Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-27 / 98. szám
1985. ÁPRILIS 27. Irodalom» művészet 9 Finta Éva: Ráolvasó hétfői napokra csapd arcomat, te fény, ahogy a gyönge zöldet csapdosod, virágaink ahogy vered: úgy simogass meg engémét; tücsökkel játszható vagyok, madárral félhető vagyok, kevés vizek forrásai: patakkal félhető vagyok, dalokban eltévelyedő, világban nem tévelyedő. még hasztalanul sem hamis: vagy víz’ vagy kő, vagy rög vagyok. csapdosd arcom, te fény, te fagy, szelek, kit küldnek csillagok, verődjön rendbe az anyag, az is, mit bennem alkotok. Tari István: Tájleírás szivárvánnyal állunk tűző betűző napon meg is indulhattunk volna műzene-záporban ázó rétek felé uralkodónkat a szivárványt köszönteni egy jelmondattal mennek menetelnek a betűk suttognák a' kicsik lekaszálnának játék-tankjaikból egy természeti jelenség kezdetén Füzesi Magda: Johanna Johanna fáklya. Felragyog. Fehér testén füst kanyarog. Madárhangja messze sikolt. S mig felszívja a hús szagát, beleremeg a Hold. És hull a földön napra nap. Szánt, hogyha kell, vet és arat a nép. A szélben megfogódzik kemény talpával. S megmarad. 1881. október 25-én bekövetkezett halála után előkerült egy végrendelet, melyben fentebb nevezett Mendóné ötvenezer tallért hagyott „a városképet megszépítő díszkút építésére a belső sétányhoz közeli terek egyikén, esetleg a múzeum és az új szíház között”, feltételül pedig azt szabta csupán, hogy nevét aranybetűkkel vésve örökítse ez emlékmű minden korokra. A városi tanács hosszasan tárgyalta e dolgot, s már-már azon volt, hogy az adományt elutasítja, amikor egyszerre csak az egyik városatya azzal a szenzációsi fölfedezéssel rukkolt ki, hogy az elhunyt özvegy — a Királyi Szász Szidónia-rend hölgye volt! Ebben 'Ugyan mindannyian kételkedtek; hanem e bizonyos atya megalapo- z kt értesülésre támaszkodott, s még azt is tudta, hogy a kitüntetés adományozásakor kivételesen eltekintettek a kihirdetéstől. Hát így álltak; ami természetesen fölöslegessé tette a további vitát. Mert hallott-e már olyat a világ, hogy egy város tanácsa ki- rályabb akarjon lenni a királynál, másrészt meg micsoda rútság lenne az .is, hogy a Királyi Szász Szidónia-rend hölgyének emlékét egy ilyen nemes adomány elutasításával gy alázzák! A százötven- ezer márkát 1882. január 4-én kifizették tehát a tanácsnak. Adolf Gnauth építésügyi főtanácsost bízták meg az Augustplatzon felállítandó díiszkú/t kivitelezésével; kivitelezte, az obeliszk tizennyolc méter magasan mered az égbe, körötte a medencében hatvan élőlényből szökken összesen hatvan vízsugár. A műalkotás több pénzt emésztett el, mint várták — a költségek a végén 188 726 márkára és 3 pfennigre rúgtak, vagyis még a városnak kellett megtisztelnie ezt a szodómia... bocsánat, Szidónia- rendes hölgyet, sok-sok ezer márkával a Grass-végrendelet alapítványi pénzéből., Az emlékmű homlokzatán olvasható verset Paul Heyse nem rendkívüli, de meghatalmazott költő sikerítette: Égre szökkenj friss erővel, Földre hullj áldó esővel. Hogyan légy tiszta, Forrás tanítja. A hátoldalon pedig, hát igen, csak a hátoldalon ez olvasható: „Emelték Maria Pauline Mende assizony hagyatékából.” Hátul-kerülővel jutunk eképp Mende asszonyhoz, csakúgy, mint akkor, amikor még élt. Él viszont az emléke az igényes emlékmű kemény s cseppfolyós anyagában — s ilyesmire, nyilvánvaló, bárki igényt tarthat most már, ha van elég hátrahagyható' pénze. Hogy aztán a pénz miből folyt be, mindegy. Hogyan légy tiszta, forrás tanítja, merítette kútfejéből Paul Heyse. Száz éve — 1885 április 29-én — született Egon Erwin Kisch, a neves publicista» riporter. Mózes Lajos: fél mázsa antik ezüst zon az őszön iskolatörténeteket gyűjtöttem az Intézet részére. Vélhetné bárki, köny- nyű munka. Elindul az ember Budapestről, megérkezik a kijelölt körzetbe, betér az első iskolába, és megkérdezi - az igazgatót; mikor épült, hány tantermesnek, mikor bővítették újabb tanteremmel, mikor építettek hozzá igazgatói szobát, nevelői termet, úttörőhelyiséget, szertárakat. Aztán irány a következő falu, a következő iskola. A legtöbb falusa iskolának egyszerű története van. Megtalálni is könnyű, mert a templom mellé épült. Először csak egy tanterem, hozzá kántortanítói szoba. Az utcai fronton túl pedig egy jó nagy telek, hogy a kántortanító megtermelhesse a krumpliját. (És egyben mezőgazdasági alapismeretekre okítsa a zsenge nebulókat. Kit büntetésből, kit jutalomból. De a krumpli kapálatlan nem maradhatott.) Később, ahogy gyarapodott a lakosság, és az iskolaügyekben kiadott rendeletek száma, úgy mindig hozzátoldottak egy-egy tantermet, majd tanítói szobát, tanárit, igazgatói irodát, levente- majd úttörőhelyiségiet. így aztán lassan elfogyott a kántoritanítói telek, az iskola körbeért, olyan lett, mint egy kürtőskalács. A pedagógus krumpliját pedig a téesz veti, gyomirtózza, betakarítja, és még el is adja, csak a készpénzt kell átvennie. Hűvös szél fújt P. főterén, amikor leszálltam a távolsági buszról. A templomot nyomban megláttam, Ott volt, ahol lennie kellett, előtte az első világháborús emlékművel. Il-es típus; a gránátot hajító katona. A templom körül lapító családi házak közül azonban egyik sem lehetett az iskola. Körültekintettem a borús láthatáron, de nem láttam több templomot. Arra gondoltam, a p.-i iskolatörténet nem lesz egyszerű eset. A falu végén, egy hatalmas park közepén találtam meg a p.-i kastély-iskoláit. Nagyobb kastély-iskolát már láttam a körzetben, de rosszabb állagút még nem. Hám- lott róla a vakolat, lépcső félj árója törött volt, minltiha kalapáccsal szándékosán végigverték volna minden lépcsőfokát. Emeleti részéről erkély nyúlt a lépcsőfeljáró fölé. Korlátja hiányos volt, de nem is ez volt rajta a legkülönösebb, hanem az erkélyen díszelgő fehér konyhaszekrény. Vajsárgascdnű, metszett üvegvitrines, sokfiókos munka volt. Jelenléte szöges ellentétben állt mindazzal, amit akár egy kastélytól, akár egy iskolától elvárhattam. Talán , pedagógus szolgálati lakási van az emeleten, gondoltam. Mindezt tetézendő, az iskola előtt legalább kétszáz gyerek go- moiygott. Rohangáltak, verekedtek. Elcsíptem a legnagyobb növésű srácot, és megkérdeztem tőle, merre találom az igazgatót. Csú- fondárosan vigyorogni kezdett a kamasza, valószínűleg rájött, más vidékről származom, és nyomban visszakérdezett: melyik igazgatót tetszik keresni? A címzetes igazgató urat, vagy az új igazgató urat? — Hát. .. talán az új igazgatót. — Az nincs ma itt — mondta. — Bement a városba. Csak a címzetes igazgató úr van itt. lemet, átnyújtottam neki. A férfi, ahogy olvasta a papíromat, egyre komorabb lett. Egyes pontoknál megállt, és fürkészve tekintett rám. Éreztem, hogy ezeknek a pillantásoknak a vesémig kellene hatolniuk, megvilágítva minden hátsó szándékot. Aztán letette a megbízólevele; az asztalra, karba fonta a kezét. — Szóval azt akarja elhitetni velem, hogy nem a múzeumtól jött! És mégis az iskola helyiségei után érdeklődik? Talán az én hálószobám is érdekli? — Ha itt van a hálószobája az iskolában, akkor igen — mondtam csendesen, és igyekeztem elkapni a tekintetét. Megszoktam már. hogy a vidéki iskolaigazgatók egy része kissé bogaras. Vagy túl éber, vagy alkoholista. Esetleg sumerológus. — Ne csináljon úgy, mintha nem tudná, hol ván a hálószobám — mondta a férfi fölényesen. — Tudják maguk jól. De ha azt hiszik, hogy tőlem megtudnak bármit is, tévednek. Ez a válaszom. Hallgattunk, néztük ; egymást. Arra gondoltam, na tessék, megint kifogtam valamit, amihez semmi közöm. A legtöbb vidéken nehezen tudják megkülönböztetni a szociológust a pszichológustól, de mindkettőről ami gondolják, hogy a rendőrség leányvállalata. — Nem tudom, miről beszél — mondtam —, engem az épület története érdekel. Ez a munkám. Eddig ötven iskola történetét gyűjtöttem be, de sehol sem volt gond velem. A férfi felsóhajtott, és a fiókba nyúlt. Először azt hittem, pisztolyt ránt, de csak Seduxent vett elő. Kamorzsolt egy szemet a csomagból. Tétován nézte a fehér gyógyszert, majd csak úgy, víz nélkül bevette. Intett, üljünk le. Vártuk mindketten, hogy megjöjjön a jótékony hatás. Addig körülnéztem. Szegényes tanári szoba volt, talán hatszor hatos. Kopott, sötétbarna bútorokkal volt telezsúfolva, és recsegő, furnír székekkel. A te- rem e6yötlen ékessége Vlagyimir Iljics képe volt, amit valami amatőr festő követhetett el. A festék vastag csomókban állt a vásznon, egyedül a tekintet volt az, ami helyesen és hatásosan volt feltéve. Aztán a férfi újra sóhajtott, és abból megértettem, a gyógyszer eljutott rendeltetési helyére. — Mikor épült ©z épület? — kérdeztem halkan. — És kié volt? — 1870 — suttogta —, és Szapá- ry grófé. 1946-ig lakták, aztán nyugatra disszidáltak. 1948 óta állami iskola. Kezdetben két tanterem a földszinten, és az emeleten szolgálati lakás... Elhallgatott, Vlagyimir Iljicsre tekintett, majd rám. Kövér könnycseppek indultak el sízemeiből, és hallhatóan toppantak az asztal lapján. — Az én szolgálati lakáv som... és a feleségemé... — Kint felrikoltott a szünet végét jelző csengő. Felálltam, megfogtam a vállát. — Nyugodjon meg — mondtam.. — Majd máskor folytatjuk. Megtörölte könnyes szemeit, kézibe vett egy matyóhímzésea osztálynaplót. — Felezzünk — motyogta és felállt. — Felezzünk. Bennem megbízhat. Maga meg ón,'.. mindent megtalálhatnánk. Már csak néhány kis számítás hiányzik! Felezzünk. — Majd megbeszéljük — mondtam csillapítótag. — Most sietnünk kell. — Együtt léptünk ki a tanáriból. A gyerekek úgy rebbentek szét az ajtó elől, és a folyosó teljes hosszában, mint verebek a ragadozómadár elől. Elbúcsúztunk, kezet fogtunk. Vógigjártain az iskolát, de csak a titkárt találtam. Mondta, sem ő, sem más nem tud felvilágosítást adni, itt a címzetes igazgató kivételével mindenki új ember. De keressem meg a tanácselnököt, az tanított itt, talán tud valamit. Ahogy beléptem a tanáriba, Vlagyimir Iljics szegezte rám jóságos tekintetét. Nagyméretű festmény volt, közvetlenül a'bejárattal szemben. Magas, vékony férfi állt fel az íróasztal mellől. Vé‘- gigmért. kezetnyújtottunk. — A múzeumtól jött? — kérdezte. A süketek sóvár figyelmével nézett rám. , — A fővárosból jöttem — mondtam, és elővettem a megbízóleveA tanácselnök szívesen fogadott. Egyből tudta azt is, mi az a szociológia. — A Bandi egy kicsit hibbant, sajnos — mondta. — Pedig nagyon értékes ember volt valamikor. Kántortanítóként kezdte, az államosításkor ő hozta át az egész, iskolát a papoktól. Jó tanár volt. Mellette párttag, szakszervezeti aktíva.. . Ha téeszt kellett szervezni, jött. Ha. békekölcsönt, akkor is. Vöröskereszt, satöbbi. Elsőnek ő végezte el a Marxizmus-Leninizmus esti egyetemet az egész járásból. Ki akarták emelni pártvonalon, de nem ment el. Pedig kínáltak neki lakást is. Láthatja, ma is. ott lakik az emeleten. No, sízóval... hatvannyolcban korszerűsítésre került az iskola, és az ő szolgálati lakásával kezdték. Parkettázással. Reggel kirámolt a szobából, és mentek tanítani. Hozzátartozik még a történethez. hogy az a mester, aki a parkettázást csinálta... az egy kicsit haragosa volt a Bandinak. Miivel ő agitálta be a téeszbe. Annak idején, ugye. No, és felszedi a hajópadlót, talált mindjárt egy hatalmas ezüsittálat. Egyből rohant a telefonhoz, kihívta a múzeumiakat, jöjjenek, mert nagy értéket talált. Azok persze jöttek, majd szétrepedt a Volga alattuk. Ki is szedték az egészet. Több volt mint ötven kiló ezüst. Nagyrésze ezüsttál, evőeszköz, de volt köztük ékszer is. Csupa antik darab. A gróf rejtette el. Mire a Bandi órája végétért, már el is vitték az ezüstöt. Még csak meg sem mutatták neki! Húsz éviig aludt a kincs felett! Az egész járás ezen röhögött! Pont ott volt az ágya a kincs fölött... Elhallgatott, néztük egymást. Mindketten mosolyogtunk. Arra gondoltam, ez tényleg erős lehetett. De miért kell ebbe beilehib- banni ? — Elnevezték Tálas Bandinak a parasztok... Tudja milyen a falu. Kiabálták utána a gyerekek. Megmondták neki a szemibe, a kocsmában: kódisként jött, kódis is marad! Egy házra nem telik neki, öregségére! Űgyhogy akkor kezdődtek nála a bajok. Inni kezdett. Verte a gyerekeket. Ásott a kastélykertben. Óraközben sízélnek eresztette a gyerekeket, és kincset ásott. Sok panasz volt rá. De a járásnál nem csináltak ügyet belőle. Gondolták, majd rendbejön. De nem jött rendbe, sőt. Pártvonalon is elkezdett romlani... szóval zavarosan viselkedni. Istenhívő lett. Templomba járt. gyónt, imádkozott. Zaklatta a’ plébános urat, imádkozzanak együtt. Pedig előtte ő volt az, aki az iskolai hitoktatást. .. hogy mondjam... szóval úgy leszorította a jelentkezők számát, hogy megszűnt az iskolai hitoktatás. De hát minden vonalon nagyfokú volt vele szemben a türelem. Akkor lett csak baj, amikor verni kezdte a feleségét. Mert állítólag a felesége volt a hibás abban, hogy ő húsz évig nem vette észre, mi felett feküdt. Hogy olyan izé. J. ffluidumokat... vagy miket keltett, ami miatt ő képtelen volt megérezni a kincs kisugárzását. Na, akkor az asszony bement a járáshoz! Másnap elvitte a mentő a Bandit a megyei idegosztályra. Űj igazgatót neveztek ki... Aztán kijött, és olyan kezes lett, hogy az utcán vezetni kellett. Sokkolták. Na, azóta jobban rendben van. Gyógyszerezi magát. Meg a; felesége vigyáz rá... Megittam a kávémat, lejegyeztem az adatokat, amiért jöttem. 1870-bejn épült. Szapáry grófé vőlt. 1948 óta iskolai célokra. Kezdetben két tanterem, a földszinten, egy szolgálati lakás az emeleten. 1950- ben az egyik tantermet kettéosztották. 1957-ben a másikat is: Ugyanakkor igazgatói szobát lé- tesátetltek, kamrából. 1962-ben és lj966-ban szintén leválasztással újabb tantermeket hoztak létre. Ugyanakkor tanárit is, lomtárból. Külsőleg felújítva, tatarozva még nem volt. Belső felújítás 1968-ban. ikoszontem, siettem elérni a buszt, amely a következő faluba vitt. Alapos volt a gyanúm. h.a a körzetben találok még egy kastély-iskolát, a belső felújítás évszáma 1989 lesz. Esetleg 1970. Összeállította: Kékasy Ildikó a E
