Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
1985. ÁPRÍLIS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 JÁSZFÉNYSZARUI SZÍNHÁZ SZÉLVIHAR — |~~ Főszerepben ■“—l"■ a termelőbemutatja a falu Jelenet az előadásból A színpadkép az ötvenes éveket idézi. A termelőszövetkezet irodájában vagyunk. Az egyik asztalnál a falu jegyzőjéből lett könyvelő, Müller József dolgozik. Estére jár az idő ... * * • A nézőtéren legalább hat- százan szorongunk. Boldog izgalom, várakozás ül az emberek arcán. Halk suttogás, p:sszegés, zavart kuncogás, nevetgélés és gyakran felzúgó taps kíséri Dobozy Imre Szélvihar című drámájának bemutatóját. Ez a tapsi valahogy más, mint a többi; meghatódott és örömteli, hálás és buzdító, elismerő és kedvesen elnéző, kiváltképp pedig szeretettől teljes ... Rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek. a falubelieknek szól. A jászfénysizaruí művelődési ház színpadán ugyanis ők játszanak. S játszanak szó szerint. Ahogy később az egyik szereplő id. Ördögh János, a Béke Tsz gépszerelője mondta: a „készet” játszák, a megélt időket. Talán ettől olyan hiteles mindaz, ami a színpadon történik ... Ám mi késztette ezeket a középkorú vagy még idősebb s effajta „játékban” bizonynyal járatlan embereket aréve Jászfényszarura jött tanítani, egyfolytában ilyen „merész álmai’’ vannak. Létrehozta a Napsugár gyermek színjátszó csoportot, s ő a vezetője annak a Fortuna együttesnek is, amely a közelmúltban vette át az Állami Ifjúsági Bizottság Ifjúsági díját és a KISZ KB dicsérő oklevelét. A legkevesebb, amit az előadás után mondtak róla a községben az volt, hogy „aranyba kellene foglalni a nevét”. A falusi ember általában nem bőbeszédű ... Nagyné Faragó Mária, a művelődési ház igazgatója azt is megjegyezte, hogy talán nem is emlékszik olyan olyan hozzátartozó, aki a meghatódottságtól elsírta magát... Bordás Gyula édesapjával együtt lépett a színpadra. — Apu számomra kellemes meglepetést okozott, de az idősebb szereplők is mindannyian. Meglepett, hogy milyen jól mozognak a színpadon, mennyi természetesség árad a játékukból — mondja. — Nyolc éve játszom a Fortunában, ezidáig azt hittem elég jól... — neveti el magát. Kovács András, aki hosszú éveken át „csak” csendes segítője volt felesége munkájának, most szerepet is vállalt. — Ez a darab csak fiataEgyütt a generációk... (Kovács Andrásné, Bordás Gyula, Both Béla, Tűzkő László és Péter Pál) ra, hogy színpadra lépjenek? Miféle játékos kedv, örömet szerző buzgalom rejtőzik a kemény munkával töltött napok, hónapok, évek, évtizedek árnyékában? Péter Pál bácsi — aki 70 esztendősen állt a „falu elé” — egyszerűen fogalmazott: — Mindig is szerettem a „vigasságot”. Szeretem ma is. S így érezhetnek a többiek is. Mert valahol a „lélek vigassága” volt már a készülő- dési is, az estéről estére való találkozás, az a fajta közös munka, ami nem hasonlítható semmj máshoz, mert olyan élményekkel ajándékozta meg a szereplőket és később a közönséget is, amilyenekben aligha volt részük mindezidáig. — A próbák idején volt úgy, hogy a késő este vetett haza bennünket. Fáradtságot mégsem éreztünk. Sőt, tán még frissebben lépkedtünk hazafelé, mint ahogyan az iskolába, a próbára igyekeztünk — emlékezik Pál Béla nyugdíjas. Merész „álmok” Bordás Imre, a Béke Tsz főraktárosa a főszerepet játszotta. Olyan meggyőzően, hitelesen keltette életre Csendes Imre alakját, hogy már-már valóságos mesterségének hihettük a színészetet. — Valamennyien tudtuk, hogy kudarcot nem vallhatunk. Ha elvállaltuk a szereplést becsülettel helyt is kell állnunk. Azt hiszem, sikerült is, utólag sem ért rossz szó bennünket, semmi. Egyébként fiatal koromban játszottam már színpadon, de álmomban sem gondoltam, hogy erre ismét sor kerülhet ... Ilyen „merész álmai” cSak Kovács Andrásnénak lehettek. Mióta tizenegynéhány eseményre, amely ennyi érdeklődőt vonzott volna. A plakátokat csak az utolsó pillanatban, tették ki, de nem is kellett nagy propaganda, elég volt feltüntetni a szereposztást ... Együtt a nemzedékek Kovács Andrásné pedig csak az „álmaira” hivatkozott, amikor az ötlet születéséről kérdezgettem. — Valaha olyan helyen dolgoztam, ahol a fiatalok és a felnőttek együtt, egy csoportban játszottak — mondta. — Régen volt, azóta megváltozott a világ, a korosztályok eltávolodtak egymástól. A kultúra generációkra szakadt és én épp emiatt arról kezdtem „álmodozni”, hogy hogyan teremthetnék újra találkozási alkalmat. Dobozy Imre drámája ehhez nagyszerű lehetőséget kínált. Tudtam, hogy hitelesen eljátszani csak idősebb szereplőkkel együtt tudják a fiatalok. Óriá6i izgalommal és attól iá nagyon félve, hogy visszautasítanak, kerestem fel az embereket. Ismertem őket, néhányuknak fia, lánya játszik a Fortunában, de hát a kérés mégiscsak óriási volt... — Apu két napig gondolkodott rajta, aztán elvállalta a szerepet, én se hittem volna — mondja Tűzkő Erika. — Az pedig végképp meglepett, hogy milyen lelkiismeretesen, odaadással készült a bemutatóra. Esténként szöveget tanult, gyakorolt, minden szabad percét ez töltötte ki. — A torkomban dobogoU a szívem, amikor beültem a nézőtérre — veszi át a szót Erika édesanyja, Tűzkő Lász- lóné. — Nagyon izgultam. Ott ültem a szereplők családtagjai között, bizony volt lókkal erőltetett lett volna. — jegyzi meg. — Kénytelenek voltunk hát „beadni a derekunkat” ... Ásson viszont sokat töprengtünk, hogy a fiatalabb nemzedékek, akik nem élték át a dráma cselekményének időszakát, hogyan fogadják azt. Megértik-e egyáltalán? Azt hiszem, jórészt alaptalan volt az aggodalmunk. Az előadás kedvező visszhangra lelt a fiatalok körében is. A siker élménye — A kollegák másnap pezsgővel gratuláltak, és „Müller elvtársnak” szólítottak — mondja Kiss Zoltán, főagronómus, aki a darabban a könyvelőt játszotta. Ügy gondolom, megérte a fáradságot az a munka, ami számunkra nem kevesebbet, mint jó hangulatú téli estéket, új közösséget, új barátokat és a siker élményét hozta. S, hogy mit hozott Jász- fényszarunak? A szereplők egyike így fogalmazott; „Az előadás felélesztette az emberekben elszunnyadó kíváncsiságot ... és rég hiányzó élményekkel gazdagított mindannyiunkat.” • * • Id. Bordás Imre, Kovács András, Kiss Zoltán, Tűzkő László, Both Béla, Bordás Gyula, Marton István, Ézsiás Vencel, Péter Pál, Pál Béla, Tóth László, idős és ifjabb Ördögh János, Takács Pál, id. Kubala Antal és Lénárt Sámuel, az előadás szereplői tegnap jászjákóhalmán, ma délelőtt a FIN jászsági záró- rendezvényén odahaza, délután pedig Békéscsabán — három megye színjátszóinak minősítő versenyén — mutatják be Dobozy Imre drámáját. Török Erzsébet Fotó: Nagy Zsolt Filmlevél a Hazánkról Nézzük, mire vittük televízió jóvoltából most már milliók emlékezhetnek a Talpalatnyi föld híres záróképeire: „Góz József, (adatok) szabadul 1945-ben” — olvashattuk a börtöncella ajtajáról. A film tulajdonképpen itt véget is ért, de a szereplők, a közreműködők hosszú listája s a szárnyaló muzsika alatt a kor színvonalának megfelelő, talán túlontúl is hangsúlyozott vízsugaraklkai öntözött kertészetet látunk. Amilyenről Juhos Marika, Jóska. Jani és a többi szegény ember ábrándozott. A gát, a csatorna átvágása egyaránt volt kétségbeesett lépés- s egy álom mindenáron való „megénésé- nek” — kertészet! — kierőszakolása, amelyre a hatalom puskalövésekkel felelt Az 1948-ban készült remekmű említett „műsorlap” alatti képeivel azt kívánta jelezni, hogy a Góz Jóskák állmai megvalósultak. S valóban, a néző is erre gondol, szívből kívánja Jóska szabadulását. s az ember igazságérzete oda képzeli Gőzt és társait a — viszonylag — modern, öntözött kertészetbe. Aki megélte a Góz Jóskák életét, aki maga is könnyezett, öklét rázva káromkodott a kiszáradt alföldi sziken. majd maga is .szabadult”. végigélte az elmúlt negyven évet, egy kicsit a Talpalatnyi föld gondolatai folytatásának érezheti Kis József Hazáink című dokumentumfilmjét. Hogyan élt szabadságával Góz József, mj lett gyermekéiből, aki csak meggyógyult talán a bilincsbe vert kezű apja hozta gyógyszertől. Juhos Marika és Góz Jóska gyermeke milyennek látná ma hazánkat? Mire emlékezne az elmúlt negyven évből, mire nem, ha ő rendezte volna a fi Innét? A válasz még a gondolati játék keretein belül sem egyszerű, hát még a valóságban ! Ezért is fogadta igen sok előítélet Kis József dokumentumfilmjét A filmes szakma szerint a feladat eleve megoldhatatlan, a hatvan-hetven perc csak„turisitafilnnire futja” mondták, akik eleve kételkedtek a vállalkozás sikerében. S amikor bemutatták a Hazánkat, sokak azt kifogásolták, miért nincs benne a filmben az, hogy; s miért marad ki ez, meg az; —igen bő a hiánylista. De valójában miért azokból a részletekből építkezik Kis József, amelyekből a Hazánkat összeállította? Nyilván azért, mert Kis József magyar állampolgár, filmrendező, a jelen esetben forgatókönyv- (társ) író azokat a fényképeket tartotta a legfontosabbaknak^ amelyeket bemutatott. Tévedett Kis József? Igen- néhány epizódnál úgy éreztük, nem a legfonto- sabból indul ki, nem a legjellemzőbbet mutatja, így netán a következtetés iskér- dőjelezhető. Csak hát ha Nagy István, Szabó Péter, vágy Kovács László — a nevek gyakoriak, de választásunkban fiktívek — írttá és rendezte volna a Hazánkat, ákkor sem lehetett volna kizárni — isten ments! — a szubjektivitást, a tévedés lehetőségét. A Hazánk nem remekmű, de tisztességes, a köz számára igen hasznos munka. A milyen — mármint hazánk — kérdésén túl felvállalja a miért, kiktől, miktől gondolatköreit is. Szántanak, vetnek, aratnak, motorokait, traktorokat csinálnak a filmben, énekelnek, táncolnak, fazekasko- !rongsot forgatnak, vad||ibá|- kat riasztanak; a tsz-elnök szeme a libáit, kacsáit simogatja, Fülöp herceg pedig a lovait a fogathajtó világbajnokságon. Talán a tizedét ha felsoroltuk a film sokszínű mozaikjainak, — s máris főhet a fejünk, ennyiféle tartalmi és hangulatú részletből milyen lesz az egész? Pedig a Hazánk nem csupán hazánk egy napját mutatja meg hanem összefüggéseket is feltár, amellett, hogy időben és térben bolyong. S aki bolyong, az könnyen eltéved. Kis József jól látja a fát is, az erdőt is, de túlontúl merészen bánik az asszociációkkal, az absztrakciókkal, magyarán: ami számára kétszer kettő, a nézőnek esetleg csak három vagy öt. A Hazánk dramaturgiad következetlenségeire gondolunk, a múlt és a jelen nem kellően 'dialektikus megjelenési viszonyára. Miért csak csupán az eredményekről, a tényről beszél — vetheti fel valaki. Azért, mert azt a folyamatot igyekszik bemutatni a film, hogy a fegyvert fogott szovjet emberek küzdelmes harcai, a romokon összefogott hazai haladó erők, majd a néo egészét tömörítő és munkára serkentő politika eredményeképpen minek örvendhet a ma embere. Mert amit a Hazánk bemutat, az talán több is mint örvendetes igazság. Ne feledjük, a film vezérmotívuma mégiscsak az. hogy a romoktól, éhezéstől, a rettegéstől, a megalózottságtól, a létbizonytalanságtól napjainkig meddig jutott hazánk. Ezzel nem azt állítja, hogy tejjel, mézzel folyó Kánaán az ország, hogy nincsenek gondjaink, bajaink, — elmondták mindezeket az ország felelős vezetői, a köz- szereplést vállaló, különböző foglalkozású emberek a pártkongresszuson. S Kis József is elmondta filmjében, amit vállalt, amiről ő úgy gondolta, hogy az elmúlt negyven év eredménye. Abban az országain! ahol ennyire nyíltan, nagy felelősségérzettel. a jobbítás szándékával vállalja a politika a meglévő gondokat, bajokat, miért lenne elmarasztalható egy ünnepi alkalomra készült, a részigazságokat összegző film, — amely a tényleges eredményeket — „leltározza”, mutatja be a nézőknek, a nagyvilágnak. Kis József filmjére csak akkor lehetne ráütni a mani- puláltság bélyegét, ha ugyanabban a közegben, amelyben született, nem láthatnának napvilágot a mai Magyarországon meglévő hibákról, hiányosságokról, gondokról, bajokról készült és készülő filmek, könyvek, drámák, riportok, publicisztikai munkák is. minap egy érettségi találkozón voltam. Még egyszer elbúcsúztattuk azokat, akik meghaltak. gondolatban kezet szorítottunk azokkal, akik — betegek, külföldön élnek, stb. — nem lehettek jelein a találkozón, majd az osztályfőnökre figyeltünk: fiúik, most lássuk, ki, mire vitte... Ilyesmi gondolatra épül Kis József igazán szép filmje, a Hazánk is, nézzük, miire vittük'. Ezzel még nem tagadjuk meg, hogy holnap, holnapután mit kell jobbítanunk, hogy még többre jussunk, együtt mindannyian. Tiszai' Lajos Diákotthonból kollégium flttörőcsaoat-névadé Megemlékezések iskolákban A Pálfy János Ottörőcsapat tagjai tisztelegnek az új csapatzászló A megye sok iskolájában tegnap emlékeztek meg fel- szabadulásunk negyvenedik évfordulójáról. A szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskolában az ünnepségen avatták kollégiummá az intézmény diákotthonát. Az iskola tanulói 1982- ben vehették birtokukba a kétszázszemélyes vadonatúj diákotthont. Az épület, a szobák, a társalgók, a tanulószoba ma is olyan, mintha csak most avatták volna, ragyogó tisztaság, rend fogadja a látogatót. A szakemberekből álló bizottság színvonalasnak, jónak értékelte a diákotthon lakóiinak tanulmányi, köz- művelődési és sportmunkáját, közösségi életét. így az intézmény elnyerte a kollégium címet. A kitüntetéssel járó zászlót, s tizenkétezer forintot tegnap vették át a fiatalok. Ugyancsak az ünnepségen adták át az iskola KISZ- szervezetének a KISZ KB elismerését. Az iskola 1350 tanulójából csaknem nyolc- százán KISZ-tagok. Munkájukkal immár negyedik alkalommal érdemelték ki a Kiváló KISZ-szervezet zászlót. A tegnapi ünnepségen kitüntetéseket is adtak át a mozgalmi munkában élenjáróknak, s ugyancsak ekkor avattak KISZ-taggá kétszáz- hatvan első éves diákot. Ugyancsak tegnap emlékeztek meg felszabaduláelőtt sunk negyvenedik évfordulójáról Szolnokon, a Széchenyi városrész Ecseki István úti Általános Iskolájában. Az ünnepségen az úttörő- csapat felvette Pálfy János nevét, csapatzászlót az Ideál Kereskedelmi Vállalat adományozott a város „legifjabb” úttörőközösségének. Az előadás a siker élményét adta ... (Tóth László, id. Bordás Imre, Kiss Zoltán és Kovács András)
