Szolnok Megyei Néplap, 1985. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-29 / 151. szám
1985. JÚNIUS 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A gyógyító munkáért Kitüntetések a Semmelweis-nap alkalmából Már hagyománnyá vált, hogy Semmelweis Ignác születésnapja alkalmából a kiváló, eredményes munkát végző egészségügyi dolgozóknak kitüntetéseket, elismeréseket adnak át. Tegnap a megyei tanács vb-termében rendezték a megyei Semmelweis-napi kitüntetési ünnepséget. A Bartók Béla kamarakórus és Varga Béla előadóművész műsora után dr. Ignácz István, megyei főorvos üdvözölte a megjelenteket, köztük dr. Bene Zoltánt, az Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezete megyei bizottságának elnökét. Ezután méltatta Semmelweis Ignác és a szolnoki dr. Durst János — akiről a megyei tanács díjat nevezett el — munkásságát. Dr. Ignácz István szólt az egészségügyi dolgozók előtt álló feladatokról. Hangsúlyozta, hogy emelni kell a gyógyító-megelőző munka (színvonalát, fejleszteni az alapellátást, csökkenteni a szakrendelések zsúfoltságát. • A köszöntő után Sipos Károly, a megyei tanács elnök- helyettese kitüntetéseket adott át a kiváló munkát végző egészségügyi dolgozóknak. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta dr. Farkas Attilának, a mezőtúri városi tanács kórháza osztályvezető főorvosának. A Szolnok megyei tanács Durst János Díját dr. Baki Magda, szolnoki városi főorvos, Bajnai László, az új- szászi szociális otthon igazgatója, dr. Besze Pál, a Szolnoki Cukorgyár üzemkörzeti főorvosa vette át. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott: Kocsis Istvánná, az újszászi szociális otthon ügyintézője, dr. Nagy Rezső, jászkiséri körzeti fogorvos, Sári Zoltánná, a karcagi városi tanács Kórház-rendelőintézet osztályvezető főnővére, dr. Szabó Éva, a megyei tanács Hetényi Géza Kórházrendelőintézet csoportvezető főorvosa és Takács Zoltánná, a szolnoki Marx parki bölcsőde vezetője. Miniszteri dicséretben öten részesültek. Az évforduló alkalmából több mint nyolcvan egészségügyi dolgozónak nyújtanak át kitüntetést a helyi ünnepségeken. * * * A megyei ünnepség után dr. Farkas Attilával, a mezőtúri kórház röntgen osztályának vezetőjével beszélgettem, aki a Munka Érdemrend bronz fokozatát kapta. — Tizenöt évvel ezelőtt kerültem Mezőtúrra Békéscsabáról —r- mondja a főorvos. — Elvállaltam a röntgen osztály vezetését, úgy éreztem, meg tudok felelni a rám váró feladatoknak, örülnék, ha megírná, hogy jó munkatársakra találtam mind az asszisztensek, mind az orvosok személyében. Az asszisztensek jól képzettek, a legfiatalabb is 10 éve dolgozik már a szakmában. Az orvosok közül az egyik, Don- kó doktornő — akit tanítványomnak is tekinthetek, — professzori dicsérettel szakvizsgázott. A kitüntetés azért is jólesett, mert úgy érzem, nemcsak nekem szól, egy kicsit elismerés a szakmának, a kollektívának is. — Igen, az orvosok nem mindig tartják egyenrangúnak a röntgenorvos munkáját a saját szakmájukkal. — Nálunk ez szerencsére nem így van. Érvényesül a kiskórház előnye; isfnerjük és becsüljük egymás munkáját. — Az osztályvezetőket általában sok adminisztráció tferheli. Nem megy ez a szakmai munka rovására? — Olyan kevesen vagyunk, hogy az osztályvezetőnek is igencsak dolgoznia kell. Előfordult már az is, hogy évekig én voltam az egyetlen orvos az osztályon. Búcsúzóul megint megemlíti: — A munkatársaimról ne feledkezzék meg! Hiszen nekik köszönhetjük, amit egy kiskórház röntgen osztálya nyújtani tud. — p. é. — Ellenőrök az autóbuszokon Legfontosabb a forgalombiztonság Nem kedvtelésből bírságolnak Egyenruha, karszalag, és a Volán-járatokon utazóknak ismerős mondat: Kérem a menetjegyeket ellenőrzésre előkészíteni! A reagálás olykor ijedt kapkodás, zavart motozás a táskában, rejtett kis káröröm. Vajon ezúttal kit csípnek el? A közúti ellenőrök legtöbbször népszerűtlen munkáját tízen végzik a megye területén. Ök kivétel nélkül férfiak. Nem véletlenül. A kora hajnali ébresztő, a késő éjszakai ..takarodó”, a 10—12 órás munkaidő nem igazán nőkre szabott foglalkozás. A megye négy körzetében, a Szolnokhoz, a Jászberényhez, a Karcaghoz, a Mezőtúrhoz tartozó területen ők az áru- és személyforgalom ellenőrei. Az osztály vezetője, Bede László: — Népszerűtlen dolog az ellenőrzés, mert a legtöbb ember azt hiszi, hogy az ellenőrök egyetlen feladata a pótdíj kiszabása. Pedig ez csak egy apró része a munkájuknak. A legfőbb dolguk a forgalombiztonság ellenőrzése. Az ellenőrzések alkalmával egyaránt figyelnek a busz műszaki állapotára, a menetrend -pontos betartására, a járat tisztaságára, a zsúfoltságra. Minden hibát feljegyeznek és továbbítják a vállalat illetékeseinek. így a felelősségrevonás a vállalat dolgozóit is érinti, nemcsak a felelőtlen utasokat. — Milyen gyakori a visz- szaélés? — Talán meglepő, de néhány évvel ezelőtt több volt a „bliccelő”. Emelkedtek a viteldíjak is, de ez nem növelte a számukat. A távolsági járatokon egyre több ember vált bérletet, hiszen így gazdaságosabban oldhatja meg a közlekedést. Ezeken a járatokon elenyésző a visz- szaélők száma, a helyi járatokon viszont elég sokan próbálnak meg ingyen utazni. A helyi járatokon egyébként a közúti ellenőrökön kívül ellenőrző kalauzok is dolgoznak. Ök tizenöten vannak és akad közöttük nő is. Feladatuk a jegy lyukasztó gépek kódszámainak egyeztetése a menetlevélen található kóddal, figyelik a járatok kihasználtságát, és természetesen az utasok jegyeit, bérleteit ellenőrzik. Ezeken a járatokon a gyakoribb visszaélések oka az is, hogy még mindig vannak kétforintos /egyek forgalomban, amiből kettőt kell lyukasztani. A két jegy egyszerre elég nehezen 'kezelhető, éppencsak, hogy nyomot hagy a lyukasztó a kis papíron, igy elég sokan megpróbálják mégegyszer felhasználni. Hagyák László, az ellenőrök kalauzok irányítója megerősíti a Bede László által mondottakat: — A legtöbb ember nem kedveli az ellenőröket. Azt Kevesen tudják, hogy az ellenőrzésnél mindig tekintettel vannak az utasok életkorára és az esetleges tájékozatlanságukra. Az idős. vidéki embereket, a gyerekeket ritkán kötelezik pótdíjfizetésre. S ha valaki feledé- kenységből nem hozta magával a bérletét, nem vitatják. Ha néhány napon belül bemutatja az érvényes papírt, eltekintenek a bírságolástól. Az ellenőrök kötelezően előírt havi munkaideje 186 óra. Egy hónapban átlagosan 15—16 napot dolgoznak, de napi 10—12 órás munkaidőben. Mivel fegyelmi jogkörrel rendelkeznek, az utasok általában nem örülnek a felbukkanásuknak. Előfordult már az is, hogy a kelleténél, erősebb hangot ütött meg az ellenőr. Ilyen esetekben nem marad el az őt érintő felelősségrevonás sem. Az utasok érzéseit talán a nyilvános megszégyenítés, vagy ennek lehetősége kavarja fel. Az üzletben rajtakapott tolvajt tapintatosan félre lehet hívni, a buszon erre nincs alkalom. Szükség se lenne rá. ha mindenki természetes kötelezettségének tartaná a jegy kezelését. Egy valamit nem győznek elégszer hangsúlyozni az ellenőrzéssel foglalkozók. Számukra legalább olyan kellemetlen büntetni, mint a bírságolást elszenvedő utasnak pirulni. Elmondásuk szerint nem kedvtelésből bírságolnak, s nem könnyű lenyelni az utasok nem egyszer nyílt ellenszenvét. Munkájuk fő célja elsősorban az utazók biztonságának őrzése javítása. — bk — Emberség, több tételben 5. Riportsorozatom 4. részében arra kerestem a választ, miért nincsenek az iskolából kikerült, túlkoros állami gondozottak számára úgynevezett védőmunkahelyek, hogyan juthatnak a volt állami gondozottak lakáshoz, majd a szolnoki gyermekváros mindennapjaiból idéztem epizódokat. A szolnoki gyermekváros — miért város, azt nem tudom — illetve hivatalosan gyermek- és ifjúságvédelmi komplexum megépítése Szolnok legnagyobb nevelésoktatásügyi beruházása volt a felszabadulás óta. Sőt, alighanem a megye száz évének egyik legdrágább oktató-nevelőmunkát szolgáló építkezése volt, — különös tekintettel az 1980-as évek építőanyagáraira. Részlet egy hivatalos, az épületről készült 1984- es jelentésből: „A tervezéstől eltérő kivitelezési korrekciók, csak pénzügyi tranzakciók a bürokrácia útvesztőin keresztül voltak megvalósíthatók. Az általános iskolai neveltek foglalkozási helyiségein ma sincsenek ablakok, a szociális helyiségek szellőzése megoldhatatlan, a biztonságos üzemeléshez kialakított technológiai rendszer kapacitás elégtelensége miatt a kazánok tönkrementek, a létesítmény közműrendszerének működése nem biztonságos.” A háromszázhúsz gyermek és fiatal — 3 éves kortól 18 éves korig — nevelésére mégiscsak alkalmas épületet — és a Gyivi tömbjét 1981. május 11-én adták át rendeltetésének. Az először bizony belülről barátságtalannak tűnt folyosókat, szobákat azóta esztétikus környezetté „varázsolták”. Festmények, virágok, örökzöldek, tapéták, lambériák mindenfelé. Jelenleg kétszáznyolcvan állami gondozott él az épületben, a négy óvodai csoportot kilenc „óvónéni” és tizenkét gyermekfelügyelő tanítja, neveli. A nevelőotthonban a kialakított 10 nevelési egységben harminc nevelő és tizennégy gyermekfelügyelő végzi nehéz, de nagyon szép munkáját. Anyukák és apukák Az igazgató Hetényi Kornél, J951-ben kezdte pedagógus pályáját, 1956 óta a gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozik. Szigorú elve: csak az lehet a gyermekvárosban jó nevelő, aki ugyanannyit képes megtenni a rábízott gyermekekért, mint a sajátjaiért! — Nem csupán illúzió ez ... ? — A realitáshoz vezethet .. . Ha az orvosnak az a kötelessége, hogy mindig, minden körülmények között gyógyítson, akkor a pedagógustól is elvárhatjuk, hogy gondoskodása maximumát adja! Tegnap befejeződött Budapesten az Országos Vízügyi Hivatal és a Szovjetunió Vízgazdálkodási és Talajjavítási Minisztériuma szakértőinek ötnapos tárgyalása, amelyen egyeztették, majd a küldöttségek vezetői aláírták az 1986. és 1990. közötti kétoldalú vízügyi együttműködési programot. A magyar és szovjet vízügyi szakemberek egyebek között együttműködnek a légi- és űrfelvételek vízgazdálkodási értékelésében» és hasznosításában, a vízépítési műtárgyak javítási és felújítási technológiáinak, és a vízgazdálkodási rendszerek irányítási módszereinek fejlesztésében. Olcsó szálláshelyek diákoknak Tavaly kísérleti jelleggel megkezdte működését Pécsett az első ÉT Hotel, amely olcsó szálláshelyet kínált az építőtáborokban dolgozó, az országjáró diákoknak. A vállalkozás kedvező visszhangra talált, s az idén már kisebb láncolatát szervezték meg az építőtábori hoteleknek. Eudapesten kívül az ország nyolc nagyvároséiban nyitották, illetve nyitják meg a napokban kapuikat oktatási intézmények kollégiumaiban, illetve iskolákban kialakított, egyszerűen berendezett szállodák. A KISZ KB építőtáborok bizottsága mindenütt igyekezett megfelelő körülményeket teremteni a nyugodt pihenéshez: az ÉT Hotelekben 6—10 ágyas szobákat alakítottak ki, s olvasásra, levélírásra, kultúrálódásra alkalmat kínáló helyiségeket is berendeztek. A diákok számára a legfontosabb persze az alacsony térítési díj. A szállás egy éjszakára, reggelivel együtt mindössze 35 forintba kerül, s ha valaki nem rendel reggelit, vagy saját ágyneműt visz 35 forintból is eltölthet egy éjszakát az ÉT Hotelben. Ezek az összegek a diákok pénztárcáját sem terhelik meg túlságosan, a kikötés csupán any- nyi: az olcsó szálláshelyeket azok vehetik igénybe, akik érvényes diákigazolvánnyal és személyi igazolvánnyal rendelkeznek. — Mostanában sokat olvashatnak az emberek a battonyai gyermekfaluról, s nemrégiben a komáromi kísérletről. — A komáromi modell lényege, hogy az ottani gyermekváros közvetlen szomszédságában egyelőre öt, tetőtér-beépítésű ház épülne, melyekben az állami gondozott gyermek valódi családban készülnének az életre. — Valódi család ...? — Igen, egy házaspárból, szerencsés esetben nagyszülőkből, egy-két saját gyerekből és hat-kilenc állami gondozott gyermekből... A házaspár a gyermekváros alkalmazásában állna. Jövedelmüket mint nevelőszülők kapnák. Feladatuk gondoskodni a legfeljebb tizennégy tagú család életviteléről, neveléséről. — önnek mi erről a véleménye? — Egészében nagyszerűnek tartom mint modellt, s hadd tegyem hozzá, hogy a hasonló, de kevesebb költséggel járó „szolnoki” elképzelést is jól fogadták szakmai körökben. — Ennek mi a lényege? — A mai „gyermekváros” épületében, a ma is meglévő tíz nevelési egységünkben — minden különösebb építészeti átalakítások nélkül — ki lehetne alakítani tíz olyan „lakást”, amelyben tíz család lakna. Papa, mama, néhány saját és tizennégy állami gondozott gyermek, különböző életkorúak, testvérek együtt. Tehát nem a gyereket visszük ki a nevelőszülőkhöz, hanem az arra alkalmas házaspárt telepítjük le a gyermekek mellé. Tudom, a kiválasztás nagy felelősség lenne, de ennél sokkal nagyobb dolog volna, hogy a gyerekek családban nevelkedhetnének. Hozzáteszem: számításaim szerint a jelenlegi igen magas „ráfordítási” költség 40—50 százalékából már megfelelő életszínvonalat lehetne biztosítani ezeknek a családoknak. Az épület földszintje megmaradna a képzésnek, az első szint nevelő- otthonnak — feljebb pedig emeletenként élhetne öt-öt család ... A terv az első pillanatra kissé merésznek tűnik, bár értesüléseim szerint a Művelődési Minisztérium szakemberei igen kedvezően fogadták ... Kétségtelen, hogy ez a modell — az érzelmi kapcsolatokon túlmenően is — nagyobb lehetőséget biztosítana a jelenleginél a nevelésben is. A jelenlegi „szerkezet” — az adott helyzetből következően — ugyanis igen komplikált, hellyel-közzel nehézkes. A gyermekvárosból a fiúk, lányok hat iskolába járnak, a szakmunkás- tanuló csoportok száma húszon felüli, s az intézetnek tanévben 40—50 féle órarendhez kell igazodnia. Mindez bizony sok nehézséget okoz, hátráltatja a még eredményesebb nevelőmunkát. Göbök, bogok Három évvel ezelőtt jártam először a gyermekvárosban. Már akkor felmerült a háttérgazdálkodás ésszerű gondolata. Ahol naponta több mint háromszáz ember — többségük gyermek: tehát pazarol is! — étkezik, ott természetesen nagyon sok az ételmaradék, a konyhai hulladék. Saját hizlaldát kellene létesítenünk, mondták az intézmény vezetői, úgyis nagyon sokba kerül az étkeztetés. A hizlalda még most is csak terv. Jószágokat telepíteni a gyerekek közelébe, veszélyes, mondták az óvatoskodók. S azóta a gyermekváros közelében felépült egy lovarda! — Mi lenne még — a nem létező hizlaldán kívül — a megálmodott háttérgazdaságban? — A tíz nevelési egységnek s majd talán a tíz családnak egy-egy hobbikért, ahol a kőrengetegben élő gyermekek megismerkedhetnek a különböző növényekkel, ahol dolgozhatnak ... Nem öncélú valami lenne, a munkára nevelést szolgálná! S amiről már szóltam, amit meg is ígértem a gyermekeimnek: mini-állattenyésztő telep. Miért ne lehetne egy állami gondozottnak néhány apró jószága! ígéretet kaptunk a Közterületfenntartó Válla* lattól — a kertészektől —, hogy üvegházat, fóliasátrakat rendeznének be, ahol a gyerekek irányításukkal megismerkedhetnek a virágok, zöldségek termesztésével ... — S mindez pénzen múlik? — Nem, az az érdekes, hogy nem! Már be is kerítettük a jogosnak vélt három holdunkat... A krónikás nem győz csodálkozni, hogy más szerv is igényt tart arra a földterületre — legalábbis egy részére — ők is vitték a „papírt”, pecséttel, aláírással, hogy övék a terület. Vakáció, hurrá nélkül Vége az iskolaévnek, a gyermekvárosiak Szlovákiába készülnek, mások másfelé a hegyekbe, a Balaton mellé. A gyerekek nagyon várják már az utazást, a tá- . borozást, de a harsány örömnek nyoma sincs. Mintha természetes lenne a nyaralás is, ahogy a reggeli, a vacsora,... a levegő ... Rakottszoknyás copfos kislányt szólítok meg: — Hol vakációzol? Csak a gyermekfelügyel biztatására válaszol: — Nem akarok ... — Nem mész kirándulni többiekkel? Miért nem ... — Várom az anyukámat! — Egész nyáron ... ? — Igen, biztosan eljön ... Tiszai Lajos Vége Magyar—szovjet vízügyi tárgyalások
