Szolnok Megyei Néplap, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-20 / 92. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. ÁPRILIS 2C lArcképvázlatl Igaz történet a hazugságról és a bizalomról SZÍVINFARKTUS Amikor Szívós András Űjszászon gyerekfejjel le. szállt a vonatról, ezernyi gondolat kavargóit a fejében. Hogyan is kezdjen hozzá? Mit mondjon, mi szél vetet, te ide? Hogy időt nyerjen, ballag óéra fogta hát lépteit. Észre sem vette, hogy a há. zak, a fák ismerősként köszöntötték, hiszen gondolatai a távolban jártak. Valahol a pesterzsébeti piciny lakás körül, ahol meglátta a napvi. lágot. Az apját nem ismerte, s az anyja sem törődött igazán vele. Olyannyira nem, hogy négyéves volt amikor már menhelybe akarták adni. Aztán mégsem... Bár a szaki tás csak bekövetkezett. Hatévesen már Jászberényben laktak. Ott kezdett ismerkedni a számolással, a betűvetés tudományával. Igaz, főleg az eszére volt utalva, hiszen eladták a könyveit, füzeteit s az árát elitták. Otthon többször várta az ütleg, mint a jó szó. Kiballagott hát ez a kis gyerekember a vasútállomásra, fölszánt egy Szolnok felé induló szerelvényre. S, hogy otthon nem hiányzott, bizonyítja az is, hogy azóta sem keresték hazulról. A vonat szerencsére megállt Üjszá- szon. Eszébe jutott, hogy ott él nagyapja, nagyanyja a Bakó utcai repedt homloké, nádfödeles öreg parasztházban. Idáig jutott gondolataiban, s keze máris a rozsdás kilincset markolta. Az öregek meglepődtek, azt sem tudták, hogy higgyenek-e a szemüknek, amikor meglátták kis- unokájukat. ő nyelte könnyeit, s elmesélte addigi életét. Az öregek befogadták, s rövidesen a nevükre is íratták. — így lettem én Gonda, mert a nagyapám viselte ezt a nevet — magyarázza. S életében először akkor volt igazán boldog, hiszen már ő is tartozott valahová. De a nagyszülők idősek voltak és szerény körülmények között éltek — A falu gyereke lettem — meséli. — Mindenki örökbe akart fogadni, de az öregek ragaszkodtak hozzám. Persze, én sem hagytam volna őket semennyi pénzért. Hiszen amit lehetett, min. Számítógép Zagyvaréka- son — ilyen címmel adtunk hírt néhány éve. A Béke Termelőszövetkezetben 1981- ben üzembe helyezett Videoton gyártmányú, VT—60-as típusú számítógép azóta „megtelt”. Többek között a szövetkezet évi 18 ezer tonna kapacitású baromfifeldolgozó üzemének teljes áruelszámolásával, készletgazdálkodásával, árudiszponálásával és. számlázásával kapcsolatos adatfeldolgozásnál és -tárolásnál tesz jó szolgálatot jelenleg is a számítógép. Számítógépek Zagyvaré- kasról — most ezzel a címmel adhatunk hírt ismét a közös, gazdaságból. A Béke Tsz-ben időközben szerveződött harmincegynéhány tagú fejlesztőgárda 1983-ban egy gazdasági társulást hozott létre az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetével. A szövetkezetiek a SZTAKI által korábban kifejlesztett VME modulrendszer felhasználásával és annak továbbfejlesztésével mezőgazdasági nagyüzemek igényeit kielégítő számítógéprendszert terveztek. Szolnoki székhellyel létrehozott a téesz egy elektrotechnikai műhelyt, ahol dent előteremtettek, s így kitűnővel elvégeztem a nyolc általánost. Ekkor már csak az lebegett a szeme előtt, hogy mihamarabb pénzt keressen. S 1958-ban az 51-es Akövhöz autószerelő tanulónak szerződött. így hamarosan az eltartottból eltartó lett. — Rá egy évre nagyanyám a karjaim között halt meg — emlékezik vissza. — Szívbeteg volt. A nagyapám is gyengélkedett, s tudtam, hogy nem hagyhatom magáira a kisöreget. így a 240 forintos ösztöndíjamból éltünk ketten. — Hogyan jutottam el a hazugságig? Ezt kérdezte, ugye? — Nos, még másodéves ipari tanuló voltam, amikor jelentkeztem a Verseghy Gimnáziumba, és fölvettek. De ott nem tudták, hogy ipari iskolába is járok. Azt hazudtam, hogy segédmunkásként dolgozom az Akövnél. így az a helyzet állt elő, hogy két iskola padjait koptattam egyszerre. De ,nem hiába. Húszévesen bevonult katonának, közben leérettségizett, majd visszakerült a vállalathoz. Pár hónap múlva kiemelték, és a járműfenntartási osztályra került műszaki előadónak. Tovább akart tanulni. Tudta, hogy nem hiábavaló, s főleg nem értelmetlen dologra vállalkozik. Hiszen az ember életének természetes velejárója, hogy valami hasznosat akar csinálni. Igaz, ehhez mások is kellenek. Ismerősök, jóbarátok kollégák, akik számítanak rá. S Gonda Andrásra számítottak... Többször bizalmat szavaztak neki. így 1966-ban különbözeti vizsgát tett és gépipari technikusi oklevelet szerzett. Majd elvégezte a marxista középiskolát, s 1968-ban műszaki fejlesztési csoport- vezetőnek nevezték ki. Köziben belekóstolt a szakszervezeti munkába. Amikor erről beszél, mintha megélénkülne ez a határozott, jó- kedélyű ember. Valami belső kényszer hajtotta a közösségi munka felé. 1969-;ben a vállalat szak- szervezeti bizottságának kui- túrosa lett, majd rá egy évre már függetlenített szakhozzákezdtek a számítógép- gyártás előkészítéséhez. Az Agrosys — ez a fantázianeve a Béke Tsz gesztorságával működő Számítás- technikai Kutatási-Fejlesztési Termelési Társaságnak — a tervek szerint „kulcsrakész” számítógéprendsze- ket fog értékesíteni. A téesz- ben készülő gép- és célprogramrendszer komplett vállalatirányítási információs hátteret biztosít, segítve a tervezést, az elemző munkát, a számvitelt, a közgazdasági- és az üzemirányítást. A számítástechnikai újdonságok legnagyobb házai bemutatóján, a legutóbbi Softwar. kiállításon felmért igények alapján előreláthatóan évente mintegy ötven komplett számítógéprendszer gyártására és értékesítésére számít a zagyvarékasi téesz. Az első „kulcsrakész” rendszert az idén két alkalommal mutatják be a szakembereknek és az érdeklődőknek: először augusztusban, a hetvenedik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron, majd novemberben a Softwar ’86 szakkiállításon. T. F. szervezeti munkatársként dolgozott. De ebben a beosztásban még meg se melegedett, amikor a testület titkárává választották. Érezte, tudta, hogy csak úgy képviselheti az egyszerű munkásemberek érdekeit, ha jól felkészült, tájékozott. így felvételizett a József Attila Tudományegyetem jogtudományi karára. Jelenleg ötödéves. Persze ezek az évek sem mentek el simán, mint a karikacsapás. Számolnia kellett velük: minden nap, minden hónap minden év hozott valamit. Hogyan szokták mondani? Kavics volt a cipőjében, szálka a húsában, kelés a nyakán. S, néha méreg a nyugtalan tudatában, hiszen mindig többet és jobbat akart. De sosem magáért, hanem a közösségért amelyben él s dolgozik. Az újabb bizalom jele, hogy január elsejétől Gonda András a Volán Vállalat általános igazgatóhelyettese. — Ez a váltás a szakszervezeti tevékenység rangját is jelzi — magyarázza. — Ebben a .beosztásban a munka- módszer, a munkastílus igaz más, de itt is az emberek a főszereplők. Hiszen szakszervezetisként is a gazdasági feladatok megoldása volt a cél úgy, hogy a vállalati szempontokat legfontosabbnak tekintve megtaláljuk az összhangot a dolgozók és a vezetés között. Most úgy érzem, gazdasági vezetőként is egy kicsit szakszervezetis maradtam. S hogy Gonda András idáig jutott, abban nagy szerepe van feleségének, hiszen a mindennapi feladatok megoldása feltételezi a nyugodt családi hátteret. Ö annak idején 10 éves sem volt, mikor vonatra szállt. S azóta sem keresték. De ha 17 éves lányuk Andrea, csak egy félórát késik, már ideges. Vajon hol lehet? Mi történt vele? Hz agrárszakmákkal ismerkednek Hagyományai vannak már azoknak a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi, valamint művelődés- ügyi osztályai és, a Teszöv által kezdeményezett nyári táboroknak, amelyek a mező- gazdasági pályákkal ismertetik meg az általános iskolák VII. osztályos tanulóit. Mezőtúron, Jászapátin és Karcagon rendeztek eddig a helyi termelőszövetkezetek pat- ronálásával ilyen táborokat, a hasznosságukat bizonyítja, hogy a résztvevő diákok fele agrárszakmákra felkészítő középiskolákban folytatta tanulmányait. Az 1982 óta szerzett jó tapasztalatok alapján az idén más megyék is bekapcsolódnak a Szolnok megyeiek által kezdeményezett táborok szervezésébe. Június 17. és 27. között Szolnok, Csongrád és Heves megyéből 45 hetedikes diák táborozik majd Szegeden a Csongrád megyei Teszöv vendégeként. A mezőgazdasági pályákkal ismerkedő tanulóknak a rúzsai, a szentesi, a szegedi, a do- maszéki és a hódmezővásárhelyi téeszekbe tervezett üzemlátogatásokon alkalmuk lesz a gyakorlatban is megismerni a nagyüzemi gazdálkodást. Csinos, fiatal nő várja az orvost a megyei kórház intenzív osztályán. Ellenőrzésre jött. Kérdezni sem kell, beszél magától: „Egyszer már feküdtem itt, az intenzíven. a szívemmel. Az éjszakák a legszörnyűbbek. Akkor mindenkinek előjön a baja.... Van, aki nyöszörög, mert mást már nem tud. Csak ígv ne kelljen élni az embernek soha, így; nyöszörgésre ítélve...” Infarktus. Van-e olyan ember az országban, aki legalább ne hallotta volna a szót? Van-e olyan, aki ne tudná — sejtené, mit jelent? Ha szándékosan vagy elfoglaltsága miatt nem hallgat rádiót, nem néz televíziót, nem olvas újságot, és így próbálná kizárni életéből a világot, hát megismeri akkor, amikor barátjáért, ismerőséért, családtagjáért jön a szirénázó mentőautó. „Magyarországon évente kb. huszonnyolcezer ember kap szívizominfarktust, és a betegek mintegy feleazelkőévben meghal.-' A WHO összehasonlító statisztikája szerint Magyarország a 10. helyen áll a százezer lakosra eső koszorúsérbetegség okozta halálozás tekintetében.” (Dr. Antalóczy Zoltán professzor, az Orvostovábbképző Intézet II. sz. Belgyógyászati Klinikája igazgatójának adatai). És milyen a Szolnok megyei helyzet? Mint azt dr. Gelléri Dezső, megyei kar- dAológiUs főorvos elmondta: 1984-ben például nyolcszáznegyven férfi kapott infarktust, közülük négyszázhetven meghalt, negyvenegynek volt olyan súlyos az állapota, hogy hosszabb ideig kardiológiai szakgondozásra szorult. A nőknél valamivel kedvezőbb a kép, tavaly há- romszáznegyvenheten kaptak infarktust (kétszáztízen meghaltak), tizennyolcat kellett gondozásba venni. Infarktus. Az orvosok számtalanszor nyilatkoztak már róla. De vajon hogyan látja a betegséget az az ember, aki már átélte (mondhatnám úgyis: túlélte)? Sz. J. az egyik megyei nagyvállalat vezető beosztású műszaki dolgozója. Három évvel ezelőtt, ötvenegy évesen kapott infarktust. — Tudja, hogy miért? Ismeri a rizikótényezőket? — kérdezem. — Tudom. A dohányzás volt, ez nálam egyértelmű. — Hány éves korában szokott rá? — öt. — Hány? — Jól hallotta, öt. — Miért kezdte ilyen korán? — Talán azért, mert láttam a dohányzó felnőtteket. A gyerek szívesen ellesi a felnőttek dolgait és próbálja utánozni. Mit másolhattam volna? Udvarolni még nem tudtam. — Honnan vette a cigarettát? — Apró gyerekként sokat játszottunk az utcán: ösz- szeszedtük a csikkeket, újságpapírba csomagoltuk, szívtuk. — Milyen gyakran? — Mindennap. Tizennégy éves koromban már a napi 8—10 szálnál tartottam. Hallgatom, és Antalóczy professzor mondása jut eszembe: „A jelek ugyanis arra mutatnak, hogy az emberiség nem meghal, hanem megöli magát:’ • • Tovább faggatom Sz. J-t. — A környezete, a család, az iskola mit szólt hozzá? — Nem tudták. Elbújtunk a padlásra, a WC-be, ott szívtuk. Utána ettünk valamit, hogy. ne lehessen any- nyira érezni a cigarettaszagot, Amikor dohányoztam, utána nem mentem közel az anyámhoz. —x És ő soha nem is vette észre? — De igen. Egyszer, amikor illatosított cigarettát szívtgm el az ágy alatt, és utána érződött az illata. Akkor megvertek. Aztán minden ment tovább. — És később, amikor felnőtt lett? — A munkahelyemen majdnem mindenki dohányzott. A feleségem pedig miattam szokott rá. — Végül is abbahagyta, még az infarktus előtt. Miért? — Akkor már a napi három doboznál tartottam. A harmadik doboz után mindig megfájdult a fejem. Naponta 5—6 Karilt (erős fájdalomcsillapító volt) is bevettem, de nem használt. Tíz évig éltem úgy, hogy cigarettával keltem, Karillal feküdtem. Negyvennégy évesen elhatároztam, hogy abbahagyom. — Segített ebben valaki? — Nem mertem róla senkinek szólni. Megvettem egy csomag Tabex tablettát, amely csillapítja a nikotinéhséget. Egy dobozban száz darab van, 28 napra elosztva. Amikor elszívtam az utolsó szál cigarettát, 5 óra alatt megettem a száz darab tablettát. — Hogyan emlékszik visz- sza az infarktusra? — Szép nyári reggel volt. Amikor bejöttem a gyárkapun, valami szinte „berántott”. Úgy éreztem, nincs elég levegő. Fájt a könyököm, a bal vállam. Izzadtam. halálfélelmem volt. Bejöttem az irodába, azt mondtam a munkatársaimnak: „Gyerekek, vigyetek be a kórházba Infarktus.”. — A dohányzáson kívül volt még más, ami előidézhette? — Nemigen. Sokat mozgok, igaz, otthon elég zsírosán főzünk, de látja, nem híztam el. Nem iszom különösebben sokat. Talán a stresszt lehet még említeni. Több mint kétszáz embert irányítok, és bizony akár éjjel is betelefonálok, bejövök, ha történik valami. Feszült, ideges alkat vagyok. Dr. Harmati László a megyei kórház intenzív osztályának részlegvezető főorvosa azt tartja, hogy az emberek többsége nem szeret hallani az infarktusról, vagy mert már átesett rajta, és fél, vagy mert még nem kapta meg, de idegesíti, hogy őt is elérheti. Akkor hát dugjuk a fejünket a homokba, mint a struccok? — kérdezem erre. Az a véleménye, hogy beszélni kell róla. sőt, hatékonyabban végezni a felvilágosító munkát, de nem szabad riadalmat kelteni. Ugyanis a betegek többsége, ha túléli (ami jórészt sze- rencse kérdése), meggyógyul. Persze, változtatni kell életmódján, elhagyni a helytelen szokásokat. — ön mit tart a legveszélyesebb rizikófaktornak? — Az első helyen szerintem a dohányzás áll, azért, mert nagymértékben elősegíti a kisartériák sérülését, el- meszesedését. Persze szerepe van az alkoholnak, az elhízásnak is. A stresszről megoszlanak a vélemények. A „menedzser- betegség” elmélete az utóbbi időben módosult, a feszültség önmagában nem infarktustényező. Inkább az az életmód (kevés mozgás, dohányzás), ahogyan a vezető beosztású emberek egy rés él. — Az infarktusról és : zikófaktorairól évek óta t dunk, az emberek méf megkapják, és meghalné A laikus úgy vélheti, év óla nincs semmi változás, — Ez nem így van. Az c vostudomány és az orv< gyakorlat fejlődik, ma m sokkal kisebb a halálozás aránya, mint évekkel ezelc Gyógyszeres terápiával, m tétekkel (pl. koszorúér-m tét) igyekszünk megelőz vagy gyógyítani bizony fokig az érelmeszesedé Megakadályozni, hogy az elzáródjék, és a szív egy r sze elhaljon, vagyis bek vetkezzék az infarktus. N gyón nagy hangsúly van megelőzésen, a helyes él< mód kialakításán. De ez m ról holnapra, kampányszer en nem megy. Az egész ti sadalomnak össze kell fog érdekében. Nemcsak az ( vosok, az egészségügyi d< gozók. a pedagógusok feli lágosító munkájára gönc lók. Szemléletváltozásn kell történnie a családb: a közfelfogásban is. — ön,, itt, az intenzív o. tályon, nap mint nap a „d gok sűrűjében” él. Mi ami mégis megdöbber vagy amit fájó pontn érez? — Borzasztó, amikor telligens emberek ellenp dával jönnek: ..Nagyap; is dohányzott, mégis kilei ven évig élt”. Mit lehet < re mondani? Mindenre \ példa és ellenpélda. Cí hát ellenpéldával jönni 1 nyelmesebb, mint változt ni a szokásunkon. A más ami időnként dühít, hog sokszor „leírják” az i farktuson átesett eml reket, pedig többnyi nincs rá ok. A betegek többsége gj gyulás után ugyanúgy fo tathatja életét, — persze rizikófaktor elhagyásával. A felvilágosító, a mege ző munkában a főorvos s: rint a komolyság, olykor tudományosság a legfon' sabb. Nem szabad „mese kér’, már-már együgyűn számító példálózásokl traktálni az embereket. Tökéletesen igaza vj (Nemrégiben láttam példí egy plakátot. Közisme minden bájjal megáld manökenünket ábrázol fűben heverészve. Melle fiatal férfi térdel, szájáb cigaretta. Felirat: „Dobd inkább csókolj!” Hm. K ségtelen, hogy az említ férfinak egyelőre vonzóbb „inkább csókolj!” perspek va. De mi történik, ha uram bocsá’ — egyszer < unja. Valószínűleg újra i gyújt, Nem beszélve arr mit tegyen az a férfi, al nek riincs ilyen bájos pa: nere? Egyszóval,, az ilye fajta plakátok sok mindé sugallnak, csak azt ne amit kellene: a dohány: súlyosan károsítja az égé: séget. Ez a plakát már-im „klasszikus” példája ann; hogy , csak akkor ér valan a felvilágosító munka, ha embereket egyenlő, komé partnernek tekintik. Mí pedig a felvilágosítás, megelőzés hatékonysága r gyón fontos, hiszen bárn lyen magaslatokra jut az c vosi gyakorlat, nem póte hatja a „nem kapunk i farktust, nem halunk mi az első infarktusban” sz rencsés állapotát. Gyermekkoromban, ha 1 mettek valakit, csöndes h rangszó szállt a falu föle Ha pedig veszély volt (ti árvíz), félreverték a hara got. Ha kezembe adnák a nak a jelképes harangnak jelképes kötelét, amelyn zúgását minden ember me hallja, én az élőkért hú nárrt Hogy figyelmíeztess a veszélyre. Paulina Éva Nagy Tibar Bemutatják az OMÉK-on Számítógépek Zagyvarékasról
