Szolnok Megyei Néplap, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
»85. AUGUSZTUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nem csak a „parlamentben” van tennivalóm Berns András országgyűlési képviselő beszél ú| feladatairól Boros András, a megye- Vkhely három országgyű- ii képviselőjének egyike, urikás. A Széchenyi lakó- epem lakik, a Járműjaví- minőségi hegesztője. — Mindig hegesztő akart an»? — Ügy hetedikes-nyolca- í06 koromtól- Az általá- s iskolával több üzemben •tünk üzemlátogatáson, gy a különböző szakmák- 1 ismerkedjünk. Igaz, a Járműben csak forrasztást láttam, de érdeklődtem a szakiktól, így tetszett meg a hegesztés. 1964-ben kerültem ide ipari tanulónak, ’73-ig kazánhegesztő voltam, a gőzmozdonyokat javítottuk. A gőzmozdony-osztály profilja most már a Diesel-motorok javítása- Hogy mitől vagyok „minőségi” hegesztő? Motorblokkokat hegesztek, századmilliméteres pontossággal, nehogy a furatokat elhúzza a hegesztés. dolog, úgy látszik, megoldódott. Az Orosz György útiak azzal kerestek meg, hogy ősszel parkosítani szeretnének, facsemetéket kérnék. Az ilyen ötleteknek mindig örülök, mert látom, hogy az emberek kezdik egy kicsit magukénak érezni a lakóhelyüket- Mert azt is észrevettem, tapasztaltam, hogy nagyon nehezen, hosszú-hosz- szú idő elteltével alakul csak ki igazi lakóközösség. Valljuk be őszintén, mindannyiunknak furcsa a panelház. Kettős jelölést másutt is! — Első alkalommal in- ,lt a választáson, és éppen kor, amikor bevezették a telező kettős jelölést, lm volt furcsa? — Nem. Inkább az olyan íbereknek lehetett fucsa, iket korábban nemválasz- ttak, hanem ki nevez teli lamilyen tisztségre- Akkorán is mondták, azóta is ■szélik az emberek, hogy bb területen be kellene vetni a kettős, a többes je- lést. — Mit szóltak megválasz- sához a munkatársak? — Azt hiszem örültek a unkatársaim is. A Jármű- vító 125 éves történetében i vagyok az első ország- 'űlési képviselő- Nagy szóik, a munka és a munká- k megbecsülésének tartot- k, tartják. reket leginkább az izgatja, vajon rendelkezik-e kellő áttekintéssel egy hegesztő az ország dolgairól, amikor felelősen döntenie kell az országgyűlésen. — őszintén meg kell mondani, hogy valóban nem érthetek annyira egy-egy kérdéshez, mint teszem azt az országgyűlés különböző bizottságaiban tevékenykedők. De a megyei képviselő- csoport ülésein alaposan informálódunk az ülésszakon megtárgyalandó témákról, és közös véleményt alakítunk ki. — Akkor egy képviselő is elmondhatná ezt a közös álláspontot, miért kell, hogy a többi tizenriégy jelen legyen az országgyűlésen? Beleszólni a helyi döntésekbe — Azt hiszem, az embe- k egy része valóban így telmezi, félreérti a dolgot. )kan úgy vélik, hogy az szággyűlési képviselőknek ak a Parlament épületében ;ad tennivalójuk- Nem így in! Azt gondolom, hogy az szággyűlési képviselőknek helyi döntésekbe is bele dl szólniuk. Ezért kell a ipcsolat például a tanács- gokkal. — Keresték-e már az elmúlt hetekben közérdekű ügyekkel? — Igen, többen is- Persze nem kell valami nagyon hivatalosra fogni a dolgot, elég, ha útközben megállítanak. Jó néhányan figyelmembe ajánlották például a Széchenyi lakótelep ABC-áruháza előtti hatalmas árkot. Megkerestem az illetékes tanácstagot, megkértem, tegyen valamit. A I képviselő szava — Önhöz tehát többek között a Széchenyi lakótelep is tartozik- Hogyan rangsorolná az ottani gondokat? — Az egyik kétségtelenül a lakótelepi gyerekek iskolába utaztatása. Már három általános iskola épült, a középiskola lesz a negyedik tanintézet a lakótelepen, mégis kevés. Ez elég nagy gond. Több mint tizennégyezer ember él ott, hamarosan el kell, hogy készüljön egy orvosi rendelő, gyógyszertárral. Aztán a közlekedés; feltétlenül meg kell csináltatni a Keskeny János úti aluljáró csatornáit, ugyanez érvényes a Rékasi úti felüljáróra is. Szóval látja, ilyenfajta helyi, apróbb dolgokon is gondolkozom- Ehhez kell a kapcsolat a tanácstagokkal, ezért várom az ő segítségüket. — És mit tapasztalt az eltelt rövid idő alatt; milyen súlyú az országgyűlési képviselő szava a helyi illetékesek előtt? — Azt hiszem számítanak a munkámra. Elég közvetlen a kapcsolatom a városi tanács elnökével, a tanács osztályvezetőivel- Persze nem követelőzők, nem is követelőzhetek alaptalanul. Egri Sándor Bandi bácsi dalolt GYÖNYÖRŰ HÁZ A2 OTTHONUNK Huszonhárom nő és hat irfi. Ülnek a kényelmes appaliban, virágok, újsá- ok, folyóiratok között ked- ükre szólhat a rádió, a lagnetofon, a messzi világot léjük hozza tévé. Ülnek, icsit félénken, mert elő- aör jöttek ide ezen a regelen. Korábban a szép új áz mellett szerénykedő ala- sony ház volt az ottho- uk. Talán legszívesebben lost is odamentek volna — iába, a megszokás nagy úr, reg fát új helyre ültetni hiánytalan dolog. Ez azonban légsem az: láthatóan büsz- ék rá, hogy Mezőtúr újvá- osi részének magányos idős ikói gyönyörű új napközibe költözhettek” az alkotmány nnepének hetében. A város Egyesített Szociá- s Intézményeinek igazgató- a, Bíró Imre és a városi fő- -rvoSi, dr. Amrózy Péter is elük van az első órában. A huszonkilenc gondozott öbbsége nagyon kispénzű lyugdíjas^ Jellemző, hogy sak tizenegyen fizetnek té- itést az ellátásért, kényel- aes nappali otthonukért. A egkevesebb havi díi 30 fo- int. a legtöbb 440. (!) Bandi bácsi — pontosában Törő András — 87 éves londozott ül a napsütéses zép teremben élettársa nellett. Kevés idő múlva :ezdődik a kis ünnepség, az ivatás. Addig — az újságo- :at már korábban átfutot- ák — az öregúr szép, szerelmes nótára fakad. Élveddel hallgatják a többiek, i utána rögtön Csider Fedne kér szót. — Én csak a 86-odikat taposom — mondja a kistermetű sovány ember. — Mesélünk itt egymásnak sokat. Én például postás voltam Túron. Nohát, amikor hatvan pengő volt a havi fizetésem, vittem egy gazdag asszonynak borítékos levelet. Tudja mit adott érte? ötven pengőt. Bandi bácsi dalol tovább. A gondozónő odasúgja: valamelyik nap megharagudott. Miért adnak neki úri kosztol, több krumplilevest, bablevest főzzenek a konyhán! Bíró Imre a gyönyörű napközi történetét mondja. Kétmillió-ötvenezer forintba került, de úgy, hogy százhárom mezőtúri szerényen számolva 343 ezer forint értékű társadalmi munkával segített. /A portán lévő régi épület, a valamikori szűk hely is megmaradt, őszig szertnénk felújítani, s megnyitni benne a hetes napközit is. Hátha olyan cudar tél jön megint, ne kelljen' a magányosoknak tüzelőért járkálni. Zsuzsika néni, —Adamecz Mihályné, 80 éves gondozott •— megköszörüli a torkát, feláll, úgy mondja: — Nagyon szépen köszönjük mindazoknak, akik ezért dolgoztak, fáradtságot nem ismertek. Szeretnénk sokáig hűségesek lenni ehhez a szép házhoz. Egymás szavábá vágva mondják, hogy a hosszú élet, a jó közérzet titka a munka. Akármilyen keveset de dolgozni kell. A férfiak a kertben találnak elfoglaltságot, az asszonyok kézimunkáznak. Kerekes Józsefné végül olyan szaporán fújja a maga kigondolta verset, hogy nem tudom szó szerint leírni. Az értelme a fontos. — Ne csak bútor, fotel, szőnyeg, szeretet és béke is költözzék e falak közé, s viruljanak sokáig, akár szép virágaink... — sj — — dg — Boríték mindenkinek!? Mindenkinek élni kell, az biztos. Mégpedig leginkább a munkából. Az ahhoz való jog benne van az alkotmányban. Egyszerű ez. köny- nyen megértheti bárki. Vagy mégsem olyan egyszerű? Erre ikerestem választ Tiszafüreden. Nézzünk először egy vázlatos helyzetképet! Tiszafüreden és annak megyei vonzáskörzetében 31 308 ember él. Közülük 14 433 Rente Ferenc városi tanácselnök szerint gondolni kell a szomszédos megyékre is: — Nem lehet lezárni a megyehatárokat. A három megye csücskében meghúzódó Tiszafüred a környék legnagyobb települése, sokan itt keresnek munkát Hevesből, és Hajdúból is. Ipart tehát egy kicsit nekik is telepítünk. Ha figyelmen kívül hagyjuk a megyehatárokat, — márpedig ebben a tekintetben nem tehetünk mást, — akkor Tiszafüred vonzáskörzetében ötven-ötvenötezer ember él. Ezek szerint egy viszonylag kis sugarú körben a munkahellyel nem rendelkezők száma az említettnél jóval nagyobb. Milyen emberek ők és miiből élnek? Ha részletesebben vizsgáljuk, akkor már korántsem olyan sötét a kép. Vannak, akik szakcsoportokban dolgoznak. Az is elő-t'iőforduL, hogy kisiparosnál bejelentés nélkül keresnek kenyeret. Néhányan a pénzszerzés könnyebb módját választják. Volt aki szabályellenesen — szerződéses üzletekben, több megyében játékautomatát üzemeltetett. Csavargók is találhatók köztük. Meg olyanok is, akik az indokoltnál magasabb követelményeket támasztanak, és* családi helyzetük miatt támaszthatnak is a munkahelyek iránt. A többség becsületes emberekből áll, akik tisztességes és rendszeres munkával akarják megkeresni kenyerüket. Gáspár József, a városi pártbizottság titkára azt mondja erről: — Tőlünk telhetőén mindent megteszünk azért, hogy új munkahelyeket alakítsanak ki körzetünkben. Tapasztalható is előrelépés. Az idén átadják a kapszulagyárat. A Fővárosi Kézműipari Vállalat abádszalóki üzeme Tiszaburán létesített A képzettebb emberek elhelyezése tehát könnyebb. Egy ne többen kerülnek a gyárkapun belül, biztossá válik a kenyerük. Vajon hogyan vélekednek erről? Antal László a hajógyár üzemvezetője nem teljesen elégedett. — Sok használhatatlan ember van köztük. Néhányan csak pihenni járnak be. Jövedelmük nagy részét nem a munkabér teszi ki, hanem a háztáji, a dohány- termesztés, meg nem tudom én mi. — Nem tudják ezt ellensúlyozni? — Ugyan mivel? Legfeljebb a vállalati gazdasági munkaközösségekkel, de vannak, akiknek ilymódon sem kell a pénz. Igaz, hogy az a hegesztő, aki becsülettel ledolgozta a műszakot, nem szívesen marad bent tovább. A vállalaton belül — legalábbis az üzemvezető szavaiból úgy tűnik, — még mindig nem teljesen igazsámunkaképes korú. A munkahelyek száma viszont csak 10 018. Közel két és félezren ingáznak. Ezerkiiiencszáz- hatvan embernek nincs munkahelye. Ilyen tekintetben ez a körzet Szabolccsal együtt rangsorolható. Elsősorban a nőknek nehéz az elheyezkedés. Nem véletlen, hogy az épülő kapszulagyár nyolcvan—kilencven munkahelyére már kétszáztíz nő jelentkezett. egy új üzemet, amelyet tovább akarnak fejleszteni. A termelőszövetkezeteknek köszönhető, hogy a tsz-tagok és az alkalmazottak létszáma körzetünkben — más területektől eltérően — nem csökkent. Az abádszalóki Lenin Tsz például bőrdíszműüzemet hozott létre Ti- szaderzsen. A tiszaszentim- rei Arany Kalász Tsz-ből, a tiszafüredi Hámón Kató Tsz-ből, a tiszaörs—nagy- iváni Petőfi Tsz-ből is említhetnék ilyen példákat, — ugyanúgy a helyi áfészből. A hajógyár is bővíti létszámát. Tiszafüreden esetenként együtt van jelen a munkaerő-felesleg és a munkaerő- hiány. A hajógyár például sokszor keres szakembereket. Nem véletlenül sorolja a gondok között Gáspár József a szakmunkásképző intézet hiányát. — Már a IV. ötéves tervben is szerepelt a létesítése, de építésére még most sincs garancia Az elhelyezkedési gondokra utalva mondja: — Ebben a városban nem nagyon vizsgálják, hogy ki miiből él. A kérdést csak akkor teszik fel, ha valaki összeütközésbe kerül a törvénnyel. A túlnyomó többség természetesen Tiszafüreden is a munkából él. Budai Ferenc, a Ganz—Danubius Vállalat (a helyiek nyelvén a hajógyár) osztályvezetője sorolja: — Kétszázmilliós beruházással új gyártócsarnokot építettünk tavaly. Ezért van hiány hegesztőkből és lakatosokból, — bár január óta nyolcvannal növekedett a létszámunk. Jövőre még ugyanennyi szakmunkást (szeretnénk felvenni, főleg az említett szakmákból. Gépészmérnökök, technikusok is kellenének, de azok lakást is kémek. Mi pedig legfeljebb segítséget tudunk adni a lakásgondok megoldásához. öreg szakik, de most már előrébb tartunk. Odafent elég vegyes gárdával dolgozunk, itt meg egyre jobban kikovácsolódik egy szakmailag is kiváló közösség. — Az imént még azt mondta, sok köztük a semmi revaló ember. Ha a magáé fenne a gyár, az üzem létszámának hány százalékát tartaná meg? — Legfeljebb nyolcvan százalékot. — És miért nem küldik el azokat, akik nem becsülik a munkahelyüket? — Mire leérnek, átváltoznak az elvek. Vezetőink sokszor mondják, hogy joga csak a kötelességtudó embernek van. Először kiadtam néhány ember útját. Aztán nem győztem a munkaügyi döntőbizottsághoz járni. Meguntam. Van olyan öreg, aki azt mondta: írjanak magyamótát a jelenléti ívre az ő neve helyett, ha nem jön be, mégis itt maradt, mert a bírónő megsajnálta. — Akkor mit tud csinálbert csak szerződéssel veszünk fel. Ahol egy kasszára megy a játék, ott a brigádok sem szeretik azt, aki nem húz, egy idő múlva kiközösítik. Korábban jó munkásnak számított, aki rendszeresen bejárt, és sosem késett el. Ez ma már kevés. Beszélgetésünkbe bekapcsolódik Halmai János hegesztő, Molnár Bálint lakatos és Gazdag László brigádvezető is. — Tény — mondja Gazdag László —, hogy nem mindenki becsüli meg a kenyérkereseti lehetőséget. Szerintem is a létszám húsz százalékának a kapun kívül volna a helye, — de arról se feledkezzünk meg, hogy ez a csoport jövő_menő emberekből áll. — Nemcsak azokból, — veti ellen az üzemvezető — Van olyan szakmunkás is, aki ha megszomjazik, igénybe veszi a kerítésparancsnokságot. A rés zegesked és pedig a többi rovására is megy. Van olyan, aki tizedszer ígérte, hogy nem iszik, de közben mindig kérlel: „Főnök, rendezze már a béremet.” — Egy kicsit komolyabb fizikai munka ez, mint a többi — jegyzi meg Halmai János, — nehezebb itt helytállni. Ebben egyetértenek. Meg abban is, amit Molnár Bálint és Gazdag László egyaránt bizonygat: nagyobb lenne a munka becsülete akkor is, ha hibátlanabb lenne a műszaki előkészítés', és gördülékenyebb az anyag- ellátás. Azokról, akik dolgozhatnának, de nem, vagy csak ímmel-ámimal teszik, osztják Gazdag László véleményét: — Csinálnék nekik egy külön gyárat. Csak azt kapnák, amiért megdolgoztak. Kevesebben többet írnek Nem hiszem, hogy összebeszéltek az alumíniumgyáriakkal, mégis egybecseng véleményük a munka megbecsüléséről. Szendrei Zoltánná, a szakszervezeti bizottság titkára azt mondja: — Korábban felvettük, aki jelentkezett. Volt, aki csak telelni jött. Időközben rájöttünk: jobban járunk, ha húsz—harminc emberrel kevesebben leszünk, de jó munkaerővel dolgozunk. A munkások is ezt vallják. Ehhez persze évről évre javítani kellett anyagi és erkölcsi megbecsülésüket. Kiszűrtük azokat, akik csak fenntartották a mukaviszonyt, de más forrásból éltek. Ez kulcskérdés a minőségi munkaerő megtartásához. Azt mondják, mindenkinek meg kell élni. Ez biztos, de az is, hogy a száz százalék teljesítése százszázalékos embert igényéi. Sándor Károlymé, az edény- üzem dolgozója Egyekről jár már másfél évtizede a gyárba. A dologkerülőkről határozottan elutasító a véleménye, a kezdőkkel szemben viszont nagyon humánus: — Figyelembe keli venni, hogy sosem dolgoztak nagyobb közösségben. Megértést, törődést érdemelnek. Pecze Lászlóné üzemvezető a gyári közgondolkodáshoz alkalmazkodva mondja: — Túlzsúfolt munkaköny- vű embereket nem veszünk Gondolni a szomszédokra Kapun belüli mérleg gos a bérezés. ni? fel. — Igaz, hogy a környéken itt a legmagasabb a fizetés, de kevesebb, mint a pestieké. Az indulásnál jogos volt a különbség, mert. egy- egy munkafolyamat beindításához Pestről jártak le — Óvatosabb vagyok a felvételnél. Az igazgatóm azt kérdezte a múltkor: „Antal, te miért a jelentkezők szemét nézed?” Azért, válaszoltam, mert az mindent kifejez. Egyre többemFéltenném neki a kérdést: ezek szerint nem érdemel mindenki borítékot? — de hallgatok, mert úgyis tudom a választ. Simon Béla
