Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-21 / 117. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁJUS 21. CSKP KB Gustáv Husákot jelölték államelnöknek A CSKP KB Gustáv Hu­sákot. a CSKP KB főtitkárát, az eddigi államfőt jelölte a köztáírsasági elnöki tiszre. Egyben ajánlotta, hogy a nemzeti front közös jelöltje­ként — javasolja Gustáv Husák megválasztását a szö­vetségi gyűlésnek. A cseh­szlovák parlament két kama­rája holnap tart együttes ülést az államelnök megvá­lasztása céljából. A CSKP KB elnökségének javaslatát a Központi Bi­zottság tegnap, a prágai vár spanyol -termében tartott ülésén Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, miniszterelnök ter­jesztette elő. Beszédében ki­emelte az államfői tiszt je­lentőségét. amelyet a szocia­lista államiság Csehszlovákia két nemzete és nemzetiségei egységének jelk|peként mél­tatott. Emlékeztetett arra. hogv Gustáv Husák 19(i!) óta tölti be a CSKP KB fő­titkárának tisztét és 1975- ben választották meg cseh­szlovák köztársasági elnök­nek. , ­Lubomir Strougal utalt arra is. hogy a közeljövőben tartandó bizottsági ülésen összehívják a párt XVII. kongresszusát. R Kuha-ellenes floridai rádióadó miatt Havannai tiltakozás A kubai kormány jegyzék­ben tiltakozott az Egyesült Államoknál amiatt, hogy a floridai Jósé Marti rádióadó tegnap Kuba-ellenes felfor­gató műsort kezdett sugá­rozná. A kubai kormány vélemé­nye szerint az Egyesült Ál­lamok így kíván visszavág­ni a harmadik világ válsá­gos gazdasági helyzetére rá­világító kubai állásfoglalá­sokra, egyúttal feszültséget kíván szítani Kuba körül, hogy elterelje a nemzetkö­zi közvélemény figyelmét az említett súlyos gazdasági problémákról. Célja emellett az is, hogy meggátolja Ku­bának a robbanékony hely­zet megoldására tett erőfe­szítéseit. Az amerikai döntés lerombolja azoknak a kap­csolatoknak az alapjait, amelyék az évek során ala­kultak ki a kubai származá­sú amerikai államipolgárok és a kubai állampolgárok között. A kubai kormány — amely a jegyzékben külön sérelmezi, hogy az Egyesült Államok éppen május 20-án, a szigetország 1898-as ame­rikai megszállásának évfor­dulójára időzítette a provo­kációt és a rádió Jósé Marti, Kuba nemzeti hősének nevét viseli — az alábbi ellenin­tézkedésekről hozott határo­zatot: Felfüggeszti a két ország között tavaly decemberben kivándorlási kérdésekről kö­tött megállapodás végrehaj­tását, valamint az Egyesült Államokban élő kubai szár­mazású állampolgárok beu­tazását a szigetországba, ki­véve a kimondottan humani­tárius eseteket További in­tézkedéseket kíván hozni a két ország közötti összeköt­tetést illetően. Fenntartja magénak a jogot arra, hogy felülvizsgálja azt az együtt­működést, amellyel minded­dig egyoldalúan segítséget nyújtott az Egyesült Álla­mok kormányának a sziget- országból történő illegális kivándorlás és más tevé­kenységek elleni harcban. Fenntartja magának a jogot középhullámú rádióadások beindítására is az Egyesült Államok területére, hogy ez­által pontos tájékoztatást adjon az ország problémái­ról és nemzetközi politiká­járól. KGST-országok Gazdaságpolitikai tanácskozás Moszkvában Moszkvában tegnap meg­kezdődött a KGST-országok kommunista és munkáspárt­jai gazdaságpolitikai kérdé­sekkel foglalkozó központi bizottsági titkárainak érte­kezlete. A tanácskozáson részt vevő magyar küldött­séget Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára vezeti. Az értekezletet Nyiikolaj Rizskov, az SZKP KB Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg. A résztvevők a gazdasági építőmunka pártirányítása terén, szerzett tapasztalatok kicserélése mellett áttekintik azt is, hogy milyen munkát végez­Az európai hadgyakorla­tok előzetes bejelentéséről szóló, új javaslatokat ter­jesztett elő három szocialis­ta ország a stockholmi kon­ferencia tegnapi ülésén. A- csehszlovák küldöttség ezzel kapcsolatos munkaok­mányában indítványozza, hogy legalább harminc nap­pal korábban jelentsék be azokat a nagyobb hadgya­korlatokat Európában, illet­ve a földrészhez csatlakozó tengeri térségekben és lég­térben, amelyekben a szá­razföldi erők legalább húsz­ezer vagy annál több kato­nája vesz részt. Az NDK küldöttsége által előterjesztett okmány ki­mondja: Előzetesen, ugyan­csak harminc nappal koráb­ban jelentsék be a nagyobb légihadgyalkorlatokat. A ja­vaslat szerint ez a légierő, a haditengerészeti légierő, va­lamint a légvédelmi légierő hadgyakorlataira vonatkoz­na, amennyiben azok során több mint 200 katonai repü­Heves harcok folynak va­sárnap este óta Nyugat-Bej- rútban palesztin fegyveresek és a síita Amai mozgalom tagjai között. Az összecsapá­sokban nehézfegyvereket is bevetettek. Az összetűzések­nek legkevesebb 35 halálos és 200 sebesült áldozata van. Az incidens tisztázatlan körülmények között kezdő­dött a szabrai menekülttá­bor közelében; az itt kirob­bant lövöldözésbe mindkét oldalról mind több harcos avatkozott be, majd a harc gyorsan átterjedt a déli kül­A NATO kizárólag tanács­kozási joggal rendelkező par­lamentjének, az Észak-at- latni közgyűlésnek stuttgarti ülésszakát lezáró tegnapi plenáris ülésen Helmut Kohl nyugatnémet kancellár be­szédében ezúttal is nyitva hagyta azt a kérdést, hogy az NSZK részt vesz-e az Egyesült Államok űrfegyver­kezési programjában. Ellentmondásos beszédé­ben Kohl egyfelől támogatá­sáról biztosította az Egyesült Államok genfi tárgyalási po­zícióját, másfelől Washing­tontól eltérően azt emelte ki, hogy a szovjet—amerikai tárgyalásokon szereplő há­rom téma — az űrfegyverke­zés, a hadászati és a közép­hatótávolságú fegyverek — az NSZK számára egyaránt fontosak. Helmut Kohl most is meg­nek a tagországok kommu­nista és munkáspártjai a KGST-országok múlt évi fel­sőszintű gazdasági értekezle­tén hozott határozatok vég­rehajtása érdekében. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja. a Központi Bizottság tit­kára tegnap Moszkvában megbeszélést folytatott Vik­tor Nyikonovval, az SZKP KB titkárával. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón vélemény- cserét folytattak a magyar— szovjet gazdasági kapcsola­tok néhány időszerű kérdé­séről, különös tekintettel a két ország mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműkö­désére. lőgép tartózkodna egyidejű­leg a hadgyakorlat színhe­lyéül kijelölt térség — a konferencia bármely európai részvevője területének — légterében, illetve az Euró­pához csatlakozó tengeri tér­ségekben és légtérben. A szovjet küldöttség mun­kaokmánya javasolja: előze­tesen jelentsék be az Euró­pához csatlakozó tengeri tér­ségekben folyó haditengeré­szeti hadgyakorlatokat, ha azokon több mint harminc hadihajó és száz repülőgép vesz részt. Grinyevszkij, a szovjet dele­gáció vezetője kifejtette: a szocialista országok kül­döttségei a hatékony tárgya­lások medrébe igyekeznek terelni a konferencia mun­káját. Az olyan nagyszabá­sú légi és- haditengerészeti hadgyakorlatok — mutatott rá a szovjet küldöttségvezető —. amelyekben akár több száz harci repülőgép és hadihajó is részt vehet, súlyosan ve­szélyeztetik a biztonságot. városokban lévő palesztin táborok — Szabra-Satila, Bordzs el-Baradzsne — kör­nyékére és a sűrűn lakott nyugat-bejrúti lakónegye­dekre. Négy kórházat ágyú­találat ért, kettőt közülük a kezdődő tűz miatt ki kellett üríteni. A főváros egészség- ügyi intézményei a sok se­besült megsegítésére vér­adásra szólította fel a lakos­ságot. A bejrúti utcák for­galma leállt, az üzletek többségében lehúzták a re­dőnyt, a lakosok biztonságos helyre húzódtak. erősítette,, hogy kormánya megegyezésre törekszik a szocialista országokkal. A stuttgarti ülésszak befe­jezésekor tegnap olyan hatá­rozatot fogadtak el, amely felszólította a NATO tagál­lamait: „mind európai, mind atlanti szinten” fokozzák gazdasági együttműködésü­ket. A határozat szerint csakis a tagországok gazda­ságpolitikájának összehan­golása szolgálhatja hatéko­nyan a NATO biztonsági ér­dekeit. A tanácskozáson a német szociáldemokraták elutasí­tották az amerikai űrfegy­verkezési programban való nyugatnémet részvételt és a Franciaország által kezde­ményezett „Eureca” elneve­zésű, nyugat-európai prog­ram támogatására szólították fel a Kohl-kormányt. D szovjet nagykövetség köszöneté A Szovjetunió magyaror­szági nagykövetsége szívből jövő köszönetét fejezi ki mindazoknak a párt-, álla­mi- és tanácsi szerveknek, társadalmi szervezeteknek, üzemi- intézményi-, terme­lőszövetkezeti-, tanintézeti kollektíváknak, a fegyveres testületek alakulatainak, magyar állampolgároknak, akik, illetve amelyek május 9-e, a győzelem napja 40. évfordulója alkalmából üd­vözletüket küldték a nagy- követségnek. Sabrak Karmai elutazott Varsóból Hétvégi vidéki kőrútjá­nak befejeztével vasárnap elutazott Lengyelországból Babrak Karmai, az’Afga­nisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára,az A|fgán Forra­dalmi Tanács elnöke, aki párt- és állami küldöttség élén előzőleg Varsóban a lengyel politikai élet leg­magasabb szintű vezetőivel folytatott hivatalos tárgya­lásokat. Babrak Karmai hivatalos afganisztáni látogatásra hív­ta meg Wojciech Jaruzels- fcit, a LEMP KB első tit­kárát, a kormány elnökét és Henryk Jablonskit, az ál­lamtanács elnökét, akik a meghívást köszönettel elfo­gadták. Helsinki Évfordulós előkészületek Finnországban tevékenyen készülnek azokra az ünnep­ségekre, amelyeket az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmá­nya aláírásának 10. évfordu­lója alkalmából az idén nyá­ron Helsinkiben rendeznek. Az évforduló megünneplésé­ről a helsinki értekezleten részt vett országok madridi találkozóján hoztok határo­zatot. Brit KP Befejeződött a rendkívüli kongresszus Tegnap délután London­ban új Végrehajtó (központi) Bizottság megválasztásával befejezte munkáját Nagy- Britannia Kommunista Párt­jának 39. (rendkívüli) kong­resszusa. Személyi összetételével az új VB maradéktalanul azt a politikai vonalat képviseli, amely a kongresszuson több­ségi véleményként jutott ki­fejezésre. Zárszavában Geor­ge Bolton, a párt elnöke a végzett munka súlypontjának a demokratikus centralizmus és a Morning Star című lap körül lezajlott vitát minősí­tette. Miként a kongresszus határozata, Bolton isi rámuta­tott, hogy a pártban nem le­het helye olyanoknak, akik a kongresszussal és a VB- vel felmerült politikai né­zeteltéréseik okán feloldozva érzik magukat a szervezeti szabályzat alól, fittyet hány­nak a demokratikus centra­lizmusra, a központi akarat­ra, úgy vélik, hogy „a kor­rekt politikai vonaltól való eltérés” a VB-t megfosztja a szervezeti szabályzat érvé­nyesítésének jogától. Ennek megfelelően a kong­resszus elutasította azoknak a volt párttagoknak — közöt­tük a Morning Star főszer­kesztőjének és helyettesének — a fellebbezését, akiket a szervezeti szabályzat megsér­tése vagy frakciózás címén kizártak a pártból. fiz európai hadgyakorlatok bejelentéséről Szocialista javaslatok Stockholmban Heves harcok Bejrútban Észak-atlanti közgyűlés Kohl ellentmondásos beszéde Gorbacsov és Baldrige megbeszélése Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára tegnap a Kremlben fogadta Malcolm Baldrige amerikai kereske­delmi minisztert, aki a szov­jet—amerikai kereskedelmi bizottság ülésére érkezett küldöttség élén Moszkvába. A megbeszélésen részt vett Nyikolaj Patolicsev Isizovjet külkereskedelmi miniszter, a bizottság szovjet társelnöke, Arthur Hartmann, az Egye­sült Államok szovjetunióbeli nagykövete és Jack Matlock, a Fehér Ház munkatársa. Malcolm Baldrige átadta Mihail Gorbacsovnak Ro­nald Reagan amerikai elnök levelét, amelyben Reagan általános formában az ame­rikai—szovjet keregkedeliem bővítésére irányuló óhaját fejezi ki. Mihail Gorbacsov rámuta­tott, hogy a szovjet—ameri­kai kapcsolatok jelenlegi, nem kielégítő állapota az amerikai kormányzat disz­kriminációs politikájának, a Szovjetunió belügyeibe való beavatkozási próbálkozásai­nak, s annak a szándékának eredménye, hogy a kereske­delmet a politikai nyomás eszközeként alkalmazza. Egészében a kereskedelmi­gazdasági kapcsolatok jelen­legi állapota az utóbbi idő­ben a ‘két ország között kia­lakult bonyolult és feszült politikai kapcsolatok követ­kezménye — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. — A Szovjetunió nem akarta ezt az állapotot és nem segítette elő kialakulását. A Szovjet­unió az Egyesült Államok­kal fenntartott stabil, az egyenlőségen és egymás tör­vényes érdekeinek kölcsö­nös tiszteletén alapuló kap­csolatokért száll síkra. A tóoniiontációs politika, amely már kudarcot vallott a nem távoli múltban, külö­nösen veszélyes a jelen kö­rülmények között, mivel ka­tasztrofális következmények veszélyét hordozza sok nép, köztük az amerikai nép szá­mára is — mondotta Gor­bacsov. Hétévi szünet után Összeült a szovjet—amerikai kereskedelmi bizottság Hétévi szünet után Moszk­vában tegnap összeült a szovjet—amerikai kereske­delmi bizottság. A két or­szág kormányszintű konzul­tációs szervezetének kétna­pos ülésszakán Malcolm Baldrige, az Egyesült Álla­mok kereskedelmi minisz­tere Nyikolaj - Patolicsev szovjet külkereskedelmi mi­niszterrel együtt elnököl. Szovjet részről a kétolda­lú kereskedelem élénkítésé felé tett lépésnek értékelik a bizottság munkájának fel­újítását, s úgy vélik: a hi­vatalos kereskedelmi-gazda­sági kapcsolatok felújítása mindenekelőtt az amerikai üzleti köröknek azt a törek­vését tükrözi, hogy helyre­hozzák a kétoldalú kereske­delemben tapasztalható ab­normális helyzetet s e kap­csolatokat kivezessék a zsák­utcából. Ma kezdődik az indiai kormányfő külföldi körútja Biztonsági intézkedések a repülőtereken Elnapolták Indira Gandhi merénylőinek perét Az indiai hatóságok teg­nap elrendelték, hogy az ország négy nemzetközi re­pülőterét kizárólag az utazó- közönség használhatja. Az ideiglenes intézkedés értel­mében az utasokon kívül más személy nem tartózkod­hat a repülőtereken. A ren­delkezés május 20—június 16-ig érvényes és a bombayi, a kalkuttai, a madraszi és az új-delhi nemzetközi repü­lőterekre vonatkozik. Hírügynökségek a bizton­sági intézkedéssel kapcsola­tosan utalnak arra, hogy an­nak érvényessége időben egybeesik Radzsiv Gandhi ma kezdődő külföldi kőrút­jával. A kormányfő ötnapos hivatalos látogatásra a Szov­jetunióba, majd Egyiptomba, Franciaországba, Algériába és az Egyesült Államokba utazik, s onnan a tervek szerint június 15-én térvisz- sza hazájába.. Tegnap a parlamentben folytatódott a terrorizmus el­leni törvénytervezet vitájaT A szöveget — mint jelentet­tük — az igazságügyminisz­ter szombaton nyújtotta be a törvényhozásnak. A kor­mány a törvénytől a növek­vő terrorizmus, főleg a szikh szélsőségesek akcióinak meg­fékezését reméli. Az ellen­zék, köztük’ az Indiai Kom­munista Párt képviselője bí­rálta a tervezetet, mert az túlságosan átfogó és módot adhat nagyfokú visszaélésre. A PTI,. a hivatalos indiai hírügynökség jelentette, hogy tegnap ismét elnapolták In­dira Gandhi feltételezett me­rénylőinek perét. A második tárgyalási napon negyven perces, ügyrendi kérdésekkel foglalkozó ülés után bejelen­tették, hogy a pert péntekre napolták el. Az indoklás — csakúgy mint a tárgyalásel­ső elnapolásakor — az, hogy az egyik vádlott nem tudja megfizetni a védőügyvédet, s ezért azt indítványozta, hogy a bíróság hivatalból rendel­jen ki egyet. A per során több hóna­pon át mintegy 140 tanút hallgatnak ki. Megosztott maradt a PSD Óvatosan jobbra nyitott, de továbbra is megosztott maradt a Portugál Szociál­demokrata Párt (PSD). Az ország második legnagyobb — a szocialistákkal együtt kormányzó — partja, vasár­nap délután véget ért három­napos kongresszusán új pártvezért választott Anibal Cavaco Silva személyében. A 45 éves közgazdász, a he­tedik elnöke a 11 éve ala­kult pártnak. -• A közel 900 küldött mind­össze 18 szavazattöbbséggel hagyta jóvá a koalíció to­vábbi fenntartását, de eluta­sította Soares kormányfő köztársasági elnöki ambíció­jának támogatását, sőt Ca­vaco azt indítványozta, hogy a párt Diego Freitas do Amanalra, a jobboldali ke­reszténydemokraták hiivalta- los jelöltjére adja szavaza­tát a decemberi elnökvá­lasztáson. Ezzel megterem­tődhetnek a feltételek egy jobbközép koalíció későbbi létrehozására, Soares meg­buktatására — mondotta. A PSD-ne.k a szocialisták­kal két évvel ezelőtt létre­jött kényszerházasságát” so­rozatos támadások érték a kongresszuson. Többen meg­kérdőjelezték e pártszövetség „értelmét és létjogosultsá­gát”.

Next

/
Thumbnails
Contents