Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-24 / 172. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JÚLIUS 24. Vezetőképzésünk kérdőjelei Nem is olyan régen még arról szóltak a szakmai publikációk, hogy a vezető- képzés nem örvend túlságo­san nagy népszerűségnek a vezetők körében. A nyolcva­nas évek elején még statisz­tikailag is kimutatható volt, hogy például a legnagyobb hazai nagyvállalatok csúcs­vezetői, ha csak tehették, mellőzték — az egyébként részben kötelező — tovább­képzést. Való igaz: a vezetőképzés­sel kapcsolatos első központi határozatok mereven előír­ták, hogy a vállalati veze­tőknek Öt évenként részt kell venniük a továbbképzésben. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a rendelkezés túlságosan is mechanikussá, következés­képpen — és gyaníthatóan — ellenszenvessé tette a kép­zést a vezetők körében. Ók ugyanis úgy tartják, hogy a vezetési szakma elméleti tudnivalóinak ötévenkénti átismétlése merőben fölösle­ges. Viszont nem lenne fö­lösleges — ám kezdetben hiábavaló várakozás volt, — hogy a vezetőképzők lehető­leg gyorsan reagáljanak a gazdasági környezet aktuá­lis változásaira; hogy okta­tási tematikájukban érvé­nyesítsék a gazdaságirányí­tás és a népgazdaság előtt álló feladatokból adódó konkrét vezetési tennivaló­kat. Gondoljuk csak meg: a „központi követelmények” is- métegetése, agitatív célzat­tal történő agyonmagyarázá- sa, a gazdasági szabályozók és az ezekhez igazodó rende­letmagyarázatok, s a mind­ezekhez kapcsolódó irányel­vek és „főhatósági” állásfog­lalások „értelmezése” lénye­gében nem vezetőképzési fel­adat. E tudnivalók elsajátít­hatók a hivatalos lapokból, a szaksajtóból és persze a „főhatósági” eligazítások so­rán. A gyakorló vezetők szá­mára inkább az lenne a se­gítség, ha megtanítanák őket arra, hogy milyen módsze­rekkel, milyen technikai fo­gások alkalmazásával szol­gálhatják legjobban a gazda­ságpolitikai, illetve a gazda­ságirányítási követelmények végrehajtását. Most — illetve az utóbbi években — úgy látszik, hogy szerencsés fordulatot vett a hazai vezetőképzés gyakor­lata. Erre utal például az Országos Vezetőképző Köz­pont, de más vezetőképző iskolák bőséges tematikájú céltanfolyam-sorozat is. Erre utal az is, hogy megkezdték a vezetői készségeket és ké­pességeket fejlesztő „trénin­gek” rendszeresítését. To­vábbá az is, hogy a vezető- képzéssel foglalkozó hazai intézmények között valami­féle versenyhelyzet van ki­alakulóban. Amelyik intézet jobbat, többet, a gyakorlati életben is használhatóbb is­meretekre koncentráló tanfo­lyami rendszert kínál, az in­kább számíthat a lehetséges hallgatók —, illetve az őket foglalkoztató munkáltatók — érdeklődésére. Nagy kérdés azonban, hogy a napjainkra fölépített veze­tőképző-hálózat, s annak irá­nyítása mennyire tekinthető racionálisnak, s mennyire fe­lel meg a hatékony műkö­désfeltételeinek? Kezdetben, a Munkaügyi Minisztérium irányításával működő bázis­intézet (az Országos Vezető­képző Központ) mellett több mint harminc ágazati inté­zet foglalkozott a vezetők képzésével, továbbképzésével. Hogy az ágazati intézetek manapság is az illetékes tár­ca irányításával dolgoznak — ez még csak-csak érthető. Hogy a bázisintézmény, a Munkaügyi Minisztérium megszűntével a művelődési tárcához került, ez inkább csak kényszerintézkedésként fogható fel. Végtére is mi köze lehet a vezetőképzés irányításához és felügyeleté­hez egy olyan minisztérium­nak, amely messze áll a gaz­dálkodás napi gyakorlatától, s még távolabb a gazdálko­dási — következésképpen az irányítási — gyakorlatot is befolyásoló események, fo­lyamatok és prognózisok elemzésétől? Még tovább gondolkodva: a valamikori harmincvala- hány vezetőképző iskola nap­jainkra alig húszra csök­kent. (Nem számítva az ál­lamigazgatási továbbképző­ket.) S bár a szakmában dol­gozók szerint egyre inkább versenyhelyzetbe kényszerí­tik egymást ezek az iskolák, mégis úgy tűnik, hogy ez a „verseny” inkább csak afféle presztízs verseny; különösebb anyagi és megélhetési kocká­zat nélkül. Ha valamelyik intézet nem önfenntartó, vagy éppenséggel vesztesé­ges, akkor bízvást számíthat a költségvetési dotációra. (Például az OVK jelenlegi költségvetése évi 40 millió forint, bevétele pedig mind­össze 12 millió forint.) Ilyen körülmények között valósá­gos versenyhelyzet? ... Ha esetleg megszűnne a vezetőképzés ágazati irányí­tás alá vont rendszere; ha jelenlegi majdnem húsz he­lyett esetleg csak alig féltu­cat —, de csakis önfenntar­tásra ítélt — intézet működ­ne, akkor talán valóban ki­alakulhatna a hallgatókért való kíméletlen —, de min­denképpen az oktatási szín­vonal emelését szolgáló — versengés. Végtére is mi szükség van arra, hogy az iparvállalatnál dolgozó veze­tő az Ipari Minisztérium To­vábbképző Központjában ta­nuljon; a posta kötelékébe tartozó vezető pedig a Pos­tavezérigazgatóság felügye­letével működő vezetőképző­ben? A menedzsment ma­napság — és a fejlett ipari államokban már hosszú ide­je — önálló tudományág. Ál­talános érvényű tudnivalóit minden vezetőnek el kellene sajátítania, független attól, hogy milyen munkahelyen vagy melyik ágazatban dol­gozik. Ügy látszik, hogy a hazai vezetőképzés — és fő­leg a vezetőképző intézmény- hálózat irányítói — még nem jutottak el ennek felismeré­séig. Ezért is a sok intézet, s az intézetek munkáját jel­lemző párhuzamosság; ezért is a vezetőképzésre fordítha­tó anyagi eszközök és szel­lemi energiák szétfő rgácsioló- dása. S bár nem lehel eléggé hangsúlyozni, hogy a hazai vezetőképzés szakmai színvonala a kezdetekhez ké­pest — és főleg az utóbbi években — sokkal maga­sabbra emelkedett, mégis el­gondolkodtató, hogy a veze­tők kinevezésének változat­lanul nem feltétele valame­lyik vezetőképző tanfolyam elvégzése. Mi több: például egy OVK-diploma még aján­lólevelet sem jelent vala­mely vezetői állás megpá­lyázásakor. K. S. Óriáshönyv az Országháziul Óriás méretű könyv került elő egy Hanság vidéki — lé- bénymiklósi — ház padlásá­ról.. A mű az Országházról szól, az avatás 10 éves jubi­leumára adták ki. Részlete­sen bemutatja az építés elő­készületeit, annak lebonyolí­tását, s magát az épületóri­ást. A könyv súlya csaknem 10 kilogramm, mérete: 57- szer 37 centiméter; 62 oldal­közi illusztrációt és 70 jó­részt színes egész oldalas metszetet tartalmaz a Parla­ment életéről, termeiről, dí­szeiről, berendezéseiről, épí­tészeti értékeiről. A könyv, amelynek írója és szerkesz­tője 'Pilisi Ney Béla volt, nem sokkal a századforduló után nyomatott ki a Stepha- neum Nyomda Részvénytár­saság budapesti nyomdájá­ban, utóbb a Győr-Sopon megyei könyvtárba került. Elkészült Nagykanizsán az az épület, amely a Szabadság tér — a város főtere arculatát változtatta meg. Az új épületben 33 lakás, eszpresszó, bútorüzlet, és javítóműhely kapott helyet Gyógyítás és megelőzés Körzetből üzembe Sebész szeretett volna len­ni, de „falura kellenek most a jó képességű, fiatal orvo­sok”, érvelt a pályára irá­nyító bizottság. A falu szo­cialista átszervezése kezde­tén, 1959-ben határoztak így az egyetemről kikerülő fiatal medikusok jövőjéről. Némi beletörődéssel fogadta a dön­tést, és indult Miskolcra, kórházi gyakorlatra. Két év után rövid ideig még a kar­cagi kórházban dolgozott, azután vártak rá — a köz­ponti elképzelés szerint — a körzeti rendelők. A sok üres között volt egy Jászberényben is, így került haza ’62-ben. A vasút mel­lett, a Béta lakótelepen ka­pott rendelőt, ahol 3 ezer la­kosú körzetéhez kiterjedt ta­nyavilág is tartozott. Az ere­deti elképzelésén hamar túl­tette magát, és a kórházak belgyógyászati osztályain hi­vatástudattal készült az új munkakörére. — Fiatalon, 3 éves kórházi gyógyító munka után a kör­zeti rendelő óriási felelőssé­get jelentett. Nem tagadom, az első időben, főleg admi­nisztrációs, táppénzes ügyek­ben, segítségre szorultam. Volt kihez fordulnom, az idősebb kollégák megértet­tek, tanácsot adtak. A ren­delőben azonban mégis egye­dül van a körzeti orvos, hi­ányzik a közvetlen szellemi és technikai háttér. Más sze­repet tölt be a gyógyításban, mint a szakorvos, de munká­ja ugyanolyan értékes. Soká­ig az orvosképzés magára hagyta a körzeti orvosokat, én sem kaptam ilyen felké­szítést. A gyakorlat tanított meg a teendőkre, módsze­Portré dr. Suba Györgyről, az Aprítógépgyár orvosáról rekre, a rejtett bajok, lelki gondok kipuhatolására. Dr. Suba Györgynek ked­vező adottságai voltak ehhez. Megnyerő, közvetlen modo­ra felnyitotta a körzeti orvo­sok számára nélkülözhetetlen kapukat. Megismerte, meg­szerette a körzetét, a lakók is hamar bizalmukba fogad­ták. Azt csinálta, amit szere­tett volna — gyógyított. Igaz nem sebészkéssel, hanem vérnyomásmérővel, gyógy­szerekkel és nemegyszer jó szóval, mert elég volt a gyó­gyuláshoz, ha a beteg ki­önthette a lelkét. Suba dok­tor ilyenekre se sajnálta az időt. Tizenöt évig dolgozott ugyanannál az asztalnál, míg a szomszédos körzetben gya­kori volt a váltás. Magától értetődő, hogy a gazdátlan területnek is rendszeresen ő lett az orvosa. — Jól összeszokott asszisz­tenciám volt, szerettem ve­lük dolgozni. Azt vallottam, és arra neveltem a munka­társaimat is, hogy érdemes lelkiismeretesen tevékeny­kedni, mert a beteg, úgyis hozzánk jön vissza. A gyó­gyításra pedig ugyanannyian várnak, ha morogva, vagy ha vidáman, kedvesen fo­gadjuk őket. Az utóbbi eset­ben azonban jóval könnyebb a dolgunk, eredményesebb a munkánk és a betegnek sem mindegy, milyen embereket lát maga körül. A körzeti orvosi teendők mellett a kezdetek óta az Aprítógépgyárban ellátta az üzemorvosi teendőket is. A városban 1977-ben szervez­ték meg a két nagyüzemben a főfoglalkozású üzemorvosi állásokat, és természetes, hogy az Aprítóban Suba dok­torra esett a választás. Is­merte a munkásokat, a ter­melési folyamatokat, a gyár egészségügyi, szociális körül­ményeit. Nehéz szívvel hagy­ta el a körzetét, de vállalta az új megbízatást. Hogy az orvosi pálya szé­lére sodródott volna? Nem így tartja. Munkája értelme továbbra is az ember, de most a szenvedő ember mel­lett több figyelmet kap az egészséges, a gyógyítás mel­lett a megelőzés. Szakmailag ugyanolyan érdekesnek és értékesnek tekinti az egész­ség megőrzését, a munkaké­pesség megtartását, mint az egészségügy más területeit. A por, zaj, hő, világítás ká­ros hatásait rendszeres szű­rővizsgálatokkal ellenőrzi, alkalmassági vizsgálaton dönti el munkafelvétel előtt, hogy a jelentkező a nehéz­gépgyártás melyik fázisába állhat be. Nagy türelemmel, mélységes emberséggel, kö­vetkezetesen szolgálja a gyár és a dolgozók érdekét, de en­nél jóval többet is vállal. Népi ellenőr, a városi re­habilitációs bizottság elnöke, aktívan dolgozik a vöröske­resztben és rengeteg társa­dalmi munkát vállal. Több kitüntetés és elismerés után a 25 éves munkájáért most július 1-én Kiváló Orvos ki­tüntetést kapott. LP Felújitották a szegedi DömötüMornyol Felújították a szegedi mű­emlékek gyöngyszemének tartott Dóm téri Dömötör- tornyot. A Műemlékvédelmi Szövekezet dolgozói öltöztet­ték új köntösbe az építményt. Helyreállítása a nedvesség károsító hatása miatt vált szükségessé. A műemlék a Fogadalmi templom mellett áll. A dóm építése előtt lebontott Szent Dömötör templom tornyába volt beépítve. Ritka értékét szerencsére már akkor felis­merték, és ezért meghagyták. Mint azóta kiderült alapfala a XI., alsó négyszögletes ré­sze a XII., míg a felső csúcs­íves ablakokkal díszített nyolcszögletes része a XIII. századból való. Bejárati aj­taja köré a későbbiekben építették be azokat a román stílusú homokkő faragványo- kat, amelyek az egykori sze­gedi vár bontásakor kerül­tek elő. A felújítás során az alap­falait vegyszerrel szigetelték, a tetőzetét megújították, a csúcsába olyan kőbe vésett keresztet tettek, amely régi rajzain látható. A torony homlokzatán kicserélték a régi porladó téglákat, tartó­sító bevonatot kaptak a fa­lai. A lőrésszerű ablaknyílá­saira új zsalugátert tettek. Tervezik, hogy később res­taurálják a torony belsejé­ben lévő keresztelőkápolnát díszítő Aba Novák freskót. A torony egyik oldalát most még takarják a szabadtéri játékok világosító tornyai. A nézőtér közeli években vár­ható teljes újjáépítése után lesz csak majd teljesen sza­badon látható az Alföld leg­régibb műemlékének számí­tó torony. Megújul a szárügeti állomás ■ A Budapest—Hegyeshalom közötti egyes számú vasút­vonal korszerűsítése során megújult a Szárligeti állo­más is. A nagy átmenő for­galmat lebonyolító, Buda­pesttől 52 Jun-re lévő állo­más új felvételi épületet ka­pott, vágányhálózatát 7 vá­gányra bővítették, átépítik a villamos felsővezetőket és új, korszerű Domino típusú biz­tosító berendezést szerelnek fel. A munkákat a MÁV Bu­dapesti Építési Főnökség és a Távközlési és Biztosítóbe­rendezési Építési Főnökség szakemberei a harmadik ne­gyedévben fejezik be. Ezután eaen a szakaszon 140 km-es vontatási sebességgel közle­kednek a vonatok. Képün­kön: Korszerűsítik a felső­vezetéket.

Next

/
Thumbnails
Contents