Szolnok Megyei Néplap, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
Nemzetközi körkép 1985. MÁRCIUS 9. Genf előtt A két nagyhatalom és a közvélemény Márciusi döntés Belgium és a rakéták Közeledik március 12-e, a szovjet—amerikai tárgyalások kezdetének napja, s ahogy közeledik, mind észrevehetőbb, hogy sehol senki sem közömbös a két nagyhatalom párbeszéde, s annak témaköre iránt. E folyamat is bizonyítja, hogy a küszöbönálló tárgyalásoknak átfogó jelentőségük van. A felek mindegyike nemcsak saját nevében, és ami a Szovjetuniót illeti, nem csupán szűk nemzeti érdekei védelmében lép fel. Mindkét felet támogatják szövetségeseik, akikkel célkitűzéseiket és álláspontjukat egyeztetik. Ezenkívül annak tudata, hogy a párbeszédnek milyen nagy befolyása van az egész emberiség sorsára, minden jóérzésű emberben kiváltja azt a törekvést, hogy erejükhöz mérten a tárgyalások menetét a többség számára kí- rvánatos irányban befolyásolják, elősegítsék a közös nyilatkozatban meghirdetett célok elérését. Idézzük fel ezeket: „A felek egyetértenek abban, hogy a megbeszélések tárgya azon kérdések komplexuma lesz, amelyek az űr- és atomfegyvereket — hadászatiakat és közép-hatótá- volságúakat — érintik. Mindezeket a kérdéseket összefüggéseikben vizsgálják és oldják meg. A tárgyalások célja olyan hatékony megállapodások kidolgozása, amelyek megakadályozzák a fegyverkezési verseny kiterjesztését a világűrre. megszüntetik azt a földön, korlátozzák és csökkentik az atomfegyvereket, növelik a hadászati egyensúlyt”. Genfben a küldöttek mögött láthatatlanul különböző nemzetiségű, vallású, nemű, korú és foglalkozású embertömegek lesznek jelen. Nyugtalan tudások, orvosok, kulturális személyiségek, munkások, mezőgazdasági dolgozók és diákok személyében, az ő képviselőik szerveznek tüntetéseket, fogalmaznak nyilatkozatokat, írnak leveleket. Ezen nincs mit csodálkoznunk: a jövővel kapcsolatos reményeiket, magát az életüket a tárgyalások sikerével kapcsolják egybe. Ugyanakkor az utóbbi hetek eseményeinek, az Egyesült Államok elnöke és közeli munkatársai megnyilatkozásainak fényében a nemzetközi közvéleményben egyre inkább az a benyomás alakul ki, hogy a problémák megoldását illetően a két nagyhatalom között jelentős különbség vgn. A Szovjetunió következetesen és szilárdan folytatja harcát a fegyverkezési verseny megszüntetéséért és a leszerelésért, a meglévő fegyver- készletek, mindenekelőtt az atomfegyverek befagyasztásáért, korlátozásáért és csökkentéséért, a fegyverkezési verseny világűrre történő kiterjesztésének megakadályozásáért. A másik fél, az Egyesült Államok a „fegyverkezünk, hogy leszerelhessünk” formulával gyakorlatilag a fegyverkezési verseny mellett döntött, beleértve annak új színterét, a világűrt is. Az őszinte leszerelés vonalát követő Szovjetuniót hatalmas tömegek támogatják, akik alapvető jogukat, az élethez való jogot védelmezik. Immár négy éve, hogy ülésezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusa. Azóta a Szovjetunió szilárdan kitart a kongresszuson kidolgozott külpolitikai irányvonal mellett, amely a 80-as évek szovjet békeprogramja nevet kapta, s amely valamennyi részében, tételében és javaslatában aktuális maradt. Ez a program elsősorban a fegyverkezési verseny megfékezését, az atomháború megelőzését, a béke és a népek biztonságának megszilárdítását célozza. A fegyverkezési verseny közös ellenségünk — a kongresszus tribünjéről e szavak elsősorban az amerikai félnek szóltak. Az elmúlt öt évben az amerikai republikánus pártnak két kongresszusa volt. Ezeken szintén következetesen egy vezérfonal húzódott végig — az Egyesült Államok katonai támadó erőinek növelése, a Szovjetunióval szembeni katonai fölény kivívása. E szándék illuzórikus voltára többször rámutattak. „A Szovjetunió következetesen szembe száll bármely olyan próbálkozással szemben, ami a kialakult katonai egyensúlyt akarja megbontani. Az atom- és hagyományos fegyverkészletnek az egyenlőség és egyenlő biztonság alapján történő radikális csökkentése mellett vagyunk, síkraszállunk az általános és teljes leszerelésért, az atomfegyver felszámolásáért" — erősítette meg a Szovjetunió állás- pontjAt Konsztantyin Cser- nyenko szovjet államfő, az argentin „Száz felhívás az élet nevében” nevű mozgalom vezetőinek írott levelében. A Szovjetunió ugyanakkor ellenez mindent, ami eltorzítja a tárgyalásokról szóló közös közleményben közzétett megállapodásokat, küzd minden ellen, ami megzavarhatja a párbeszédet, a kölcsönösen elfogadható egyezmények elérését. A békeszerető emberek világosan látják és támogatják a Szovjetunió politikáját. Ezt bizonyítja a „Száz felhívás az élet nevében” mozgalom elnökének válaszüzenete: „Az argentin nép nevében, szeretném kifejezni mély elismerésemet a Szovjetuniónak azért a fontos és pozitív tevékenységéért, amellyel hozzájárul a béke és enyhülés ügyéhez”. Sz. K. Vákuumbombák és politikai pokolgépek A palesztin mozgalom — jelenidőben Emlékezetes a kép: füst gomolyog Nyugat-Bejrut felett, s az 1982 nyarán Libanonba benyomuló izraeli csapatok foszfor-, vakum- és fürtösbombákkal támadják % palesztinok lakta városrészeket. Erre utal vissza a Habbas jvezftte Népfront Palesztina Felszabadulásáért nevű szervezet külügyi osztályának irányítója, amikor damaszkuszi központjukban a következőket mondja: „Mozgalmunknak most a politikai bombákkal kell szembenéznie, s ezek még a foszforbombáknál is veszélyesebbek... ” A palesztin belviszályról Sióló hírek sajnos mindennaposak, néha túldramatizált- nak is mondhatók. Ez azonban nem változtat a lényegen, hogy éppen akkor, amikor a legszélesebb és leghatékonyabb egységre lenne szükség, a mozgalom szétzilált állapotokat mutat. Mindenekelőtt le kell számolni egy illúzióval: igaz, hogy minden palesztin a törvényes nemzeti jogok megvalósulását kívánja, de nem lehetett és különösképpen nem lehet igazuk azoknak a palesztin politikusoknak, akik „a menekültek egységes osztályáról” beszéltek. A palesztin nemzet különböző osztályokra és rétegekre tagozódik. Még Damaszkuszban is találkozni palesztin milliomosokkal, s a napi megélhetés gondjaival küzdőkkel, nem szólva Jordániáról vagy az Öbölmenti államokról. A véletlen úgy hozta magával: tanúja lehettem, amint a Szíriái főváros Jármuk negyedében a palesztin háziúr felmond palesztin bérlőjének (aki történetesen az egyik ge- riil-laszervezet vezető munkatársa volt), mert az soknak találta a megemelt bért. A palesztin politikai színképben több szervezet is marxista—leninistának vallja magát, viszont vannak, akik egy nyugatbarát, polgári palesztin államért szállnak síkra. A ma már bizonyos értelmű vereségként említett bejrúti csata értékelése, valamint a „hogyan tovább” keresése azután magasra szította a szenvedélyeket. A Palesztinái Felszahadítási Szervezeten belül jelenleg három fő áramlat létezik. A Szíriával és Líbiával különösképpen rokonszenvező Nemzeti Szövetség — ennek tagjai a Szajka, a Dzsibril vezette Főparancsholtság, az El Fatah-ból kivált lázadók, akiket Abu Mussza neve fémjelez, s a Népi Harc frontja A Demokratikus Szövetséghez ugyancsak négy szervezet tartozik: a Habbas vezette Népfront, a Havatmeh irányítása alatt álló Demokratikus Front, a Palesztinái Kommunista Párt, s a Talast Jakub elnökletével működő Harci Szövetség. (A legismertebb személyiségek nevét azért tartottuk szükségesnek kiemelni, mert az elnevezések rendkívül hasonlóak, néha könnyen összetéveszthetők.) Végül adott a Fatah Jasszer Arafat vezette többségi irányzata. A tömegszervezetek, más társadalmi testületek közül van, ahol együtt dolgoznak a különböző irányzatok, van, ahol gyakorlatilag szakadás történt. A független személyiségek többsége, az Am- manban és Tuniszban tartózkodók általában Arafatot támogatják, viszont a Damaszkusziban élők, köztük Haled Fahum, a parlament volt elnöke bírálja a Fatah vonalát. (Jellemző adalék, hogy Haled Fahum levélpapírján ma is a Palesztin Nemzeti Tanács elnöki tisztsége szerepel. hiszen nem ismerte el leváltását az ammani csonka PNT ülése által, s ragaszkodik a korábbi, 16. algíri ülésszak határozatainak változatlan érvényéhez.) A tömör áttekintést még az is kuszálja, hogy a három áramlaton belül sincs harmonikus egység. A Nemzeti Szövetségben nemrég leváltották a televíziónknak adott nyilatkozataiból ismert Nimr Szaleh-et. A Demokratikus Szövetségen. belül Habbas szervezete azzal vádolja Havatmeh Frontját, hogy balra indexel, de jobbra fordul, s titokban tárgyal a Fatah-hal. Arafat pedig valóságos tojástáncot járt a PFSZ végrehajtó bizottságának legutóbbi ülései során: a jordániai— palesztin megállapodásról legalább négyféle változat látott napvilágot, de azokat is cáfolták, ködösítették. A palesztin mozgalom tehát nehéz helyzetben van, s a meggondolatlannak tűnő, egyoldalú lépések csak mélyítik a szakadékokat a mozgalom különböző áramlatai, valamint a PFSZ és a Közel- Kelet kulcsországának, frontországának számító Szíria között. Ebből a vetületből kell közelíteni az Arafat— Husszein találkozókhoz, az ammani megállapodásokhoz Alki nap nap nyomon veti a külföldi híreket, az bizonyára maga is felfigyelt arra, hogy a nakétabéleaí'tés kérdése forrongásba hozta Belgiumot. A nyugatén}* ópa i ország tíz - m|ilí|fó! lfaikójénak! többsége elutasítja azt, hogy amerikai manőverező robot- repülőgépeket helyezzenek el hazájukban. „, Nem. rakétákat — munkát akarunk!” — harsogták azok a fiatalok, akik a közelmúltban a főváros, Brüsszel utcáin vlágjigvonuli- tafc. A békeszerve- zetek elszánt harcot hirdettek a rakétáik ellen, bizonyság erre az a demonstráció- sorozat, amely március végéig zajlik az országban. Nem véletlenül március' végéig. A kormány ekkorra helyezte kilátásba, hogy dönt a rakétatelepítésről. Martens miniszterelnök januárban az Egyesült Államokban járt, s ott tárgyaló partnered, élükön Reagan elnökkel mindent megtettek, minden eszközt bevetettek azért, hogy rábírják a telepítés végső jóváhagyására, illetve elkezdésére. Martens ugyan nem mondott nemet, de megpróbálta érzékeltetni vendéglátóival országa s a maga sajátos helyzetét. Jelezte a közvélemény ellenállását a rakétákkal szemben. A ‘kormányfő számára ez azért is fontos szempont, mert decemberben választások lesznek Belgiumban, s ha kiáll a rakéta telepítés mellett, aligha számíthat győzelemre a voksoláson. Elmondta, hogy jelenleg két vélemény létezik hazájában a rakétáikkal kapcsoltában. Az egyik szerint Belgium azzal sagítis, jóllehet tartalmuk egyré- szét még homály fedi. Arafat azzal indokolja próbálkozásait, hogy szükség van mozgásra, s ehhez Husszein hozzáfűzi: megszállt területeken felfokozott izraeli tele- pítléspolitika az idő múlásával mindinkább „kész helyzetet” szeretne teremteni. Arafat ellenzéke viszont úgy érvel, hogy Camp David s a félresöpört libanoni külön- alku folytatásáról van szó, a a palesztinokat be akarják illeszteni a Reagan-terv keretei közé. Vagyis nem valósulnának meg a nemzeti követelések, a palesztin mozgalom kiadná kezéből aduit, megosztottsága, belviszálya, tovább fokozódna, ennek minden káros következményével együtt. Csak általános megoldások lehetségesek, s kiinduló pontnak egy nem- i zetközi békeértekezletet kell tekinteni, olyan formában, amint azt a Szovjetunió javasolta, s a fezi csúcsértekezleten elfogadott összarab béketervnek is része lett. Azok a .damaszkuszi palesztin vezetők, akikkel módom volt találkozni, nyomatékosan hangsúlyozták: nem akarnak egy másik szervezetet vagy ellen-PFSZ-t. A szervezet sorain belül kívánnak változást, s ennek érdekében egy széles front létrehozásán fáradoznák. Valóban a közös akciókat kell előtérbe állítani, így kovácsolód- hat az összefogás és együttműködés, a külön utak viszont zsákutcába visznek. Ez az a háttér, amely az események mögött van: hosszútávon kibontakozást sejtethet, de a közvetlen „előtér” továbbra is zűrzavarosnak tűnhet. Réti Ervin összeállította: Constantin Lajos heti a legjobban a két nagyhatalom tárgyalásait, ha vár a telepítéssel. A másik szerint: azzal, ha kitart a NA- TO-döntés mellett. Az eddigiekből kitűnik, hog nem az utóbbi vélemény élvez tömeges támogatást Belgiumban. Egyes értesülések szerint — a teljes képhez ez is hozzátartozik — Martens washingtoni útja előtt a belga kormány ülésén elhatározták, hogy márciusban az eddigi feltételes állásfoglalást egyértelművé teszik: a rakéták befogadása mellett döntenek, kötelezik magukat arra, hogy 1987-ig telepítik is azokat, ugyanakikor a telepítés megkezdésének időpontját későbbre halasztják. A NATO 1979-es kettős határozata értelmében Belgiumban 48 manőverező robotrepülőgépet helyeznek el, ebből az első 16-ot március közepén kezdenék rendszerbe állítani a Florennes-i támaszponton. Martens a legcsekélyebb megértésre sem talált Wash ingtonban, de külügyminisztere, Tindemans sem, amikor az amerikai látogatás után felkereste Carrington NATO-főtlitikárt, tárgyalt Nagy-Biritannia, az NSZK és Olaszország vezető politikusaival. A Martens-konmány számára ebből a rakéta-kőrútból nyilvánvalóvá vált, hogy szövetségeseik a telepítésre igent, az első manőverező robotrepülőgépek belgiumi megjelenésére pedig egy mielőbbi időpontot várnak el. Az Egyesült Államok és a NATO többi országa számára alapvető fontosságú a belga hozzájárulás, mert ennek birtokában hatékonyabban gyakorolhatnak nyomást a rakétákat befogadni ugyancsak ódzkodó másik Benelux-állanira Hollandiára, ahonnan novemberben szeretnének kicsikarni hasonló döntést. A rakétatelepítést ellenző belga erők soha nem volt történelmi lehetőséget emlegetnek. Mint mondják: országuk azzal, hogy elutasítja a rakéták befogadását, értékesen járulna hozzá a küszöbön álló szovjet-amerikai tárgyalások sikeréhez. Karel Van Miért, a rakéták ellen elszántan küzdő Flamand Szocialita Párt elnöke így ér- vei: „A rakéták befogadását nemcsak elhalasztani kell, hanem teljesen el kell utasítani. Belgiumnak a NATO keretében fel kellene lépnie egy gyökeresen új védelmi politika kialakításáért, a sajátos belga és nyugateurópai érdekek figyelembe vételével, és el kellene utasítania az amerikai érdekeknek megfelelő jelenlegi irányvonalait.” A Belga Kommunista Párt arra emlékeztet, hogy a kormány felhatalmazást kapott a törvényhozástól a döntésre, de azt utána a parlamentiben vitára kell bocsátania, s esetleg bizalmi szavazással is össze kell kötnie. Jellemző, hogy még a kormányfő pártja is kétértelműen foglalt állást legutóbbi országos értekezletén. A Flamand Kereszténydemokrata Párt hangoztatta ugyan a feltétlen hűséget a NÁTO-hoz és a kettős határozathoz, de azt is, hogy reális esélyt kell adni a sikereknek a genfi szovjet-amerikai megbeszéléseken. A belgák zöme a sikerhez vezető út első fontos állomását az amerikai rakétáik nyugat-európai telepítésének befagyasztásában látja a tárgyalások idejére. S hogy helyesen ítélik meg a helyzetet, bizonyság rá Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter figyelmeztetése: a tiyugat-európaiil telepítések folytatása kérdésessé teheti a szovjet-amerikai tárgyalásokat. Nagy tehát a tét, s a mai feszült helyzetben nagy a belga kormány felelőssége is. Márciusi döntésével nemcsak saját sorsát pecsételheti meg a belga választók szemében, de Európa jövőjét is még inkább beárnyékolhatja. • • • és ahogy egy amerikai katonai vezető látni szeretné (Pravda karikatúrája — KS)
