Szolnok Megyei Néplap, 1985. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-03 / 154. szám
1985. JÚLIUS 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Helytörténet, cseresznyéskert, lovasbemutató Kőtelek életével ismerkedtek a finn vendégek Kóstoló a meggyeskertben. ízlik a gyümölcs Mint azt lapunk tegnapi számában hírül adtuk, tizenöt tagú finn delegáció tartózkodik megyénkben, a magyar—finn barátsági hét alkalmából. A Szolnok testvérvárosából — Riihimäki- böl — érkező küldöttség tegnap Kőtelekre látogatott. A község jelenéből és múltjából egyaránt kaphat ízelítőt az, aki fölkeresi az általános iskolát. A finn vendégeket úttörők várták, köszöntötték az épület bejáratánál, és Boros Imre iskolaigazgató kalauzolta őket. Az előtérbe lépve mindenkit megállásra késztet a dekoratív csapatfal. A Damjanich János úttörőcsapat nemcsak kitüntetéseivel (mint például a KISZ KB zászlaja) dicsekedhet. A csapatfalon az elmúlt úttörőév eseményei képeken, rajzokon elevenednek meg. Elismerő mosolyt csalt a vendégek arcára a népi játékok kiállítása. Van itt minden, amire a gyerekek fantáziája, kézügyessége képes: baba, szekér, állatok — kukoricacsutkából, fakanálból, rongyból és krumpliból. A vendégek benyomásait a honismereti szoba gazdag kiállításáról, a látottakról Arto Lapiolahti, a riihimä- ki-i tanács elnöke összegezte: „Van egy olyan mondás, miszerint szerencsés az a jövő, amelyik nagyra értékeli a múltat. Maradandó élmény számunkra, hogy eljöhettünk ide, megnézhettük a gyűjteményt.” A baráti küldöttség ezután az Ady Tsz életével ismerkedett. Herényi István, a termelőszövetkezet elnöke rövid tájékoztatót tartott munkájukról, eredményeikről, gondjaikról. Az elnök szavainak háttere persze, a helyszíneken rajzolódott ki, ahol az elmondottakat szembesíteni lehetett a valósággal. A vendégek tetszését megnyerte a 46 hektáros meggyes és a 67 hektáros vegyeskert (meggy- és cseresznyefák), ahol éppen szüreteltek. Sokakat érdekelt a baromfitelep és a szárító működése, élete is. A szálas- takarmány-szárítóban szemmel látható volt a munkafolyamat — szállítás és feldolgozás — és kézzel fogható az eredmény — a kis gömböcskékké préselt takarmány. Fekete zsokékalap, vörös kábát, világos színű nadrág, lovaglócsizma — ilyen öltözékben fogadta az istállóban a vendégeket Mezei Pál, Szabó Gyula, Gál Sándor, Batári Attila. A fiatalemberek a téesz edzőpályáján bemutatót rögtönöztek lovaglótudományukból. Ud- vardi János pedig tanítványaival olyan bravúrokat mutatott be ló mellett és lóháton, hogy a vendégek lelkes tapssal jutalmazták a kisfiúk munkáját. Kérdés persze megfogalmazódott a vendégek fejében: elmen- nek-e a fiatalok a faluból, ad-e szolgálati lakást a téesz a szakembereknek, van-e lehetőségük elhelyezni az óvodás korú gyerekeket? A téeszelnök és munkatársai válaszoltak. A délutáni program Nagykörűben folytatódott. Ma a küldöttség a megyeszékhelyen tartózkodik, a Szolnoki Művésztelep, a Volán 7. sz. Vállalat, a Víz- és Csatornamű Vállalat életével ismerkedik. — pé — Fotó: N. Zs. ÉPÍTŐTÁBOR! HANGULATJELENTÉS Kekszből 12 ezer tonna Üzemavatás Győrött Tegnap Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter átadta rendeltetésének Győrött a magyar édesipar legnagyobb hatodik ötéves tervi beruházását, a Győri Keksz és Ostyagyár csaknem fél milliárd forint költséggel felépült kekszgyártó üzemét. A beruházás során két szintes, 7 ezer négyzetméteres gyárcsamok épült, amelybe nagy teljesítményű gyártósort szereltek fel, a hozzájuk tartozó kemencékkel együtt. Felállítottak 13 silótornyot is, amelyek a lisztet, az olajat és a cukrot adagolják a gyártáshoz. A tornyokat szállítószalagok kötik össze a gyártósorokkal. Győrött eddig évente 6500 tonna kekszet készítettek. Az új beruházással az éves kapacitás 6 ezer tonnával növekszik. Egyúttal mód nyílik a választék bővítésére is, újabb kekszfajták, így a sajtos keksz gyártására is berendezkednek. Az új berendezések kevesebb szennyező anyagot juttatnak a levegőbe, mint a korábbiak és a zajszint is lényegesen csökkent. Vasas szakmunkásavató Tegnap a vasasszakszervezet Költői Anna utcai székházában vasas szakmunkásokat avattak. Az ország 73 vasipari szakmunkás- képző intézetében több mint hatvan ezren tanulnak, elsősorban kohászati, gépipari és villamosenergiaipari szakmákat. Június utolsó napjaiban 14 ezren fejezték be tanulmányaikat, tettek sikeres vizsgát, hogy önálló munkáséletet kezdjenek. A tegnapi ünnepségen 340 kimagasló szakmai és mozgalmi munkát végző tanuló vett részt és a meghívottak között volt több szakszervezeti főbizalmi és iskola- igazgató is. Még most is a fülemben csengenek Hakk Lászlónak, a Csépai Tiszamenti Termelőszövetkezet elnökhelyettesének szavai. Egy évvel ezelőtt, amikor arra jártam, s az építőtáborról kérdeztem, az elnökhelyettes így búcsúzott: — Lényegében kevés gondunk van egymással. A gyerekek munkája szinte kifogástalan, még állandó dolgozóinknak is elfogadnánk őket. Ha tehetnénk, a mostani táborvezetést és ezeket a gyerekeket fogadnánk jövőre is. Akkor Vida Zsolt, a zalaegerszegi Mezőgazdasági- ég Élelmiszeripari Szakközépiskola tanára vezette a tábort. A napokban meggyőződhettem róla, hogy az elnökhelyettes óhaja — ha részben is, de — teljesült. A tiszaugi építőtáborban Vida Zsolt fogad. — Ismét itt vagyunk — tárja szét a karját a harmincas éveiben járó fiatalember. — Most kétszázhárom középiskolás dolgozik a táborban. Kivétel nélkül Zala megyeiek, Keszthelyről, Nagykanizsáról és Zalaegerszegről érkeztek. Amikor idézem az elnök- helyettes szavait, a tanár úr egyetértőén bólogat — Igen. Tavaly jól sikerült a tábor, s a termelőszövetkezetből az idén ismét felkértek minket egy turnusra. Szívesen jöttünk, s a gyerekek között is vannak olyanok, akik nem először járnak Tiszaugon. — Mi a munkánk? — kérdez vissza a táborvezető. — Nos, gyomtalanítunk, meggyet, cseresznyét szedünk, szőlőt kötözünk, s reggel 6-tól fél 1-ig dolgozunk. A délután a sportolásé este meg valamilyen kulturális programot szervezünk. A feltételek hasonlóak mint tavaly, csak egy kicsit szűkösen vagyunk, mivel időközben a termelőszövetkezet irodája is ide költözött. Közben a táborvezető szobája megtelik gyerekekkel. ,— Én még sohasem voltam építőtáborban — szólal meg elsőként Bagarus Attila. Ö 'Nagykanizsáról érkezett. — Jól érzem itt magam, a norma is teljesíthető. Az viszont hátráltatja a munkát, hogy a kapák lépten nyomon eltörnek, mert a szőlősorok tele vannak téglával. — Biztos ott akarták felépíteni a téesz új székházát — viccelődik valaki a tömegből. Kitör a nevetés. — Mi eddig cseresznyét szedtünk, nemrégiben mentünk át a meggyesbe — veszi át a szót Tóth Lúcia. — Három napig csak ettük-et- tük a gyümölcsöt, most meg már rá sem tudunk nézni. — Nem is nézni kell azt, hanem szedni — igazítja ki Lúciát baj'átnője. — De a földön lévő cseresznyét is fel kell kapkodnunk — morgolódik az egyik barna hajú kislány. — Utána meg letolnak bennünket, hogy piszkos az áru. — Ne panaszkodjatok már, azért nem olyan nehéz ez a munka, — csitítgatja a többieket Kolos Zsuzsa keszthelyi gimnazista. S milyen igaza van, hiszen amikor elköszönünk a táborozóktól, így búcsúznak: — Jövőre is eljövünk, ha lehet. — nt — Rehabilitációs üzem Túrkevén Hogy újra dolgozhassanak Járván a megye településeit, időnként furcsaságokkal is találkozik az újságíró. Aligha vitás, hogy a következő történet nyugodtan besorolható a fonákságok kategóriájába. Alig egy-két éve annak, hogy a Túrkevei Háziipari Szövetkezet. nem kímélve anyagiakat, egy rehabilitációs üzemet építtetett, munkavégzésre képes mozgássérültek foglalkoztatására, támogatva ezzel egy igen nemes ügyet. Az üzemrész 40— 50 rokkantnak szolgál (hatna) kényelmes munkahelyül, hiszen az épületet eleve olyan belső kiképzéssel tervezték, amely megkönnyíti számukra a munkavégzést, és a munkaihelyen való közlekedést. Most mindezt mégisi feltételes módban kell leírnom. Mert hiába a jószándék, hiába a célirányosan megépített üzem. ha kihasználatlan. Jelenleg ugyanis mindössze heten, vagy nyolcán dolgoznak a részlegben. s az utóbbi időben már az ő foglalkoztatásuk is gondokat okoz. A városi tanács illetékeseinek tájékoztatása szerint Túrkevén közel százra tehető azoknak a mozgássérülteknek a száma, akik rehabilitációs munkakörben foglalkoztathatók lennének. Mi történt hát az erre a célra épült üzemben? A részleg indulásakor harmincán jelentkeztek munkára, s a szövetkezet vezetői arra számítottak, hogy ez a sizám még nőni fog. Ám ennek pontosan az ellenkezője történt. Ahogy múlt az idő, a dolgozók lassan elfogytak. Nem sikerült az üzemnek olyan tevékenységet találni, amely elfogadható, ösztönző jövedelmet biztosított volna az itt foglalkoztatottaknak. A rehabilitációs részlegben megkereshető összeg még a tanácsi szociális segéllyel sem tudta felvenni a versenyt. Az érintettek tehát inkább felszámolták munkaviszonyukat, és kérelmezték a segélyt. Hazánkban ma, túlzás nélkül állíthatjuk, közügy a rokkantakról való gondoskodás. Éppen ezért nem mehetünk el szó nélkül a túrkevei rehabilitációs üzem sorsa mellett. Bizonyosan sok hely van a megyében, s az országban is, ahol jól ki tudnák használni ezt a már megteremtett lehetőséget. A túrkeveiek a dolog nehezebb részét megoldották: létrehozták, megépítették az üzemet. A könnyebb — de cseppet ,sem könnyű; — feladatba viszont már be.etörní látszik a bicskájuk. A mozgássérültek foglalkoztatása érdekében azonban nem tudnak tenni. Podig luxus lenne — éppen, mert a mozgássérültek foglalkoztatása jórészt még megoldatlan — ha ezt a részleget végül is „egyszerű” termelőüzemként hasznosítanák. Pedig a szövetkezetnél jobb híján (?) már ezt tervezik. Nem hiszem, hogy ez a kérdés csupán a Háziipari Szövetkezet belső ügye lenne Túrkevén, a nemes cél elérését segíteni kellenek másoknak is. Nem lehet csupán a gazdasági törvények ítéletére bízni az üzem sorsát! A városnak is fontos, hogy munkát biztosítsanak a most otthon üldögélő, és talán közösségen kívül rekedt mozgássérülteknek. Olyat, ami érdemessé teszi számukra, hogy a segélyt újra felcseréljék, a munkájuk után járó jövedelemre. Nem ez lenne ennek az egyetlen, s megkockáztatom: nem is az elsődleges haszna. Bevezetni őket egy közösségbe, amelynek teljes értékű tagjai lehetnének, s amely egy teljesebb élethez segítené őket. M. L. Jövőre is eljövünk, ha lehet Zalaiak Tiszaugon (Felvételünk a Mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetben készültek. Fotó; T. Katona László)
