Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
1985. ÁPRILIS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Április 7: egészségügy! világnap Az egészséges ifjúság a legjobb erőforrásunk Sajtótájékoztató a Hetényi Géza megyei kórházban fennállásának 40. évfordulóját. Sokrétű tevékenysége közül az államtitkár most elsősorban azokat emelte ki, amelyek az ifjúság egészségével kapcsolatosak. Soha nem volt ennyire egészséges ési tanult a világ ifjúsága, — mondotta — mint napjainkban. Ez annak is köszönhető, hogy az egykori gyermekbetegségeket sikerült teljesen, vagy majdnem visszaszorítani. Példákat sorolt: a járványos gyermekbénulás., a dif- téria gyakorlatilag nincs, a szarnárköhögési, a kanyaró csak kis számban fordul elő. Ebben, persze, óriási szerepe van annak az örvendetes ténynek, hogy hazánkban például ma már minden gyermek megkapja a kötelező védőoltásokat. A járványos. megbetegedések csökkenésében, megszűnésében világszerte sokat segít a WHO Nemzetközi Járványügyi Figyelő Szolgálata. Az államtitkár nemcsak az ifjúság egészségét védő, hanem az azt veszélyeztető tényezőkről is beszélt. A kockázatok közül kiemelte az urbanizáció ártalmait, (gyö- kérte.lenné válási, csövezés) a balesetveszélyt (az autóval, motorral száguldókra gondolt), az öngyilkosságot (sok köztük a fiatal), az önpusztító szenvedélyeket (alkohol, dohányzás, kábítószer), a szexuális szabadságot, (kétszeresére emelkedett a fiatalkorú lányok abortusza). — Ám azzal, ha a fiatalokat eltiltjuk bizonyos dolgoktól. korántsem tettünk meg mindent érdekükben — hangsúlyozta. — Buzdítani kell őket, segíteni, bogy értelmes célokat találjanak: mint például az egészséges élet, a sportolási, a művészetek értékelése, élvezése. A beszédet követően dr. Csépányi Attila, a Hetényi Géza megyei kórház főigazgató-főorvosa tájékoztatta a jelenlévőket az intézet életéről. munkájáról, majd az újságírók meglátogattak néhány kórházi osztályt (serdülő és ifjúsági osztály, gyermeknőgyógyászat, toxikoló- giai-hepatitisi osztály, menthálhigiénés részleg). Végezetül az ifjúság egészségével kapcsolatos előadások hangzottak el. Dr. Hutás Imre egészségügyi államtitkár az ifjúság egészségének védelméről beszél „Az egészséges ifjúság — a legjobb erőforrásunk” — ez a jelmondata az idei egészségügyi világnapnak, amely holnap, április 7-én lesz. Hagyomány már minden esztendőiben, hogy e jeles esemény alkalmából egészségügyünk helyzetéről, eredményeiről, az aktuális tennivalókról tájékoztatják a magyar sajtó munkatársait. Az idei sajtótájékoztatónak, — amelyen részt vett Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára — a szolnoki Hetényi Géza megyei kórház adott otthont. A rendezvényen elsőként Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke köszöntötte a megjelenteket, ési bemutatta megyénket a sajtó jelenlévő képviselőinek. A tájegység földrajzi helyzete, gazdasági, társadalmi, kulturális életének rövid ismertetése után bővebben szólt az egészség- ügyi ellátás helyzetérők Megyénkben jelenleg nyolcezer- hétszázan (az aktív keresők 5,8 százaléka) dolgoznak az egészségügy területén, 3525 kórházi ágyon ápolják a betegeket, beleértve a szolnoki MÁV-kórház 300 ágyát is. Az idfej világnap jelmondatának szellemében elsősorban azokról a kérdésekről szolt a megyei tanács elnöke, amelyek az ifjúság egészséges testilelki fejlődésével kapcsolatosak. Gondot jelent megyénkben — mondotta, — hogy az általános iskolák felében nincs tornaterem. Ezért 30 tornaterem építését tervezzük a VII ötéves tervben, örvendetes viszont — folytatta Mohácsi Ottó —, hogy a sportegyesületek létesítményeit az iskolás gyerekek használhatják, és élnek is a lehetőséggel. A tanácselnök szólt arról, hogy az elmúlt években megyénkben tovább javultak a gyermekek, a fiatalok gondozásának. gyógyításának feltételei. A megyi kórházban új pavilonba költözött a csecsemő- és a gyermekosztály, a jászberényi városi kórházban pedig, új gyermekpavilon épült. Ezután dr. Hutás Imre, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára emlékezett meg az egészségügyi világnapról, és a világnapot meghirdető Egészségügyi Világszervezet (WHO) tevékenységéről. A szervezet 1986-ban ünnepli A jelöltség rangja KISSÉ MEGLEPETT taln|ácstag ismerősöm pesszimista véleménye. „Minek erőltetni a kettős jelölést? Hogy legyen egy vesztes? Ki képes emelt fővel elviselni, elismerni, hogy nem olyan népszerű, hogy nem viseltetnek iránta olyan bizalommal, mint ahogyan hitte. remélte? Miért tegyék ki magukat tapintatlan megjegyzéseknek? Egyáltalán, kinek hiányzik a csaLódás? Túlságosan optimisták voltak a törvényalkotók, amikor azt feltételezték, hogy az emberek nagyon is odafigyelnek, fontos nekik, és ezért megfontolják, hogy ki képviselje őket a tanácsban, a parlamentben. Biztosan lesznek, akik csak azt nézik majd, kinek a nevét írták az első helyre a szavazólapra. Ez lesz a támpont”. NEM ÍRTAM VOLNA le a véleményét, ha nem hallottam volna másoktól *s hasonlóan kétkedő, a választókat kiskorúsító, az érdektelenséget eltúlzó, felnagyító vélekedéseket, ameiyek akarva- akaratlanul a kényelmességet pártolják, ,és olyan változás ellenzői, amelynek többek között a demokratizmus szélesítésa és erősítése, az egészséges ver- ft.mgés feltételeinek megteremtése a cél is. Ennek a versengésnek végül is nincs vesztese. A megye egyik fiatal országgyűlési képviselője azt mondta, hogy: „Büszke leszek, ha újra jelölnek, mert 40 ezer ember közül annak a kettőnek vagy lehet, hogy háromnak az egyike lőhetek, akiről úgy gondolják alkalmas arra, hogy a parlamentben tízezreket képviseljen, hogy országos horderejű ügyekben szavazati joga legyen. Ügy gondolom, hogy már az 's elismerés, hogy számításba jöhetek”. EDDIG SEM TILTOTTA a választójogi törvény a többes jelölést. A választók közösségére, a jelölőgyűlésre .bízta. Javaslatot tehetett bárki a választásra jogosultak közül. Hogy ritkán éltek ezzel a lehetőséggel? így igaz. Ezzel tulajdonképpen a választás napján a választás lehetőségétől fosztották meg a választókat. Az új, vagy pontosabban módosított választójogi törvény arra késztet, ha úgy tetszik kötelez, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Kötelezővé teszi a kettős jelölést, a helyi tanácstagi és az országgyűlési választókerületekben egyaránt. Több jelölt lehet, de kevesebb nem. KIK TEHETNEK JAVASLATOT a jelölt személyére? Nincs korlátozva, nem kizárólag a népfront joga, hanem a vállalati, szövetkezeti munkahelyi kollektíváké, társadalmi és tömegszervezeteké, a lakosságé is. Az lesz a jelölt, annak a neve kerül — nem elsőbbséget sugalló, hanem ABC sorrendiben — a szavazólapra, akire a jelölőgyűlés résztvevőinek egyharmada a szavazatát adta. Ettől kezdve a választáson egyenlő eseiy- lyel indulnak. Voltak akik azt hangoztatták, hogy a foglal kozás, az iskolai végzettség, a kor, a nem azonosságán múlik az esélyegyenlőség és a jelölésnél ügyelni kell arra, hogy pedagógusnak pedagógus, fiatalnak fiatal, szakmunkásnak szakmunkás, nőnek nő legyen a vetélytársa. Fatális tévedés az a feltevés, hogy az azonos végzettségűek, korúak, oeosztásúak egyformán gondolkodnak, egyforma a közéleti mentalitásuk, ambíciójuk, á közügyek iránti fogékonyságuk, érdeklődésük. A KÖZÉLETISÉGRE való alkalmasságot nem kouy- nyű megítélni. Nem tanúsítja bizonyítvány, hogy valaki közösségi ember. Mégis mindig kiderül, hogy kik azok, akiket érdekel más emberek sorsa, akiket izgat, hogy mi és miért történik körülöttük, akikben megvan - a segítőkészség, a tenniakarás, akiknek életelemük hogy ne csak maguknak, magukért, hanem a közösségiben a közösségért is éljenek. Ez pedig nem iskolai végzettségen, beosztáson, életkoron és nem is azon múlik, hogy ki melyik nemhez tartozik. A FIATAL KÉPVISELŐ azt mondta, úgy érzi, hogy önmagában már a jelöltségnek is rangja van. És ez nemcsak a képviselő-, hanem a tanácstagjelöltekre is igaz, hiszen tanácstagi választókerületenként általában kétszáz ember (a városokban jóval több) közül kerülnek ki a jelöltek. Ez a kör addig — több kerület lévén kisebb volt. A megyeben mintegy egyharmadával csökkent (alig több mint ezer hétszáz lesz)' a tanácstagi választókerületek száma, és nyilvánvalóan a leendő tanácstagoké is. Kisebbek lesznek a tanácsi választott testületek s nemcsak kisebbek, hanem remélhetőleg, a törvényalkotó szándék szerint aktívabbak, mozgékonyabbak. a formalitásoktól mentesebbek. Hogy milyen egy testület, az nemcsak a törvényadta jogosultságain, hanem a tagjain is múlik, végső soron tehát azon, hogy kiket jelölnek, és a jelöltek közül kit választanak. Nem túlzott optimizmus, hanem nagyon is reális igény a kettős jelöléstől azt várni, hogy aktívabbá válnak a tanácstagok, felfrissül a testület, markánsabb lesz a választók érdekeinek a képviselete. SOKSZÍNŰBBÉ VÁLHAT a képviselet, mert a jelöltek felfogásuk, mentalitásuk, problémaérzékenységük szerint másként közelítenek meg, ítélnek meg dolgokat, mást tartanak fontosnak. A jelölőgyűlésen és utána a választás napjáig, ha szükségét érzik, a választóiknak ei is mondhatják, hogy elképzeléseik szerint mire kell koncentrálni a figyelmet, az erőt, a pénzt, mi élvezzen elsőbbséget az elkövetkezendő öt évben. „Ha jelöltként indulok a választásokon” — mondta Aczél György Alces- te Santini olasz újságírónak adott interjújában (amely az újságíró áprilisban megjelenő, Magyarország 40 év múltán című kötete számára készült) — „és lesz egy másik jelölt, akit a helybeliek jól ismernek, aki szűkebb hazámban nagy népszerűség- nak örvend, akkor bizonyosan kemény küzdelem lesz; nem az ígérgetésekben, hanem a reális tennivalók megfogalmazásában és majd a megvalósításban. A tanácsok tagjainak megválasztása a terület, a település fejlesztése, a környezet megóvása körüli, legkonkrétabb programkülönbségeken folyó vitára adhat módot. És reméljük lesz különbség, és talán nemcsak annyi, hogy az egyik jelölt azt mondja: ,ha megválasztotok, elősegítem, hogy új iskolátok, orvosi rendelőtök legyen’, a másik viszont utat. telefont, ivóvízhálózatot ígér — persze. ezek is reális és szükséges alternatívák”. Kovács Katalin agyszombat reggelén a vő a ház elébe hozta az üstházat. Mielőtt a hatalmas- bejül vörösrézzel bélelt üstöt ráhelyezte volna a lábra, gondos mosással eltüntette a tél nyomait. Ragyogott is az üst, mire az öregasszony vizsgál- gatnj kezdte. Mikor rábólin- tott, a veje telehordta vízzel s az üstházat megrakta jó száraz aprófával. Anyósa ezalatt harmadszor cserélt vizet a hatalmas vájdlingban- mosogatta, törölgette a télelőn elsiratott szőke disznó hátsó fertályát, a sonkát, néhány lapockát, s azt a két csülköt, amit mostanában nyersen megifanagtak a kölykök. És főtt a sonka, estéiig. A füstös* zsíros lé szaga úgy úszott az udvaron, hogy szinte harapni volt kedve tőle az embernek. Délután- úgy négy* óra körül az öregasszony előhozta a tojásokat. Szakajtóból merőkanállal egyenként rakta a sonka forró vizébe. Ügy az igazi a tojás, ha sonkalében fő! Húsvét vasárnapján —akkor jó a sonka, ha a levében hűl el — korán reggel levették a hatalmas fafödöt az üstről, s óvatosan a vő emelte ki a több kilós gyönyörűséget. A nagy kamráiban akkorra a tiszta, X-lábú asztalon, a frissen lesúrolt gyúródeszka várta a terhet. A tojást nagy tálba szedték. — de biztos, ami biztos — az öregasszony nem rakta a sonka mellé. Még majd valaki enne belőle idő előtt.... A gyerekek, akik végiglá- batlanikodták az egész sonkafőzést, méltatlankodtak. Miért ne ehetnének a sonkából vasárnap? Az is húsvét! Nagyanyjuk elzavarta őket. Aztán majd szégyenkezzen a locsolók előtt csülökkel, ml? A gyerekek nyelveltek. Ugyan már, ki is megy őhozzájuk locsolni- akinek sonka kellene? Hisz a rokonság is vág, csak hevernek a terített asztal közepén a hatalmas tálon a sonkaszeletök, megráneo- sodiik az utolsó vizes uborka, mérge száll a tormáinak. Nem kel; a rokonoknak, nem éhes emberek azok, mire ideérnek. — Hát Lajos? — kérdezte nagyanyjuk, s a gyerekek erre nem tudtak mit mondani. Legfeljebb a legnagyobb morgott a serkenő bajusz alatt, hogy .ugyan már szegény Lajos bácsinak mindig csak a végét szeli meg a nagymama, ráfizet az a korai locsolásra de ezt az öregasszony nem hallotta, vagy nem is akarta. Nagy nehezen kelt fel húsvéthétfő napja. Az öregasz- szony örült, hogy a veje a tornácon már a késfenővei dolgozott. — Legalább nem lábatlankodnak a gyerekek- úgyis az lesz az első, hogy . sonkát kérnek, amiint kinyílik a csipájuk —r mondta, s a vejévei együtt két kézre fogva a gyúródeszkát, a gang nagy asztalára cipelte. Ott szorosan a deszka mellett el- magyarázta- isten tudja, hányadszor már: szép, vékony- szeleteket, Imrével, zsírjával együtt. Ne vastagon, de ne is lyukas középút. A végét, tudod hogyan. A vő közben már izzadt, Lajos locsol de erre az egy szóra felfigyelt. — Már megint, — mondta, — szegény Lajos, minden évben az rágja a végét. öregszik már- a fogad is romlanak. — A sok ital tönkreteszi — mondta az anyós, magától értetődően. — Aki elsőnek jön, az első szeletet kapja, ez a rend! Lajos pedig ahogy a szemét kinyitja, már jön, mert itt akar reggelizni, nem vitás, minden húsvéthétfőn. Nem én tehetek arról, hogy elissza a pénzt a felesége elől, a gyerekei szájából. Vehetnének, ehetnének ők is. — Menjen már, anyukám — kérlelte a veje. — His< tudja, ahol hat gyerek kér enni, üres a disznóól évszámra. Akkor már apósa is ott szívta mellettük az első cigarettát. — Anyuska, — ő aztán tudta, hogy kell rimán kod.'ii a ház szoknyás fejének — az a szegény Lajos egyszer már kaphatna a jó, rózsaszínű puha húsából is. — Pártolod a druszád, ugye Lajos — förmedt rá az asszony. — Ha nem én vagyok a feleséged, te se lettél volna különb! Tegnap is meghúzta valaki a pálinkás bütyköst! A nagyapa jónak látta a hallgatást. Még netán az is kiderül, hogy a demizson is kotyogós már, pedig tele volt még a múlt héten... A tálon közben gusztoso- san sorakoztak a sonkaszeletek. Az öregasszony gyorsan, gyakorlott mozdulatokkal héjazta a tojást, aztán felekbe, negyedekbe vágta a sonkára biggyesztette. Külön, egy lapos tányéron várakozott az első sonkaszelet, a vége, s a legzsírosabb, legvastagabb rész. Arra külön, másfél tojást rakott. Az asztalt úgy terítette, hogy a kis szobába lépő először ezzel a tányérral találkozott, a nagyobb tálat szalvétával takarta le. A gyerekek már felkeltek, lassan kismisét harangoztak a templomban. — Te, fiam, szólt a nagyanya a legnagyobb gyereknek — nézz csak át Lajos bátyádéit udvarába, viszi-e már a mosdáshoz a friss vizet Juliska nénéd a kútról? A gyerek az utcáról nézett be a negyedik ház udvarára, ' aztán futva jött vissza: — Juliska néni most keféli a Lajos bácsi kabátját az udvaron. Kis Lajcsika meg a szagosvízzel a kezében toporog ! — Akkor rögtön itt lesznek, — az öregasszony a kisebbik pálinkásüveget tolta a kisebbik tál sonka közelébe. sóhajtva előhozott egy üveg szikvizet. Az udvaron harsány köszönéssel már ott is volt Lajos, a, szomszéd, a kis Laj- csikával. Lajos kezet rázott a férfiakkal, ténsasszonynak titulálta a nagymamát, s a kislányok felé kacsintott. — jó szagos vízzel jöttünk ám! A nagymama toszogatta előre a lányokat, megpróbált kedves arcot vágni, kidugta mind a tizenhat felső műfogát, úgy nevezetett. A locsolóvízből jutott még a hófehér melles kötényre is. — Jöjjön, vegyen, egyen, ne kínáltassa magát, kedves Lajos — mondta, s maga előtt tolta, gondosan az előre kinézett székhez taszigál- ta Lajost, meg a fiát. Lajos leült, ránézett a tányérra, aztán megvárta, amíg a nagyapa pálinkát tölt a gyűszűriyi pohárba. Párja nem állta meg szó nélkül: — Igyanak, Lajosok — mondta — reggel óta magát várja az uram, Lajos, hogy koccintson valakivel, mert a vő hál’sten sose iszik. Ez az én mihaszna uram inna, inna. — Anyuka, kedves, sonkái, tojást, tormát Lajosnak, meg a kisfiúnak is — vágta ei nagybátran a szót a gyűszű- nyi ital felhörpintése után az öregember. — Egyetek kedves, egyetek, hadd teljen a begyetek! Ettek. Lajos a sonkivúg húscafatjait a fia tányérjára tolta. Maga a köverét vagdalta, s jókora, a háznál sült kalácsszelettel gyömöszölte. — Ténsassaony — mondta a harmadik kupica után — ha nekem ilyen asz- szonyom lenne, aki ilyen sonkát tud a húsvéti asztalra tenni, a lábanyomát is csókolnám! — Csókolhatja maga így is, Lajos — gorombult be a háziasszony. — Nem elég, hogy annyi a gyerek, még a pénzt is kocsmába hordja szegény elől! Áldja az istent, hogy nem magamfajtát választott; adnék én magának kocsmát, fröccsöt, pálinkát — sodrófával! Lajos elhallgatott, szépen megtakarította a tányért a kalács belével, utoljára bekapott még egy fél tojást, ráöntött egy pohárka bort. A gyerek mellette sóhajtozott, kis édestésztát szeretett volna. Csokoládét kapott, a legkisebb tojást, csokoládéból. Jó, jó lesz az is. gondolta, s ahogy apja, áldás. békesség, nagy jíezi^- csókolomok közben továöb- áilt. ház apraja-nagy- ja abban a pillanatban az asztal körül ficánkolt. A tányérokra csak úgy dobálták a rózsaszínű sonkaszeleteket, a tormát, a tojást. Faltak, mintha egy hete koplaltak volna. A vő, aki hiába volt mázsás, kisétkű embernek számított a családban, csak egy félrelökött kövér félszeletet vett a tányérjára. — No, — mondta — elmúlik majd ez a húsvéthétfő reggel is. Szegény Lajos bátyám megint megszabadított bennünket a sonka végétől, zabolhatjuk a ja/át! Sóskúti Júlia
