Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
8 Irodalom* művészet 1985. ÁPRILIS 20. Rozsdatemető ék Mária néhány hete a Pannónia Export- Import R. T.-néi, a Színház utca 15. számú ház alagsorában dolgozott. Viselkedésével alaposan nyugtalanította Hábetlert. A vállalat 1921 (tavaszán alakult, hogy a hadsereg teljes lóállományának a szénát, szalmát, zabot en gross beszerezze!, ellátását biztosítsa. Vezérigazgatója Balikovics Móricz ezredes volt. Gyönyörűen felszerelt hintóval — kerékráfján gumi, a lovak patáján gumipatkó — hangtalanul közlekedett a macskaköves utcákon, és ez ritkaságnak számított a fővárosban. Pék Mária zaboszsákot javított — darabonként négy fillérért —, és nagyon sok port nyelt. Közvetlen főnöke butácska zászlós volt, Pék Mária minden szombaton, az elszámolásnál, huszonöt—harminc zsákkal szemrebbenés nélkül becsapta. Hábetler félt. Könyörögve kérte, ne csinálja, börtönt emlegetett, komor színekkel ecsetelte a bukást. De Pék Mária nem hallgatott rá. őszig marakodtak, Hábetler nem bírta tovább. November közepén elment a Pannónia Export-Import R. T. Arany János utca 34. számú irodájába A Vadász utcáról volt a bejárat. Hábetler fölment a szőnyeggel borított lépcsőkön, és nagy tisztelettel megkérte vitéz Tasnády Imre százados cégvezetőt, dobja ki a feleségét, mert áldott állapotban van, s ő hiába beszél neki, hogy a poros munka, igen káros az egészségére.- Vitéz Tasnády Imre kifizette a két hét fölmondást, és másnap reggel kidobták Pék Máriát a munkából. 1922. január negyedikén született ifjabb Hábetler Jánost Pék Mária könnyen szült. Délután öt órakor elküldte férjét a bábaasszonyért, hat órakor már ordított a gyerek a petróleumlámpa fényében. Ujján cérnlaszál volt). Küvecsesné azt mondta, szabó lesz. Hét nappal később keresztelték a Deák téri evangélikus templomban. Este vendégeket hívtak. Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített, demizsonbói itták a brügecsi bort. Hábetler becsipett, letérdepelt Pék Mária elé, megcsókolta horgas ujjú, csúnya kezét. Pék Mária elpirult. — Vén bolond! — mondta, megsimogatta a fejét, és zavartan nevetett. Kalauz István keresztapa köszöntőt mondott, énekeltek, hajnalig itták a bort ifjabb Hábetler János egészségére. Márciusban idősebb Hábetler János elhozta Gizikét Brügecsről. A kislánynak ótvaros volt a feje. Pék Mária dühöngött, káromkodott, szidta anyósát, a leprást, napokig nem tudták csillapítani. Júniusban ötsizáz gyereket Hollandiába vittek, kéthónapos hízlalási akcióra. Pék Mária azt mondta, az ő gyerekét ne etesse idegen, míg ő a karját bírja. Gyakorlóruhát, fehérneműt mosott a tiszteknek, egy katona hordta a csomagokat a Citadellából. Szombaton a Síp utcában. dr. Mathia Vilmos édesanyjánál takarított. Délután Hábetler karjára vette Gizikét, Pék Mária tolta a kocsit, elmentek a Diószegi útra. A Ringer-szanatórium előtt leültek p fűre, bámulták a fák között járkáló, csodálatos betegeket. Legjobban a kibontott hajú öregasszonyt szerették.1 Tjánolépésekkel jiárkált, csontbőr karját szárnyként mozgatta, azt énekelte: „szép ás vagyok, jó is vagyok, csak egy kicsit csalfa vagyok...” és kezdte újra elölről. Amikor Hábetler elunta (RÉSZLET) magát, átsétáltak a szomszédos „Linum Tausizig Sámuel és Fiai” íutballpályához. Egy alkalommal szerencséjük volt, a III. kerületi FC barátságos mérkőzést játszott, ekkor láthatták a híres Zsákot a kapuban. Esténként az ajtó elé ültek, előttük szaladt a kocsiút, nézegették a munkából érkező embereket, a sokszoknyás, copfos. budaörsi sváb lányokat, akik a Karolina úton, a Linum-szövőgyár- ban dolgoztak. Aztán hazajött a két szomszéd, Kalauz István és Kövecses Endre, Hábetler kihozta a kártyát, snapszliztak, az asszonyok beszélgettek, kiabáltak a OLVASSUK ÚJRA-EGYÜTT! A leiszabadulás utáni magyar irodalom legfényesebben villanó vitája Fejes Endre Rozsdatemetője körül tört ki. Mintegy villámcsapás, úgy csapott fel a mű megjelenésekor az ellenkezés döbbeneté, de olyan gyorsan oszlott el, maradt abba, mint ahogy egy villámfény elenyészik. Ez is azon jelenségek közé tartozik, amelyeket ma már az akkori vitában tevékenyen részt vett, ma is működő kritikus sem ért teljesen. Mert mi is történt? Megjelent egy mű, egy igazi munkásregény. Noha itt mindjárt pontosítani illik: sokak szerint a Fejes által ábrázolt világ nem az igazi munkásosztályt ábrázolta, hanem a lumpenproletáriátust, illetve 'voltak, akik az ábrázolt emberek világát minden addig ismert kategóriából kiemelték, és úgy fogalmaztak, hogy „Fejes nem kevesebbet állít . . . minthogy volt és van a magyar dolgozó tár\ida- lomnak egy olyan városi rétege, amely a munkásosztály, a lum- penproletáriátus és a kispolgárság határterületén élve nem lépett rá a \munkásság törzsének történelmi útjára: az ösztöntől nem jutott el az öntudatig, a vegetálástól nem jutott el az emberhez méltó életig." Tehát ma így is értelmezhető: a ívita arról folyt, kiket is ábrázol Fejes Endre. A valóság azonban az. hogy a hatalmas erejű megdöbbenést elsősorban az, okozta, hogy a szerző hőseit hogyan ábrázolta, A .vita azonban villámgyorsan abbamaradt. A társadalom 1962-re, a mű megjelenésének időpontjára megért jnár annyira, hogy a regény valóságábrázolásában felismerte az evidens elemi igazságot, Már egy év múlva dráma is született belőle, amely harminc kis mozaikban igyekezett visszaadni a regény világát, nem is sikertelenül, néhány ponton továbbjutva a regény által feltárt szituáció elemzésében. A ,.hábetlerizmus" azóta valami olyan fogalommá vált a magyar irodalomban, mint amilyen az oblomovizmus a világirodalomban. A korábbi munkásábrázolások sémája az volt, hogy az ifjú munkásember, hatalmas pofonokat kapva a kapitalista társadalomtól, egy szükségszerű véletlen segítségével eljut a munkásmozgalomig, és annak önfeláldozó, hű harcosaként pozitív olvasói eszménnyé emelkedik. Fejes Endre hőse, ifjabb Hábetler Jani azonban nem jut el, nem akar eljutni a mozgalomig. Ha gyűlölve is a családi örökséget, a hábetle- rizmust, de tulajdonképpen annak hálójában egy családi viszályban sógora gyilkosa lesz, és börtönbe kerül. Ennek az ökölcsapásnak a motívuma a korábbi életmód, élet- szemlélet, a hábetlerizmus ellen Irányul. Sokak szerint ez a regény munkásábrázolásának fő hibája. Miért nem vitte el az iró az öntudatnak olyan szintjéig hősét, ahol az már nem magányos farkasként akart volna harcolni, hanem egy osztály szervezett tagjaként? Hiszen akkor a gyilkos düh nem a embertelenség ellen, hanem egy tehetetlenség következményeként bukna ki belőle . .. Csakhogy valószínűleg az már egy másik regény lenne, Szalontay Mihály gyerekekkel. Amikor a gyárak különféle hangon tíz órát jeleztek, mindenki ágyban volt. 1923 őszén megalakították a Budapesti Kelenföldi Dalárdát a Villányi út és Ábel Jenő út sarkán, a Christ-vendéglőben. Itt tartották a próbákat hetenként kétszer. Az elnök Christ Károly volt, alelnök Trafina Béla, titkár Kövecses Endre, pénztáros. Kalauz István és Bugyi Gyula, szertáros Hábetler János, karvezető Kapi Gyula énektanár, templomi orgonista. Tavaszra hírük volt, Christ alig győzte írni a megrendeléseket. Részt vettek esküvőn, temetésen. és szerenádot adtak. A szerenádot csinálták a legszebben. Égő gyertyákkal megálltak a barakk ablakánál, érzéssel, halkan énekelték: „Óh, mi zeng az. éjszakában, — Álmait m,i űzi el? — Lombok között kismadárka — Szerelemről énekel...” Pénzt nem fogadtak el. Műsor után borral fizettek. A Christ-vendéglő asztalánál ilyenkor azt énekelték: „Emelem poharam a kedves társaságra! — Igyál, igyál, az Isten éltessen soká...” Hábetler nem ivott. Küvecses annál inkább. Ha berúgott, összetört mindent, de ez ritkán fordult elő, vigyáztak rá. Inkább csak kötözködött, főleg Hábetler Jánossal. Váltig azt mondta, szerelmes az ő feleségébe, azt tanácsolta, költözzenek össze. — Te selyemfiú! — ordított. — Anna is téged bámul! Verjen meg benneteket az Isten! Másnap kijózanodott, csöndesen, szomorúan bocsánatot kért. Választékos műsoruk volt. A ravatalnál azt énekelték: „Mért oly bús e sereg? — Orcáiról a pír elköltözött...” A sírnál: „ö nincs a földön már...” 1924 júniusában a szép Anna fiút szült. Kövecses akaratára, heves vita, sírás, könyörgés után református templomban keresztelték. Pék Mária volt a keresztanyja. Halat rántott, túrós csuszát készített Küvecses öt liter bort hozott, megitták. Ezen a nyáron kis földszintes házban Piusz Otthon néven megnyitották a katolikus óvodát- Az apácák ott jártak a barakk előtt, tüntetőén nem fogadták Anna köszönését. Anna hívő katolikus volt. Mária-lány, zárdában nevelkedett. Sírva panaszkodott Pék Máriának, hogy Orsolya főnővér soha nem veti rá a szemét az ő gyerekére. Pék Máriát is bántotta az eset. Egy alkalommal elvette tőle a babakocsit, és az út közepére tolta. — Kedvesnővér — kérdezte —, mért nem nézi meg az én keresztfiiamat? — Azért — felelt hidegen a főnővér —, mert ha már az anyja református emberhez ment feleségül, legalább azzal tette volna jóvá a bűnét, hogy katolikus ke- resztmamát hív. — De a hétszentséges úristenit, kedvesnővér — mondta —. annak a katolikus nőnek nem ég el a lelke, ha református ember keresi neki a kenyerét? ásnap a rendőrségre hívták. A fogalmazó figyelmeztette, ne használjon drasztikus hangot az apácákkal, és nevetve hazaküldte. Hábetler János betege volt az eseményeknek, igen szégyellte magát, szépen kérte feleségét, fogja a száját, ríe vadítsa őt, mert egyszer elfogy a türelme, akkor íredig baj lesz. Ezt elmondta napjában tízszer is. Ámos Imre: Angyal (Heves megye) Felszabadulásunk negyvenedik évfordulójának tiszteletére rendezett kiállítások sorában rangos hely illeti meg a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt, a magyar múzeumok képzőművészeti gyűjteményeinek igényes válogatását bemutató kiállítást, amely nemzeti művészetünk úgyszólván teljes panorámáját vázolja fel 19 megyei gyűjtemény több mint négyszáz alkotásán keresztül. Irodalmi oldalpárunk illusztrációit a kiállítás anyagából válogattuk. Kmetty János: Önarckép lila kalappal (Pest megye) Csontváry Kosztka Tivadar: Tavasznyílás Mosztárban (Pécs Modern Magyar Képtár) Csukás István: A Csatárka utcán hazafelé Most nem érdekel, hogy az idő elpereg, csak nézem boldogan a nyári kerteket, s fülelem ámulva: kakuk szól kifordult torokkal, pedig csak a hinta nyikordult itt, a város végén, az új lakótelep fűre könyöklő betonerkélyei felett, föl-le s madárként száll a szemem, kuncogva (tűröm, hogy túljár az eszemen, e makacs kis villanykörtén a hang és a fény és a nyár, a handabandázó tünemény, hogy összekever autódudát s kutyaugatást, füvön alvó nőt és vad szívdobogást, olvadozó kátránnyal jázminillatot: szimatolja élő és leheli halott; már nem rakom sorba, ahogy illenék, becses lett, mit kapott lelkem, a lék, melyen nem én vérzek el: mi kívülrekedt özönlik-zúdul be, mielőtt elpereg. Keresztury Dezső: Segítsetek! Vén fa, senkise vágta ki; hány kidőlt, ki vele nőtt! Alá gyűlhetne mind, aki árnyat keres, pihenőt. Terebélyül még koronám, kering benn nedv, erő; ki keres, termést is talál, ha van rá kedv, idő. Csak ássátok meg tövemet: ne terítsen alám bozót mind mohóbb aljnövényzetet, pióca gyökértakarót! Eszter elutazik Épp felezte a távolságot, amikor a motor bedöglött. Kiszállt, csizmája bokáig merült a latyakban. Először belerúgott az első kerékbe, aztán kinyitotta a tetőt. Hiába, ehhez ő nem ért. Pedig tíz óra van, úgy tervezte hamar hazaér, ebédet főz, mire a legkisebb lány megjön az iskolából. Mire eddig jutott gondolatban, olyan méreg futotta el az agyát, hogy beleremegett. — Mondta ő, ugye megmondta annak idején, nem a legolcsóbb autót kell megvenni, lett volna is pénz rá, de Lajos hajthatatlan volt, mint mindig. — Számolt, a rosseb a belébe, kiszámolta, hány sör. fröccs csúsz- hat le azon a kiszáradt torkán, ha az olcsóbbat választja. Engem meg egyen meg a fene, két mázsa táppal itt az út közepén! A feje is megfájdult, topogott a kocsi mellett. — Majd, majd adok én nektek, — gondolta magában, de később már úgy emlékezett, hogy hangosan, magának beszélt. — Majd most megtudjátok, mi lesz, ha én elmegyek. Elsírta magát. Sehol egy teremtett lélek, még a tsz-takarmányos se. Mi lesz vele, a három nehéz zsák a kocsiban? — Elmegyek. Megmondta úgyis a főorvosné, hiába utalnak kórházba, hiába szedem a sok gyógyszert, csak alapos vizsgálat kellene, meg messziség a sok nyűgtől. Először el akartam dobni a beutalót, de hát jobb azt meggondolni. Na és, ha három- hét, három héti Eszterke nagylány már, főz, este, ha hazaér a városi iskolából egy kis levest, vasárnap leütnek a lábáról egy-két csirkét, kenyeret tán hoz az a málésizájú apjuk is. Tulajdonképpen minden van a háznál, tőlem akár meg is kezdhetik ünnep előtt a húsvéti sonkát. A takarmányos felől hangos motorzajjal a tsz szállítója jött felé. — Nézze, Bandi — mondta, ahogy megállt mellette, — itt ez a kurva Zápor Jóska, aztán Se előre, se hátra. Pedig három zsák tápot vinnék az állatoknak! — Szép asszonynak gyors segítség, — nevetett a bajsza alatt Bandi, s már dobálta is át a zsákokat. — Rá se rántson, elkanyarodok
