Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-28 / 201. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. AUGUSZTUS 28. I lKommőv) Kárunk I Cartagena intelme ajon Contadora után Cartagena fordulópontot jelent-e a közép-amerikai válság megoldásában ? — kérdezték-firtatták a megfigyelők. A kolumbiai városban ugyanis a két és fél éve kiutat kereső négy állam — az úgynevezett Contadora- csoport — mellett Argentina, Brazília* Peru és Uruguay külügyminiszterei is bekapcsolódtak a rendezés feltételeinek kimunkálásába, s mint a tanácskozásról kiadott közlemény tanúsítja, a jövőben már ez a nyolc ország közösen próbál föllépni a tartós krízis föloldása érdékéfoen. Egyelőre azonban úgy tűnik, a holtpontról nem sikerült elmozdítani a megoldások kátyúba ragadt szekerét. A résztvevők be kellett, hogy érjék a Contadora-országok — Mexikó. Kolumbia, Panama és Venezuela — korábbi javaslatának megerősítésével, ami lényegében tárgyalásokat szorgalmaz és annak a kimondására szorítkozik, hogy az erő alkalmazása nem hozhat megoldást a térség nyomasztó gondjainak enyhítésére. Cartagená- ban — nyilvánvalóan a nyolc ország eltérő megítélése miatt — sem a nicaraguai —Costa Rica-i határvidék de- militarizálásával, sem a Contadora-'békehadtest felállításával nem foglalkoztak. Ami viszont a nyolc külügyminiszter indítvánvát illeti az amerikai—nicaraguai, illetve a Washington és Havanna közti párbeszéd föl- újítására, nos, az Egyesült Államokban erre szinte nyomban válaszoltak. Mint az várható volt, az USA továbbra sem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni, hacsak nem azzal a feltétellel hogy Kuba lazítson a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatain. Erről viszont — Fidel Castro többször is nyomatékkai hangsúlyozta beszédeiben és nyilatkozataiban — természetesen nem folyhat alku. Most. a cartagenai tanácskozás utáni, ismét az érdeklődés fókuszába került a Contadora-csoport korábbi békteokmánya. Ügy ’Játszik, a nyolc .politikus sem tudott ennél hatékonyabb megoldást kimunkálni, mint amit négyen már korábban előterjesztettek. Eddig azonban csupán a managuai vezetők biztosították támogatásukról ezt a dokumentumot a többi érdekelt ország elutasította. A béke-, biztonsági és együttműködési megállapodás egyik fontos feltétele az idegen katonai tanácsadók és kontingensek kivonása a válság térségéből. Ezzel ösz- szefuggésben Kuba újból kifejezte készségét arra, hogy valamennyi tanácsadóját visszavonja Nicaraguából, ha az érdekelt országok aláírják és ratifikálják az okmányt egoldás tehát kínálkoznék az évek óta elhúzódó és egyre veszedelmesebb méreteket öltő. mind fenyegetőbb válság fölszámolóiéra. A helyzet kulcsa azonban nem a térségben, hanem Washingtonban keresendő. Lényegében ezt sugallja a Contadora-csoport korábbi indítványa, s kimondatlanul is ugyanerre a megállapításra jutottak most Cartagená- bari nyolc ország külügyminiszterei. Mindenesetre némi reményt kelt, hogy ma már Latin-Amerika legjelentősebb államai, a földrész politikailag és gazdaságilag legjelentősebb országai keresik a kiutat. Híven illusztrálva ezzel is azt az aggodalmat, amelyet a közép-amerikai feszültséggóc a kontinensen okkal kivált. Az atomsorompó- szerzödés bebizonyította létjogosultságát $Folytatás az 1. oldalról.) Szovjetunió — fejeződik be az üzenet — amellett van, hogy a fegyverkezési hajsza megfékezésével kapcsolatos energikus munka minden területre kiterjedjen. Változatlanul fontos szerepük van az atomfegyverek elterjedésének megakadályozáséval kapcsolatos intézkedéseknek. A megnyitó ülésen egyhangúlag az egyiptomi Mohamed Shakert választották a konferencia elnökévé. Jan Martenson, az ENSZ főtitkárhelyettese Pérez de Cuellar főtitkár nevében tett nyilatkozatában kijelentette: az atomsorompó-szerződés fontos lépés volt a nukleáris katasztrófa megakadályozásához vezető úton. és központi szerepet játszott az atomfegyverek továbbterjedésének megakadályozásában. Sok országnak van már technikai lehetősége atomfegyver előállítására, de nem élnek ezzel — annál kevésbé, mivel az ellenőrzött szerződés erősíti biztonságukat, — mutatott rá az ENSZ főtitkára. A világ 125 országa fogadta már el a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzését, a békés célú nukleáris berendezések »8 százaléka áll így nemzetközi ellenőrzése alatt. Ez a rendszer jó alapul szolgálhat az atomfegyverke-és korlátozásánál is — erről beszélt Hans Blix, az Ügynökség vezér- igazgatója a tanácskozás megnyitó ülésen. A genfi konferencia szerdán az általános vitával folytatódik, amelyben az elsők között szólal fel a szovjet és az amerikai küldöttség vezetője. Államcsíny Nigériában Hírügynökségi jelentések szerint megdöntötték Mu- hiammed Buhari dandártábornok katonai kormányát. A hatalomátvétel vérontás nélkül zajlott le, Lagosban tegnap reggel nyugalom volt — jelentette jól értesült londoni forrásra hivatkozva az AFP francia hírügynökség. Egy dandártábornok, név szerint Joshua Dogonyaroa kedd reggeli rádióbeszédében bejelentette, hogy létrehozták a „legfelsőbb katonai bizottságot” és feloszlattak minden korábbi katonai vezető szervet. Egyelőre nem lehet megállapítani, hogy * a dandártábornok tekinthető-e Buhari utódjának, mivel csupán szóvivőnek. nevezte magát. Dogonyaro az elmúlt években a nigériai hadsereg vezetésében több magasabb tisztséget viselt. Lagosban és a szövetségi államok fővárosaiban éjszakai kijárási tilalmat léptettek életbe. A tábornok egyúttal nyugalomra szólította fel az ország lakosságát, és az új vezetés nevében támogatásukat kérte. Az ország tengeri és légi kikötői, valamint az államhatárok továbbra is zárva vannak, a nemzetközi telefon-, illetve távíró-összeköttetés szünetel. A volt államfő, Buhari tábornok sorsáról nem érkezett jelentés. Marcelino Camacho: Forró spanyol fisz lesz A Spanyol gazdasági, politikai életben tovább növekvő feszültség hátrányosan érinti a dolgozókat; nő a szembenállás a munkáltatók és a szakszervezet között, s így forró spanyol őszre számíthatunk — mondotta Marcelino Camacho, a spanyol Munkásbizottságok Szakszervezeti Szövetsége (CCOO) főtitkára a Diario 16 című madridi napilap tegnapi számában megjelent nyilatkozatában. A munkanélküliek száma megközelíti a hárommilliót, de a kormány sorozatos engedményeket tesz a jobboldalnak, s politikájával a nagytőke érdekeit szolgálja — mondotta! Gorbacsov részvéttávirata Mihail Gorbacsov részvéttáviratot intézett a vasárnap tragikusan elhunyt Samantha Smith amerikai kislány édesanyjához, Smith asz- szonyhoz. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára — a kislány és édesapja elhunyta alkalmából részvétét tolmácsolva az özvegynek — táviratában rámutatott, hogy a Szovjetunióban örökre megőrzik Samantha emlékét, aki — a szovjet fiatalok millióihoz hasonlóan — arra vágyott, hogy béke legyen, s az Egyesült Álla- mók és a Szovjetunió népét barátság kösse össze. Namíbia napja Megemlékezés az ENSZ-ben Ünnepi ülésen emlékezteik meg az ENSZ New Yorit-d székhelyén Namíbia napjáról: a Délnyugat-afrikai Né1 pi Szervezet 1966. augusztus 26-án kezdte meg fegyveres harcát Namíbia felszabadításáért. A megemlékezésen a világszervezet regionális csoportjainak, szakosított szervezeteinek, a nem kormány- szintű szervezeteknek és a nemzeti felszabadít!» mozgalmaknak a képviselői vettek részt. Az ülés szónokai élesen elítélték a pretoriai rendszer olyan félrevezető manővereit. mint az „átmeneti kormány” létrehozása, amelynek célja a Namíbia feletti dél-afrikai uralom állandósítása. A namíbiai rendezés egyhangúlag elfogadott alapja a Biztonsági Tanács 1978-ban hozott 435-ös számú határozata — hangsúlyozta Perez de Cuellar az ülés résztvevőihez intézett üzenetében. Az amerikai kormány Dél- Afrikával szembeni „konstruktív együttműködésként” emlegetett politikája csak a terror és a megtorlás fokozására ösztönzi a namíbiai megszállókat — hangsúlyozta az ülésen Abdul Koroma, az ENSZ dekolonizációs bizottságának elnöke. „Eltökélten, a győzelemig folytatjuk harcunkat a Namíbiát törvénytelenül megszállva tartó dél-afrikai fajüldöző kormányzat ellen” — jelentette ki a szovjet hír- ügynökségnek nyilatkozva Teo-ben Gurdráb, a Namíbia függetlenségéért harcoló Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) ENSZ-meg- figyelője. Mentés mesterséges hold segítségével Szovjet mesterséges hold továbbította a pontos adatokat a mentőalakulatoknak az Air India szerencsétlenül járt repülőgépének felkutatásához. A szovjet—amerikai— francia—kanadai együttműködéssel működő Koszpasz —Sarsat-rendszer segítségével a mentők nem egészen 2 órával a szerencsétlenség után már a helyszínen lehettek. Bár ez alkalommal a tragédiának nem volt túlélője, a néhány éve működő rendszer segítségével eddig már csaknem félezer bajbajutotton lehetett segíteni tengeren és szárazföldön egyaránt. Chile-politikai pártok Követelik az önkényuralmi rendszer felszámolását Az önkényuralmi rendszer azonnali felszámolását követeli több chilei politikai tömörülés abban a közös nyilatkozatban, amelyet Santiagóban írtak alá. A nyilatkozatot — több hónapos úárgyajások .eredményeként — különböző irányú politikai szervezetek képviselői írtak alá, így a polgári ellenzéki Demokratikus Szövetséghez (AD) tartozó Szociáldemokrata Párt és a Kereszténydemokrata Párt, a jobboldali Nemzeti Párt és a nemrég még a juntát támogató jobboldali Nemzeti Egység Mozgalma megbízottai. A dokumentumot egyelőre tanulmányozza a baloldali erőket tömöritő Demokratikus Népi Mozgalom is, amelynek tagja többek között a Chilei Kommunista Párt. A nyilatkozatban az aláírók követelik azonnali és közvetlen elnökválasztás és parlamenti választások megtartását, a rendkívüli állapot feloldását, a demokratikus szabadságjogok visszaállítását és a politikai száműzöt- tek hazatérését. Követelik az 1980-ban „népszavazással” elfogadott alkotmány módosítását is, amely az évtized végéig teljhatalmat ad Pinochet tábornoknak. Az aranymezők rabszolgái 2. A rettegés földje Rendőrök és katonák hatolnak be a gettóba. A lakók védekeznek. Barikádokat építenek, fegyverük a kő. A rendőrök, katonák lövöldöznek, gumibottal, korbáccsal verik a feketéket. Halottak, sebesültek ... Mindennapos képsor ez Dél-Af- rikából, a rettegés földjéről. A népesség túlnyomó, fekete többsége, az állandó zaklatások, az útlevél-ellenőrzések, pénzbüntetések, a fogházak és nemegyszer a távoli terméketlen vidékekre történő deportálások miatt fél. A fehérek jó része előjogai miatt aggódik. Ez a félelem magyarázza nagyrészt a rendszer brutalitását, az elnyomás borzalmait. Mindehhez járul az egyre növekvő bűnözés, amelynek fő oka az országban uralkodó nyomor. A letartóztatások napjainkban is mindennaposak. Rendőrök cipelik el a polgárjogi harcosokat, diákokat, újságírókat, az Egyesült Demokratikus Front és főleg az Afrikai Nemzeti Kongresszus képviselőit. Á politikai foglyokat magánzárkákba helyezik el. A „belső biztonságról” intézkedő törvény alapján bárkit, vád és bírói eljárás nélkül, akár évekig is fogságban tarthatnak. A letartóztatottak családjai hosszú ideig semmit sem tudnak hozzátartozóik sorsáról. Egy küldöttség, amelynek tagjai között volt Reginaid Rosmond katolikus püspök és Peter Storey tiszte- letes, a dél-afrikai metodista egyház elnöke, Soweto rendőrfőnökét akarta felkeresni azzal a kéréssel, hogy a hozzátartozók némi élelmiszert és fehérneműt küld- hessenek családtagjaiknak. A állítólag a barikádok építésében segédkeztek, A rendszer urai rettegnek a tömegek bosszújától. Ra- tandában, az egyik gettóvárosban a zavargások áldozatainak temetésénél maximálisan 50 személy jelenlétét engedélyezték. Ezek sem rendőrfőnök nem volt hajlandó fogadni a küldöttséget, ám azt kiüzente, hogy szó sem lehet a kérés teljesítéséről. Gyakran kiskorúak is áldozatul esnek a kínzásoknak. A rendőrség 1984. november 6-án például 11 iskolai tanulót tartóztatott le Desmond Tutu egy gyászszertartáson a Johannesburg melletti Se- bokeng gettóban. A legfiatalabb 10, a legidősebb 15 éves volt. A rendőrőrsön előbb bőrkorbáccsal verték őket (ez hozzátartozik a délafrikai rendőrök felszereléséhez), majd égő cigaretták lenyelésére kényszerítették a gyerekeket. Végül földre vetették őket, karjukat szétfeszítették, és a kezüket megtaposták. A gyermekek mehettek gyalog, hanem lakóhelyüktől a temetőig csak autóval, a legrövidebb úton. Feliratos tábla tilos az utcán. Csakúgy, mint a • templomban vagy a temetőben. Politikai jelszavak és dalok nem hangozhattak el. A gyászolók azonban mit sem törődtek a tilalommal. S a rendőrség tehetetlen volt. Ezrek és ezrek tódultak a sírhoz, a gyászszertartás tüntetéssé fejlődött, amelyben egyházi vezetők is részt vettek. A fajüldözők lapja ezért élesen támadta az egyházat. Ellenségesen fogadták a Nobel-díjas Desmond Tutu kinevezését Johannesburg anglikán püspökévé. Nem bocsátják meg, hogy feketebőrű, hogy nyilvánosan elítélte az apartheidet, és hogy nem volt hajlandó az előkelő negyedben levő püspöki rezidenciát elfoglalni, hanem továbbra is Sowetóban lakik. Gáti István Következik: 3. Olcsó az emberélet. MOSZKVA Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára kedden a Kremlben találkozott Kayso- ne Phomvihane-nal, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkárával, Laosz miniszterelnökével. VARSÓ Faluvégi Lajos miniszter- elnökhelyettest, az Országos Tervhivatal elnökét varsói tárgyalásai alkalmával fogadta Zbigniew Messner, a LiEMp KB Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnökhelyettes. MADRID A spanyol rendőrség gyermekkereskedelemmel foglalkozó nemzetközi bűnbanda nyomára bukkant. Az "lai- centei székhellyel működő hálózat Dél-Amerika különböző országaiból becsempészett, vagy spanyol leányanyák által felajánlott csecsemőket adott el gyermektelen spanyol és külföldi házaspároknak. WASHINGTON Kétszeri halasztás és három nappal a tervezett időpont után tegnap reggel, helyi idői szerint röviddel reggel hét óra előtt útnak indult a Discovery amerikai űrrepülőgép. Az öttagú személyzetnek három mesterséges holdat kell pályára állítania. majd az út második felében be kell fognia és meg kell javítania azt a haditengerészeti hírközlési mesterséges holdat, amely áprilisban hajtóműve indítóberendezésének hibája miatt nem állt pályára. BÉRŰN Az NDK és az NSZK, főként pedig az NDK és Saar- vidék közti gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Berlinben Hans-Joachim Hoffmann, a nyugatnémet tartomány gazdasági, közlekedési és mezőgazdasági minisztere Gerhard Beil- lel. az NDK Minisztertanácsának tagjával, külkereskedelmi államtitkárral. Felhívjuk Tisztelt ügyfeleink figyelmét, hogy a Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat börzét rendez 1985. szeptember 4-én, 10 órától Debrecenben a Magév Hatvan u. 58. szám alatti raktárában. (9144) Gyapay Dénes