Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám

vadász nem ül hosszú, méla lesben — mint ahogyan a költő írja. A vadász a terepjáró ablakából kémleli a határt, nem rejt-e őzbakot a májusi esőktől hirtelen nőtt búza vagy lucerna. Előbb csak a távcső kerül elő, ha fölfedezi a tengernyi zöldben pihenő vagy legelésző suták között éberen figyelő „koronás főt”. Csak akkor emeli vállhoz a fegyvert, ha golyóérett vagy beteg, selejt őzet hoz közelebb a messze- látó. Kell a jó szem, megtoldva a puska távcsövével, meg a biztos kéz is: nem lehet dúvadak martaléka a rosszul meglőtt, elmenekülő és a sebébe bokrok alján belepusztuló vad. Messzi visszhangzik a dörrenés a tavaszi határban, elejtett zsákmányához tépett lucernacsomóval és a csatornaparti fűzről tört gallyal a kezében közelít a vadász. Kalapját díszíti — ősi nim- ródszokás szerint — a vad vérével szentelt fűzfaág, a vadvirágokkal díszített fűszőnyegen kiterített állat szájába kerül, utolsó tápláléknak a maroknyi lucerna. A teríték fölött rikoltozva csapong egy bíbic: siratja a májusi őzbakot.

Tcmesközy Ferenc felvételei