S mindezt tapasztalatból tudja, teszi hozzá ilyenkor, majd elér/.ékenyülten megsz.ívja az orrát. mert általában megrendül saját nemeslelkűségétöl. amikor tengernyi tapasztalatát köz.kinecse teszi. Receptjei nem egészen ostobák, valamiféle racionális mozzanat mindegyikben fellelhető. Ami például a magány elleni gyógyírt illeti. végeredményben való igaz: mint ahogy a rák ellen is jól tesz. ha az ember felakasztja magát, s a boldog halai állal megváltalik a további szenvedésektől, ugv a magány is bizonnyal megszűnik, vagy legalábbis tünetileg kezeltetik a házasság révében es oltalma alatt, hogy máshonnan sarjadó megpróbáltatásoknak adja át a helyét; s máris lehet továbblépni: mi a recent házasság ellen . . Okos Tóbiásunk bizonyára megfelelne erre is. mint mindenre, lévén egyetlen egy kérdés, amely számára — természetéből fakadóan — megválaszolhatatlan: mi az orvosság okoslóbiások ellen? Bizony, ez a világ teie van velük. S persze — olyan autentikus fórum tudósit róla naponta, mini a rádió — tele van vérrel, könnvel. szenvedéssel: szegényekkel, éhezőkkel, megalázótlakkal, kisemmizettekkel: gvilkosnkkal. gengszterekkel, dik- láto-e'tkal. elmebetegekkel, akar nokokkal: szóval hétköznapi embe rekkel cs okostöbiás legyen a talpán. aki azt is tudja, mi a teendő, ha belenézünk a tükörbe. Mert ez a nagyvilág — mondja Montaigne — óriási tükör, jól nézzünk bele. ha ismerni akarjuk önmagunkat. Annyi országos változás meg sorsfordulót figyelmeztet, nehogy azt higgyük, velünk valami nagy csoda történik. . . Néha elgondolkodunk ezen.. . és akkor mindig jós mindenhol érkezik a fülünkbe egy hang: kulturált, meleg bariton az éterből, vagy fontoskodva luvolázö az asztal túlsó oldaláról egy ravaszdi szempár és egy mozgékony i ülőkön* alól. s megmondja nekünk, hogyan tovább. Háború ellen ugyebár a beké- fegyverkezés ellen a leszerelés, aranyér ellen a forró viz. magány ellen a .. . S az a szomorú mindebben, hogy az. imamalomként pergő .szóáradat Gömöry Albert: Vízállás egyetlen mondatában sem tudunk megfogódzkodni, és akár egyetlen napig is aszerint élni tovább. Egyetlen közlés vagy intelem sem szilárd és megbízható, pedig a lelke mélyén talán mindenki ilyesmire vágyik, legalábbis tényekre, amelyek önmagukért beszélnek, fennknlten bölcs kommentárok nélkül. s amelyek változatosan gyarló elménket időnként az. önállóságra serkenthetik. Erkölcsi dolgokban szívesebben hallgatnánk a kérdömondatokat, mint a kinyilatkoztatva állítókai ; utóbbiaknak ab ban a szférában van a helyük, ahol a kérdezés mar értelmei lenne válik. Meg szerencse, hogy mást is kapunk azoktól az intézményektől, amelyek előszeretettel tekintenek bennünkel csupán befogadónak. A rádió például ajándékán fukar kezekkel méri. de ezt jócskán ellensúlyozza azzal, hogy rendszeresen teszi, és ez. letagadhatatlan érdeme. S ezért valóban hálás vagyok: van egy negyedóra, amikor úgy veszni:!; emberszámba, ahogy mindig szerelném: érthető hál gvöngesé- gem. ha 18.45-kor bekapcsolom a rádiót. A műsor címe is megbízhat óságot sugall. Időjárás és vízállásjelentés: biztos lehetek benne, hogy a következő tizenöt percben senki semmiről nem akar meggyőzni. Már az első mondat, teszem azt: a tengerszintre átszámított légnyomás 1019 millibar, alig változó: némi megnyugvással tölt el: nem kell töprengenem azon. hogy mikor viszonyulok helyesen a légnyomáshoz. a kérdés pedig, hogy egyáltalán van-e légnyomás, józan eszú emberben fel sem merülhet. Azt is ió hallani, hogy alig változó: s ha holnap vagy holnapután a termeszei akaratából mégiscsak változnia kell. e/.t majd szelíd átmenetekkel teszi: gyengén süllyedővé vagy emelkedővé válik. S ha netán hirtelen szeszélyesre lordul, esnem gyengén, hanem erősen leng ki va- tamelyik'iranvba, ezt akkor is csak az ízületeim sinylik meg, s nem az erkölcsi-szellemi világképem. Nem árt továbbá, ha az ember tudja: az. Inn Schiirdingnél például .182 cm, 27 a Duna Mohácsig alacsony, másutt közepes vi/.állású: s mindenképpen jó tisztában lenni azzal, milyenek a gázlómélységek a Tiszán, melyik folyamkilométernél van hajóútsz.ükület: a hajóvonták találkozásáról már nem is beszélve. . . K a folytatás. . Ügy érzem, nem mellékes ebben a mai világban értesülnünk arról, hogy mit csinál — mondjuk — a Marcal Mórichi- dánál. a Mura lepényénél, a Latorca Munkácsnál, az. Ipoly Nóg- rádszakálnál. a Bodrog Felsőbe- reckinél. a Hernád Kesztelvnél. a Zagyva Apcnál. a Fekete Körös Belénvesnél. a Maros Dévánál, és Így tovább. Meri bár elenyészően kevés azoknak a száma, akiknek megadatott, hogy egy hajóvonla parancsnoki hídján állva, okosan igyekezhetnek elkerülni egy másik hajóvontával való nem kívánatos találkozás veszélyeit. vagy figyelhetnek a gázlómélységek változásaira: másoknak sem haszontalan, ha naponta emlékezetükbe idézik: nemcsak a kommentálásra méltó események színpada a világ: nemcsak Kelet- es Nyugat-Bejrút. Santiago es Manila. Teherán es Bagdad létezik, hanem (Hildául Berettyóújfalu és Agerdöma.ior is. . . Belátom, ez utóbbi helyeken kevés olyasmi történik, ami már-már vérszomjas szenzációé ősegünket k i- elegiIlleti; .itt nem robbantanak középületekei, csak az cg dördül meg néha; nem űznek el otthonukból ártatlanokat., legfeljebb a csirkéket kergeti meg a szomszéd kutyája; itt csak vízállás van, kom- inenlálhatal Innul magas, alacsony vagy közepes: es csak légnyomás van. ami — ugyancsak kommen- tálhatatlanul — emelkedik, süllyed vagy alig változik. magam resztről igen gyakran beérném ennyivel. Milyen szép is lenne: olt üldögélnék egy közepes vízállású folyócska partján, egy délceg jegenyefa alatt, időnkén; fölnéznék az égre. s anélkül, hogy átszámítanám a légnyomást tengerszintié, pusztán a levegő szagából jólesően megállapítanám, hogy gomolylelhökepződés hajnalig nemigen fenyeget. Aztán, ha eltűnne a pillanat, bekapcsolnám a rádiót, s az éterből egy kedves női hang ezzel a mondattal kezdené a napi jelentest: Okostóbiások további okvetet lenkedése nem várható. önbizalmuk minden szakaszon rohamosan apad. Osv/ráltiioiia; HeKa'.v Ildikó Bokrot László: Csontváry emlékére (1977)
