Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-06 / 81. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 6. lAfckéováitat) Nem tudom máshol elképzelni az életemet Reggel nyolcra beszéltük: meg a találkozót, de az igazgató már korábban kezdte a munkát. Kaposvári Káz- mér reggel hétre jár a Szolnok megyei Víz- és Csatornamű Vállalathoz, s amilyen határozottan ezt megmondja, annyira bizonytalanná válik, amikor a napi munkája végéről érdeklődőm. — Este, rendszerint este érek haza, — mondja. Arról is nevezetes, hogy mindig van ideje emberekkel beszélgetni, a vállalat dolgozóit fogadni. Bár fiatal ember, nagy élettapasztalata lehet. Kicsit büszke is rá: hamar szót ért mindenkivel. Ennek persze oka van. Kaposvári Kázmér szolnoki. Mi az, hogy szolnoki! — Én ezt a várost nagyon szeretem, az életemet nem tudom, nem is akarom máshol elképzelni. Itt minden, mindenki ismerős ... Szolnoki, és ráadásul a város gazdag hagyományú munkásüzemének „gyereke”. Édesapja a Járműjavító nyugdíjasa, egyetlen testvére a jármű lakatosa. Hogy ő nem ott kezdte a munkáséletet? 1961-ben, a gépipari technikumi érettségivel a kezében maga keresett munkát A vízügyi igazgatósághoz érkezett, ott is a gépüzemben, saját kérésére két évig fizikai munkásként dolgozott. — Ez a két év meghatározta az egész életemet. Nagyon jól éreztem magam, befogadtak, szerettem, tiszteltem a munkatársaimat, a vezetőimét, a szakmát. Máig sokukkal jó barátságban vagyok. Később, amikor irányító posztokon dolgoztam, a gyakorlati, a fizikai munka tapasztalata. rengeteg előnyt adott. Értettem, mit kell, mit nem, mi jó, mi nem. Később a belvízvédelmi csoportnál műszaki munkakörben dolgozott, amikor üzemtechnikusnak hívták az akkori Szolnoki Fürdővállalathoz. Ez 1964-ben volt. A kis vállalat összeolvadt a Víz- és Csatornamű Vállalattal, így munkakönyvében huszonegyéves az utolsó bejegyzés. Nemcsak dolgozott. Egy fiatalember előtt, aki az utolsó előtti háborús évben látta meg a napvilágot, nyitva volt minden iskolakapu. Először a gépipari technikumban szerzett felsőfokú technikusi képesítést. Sokáig úgy gondolta, ennyi elég. Már a vízmű Szolnoki városi-járási üzemének vezetője volt, amikor mégis újból tanulni kezdett: Gödöllőn, az agrártudományi egyetem a mezőgazdasági gépészmérnöki karon. És ez már a közelmúlt: 1985-ban doktorált. fV ízgépésáet, áramlástan volít választott témaköre. Kaposvári Kázmért harmincnyolcéves korában nevezték ki igazgatónak. Nem különösen ritka, de nem is mindennapos még a fiatal igazgató. Nem volt könnyű dolga, különösen az utóbbi hónapokban. — Nehéz tél volt, rengeteget dolgoztak az embereink. Jólesik, hogy a sok nehézség ellenére is rendben vannak a dolgaink. A viz nélkülözhetetlen, ezért nálunk soha nem lehet azt mondani, hogy „majd”, hanem csak azt, hogy „azonnal”. Emiatt talán kemény embernek tartanak, de a lazsálást, az időhúzást ebben a szakmában nem lehet eltűrni. Akj ezt megérti, azzal semmi bajom. Sőt, amit csak lehet, megteszek az embereinkért. Kaposvári Kázmér tavaly, az év elején nagy megtiszteltetésnek vette, hogy kooptálta a városi pártbizottság, s a végrehajtó bizottság is. Az idén. a városi pártértekezleten ismét bizalmat kapott. — Jó dolog nyugodt légkörben, akadályok nélkül dolgozni. Ügy gondolom, ezért változatlanul sokat kell tennem, s így tesznek a munkatársaim is. Utóbb csak latolgatom, hogy reggaltől-estig dolgozni akkor is fárasztó lehet, ha közben jókedvű, sikerekkel teljes az ember. Mondja, igen, a családjával tölthetne több időt is, különben is a felesége rengeteget vállalt, vállal. Két gyereke nagyocska már, a lány középiskolás, a fiú is az lesz az idén. Édesapjával. aW jól bírja magát, kertészkednek szabad időben, — bár a nagyobb érdem az idősebb Kaposvárié. Tervei? Ezt akarja tovább csinálni. Jobban, mert az ember azért sose elégedett magával, ha belegondol... Rengeteg terv, megoldásra váró feladat nehezedik a vállalatra, s rendkívül nagy a felelősség is, ami ezzel a (— őt idézem —) gyönyörű munkával jár. Sóskúti' Júlia A .szolnoki Sütőipari Vállalat nehézvajas üzemében 23 féle terméket gyártanak. Naponta két műszakban 30— 35 ezer péksüteményt sütnek, melyet Szolnok és környékének boltjaiba, iskoláiba és vendéglőibe szállítanak. Készül még az üzemben francia- és vikendkenyér, amellyel a szolnoki nagy élelmiszerboltok választékát bővítik. Emberhez méltó 0 mindennapok Józsa Gyula a híres rejt. .vényfejtő Itt emberek között lakom, mondja Kovács Andrásné Sorsok a karcagi szociális otthonból Szecske András naponta néhány órát a festésre áldoz A karcagi kórház szomszédságában háromszintes csupaüveg épület áll. Csillogó ablakszemei kitartóan fürkészik a tengersík vidéket: falai között száznégy koros férfi és nő talál meleg otthont, gondoskodó kezet, kap főtt ételt, tiszta ruhát. A létesítmény hivatalos neve nehézkes, körülményes, mivel a papírok csak egyesített szociális intézményként tartják számon, bár a köznyelv változatlanul szociális otthonnak nevezi. Ebéd után érkeztünk a legidősebb lakóhoz, Tóth Károly bácsihoz, aki 1888. június 13-án született Kunmadarason. A pörge bajszú, ősz hajú férfit éppen pihenésében zavartuk. — Hogy kerültem ide? Túléltem mindenkit: a feleségem, a lányom, a lányunokám. Egy fiuunokám él csak, vele levelezgetek. Igaz, az utóbbi időben betegeskedtem, de ügyeltek rám, úgy hogy jobban lettem. A nyugdíjamból marad havi 450 forintom, ennyi a .zsebpénzem, mivel mindig kell vajamire. Megírhatja, olykor kevertet is veszek, mert erről nem szeretnék teljesen idő előtt leszokni — mondja nevetve. — Hogyan telt el ez a majd száz év? — Zajosan kedves, nagyon zajosan. Katonáskodtam, két világháborút is végigszenvedtem. Igaz, nem panaszkodom, épen kerültem ki belőlük. Olykor esténként lehunyom a szemem, és végigbarangolom a régi tájakat, keresem a fakuló emlékeimet. Máskor meg a társaim beszédét hallgatom, ritkán szólok közbe. Azért a melegebb napokat nagyon várom: ilyenkor sétálok, gyalogolok, mivel szerencsére a lábam még nem lett hűtlen hozzám. Társa Tomasovszki Lajos. 0 1979. januárjában érkezett feleségestül Túrkevéről. Mindketten rokkantak voltak, mégis 23 év boldog házasság van mögöttük. Sajnos, a férj élete párját tavaly, május 18-án eltemette. A visszaemlékezés még ma is könnyéket csal a szemébe. — Túrkevén dolgoztam a tanácsnál, de a Békés megyei Hunyán születtem. Ma is ott él a 83 éves édesapám, és a 79 esztendős édesanyám, meg a rokonság. Évente néhányszor eljönnek értem, hazavisznek a faluba, dohát sokat nem lehetek velük, mert engem ápolni, gondozni kell, és maholnap ők Is erre szorulnak. Igaz, végül is majd ott kötök ki, az asz- szony mellett, megvan a sírhely. Nagyon szeret olvasni: az asztalán újságok, előtte televízió. Az éjjeliszekrényen egy becses, páros kép a feleségét és őt ábrázolja. A szoba lakója még a víg kedélyű, bőbeszédű tiszader- zsi Józsa Gyula, aki a többiek szerint jószerével reggeltől estig rejtvényt fejt. Fia, lánya havonta látogatja, ezek igazi ünnepnapok. — Nyaranként, ha a lányom kiveszi a szabadságát, hazamegyek a derzsi öreg házba tíz-tizenkét napra. Hej, de csodálatos a rokonok, régi cimborák között lenni. Ez nekem olyan, akár a gyereknek a vakáció, bár itt is jól megvagyok. Oda- kinn a harctéren deformálódtak a hidegben az ujja- im, vénségemre már el se tudnám magam látni. Itt meg mindent elém tesznek, látja, most is pizsamában fejtem a rejtvényt a jó, meleg szobában. Csíkos András, a negyedik szobabeli társ nem nagyon avatkozik a beszél getésjje. Nagyot hall, ezért nehézve- le szót érteni. Érdekes, hogy néhány embert a kor, sokat viszont a magány vitt az otthonba. Ilyen például a TörökszentA 97 éves Tóth Károly mégis szemüveg nélkül olvas A folyosó végéből messzire ellátni fotó: Tarpai Zoltán miklósról érkezett Kovács Andrásné. Eltemette a szeretteit, és valahogyan egyedül képtelen volt megmaradni a lakásban. Itt nagyon jól érzi magát, ahol tud segít, szobatársát, a 89 esztendős Dobosné Julika nénit szinte édesanyjaként ápolja, szereti. Nyaranta azért ő Is hazalátogat, tavaly 48 napot töltött a nővérénél, meg a sógornőjénél. Szecske András és a felesége fél éve költözött be. Nehéz volt a kinti élet, a ház körüli, mindennapi strapa, így vállalták az otthont Százezer forintot adtak az intézetnek. Ketten külön szobában laknak, a gyönyörű hímzések a feleség, Juliska néni kézügyességét dicsérik, András bácsi viszont mást csinál: akkor is éppen kedvenc időtöltésének, a festészetnek hódolt az úgynevezett alkotószobában. Van könyvtár. televízió, lehet kártyázni. Érdekes, hogy az ördög bibliáját az asszonyok forgatják szívesebben. Szó sincs róla, hogy csak vidám, harsogó szín illik a lakókra. Az idős emberek nagyon érzékenyek, bárhol is élnek, és ez alól ők sem kivételek. Egy otthonról, rokontól érkezett hebehurgya levél, benne pár meggondolatlan mondat olykor napokig búskomorságot, étvágytalanságot okoz. Ezt ügyesen, tapintatosan feloldani bizony nem egyszerű dolog. Hajnal Attiláné foglalkozásvezető szerint nagyon nehéz, de csodálatos feladat — Itt minden ünnepet, névnapot, jó és rossz hírt számon tartunk. De azokról sem feledkezünk meg. akiket a betegsége ágyhoz láncolt. Nékik felolvasok, beszélgetek velük, mert ez jelenti számukra az életet, a napokat, a szobán kívüli világot. Kifelé menet a folyosó végén egy tolókocsiban ülő, ápolt, idős. asszonyt pillantottunk meg. Tekintetével a végtelenbe futó, kacskarin- gós aszfaltutat figyelte. Talán nagyon várt valakit, de az is meglehet, hogy csak az arcát fürdette a március végi délutáni napsütésben. D. Szabó Miklós
