Szolnok Megyei Néplap, 1985. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-16 / 113. szám

■ 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. MÁJUS 16. IA tudomány világa 1 Kavics a tengerből A hegységeket alkotó kő­zetek belső és külső erők ha­tására összetöredeznek, s a törmelék a lejtőkön lefelé vándorol. Miközben a lezú­duló felhőszakadások vize egyre alacsonyabbra juttatja a törmeléket, annak . részei súrlódnak, csiszolódnak, üt­köznek, aprózódnak és kop­nak. E törmelék egy részét azután a vízfolyások ragad­ják magukkal. A folyók hor­dalékának szemcséi minél hosszabb utat tesznek meg, annál finomabbá őrlődnek, s annál simábbá kopnak. Eközben a hordalék összeté­tele is megváltotzik. Az út során a hasadásra hajlamos ikőzetek széthasadnak, a nul­lásra, bomlásra hajlamosak szétibomlanak, a kopásra (hajlamos kőzetek pedig — égy bizonyos ú't 'megtétele után — teljesen elkopnak. Így azután a hordalékban a legkeményebb és a legel- lenállóbb anyagok feldúsul­nak. A 20 cm-nél kisebb és a 2 mm-esnél nagyobb szem­csékből álló hordalékokat — — függetlenül koptatottsá- gának fokától — kavicsnak mondjuk. Kavicsra — világszerte egyre növekvő mennyiség­ben — elsősorban az építő­iparnak van nagy szüksége. Földünk kavicskészletei azonban végesek. Az egyko­ri ösfolyók helyén nyitott szárazföldi kavicsbányák ugyanis már többnyire ki­termelés alatt állnak, a mai folyók medréből pedig jóvaL nagyobb ütemben folyik a IkavicskotráSh mint amilyen mértékben pótlódik a kész­let. Számítani lehet még ugyan a sivatagi kőzetek­ből szétaprózódott szél csi­szolta sivatagi kavicsra, és a gleccserektől lehordott és felhalmozott morénakavicsra is, ám ezek mennyisége is véges. Viszont jókora ka- vicsvagyonnal lehet számol­ni a tengerek és óceánok partmenti szakaszain, ahol íolyóbeömlések vannak. A tengeri kavics gazdasá­gos kitermelésére speciális hajót konstruáltak angol szakemberek. A képünkön látható kavicskotró hajó i000 tonna kavicsot termel­het ki a partmenti részeken, majd 18—20 km óra sebes­séggel szállítja azt rendel­tetési helyér^, ahol mindösz- sze 2,5 óra alatt — daruk segítsége nélkül — szaba­dulhat meg a teljes rako­mánytól. Dz állatok vedlése Köztudomású, hogy a pré­mesállatok bundája évsza­konként vedlik, s hogy a bunda szőrének finomsága, sűrűsége, hosszúsága, színe a vedlés után az évszaknak megfelelően jócskán megvál­tozik. Francia kutatók a vedlést okozó mechanizmust vizs­gálva abból indultak ki, hogy a nappalok hosszúságától függ. Ezért a tobozmirigy szerepét kezdték vizsgálni. A tobozmirigy az agynak az a belső elválasztásé része, amely a többségében már kihalt kétéltűek és hüllők fejtetői szemével kapcsola­tos, és a mai élőkben is a pigmentsejtek összehúzódá­sára, vagyis a fényhez való alkalmazkodásra ható hor­mont, melatonint képezi. A tobozmirigy ez emlősállatok­ban és az emberiben is meg­van. A francia kutatók a nyár derekán, júliusban melato­nint juttattak vidranyestek bőre alá, s az állatok rövid idő múlva vedleni kezdtek, majd októberre kialakult a rendes körülmények közölt csak jóval később megjelenő téli bundájuk. Igásállatok Indiában Egy indiai közgazdász sze­rint az országban 80 millió igásállat van, mégpedig 70 millió ökör, 8 millió bivaly, 1 millió teve és 1 millió ló. Ezek összesen mintegy 40 millió lóerőt, vagyis 30000 megawattot bocsátanak az ország rendelkezésére. Az igásállatokból kapott energia tehát több mint India összes áramot előállító erőművei­nek a teljesítménye. Térhatású mikroszkópia A tudományok fejlődése mind újabb és tökélete­sebb vizsgáló esz­közöket kíván. Az új műszerek, mód. szerek viszont gyakran maguk is új tudományágak kialakulását ser­kentik, mert le­hetővé teszik ko­rábban nem sej­tett vagy nem megközelíthető je­lenségek feltárá­sát. Ilyen folya­matnak lehetünk tanúi egy nemré­giben megjelent új eszköz, a pásztázó nyalábú, elterjedt angol nevén scanning elekt­ronmikroszkóp kapcsán is. Ez a műszer — amely a ter­mészettudományok számos területén nyújt lehetőséget új felismerésekre — a tárgyak felületéről nagy feloldású. a legfinomabb részleteket is feltáró, nagy mélységélessé- gű. térhatású képet ad. Se­gítségével roncsolásmentesen és gyorsan meghatározható a vizsgált anyag felületének elemi összetétele is. A hagyományos mikrosz­kóp a tárgy nagyított képét látható (vagy ritkábban ult­raibolya) fénnyel állítja elő, az elektronmikroszkóp vi- saont elektronnyaláb segít­ségével. Ez utóbbi felépítése sokban hasonlít a fénymik­roszkópéhoz, de itt az üveg­lencsék helyett elektromág­nesek — mint lencsék gyűj­tik egy pontba (fókuszálják) áz dlektronnyalábot. Mind­két mikroszkópra jellemző, hogy a vizsgálandó tárgyon a fény-, illetőleg az elektron­sugarak áthatolnak, azaz a tárgyat átvilágítják, valamint a tárgy minden részéről egy­idejűleg jön létre a kinagyí­tott kép. A minta (tárgy) térbeli szerkezetétől a hagyo­mányos elektronmikroszkó­pos képek nem adnak felvi­lágosítást. illetőleg azt csak fáradságos munkával, met­szetsorozatok lépésről lépés­re való összehasonlításával deríthetjük ki. A scanning elektronmikroszkóp viszont, amelyben az elektronnyaláb bonyolult pásztázó mozgást végez, a képet a letapogatá­si folyamat eredményeként — soronként állítja össze egy képernyőn. A teljes kép so­ronkénti összerakása 5—10 másodperctől 2—3 percig is eltarthat, a letapogatási se­bességtől függően. Mivel a mintáról származó informá­ciók az érzékelőben elektro­mos jellé alakulnak át. e formájukban könnyen tárol­hatók, tulajdonságaik jól elemezhetők, és gépi feldol­gozásra is alkalmasak. Képünk azt mutatja, hogy miként jelenik meg a jelleg­zetes pikkelyezésű gyapjú elemi szál képe a scanning elektronmikroszkóp képer­nyőjén. Laboratóriumokat ma mér csaknem minden kutatási te­rület használ. E kísérleti he­lyeken rendszerint sok a rutinfeladat, amelyek elvég­zését megfelelő ésszerűsítés­sel, műszerezéssel könnyíte­ni lehet. Több esetben auto­matizálással még a közvet­len emberi közreműködést is el lehet kerülni. A fi­nommechanika és az elek­tronika fejlődése e területen is nagy előrehaladást ho­zott. amire jó példa a ké­pünkön látható — hazai szakemberek által kifejlesz­tett — két korszerű labora­tóriumi eszköz is. Ä kép bal oldalán látható elek­tronikus digitális mérleg 0,1 gramm érzékenységű, 10 ki­logramm méréstartományú tömegmérő eszköz. A mér­leg időbeli és termikus sta­bilitása lehetővé teszi hosz- szú mérési sorozatok elvég­zését anélkül, hogy közben hitelesíteni kellene. A mé­rési eredmény 6 számjegyes digitális kijelzőn, és szab­ványos párhuzamos kime­neteken jelenik meg. Ez utóbbi digitális adatgyűjtő rendszer csatlakoztatását te­szi lehetővé. A mindössze 8 kilogramm súlyú elektroni­kus mérleg működési hő­mérséklettartománya 10— 30 Celsius-fok, a mérési idő maximálisan 5 másodperc. Csatlakoztatása 220 V-os há­lózaton történik, az áramfel­vétele 0,3 A. A kép jobb oldalán a kémiai edények szakaszos továbbítására alkalmas, pne­umatikus működtetésű min­tatovábbító szerkezet látha­tó. Ez lehetővé teszi az edé­nyekben — kémcsövekben, fiolákban, lombikokban, fő­zőpoharakban — lévő anya­gok technológiai sor szerinti továbbítását. A mintatováb­bító rendszer elemeiből az átrakó manipulátorral több pálya kapcsolható össze, a technológiai követelmények szerint. A fészeképítés művészete Olga villamos térben A biológusokat foglalkoz­tatja az a kérdés, miként hat a villamos tér az élő sejtek­re. Újabban a Micrasterius nevű algával végeztek idevá­gó kísérleteket. Ennek átmé­rője mintegy 1 milliméter, s a korong szélei lebemyege- sek. Ez az alga úgy szaporo­dik, hogy amikor éretté vá­lik, korongja a közepén ket­téhasad, s mindkét fél teljes koronggá egészül ki. Ha egy fél korongot két elektród kö­zelébe helyeznek el, s elekt­romos teret hoznak létre, a korong kiegészülő fele nem nő meg a teljes nagyságúra s a lebernyegei sem lesznek olyan jellegze­tesek, mint rendes kö­rülmények között. Bármilyen elrendezésű is a kísérleti be­rendezés. a gátolt növekedés mindig az anód felé néző ol­dalon mutatkozik. A Colora­do Egyetem kutatói szerint a villamos áram a sejthártyán hatva megváltoztatja a sejt­fal felépítéséhez szükséges cellulóznak az elrendeződését. A szokatlan módon képződő cellulózváz pedig kihat a sej­tek alakjára. Meglepő a ku­tatóknak az a feltételezése, hogy a szabályszerű alaknak a kifejlődéséhez szintén va­lamilyen villamos jelenségre van szükség, s azt maga az újra képződő sejt kelti. Hogy a hús nagyobb legyen... Annak érdekében, hogy a csontot is élelmiszerként vagy adalékként felhasznál­hassák, az egyik japán vál­lalat különleges aprítási el­járást fejlesztett ki; ez a kerámiapor-gyártás tapasz­talataira épül. A Maszuko Snagyo cég főleg öntödeként működik, sok éves tapaszta­latokkal rendelkezik azonban a fémportermelésben is. An­nak a csontpasztának, amit az új eljárás eredményez, nagy a tápértéke és teljesen mentes a csontszilánkoktól és szemcséktől. A mintegy 74 százaléknyi víztartalom mellett van benne 12 száza­lék fehérje, mintegy 8 száza­lék zsír és 6 százalék kal­ciummal ásványokban is gazdag. Nyersanyagnak a marha és a sertés friss csont­jai alkalmasak. A madarak a jurakorszak­ban — mintegy 150 millió éve — a hüllőkből fejlődtek ki. Az ősmadarakban foko­zatosan olyan képesség ala­kult ki. hogy testük állandó hőmérsékletet tudott tartani. Az átmeneti evolúciós idő­szakban a hőmérsékletszabá­lyozó mechanizmus fokozato­san tökéletesebbé vált. A to­jásokat ennek megfelelően, eleinte még nem a test mele­gével költötték ki, hanem vagy a talajba temették, és így a napmelegnek tették ki őket. vagy — erjedés útján meleget fejlesztő — korhadó anyaggal borították be. (Ma is így cselekszik sok hüllő, és a madarak közül is a te- legallatyúk.) A költés másik fajtája a sokkal általánosabb és köz­ismert irányban, a fészekben költés felé fejlődött tovább. A fészek kellő hőmérsékletet és oltalmat nyújt a tojá­soknak és a kikelt fiókáknak. A madarak a fejlődés során igen bonyolult és sokfelé el­ágazó fészkelési tí­pusokat alakítottak ki. Más és más ökológiai vi­szonyok között egymástól el­térő módok váltak előnyö­sebbé. és a madarak előbb- utóbb mindig megtalálták a módját annak, hogy a .faj megmaradása szempontjából legelőnyösebb irányban fej­lesszék fészeképítési képessé­geiket. De ha valaki azt gon­dolja, hogy ehhez a mada­raknak évszázadokra, sőt év­ezredekre volt szükségük, na­gyon téved. A természetes környezet ugyanis sokszor gyorsan változik, és ha a madár lassan alkalmazkod­nék, már rég kipusztult vol­na. A fészeképítés során a na­gyobb testsúlyú madarak természetszerűleg nagyobb, súlyosabb építőanyagot tud­nak felhasználni, mint a ki­sebbek. Képünk is ezt pél­dázza: ki hinné, hogy az érős gallyakból épített, agyaggal megerősített gólyafészek 50— 60 kg súlyú is lehet. * Laboratóriumig a utcánál íkák

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents