Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
8 1985. MÁJUS 4. Irodalom, művészet selényi nevetett. Nyugi, mondta, ha Makra rá hallgat, azt csinál, amit akar. Ö nem kíván belegázolni senki érzelmi életébe. De azt tudja, hogy Valit két dolog érdekli a világon: a festészet és a politika. Pont az a két dolog, ami például őt, Zselényit nem érdekli. Ezért szakítottak. Egy hétig tudtak dumálni egymással, aztán elfogyott a téma, és amelyik növel az ember nem tud jókat dumálná azzal ugyan nagyokat kamatyolhat, de hosszabb haverkodásra ne rendezkedjen be, mert megutálják egymást. És ahogy ő Makrát ismeri, márpedig elég régóta ismeri, Makra ebből a szempontból inkább ő- hozzá hasonlít, mint Valihoz; ha van a világon két dolog, ami teljesen hidegen hagyja, az a művészet és a politika. Míg Zselényi beszélt, Makra ivott. És minél többet ivott, annál kevésbé zavarta, hogy a Kadét olyan közelről ismerhette Valit, és annál jobban ragaszkodott hozzá, hogy a barátja megtudja az igzságot. Mert az a legróhadtabb az egészben, hogy mindenki sablonokban gondolkodik, ezért mindig mást gondolnak az emberről, mint ami van. Ha az ember azt akarná, hogy annak nézzék, aki valójában, állandóan magyarázkodhatna. Aki fekete, az CIGÁNY. És milyen a cigány? Lop, hazudik, muzsikálni tud, alázatos és alattomos. Aki tájszólásban beszél, az PARASZT. A paraszt buta, de ravasz, és mindig sír. Akinek a nagypapája zsidó volt, az ZSIDÖ. Erber-Berger Sósberger, minden zsidó gazember. Akinek kérges a tenyere, az MELÓS. Aki Lőrincen lakik, az KÜLTELKI PROLI. Aki a Váci utcában lakik, az BELVÁROSI BURZSUJ. Hát egy frászt. Ési miért ne érdekelhetné őt a művészet? Mert a KÜLTELKI ME- LÖS PROLIT NEM ÉRDEKLI A MŰVÉSZET. Pedig ő gyerekkora óta jól rajzol, Vali is, meg a Salgó is azt mondják, hogy jó rajzkészsége van, mostanában lejár a körbe, állítólag fejlődik, és az is lehet, hogy egyszer elmegy forma- tervezőnek, vagy minek. És ha ő nem is akar festőművész lenni, mért ne érdekelhetné, amit Vali csinál ? Zselényi módfelett csodálkozott, de nem is annyira azon, hogy Makra rajzol, inkább azon, amit mondott (nem így szoktál te beszélni, Csingakuk, látom, megfertőzött már a nő), de készséggel elismerte Makra igazát. És a politikává] hogy áll, kérdezte. Ez is csak egy hülye sablon, mondta Makra, aki sokat pofázik a marxizmusról, az KOMMUNISTA. A kommunista pedig ilyen meg olyan. Hát a Válj egész másmilyen. Ez a baj, mondta a Kadét, hogy Vali másmilyen. Vali HÜLYEKOMMUNISTA. A normális kommunista ugyanis profi. Annak szakmája a politika. Vali viszont amatőr. — Lehet, hogy festőnek nem az, ehhez nem értek. Mindenesetre nála a festészet is politika. A profi politikus, édesapám, ledolgozza a pártban vagy ahová küldik, a maga munkaidejét, fölveszi érte a dohányt, aztán hazamegy a családjához, és ugyanolyan ember, mint te vagy én. Megissza a borát, lejátssza az ulti partiját, beül a vendéglőbe vagy a presszóba, elmegy a moziba, vasárnap strandra viszi a gyerekeket, vesz a lakásba egy függönyt vagy egy vázát, zsebpénzt kap az asszonytól (vagy ő adja ki a kosztpénzt, aszerint, hogy vezette be), szóval, ha nincs szolgálatban, közönséges Kertész Ákos: Makra (részlet) ember. De Vali a napnak mind a huszonnégy órájában állandóan politikus, még az ágyban is, ráadásul azt hiszi magáról, hogy forradalmár. Mikor Zselényi az ágyhoz ért, Makra sízeme feketén megvillant, aztán felállt, hogy indul. Zselényi csodálkozva nézett rá; jó háromnegyed liter volt még előttük. — Mi ütött beléd? — kérdezte szinte ijedten, s úgy látszott, tényleg nem akarta Makrát megsérteni, Makra pedig rájött, hogy csak magára haragudhat (mi a francnak járt a pofája, úgy kell neki), rosszkedvűen visszaült, töltött és hallgatott. Vali a rövidre nyírt hajával, a nadrágjával, viharkabátjával, azzal a hülye nagy szívével teljesen elavult jelenség, folytatta Zselényi, ma már minden világmegváltó frankón megél abból, hogy világmegváltó, de Vali azt hiszi, az ő dolga, hogy a rendszert kimossa a szarból, mégpedig ingyen, ahelyett, hogy hagyná az egészet a francba, és élne magának, mint a többiek. Lehet, gondolta Makra, lehet, hogy Vali hülye, de ha sok ilyen hülye volna, máshol tartanánk. De nem volt kedve vitatkozni a Kadéttal, csak a vállát vonogatta. — És mért baj ez? — Nézd, öregem — mondta Zselényi —, egyik foglalkozás olyan, mint a másik, mindegy, hogy az ember miből él. Egy kurva ugyanolyan közönséges ember, akár egy elárusítónő a Röltexnél, amíg pénzért űzi az ipart. De ha kedvtelésből csinálja, ha ez a dilije, akkor baj van. — Makra úgy találta, tisztességesebb, ha szereti is. Tisztességesebb, mondja Zselényi, de rosszabb. A hóhér is tisztességesebb, ha kedvtelésből köti föl a delikvenst, de • rosszabb. Ezen Makra már nevetett. Azért a hóhér és a kurva nem ugyanaz, de a Kadét azt felelte, ez nem számít. A világban szükség van hóhérra is, meg prostituáltra is, mindkettőnek megvan a maga helye, és itt nem is egy mesterség hasznáról vagy morális értékéről van szó, hanem egyszerűen arról, hogy Vali másfajta ember, mint Makra. — Ez nem biztos — mondta Makra. Van, amiben nagyon is egyet gondolnak Valival. Őszerin- te is lehet változtatni a dolgokon. És ha a világ rohadt, meg kell változtatni. Vali s® mond mást, csak másképp mondja. Zselényi ingerülten legyintett, mint aki unja a témát. Hülyeség. A világ olyan, amilyen. Változik, de nem változtatják. És főképp nem az olyan, pitiáner ürgék, mint akár ő, akár Vali vagy Makra, de még csak nem is a fejesek. A nagy fejesek nem csinálnak mást, csak kiszaszerolják, merről fúj a szél, és ügyesen vitorláznak, kívülről meg úgy látszik, mintha ők irányítanák a dolgokat. Élni kell. El kell fogadni a sorsot, és élni kell vele. Makra elmosolyodott. — Most cinikus hangulatba vagy — mondta. Te se voltál mindig ilyen. Partizán voltál, aztán párttag. Zselényi sóhajtott. — Szamár vagy, Csingakuk — mondta szomorúan. — Én aztán igazán nem csináltam mást., csak megfogtam, ami a kezemre jött. Tudod, hogy voltam én partizán? Hát ide figyelj ! A fogolytáborban odajött hozzám fgy pasas, és puhatolózott, mi a véleményem a németekről. Nem szerettem a németeket, de ha szerettem volna őket, akkor se árultam volna el. Tudtam, mire megy a játék, és nem volt kedvem Szibériában hegyet csákányozni. Katona voltam, repülő. Látod, pajtás, ez is egy mesterség. És nem lelkesedésből csináltam. Átraktak egy másik táborba, és én szorgalmasan tanultam az ideológiát. Hamarosan megbízhatónak találtak, és negyvennégy őszén bevetettek a németek ellen, ledobtak a vonalak mögé. Hát hülye nem voltam: tudtam, hogy a németek elvesztették a háborút, csak nem állok az utolsó órában a vesztesekhez, hogy a ruszkik kinyírjanak a'-cirkusz végén! Az angol vagy amerikai hadifogság se látszott kósernek, föltételeztem, hogy az árulót ők is kinyírják. Gondoltam a jövőmre is, megígérték, hogy az új hadseregben repülős tiszt leszek; én pedig öregem, profi voltam. Hát harcoltam hősiesen”, és amint lehetett, beléptem a pártba. Ez volt, Csingakuk. Eszembe se jutott a világot megváltoztatni : éltem a lehetőségekkel. És nem is rosszul, nem bántam meg azóta se, de a te esetedben nem is erről van szó. Én csak azt mondom, nem vagytok összevalők, te békés természetű vagy, Vali meg örök verekedő, nem bír meglenni anélkül, hogy ne dühöngjön valamiért. Makrának erről is megvolt a maga véleménye, de nem szólt, minek erőltesse a dolgot, Zselényi úgyse értené; mert vajon tényleg olyan békés természetű ő. ahogy az kívülről látszik? Nem a JÁMBOR MAKRA dobott be Lőrincen akkora hiriget, hogy tíz éve nem volt példa rá? Amikor húsvét vasárnapján. .. (de le van szarva a húsvét vasárnap! ö azért jött el hazulról, hogy pontot tegyen utána, nem fog örökké ezen rágódni). zerelmes vagy, mondta Zselényi szeretettel. S hozzátette, hogy Makra ki fogja próbálni, és jól teszi, okos ember a maga kárán tanul, és nem a másén, ahogy a hülye -közmondás tartja, mert az okos embert arról ismerni meg, hogy kételkedik, és nem veszi készpénznek más tapasztalatát. Megitták a bort, és fölmentek Makra holmijáért, Zselényi a vállára akaszotta a kimustrált kenyérzsákot, és megfogta az egyik koffert, elkísérte Makrát egész a Vali kapujáig, ott kezet ráztak, és elváltak barátságban: s mikor Makra néhány hét múlva, a Szanyi Zsuzsa-ügyből kifolyólag elrohant Valitól, és két éjszakát a Kadétnál töltött a régi ágyán, Zselényi úgy fogadta, mintha öt perccel előbb cigarettáért szaladt volna le. OLVASSUK ÚJRA — EGYÜTT! Kertész Ákos regénye a korábbi kategóriák szerint a munkásirodalom műfajába esett, valójában azonban szer. zője a szocializmus világtör. íénelmi küldetésének célját mérte meg emberi alakjain, elsősorban főhősén, a mű címadó figuráján, Makrán. Ez a munkásfigura magával hozta a hagyományos munkáserkölcsöket, és ötvözte ezt mindazzal, amit az általános iskolá. ban mint az új szocialista világerkölcs őszintén odafigyelő jótanuló kis nebulója felszedett. És e kettőnek egységéből ötvöződött■ az a bibliai erényeket magának vindikáló emberalak, aki a „szeresd felebarátodat mint önmagadat” törvényét halálkomolyan veszi, olyannyira, hogy ezért a mű végén meg is hal. Félelmetes ívű történet, egy olyan ember története, aki komolyan veszi mindazt, amit hall és tanul az iskolában. Ha tárgyilagosan vizsgáljuk ezt az emberi struktúrát, a gondolkodásnak ezt a fajtáját■ akkor azt kell mondanunk, hogy Makra Ferenc a szocialista erkölcs már-már dogmatikus, életidegen képviselője, aki egyszerűen nem tud az embert felszabadító életforma törvényei szerint létezni. Fantasztikusan nagy sikere volt a Makrának, öt kiadást ért meg az első óta. 1971-ben lepte meg irodalmunkat evvel a művel a szerző, aki korábban maga is karosszérialakatos volt. Az első novellája 26 éves korában, 1958-ban jelent meg, mii az első kötete Hétköznapok szerelme címmel 1962-ben. Ezt három év múlva regény követte Sikátor címmel. Egyszerűen fantasztikus az a spontán dramaturgiai erő, amivel Kertész Ákos a műveit alkotja. Annak idején talán Hunyadi Sándornak volt ilyen dramaturgiai erőtere, és őt csodálhatták így a kortár- sak. Mint ahogy most korunk összefoglaló művét megcsodálhattuk. Mert a Makrának ez a kritikusok által leírt kulcsszava: szocialista erkölcsi világképünk emberbe oltott ösz- szefoglaló műve. Mindazt, amit elvárunk magunktól, amit Makra megkövetel önmagától — tehát nem az író, nem a világ követeli meg az író hősétől — abban a dramaturgiai felfogásban, amelyben Kertész Ákos gondolkodik, a hős önmagától követeli meg azoknak a törvényeknek a betartását, amelyek a munkáserkölcsből egyrészt mint a kispolgári indíttatás természetes miliőjéből, másrészt a dialektikus materializmusból következnek — mármint abban az értelemben, hogy az embernek> ha csak egy kicsit is tisztességes, akkor az a dolga ezen a földön, hogy mindazt, amit korábban rosszul rendeztek el, próbálja megjavítani. Legyen az akár intézményben, akár emberben. Kertész Ákos írói világa látszólag mindig szűkre szabott, embereinek jellemrajzai behatároltak. Szinte a nagyvonalúság hiányát érezzük. Elolvasás után azonban hirtelen nagy kérdések• életünk teljességének, a szocialista élettorma emberi autonómiájának kérdései merülnek fel bennünk. Szalontay Mihály Bánkúti István: Gyorsuló idő Marosán László: A nap fiai UOBi: Szabó Zoltán: Győzelem Duray Tibor: Dózsa Hincz Gyula: Arcmás
