Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-01 / 127. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1985. JÚNIUS 1.

PEDA GÚOUSPOR TRÉK

I

Pótolni a mamát

Az alig több mint húszesztendős óvónő, ahogy megkapta a kinevezését, még aznap búcsút mondott Pécsnek, s elindult Mezőtúrra. A vonat csak Száj ólig hozta; egy egész éjszakát várt a csatlakozásra. Az állomás várótermében. akár egy film lepergett előtte egész addigi élete. Immár örök, visszahozha- tatlan emlékképekké merevedett a debreceni szülőház, a gyerekkor a Szilágyság Zilah melletti parányi falvában, ahová a család költözött, majd az áttelepülés után a pécsi pedagógiai gimnázium, a város utcái, hangverseny- terme, amely kis híján megnyílhatott volna a tehetségesen hegedülő tanítónőjelölt előtt. Nem akart se hegedű- művész, se tanítónő lenni, még idejében átiratkozott az óvónői szakra. A kisgyerekek nevelését érezte hivatásának, s ugyan ott lapult a hegedű is kicsiny úticsomagjában, nem bánt meg semmit azon a magányos, nyárvégi szajoli

éjszakán. Ahogy megszülettek testvérei, hét kisfiú illetve kislány, már minden eldőlt. ö volt, aki játszott velük, vigyázott rájuk, óvta, vigasztalta őket, ha sírtak. Bábokat készített szinte gyerekfejjel, a szék mögé rejtőzött, s eljátszotta a mesét a lelkes kis közönségnek.

Vajon mi vár rá Mezőtúron? Milyen a város, a gyerekek, őket is tudja majd úgy szeretni, vigasztalni, mint a testvéreit?

Harmincöt esztendő múlva Bíró Sándorné, a mezőtúri I. számú Óvoda vezetője igennel válaszolhatna egykori önmagának ez utóbbj kérdésre. Ám szerényen csak any- nyit mond: igyekezett pótolni a mamát, megtalálni a megfelelő hangot a gyerekekkel.

Hogy ez nem csupán igyekezet volt, arról a ma már szülő egykori óvodások vallanak. Ma is szeretettel, rajongással beszélnek óvónőjükről, s nyugodt szívvel bízzák rá gyermekeiket. Évtizedek múltán sem fáradt bele a munkába, önfeledten tud játszani az óvodásokkal, úgy neveli a több mint száz gyereket — természetesen az óvónőkkel együtt, hogy azok észre sem veszik. Javítani való sajnos akad bőven. Mezőtúron is, akárcsak másutt érezhetően romlott a gyerekek neveltségi szintje. Gyakran előfordul, hogy a hároméves kicsi még nem tud kanállal enni, nem tud játszani, nem ismeri az együttélési és a higiéniai szokásokat, alapvető szabályokat sem.

Mint a körzet nápfrontbi- zottságának titkára, tapasztalatai révén számtalan alkalommal összehívta a kismamákat, tanácsokat adott, előadásokat tartott nekik a

gyermekgondozásról, nevelésről. Csekély, de mégis reménykeltő eredménnyel. Miközben az óvodásokért aggódik kicsit megérti a szülőket is. hiszen nem kis lemondást, anyagi áldozatot igényel a gyermekek vállalása, nevelése. Az óvoda sok mindent átvállal ebből, de önmagában kevésnek bizonyul. Csak kevesen tudják úgy beosztani az idejüket, hogy mindenre jusson. Bíró Sándornénak sikerült. Férjét, a mezőtúri főiskola tanszékvezetőjét fájdalmasan korán elveszítette. Egyedül nevelte fel két lányát. A nagyöbbik gimnáziumi tanárnő, a kisebbik kozmetikus lett.

Az óvodai munkája mellett aktívan tevékenykedik a népfrontmozgalomban, a fiatalok mellett az időseket pártfogolja, segíti. Hegedült a főiskola zenekarában, hosz- szú évekig titkára volt a városi kórusnak, amelyben a városba érkezésének első napjától mindmáig énekel.

Vázlatosan csupán; ez várta Mezőtúron az egykori ifjú óvónőt. Nincs benne a sok álmatlan éjszaka, amelyet egy-egy óvodai, vagy családi gond megoldása okozott, s a még ennél is sokkal több boldog, önfeledt pillanat, a sikerélmények.

Szinte hihetetlen, hogy a fiatalos, energikus, fáradtságot cseppet sem mutató vezető óvónő nyugdíjba készül. Nem szívesen gondol rá, de úgy érzi nem árt már egy kis pihenés, hogy aztán újult erővel folytassa ott, ahol szükség lesz rá, munkájára, tapasztalatára.

Bíró Sándorné a budapesti Vigadóban tegnap vette át a Kiváló Pedagógus kitüntetést.

T. G.

Tanár úr meg a derű

Amikor megérkezem, néhány dolgot már tudok róla. Például azt, hogy nagyon szereti az irodalmat, jó a kapcsolata a gyerekekkel, ért a nyelvükön.

Elképzelem, milyen lehet. Aztán, amikor egy fürge mozgású, elegánsan öltözött férfit látok a tanári szoba felé igyekezni; úgy gondolom: ő az. Nem tévedek.

Gömöri Árpád a jászberényi 606. sz. Klapka György Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, immár 25 éve. Magyar- és történelemórákat ad. Nem lehet könnyű dolga ezzel a párosítással a szakmunkásképzőben.

— Igaz, hogy nehezebb, mint szakmai tárgyakat tanítani — válaszolja aggodalmamra. — Gyermekeink elsősorban a szakmájuk iránt érdeklődnek, a magyart, a történelmet többségükben már az általános iskolában sem kedvelték. Két dolgot tehetek. Vagy nem veszek róla tudomást, és akkor tényleg nagyon nehéz helyzetbe hozom magam, vagy megnézem, mit tehetek az adott körülmények között. Nem várhatom tőlük azt, amit például gimnáziumban várnék. De vannak sikereink, eredményeink. Örülök például, ha a tanulóm értelmesen szólal meg a vizsgán. Örülök, ha a gyerekek elfogadják azokat az eszméket, magatartásokat, értékeket, amelyeket a tantárgyak nyújtanak.

— Tehát az is eredmény, ha a diákok odafigyelnek magyar- és történelemórán?

— Igen. Képzelje el, milyen nagy dolog, ha az írással, olvasással küszködő gyerek — mert ilyen is akad —

meghallgat, elolvas egy novellát, megtanulja a kötelező, vagy az ajánlott verset. Föláll és több-kevesebb hibával előadja a költeményt, kap érte egy jó jegyet, büszke rá, és legközelebb igyekszik még jöbban elsajátítani. Nem kis dolog, hogy megismerkednek Solohov vagy Hemingway műveivel, hogy megtanulják a második világháború históriáját, hogy tudnak beszélni az októberi forradalomról. Én — mások nevében nem beszélhetek — nem érzem kellemetlennek, hogy más feladataim vannak, mint gimnáziumban tanító kollégáimnak.

— Persze, nemcsak apró vagy annak tűnő örömök gazdagítják a mindennapi munkát. Olyan eredményeket is elértek — gondolok itt a szakmunkástanulók Kazinczy versenyére, ahol eddig 3 érmet szereztek — amelyekre mások is odafigyelnek.

— Ha eredményekről beszélünk, mindig azt is nézni keli, honnan indulunk el, hol dolgozunk. Nem hiszem, hogy ha az iskola, a tantestület, a vezetés nem segítene bennünket, nem figyelnének ránk, akkor hosszú ideig jó vagy kiemelkedő munkát lehetne végezni.

— Mit tart fontosnak a pedagógus munkájában?

— A gyerekek szeretetét és azt, hogy tudjon kapcsolatot teremteni. Ha magyartanár, az anyanyelv szeretetét is fontosnak tartom, s ugyanúgy még a derűt. Ezalatt nem a bohóckodást vagy az erőltetett tréfálkozást értem. Olyan légkör legyen az osztályban, a közösségben, hogy ne féljen a diák attól, mi lesz, ha

valami szamárságot mond. Persze, nagyképűség lenne azt állítani, hogy nekem mindig sikerül jó kapcsolatot kialakítani a diákokkal. De igyekszem.

— Szabad idejében mit olvas a magyartanár? Csak klasszikusokat ?

— Az olcsó ponyvát kivéve mindent; szépirodalmát, szórakoztató és szakkönyveket, politikai témájú műveket. Gyakran nézzük a tévét a feleségemmel; otthonunkba hozza a nagyvilágot; a színházi előadásokat, a hangversenyeket.

Gömöri Árpád munkája elismeréseként a megyei tanács Pedagógiai Díját kapta meg a pedagógusnapon.

P. É.

Zászlós falvak

Egy kar, egy fej

Máskor is megcsinálta már a vén huncut, ha tehette. Duzzadó tavaszi erővel, óriássá nőtt és kihasználja, a faluvégi út hozzá, csak hozzá vezet. Derékba kapja a fákat, s felsompolyog a kőúton. Hullámai hátán hoz sok, napsütést, meleget áhító apró halat, hogy széles rajban sütkérezzenek. Jön a Tisza, egyelőre szelíden, fenn az úton. Egy zöldre festett ladik bámulja csak, meg én. A ladik jó erős kötéllel egy fához ragaszkodik. Tenyerembe veszem a napsütötte, meleg vizet. Tiszta, átlátszó, ■ milliónyi apró hal menekül előlem.

A part most tiszta, nyoma sincs a pár év előtti szemétkupacnak. A széles főutcán nyári napsütésben pillédnek a házak. Mögöttük a kertek már új hagymát, zöldséget, salátát érlelnek. Réce, ruca, pihés-tolladzó sárga csirkék kaparásznak. Az öregek szorgalmasak. Nem titkolják, városi gyerekeiknek teper- nek. amíg élnek. Hány, de hány' tyúk, apró jószág leli halálát egy-egy szülői látogatáskor? Senki nem számolja. Adni jó.

Bámulom, s minden helyiségét bejárom a vezsenyi tanácsházának. Hatvani Julianna. a tanácsakadémiát végzett mindenes-kirendelt- ségvezető büszkén tárja az ajtókat. Haj. az a régi olajospadló. az ütött-kopott berendezés. a málló vakolat szerencsére a múlté. Parkettás. frissen festett szép kis tanácskozóterem, csínnal berendezett irodák, gyógyszerszoba — eddig az orvosnál adták az orvosságot is — szóval csudára megszépült minden.

— Ha szót értünk a falusiakkal, minden rendben. Dolgoznak a településért. Itt a legutóbbi példa. Szóltam a József Attila utcabelieknek, ha vállalják, a tanács ideszállíttatja az anyagot, lesz járdájuk. És három nap alatt megcsinálták!

A kirendeltségvezető láthatóan jól érzi magát egyszemélyes birodalmában. Pedig mindenhez értenie kell, s gyakran dönteni, birtokvitában. szabálysértésben, miben. Gondolom, köztiszteletnek örvend. A neve a tanácstagjelöltek listáján is olvasható.

— Nos, az enyém már nem — mondja a Rákóczi utca 14 szám alatti takaros családi házban K. Szabó József- né. — Nézze, tíz esztendőn át voltam tanácstag. Ugye. közben eljárt fölöttem az idő. betöltöttem a hatvanat. Szóltam. segítek én. hogyne segítenék az utódnak, de már engem csak ne jelöljenek.

— Ismerik a vezsenyiek jól.

— Tán szeretnek is. Tudja, amikor én tanácstagi beszámolót tartottam, hideg télben, jól befűtöttem, egybenyitottam a házunk szobáit, s nem elégedtem 'meg egyszeri meghívással. Még előtte is végigszaladtam a körzetemet. Nem is vették zaklatásnak a szíves szót.

— Sokat változott Ve- zseny?

— Vezseny? Én mondom magának, tévhit, hogy Tisza- jenő saját magát fejleszti, ez a tanács, a közös testület, de még a tanácselnök is szívvel- lélekkel Vezsenyt is igazgatja. Húsz év alatt nem épültünk annyit, mint az utóbbi pár évben, hogy Ti- szajenő társközsége lettünk. Soroljam? Lett vizünk, villanyvilágítás végig az ösz- szes utcán. csudaszép az öregek napközije, gyönyörű az új óvodánk, bevezették a központi fűtést a tagiskolába. óvodába, tianácsházába, korszerűsítették az egészségházat, körbekerítették a temetőt. ravatalozó épült és

sok. nagyon sok járda. Ebben az egész falunak ..benne van a keze”. A tanácstag szervez, toboroz, összefogásra hív.

— Ezért kapta a Társadalmi Munkáért aranyjelvényt.?

— Ezt. a legutóbbit, most a tavaszon igen. Ugye, zászlós falvak lettünk. Tiszaje- nő meg Vezseny a település- ifejlesztésben országos első lett! Egy kar. egy fej — nem mondom, hogy már ott vagyunk, de azon az úton!

Jóval túl Tiszajenő új házsorain, körbekerített nagy területen furcsa kutak állnak. Mondom útikalauzomnak. Eszes László tanácselnöknek, azt hittem én. mindenütt jártam a megyében. Itt még nem.

— Vincze Ferenc telepvezető vagyok. Ez a Mira-víz üzem a Vízkutató és Fúró Vállalat, a VIKUV budapesti központjának telephelye. Havonta 220 ezer palackot töltünk itt gyógvvízzel. most három kútból. de rövidesen újat is fúrnak. Igen jó ez a víz epe-, gyomor-, és máj- bán'talmakra. cukorbetegeknek is ajánlják.

A telepvezető szobája oklevelekkel elismerő plakettekkel tapétázott.

— Nézze, itt huszonkilenc dolgozó közül huszonnyolc tiszajenői. Nehéz a munka, láthatta a töltőgépeit mellett az életet, de mi évtizedek óta mindenben benne vagyunk munkával, ami a falu szépülését, fejlődését eredményezi. Már a tiszajenői tanácsháza építésénél is ott voltunk, mikor is?

Eszes László tanácselnök tudja:

— 1954-ben lett község Tiszajenő, hatvanegyre felépült a tanácsháza. De előtte a kultúrháznál is dolgoztak a VIKUV munkásai.

— És ott leszünk az új házasságkötő terem építésénél is, — mondja a telepvezető.

— Az országos első helyezéssel. a zászlóval egymillió forintot kaptunk. Aztán ugye a megyei versenyben is miénk a kistelepülések kategóriájában az elsőség, azzal is jött 300 ezer forint. Leg- elsőbb az iskola és az óvoda közötti homokutat építjük szilárddá, aztán a házasságkötő termet kell megvalósítani. Nem félünk tőle, a tavalyi eredmények szerint a két falu egy-egy lakója 2500 forint értékű társadalmi munkát teljesített. Tessék utánaszámolni: Vezsenyen 930-an. Tiszajenőn 1820-an élnek!

Nagy Mihály tűzoltó ezelőtt jó tíz évvel még a hobbi- Iföldjére járt ki Szolnokról Tiszajenőre. Azóta családi házat épített, s szolgálja a falut sokféleképp. Először úgy, mint iparengedélyes hes tő-má^oló. Másodiszoir mint bronzjelvényes társadalmi munkás.

— A gyerekeim miatt kezdtem. A most 8. osztályos fiam óvodás volt. amikor kimeszeltem a gyerekek napközijét. Később iskolai munkák jöttek. Bár a szakmunkás a legfontosabb, amikor tornaterem épült, beálltam én segédmunkásnak is. nem szégyen. A közelmúltban, amikor a tanács összehívta a falu kisiparosait — voltunk Vagy )hu|szbnöten — a házasságkötő terem munkáinál vállaltuk a részvételt.

Zsemlye Ferenc, a tószegi Pe.tőfi Termelőszövetkezet dolgozója, meg párttitkár Tiszajenőn.

— Egyesültünk a nagy gazdasággal. No. azóta a termelőszövetkezet is számol a két községgel. Igaz. négyfelé adja. amit tud. de Tószeg, Várkony. mellett Vezsenynek Tiszajenőnek is kijár a segítség.

A tanács nemrég döntött: Hatvani Lajosnak, a Petőfi Tsz ágazatvezetőjének. a vezsenyi párttitkárnak a Vezseny Községért kitüntetést adják át ez év november hetedikén. Az ötödik lesz, aki megkapja. Megérdemli. A javakorabeli szakember rengeteget tett a faliéért.

— Kevesen vagyunk, mindenki ismer mindenkit, sha elindul valami értékes kezdeményezés. értelmes dolog, egy szívvel-fejjel támogatják már Tiszajenőn és Vezsenyen. — Zsemlye Ferenc is fejből idézi az utóbbi évek történetét:

— Ügy kezdtük az összetartozást. hogy mindkét településen rendbehoztuk az óvodákat. Vezsenyen annyira. hogy majdnem új épült. És ott a községi vízmű! Nagy dolog ám, hogy víz van.

Színesen sorjáznak a szavak. Mind változást, az élet parányi kis fejlődésének állomásait jelenti.

Lehetne több is. Leginkább a Tiszát, a vezsenyi műút végén lopakodót hiányolom most. Láttam én gyerekkoromban a hajót, amelyik hozta-vitte a vezsenyieket. Főleg a szolnoki piacra. Gyönyörű káposzta, húsos szilva termett a Kurjantó- ban. az ártéri nagy réten. Szép volt az a hajóút, onnét lehetett látni, körülöleli félkaréjban ajz öreg folyó az ősrégi települést. Virágzott Vezseny. nagy volt. gyönyörű kertes település. Akkoriban kertje volt a mai Tiszajenő, Vezseny-szőlőnek hívták, s Pusztajenőnek a kis szomszédot. A tiszaje- nőiek munkásai voltak a tehetős vezsenyi szőlősgazdáknak.

Elhessegetem a régmúltat. Ki emlékszik már erre? Van egy takaros Tiszajenő, csupa új házzal, középülettel. s van egy öreg Vezseny, amelyik lassan ébred évtizedes álmából, s mire: tán ezredfordulóra újból benépesül. Elkezdődött, A valamikori halászházakat már veszik szolnoki, ceglédi, pesti, falusi levegőt, folyót áhító „újtelepesek”. Pedig Vezseny 7 kilométer távolságban van nemcsak Tiszajenőtől. hanem a vasúttól is. Autóbusz jelenti az utazást annak, akinek nincs saját járműve. Valamikor a komp is segített. Mondják. előfordul még, hogy a Tiszához vezető műútra autó fut. átjárást remélve Martfűre. De hát pihen a komp. rég kikötötték.

A két elismert falu szorgos népe nemcsak dolgozik a változásért, életük teljesítéséért. Mondják is sűrűn, jó lenne a hajó. járhatna a komp. — biztosan ott is akadna a valamikori hajóállomáson. kompkikötésnél társadalmi munkás. Azaz, hogy két hajóállomásnál, hisz ,.fönti”-ben, . lenti”-ben is szusszant egyet hajdanán a gőzhajó.

A megáradt, kicsordulni se rest öreg folyó még lustálkodhat. Nem nehezedik hátára semmi, csak fürge halak. kérészek, kárászok, pontyok pikkelye csillog a napfényben. Most messzi víztükörről látni a kompot, a pihenőt. s halász ste járja a nagyra nőtt vizet. Az embernek mégis kedve lenne járni egyet a napmelengette vízen, a csodás csöndben.

Lehet ez még kincs, lehet a két falú egy jövendő, kellemes pihenőhely. Amolyan falusi üdülést is elképzelhet tíz. húsz év múlva a fantázia.

Lehet, azért is dolgoznak a vezsenyiek. tiszajenőiek olyan serényen?

Akármiért. elismerésre méltóan. És az elismerést ezen a tavaszon megkapták, A zászló hirdeti a tanácsteremben !

Sóskúti Júlia