Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-11 / 34. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. FEBRUÁR 11. Három Kim kontra Csőn „Ezt az országot nem lehet a demokrácia útjára vezetni”. Patricia Dlerian asszony, volt amerikai külügyminiszter-helyettes nyilatkozott lilyen keserűen, miután a dél-koreai hatóságok durván bántalmazták őt is, társait is Kim de Dzsung, az immár világhírű ellenzéki politikus haza érkezésekor. Az amerikaiak — köztük szenátorok és más ismert személyiségek azért tartottak a politikussal, hogy meg ne ismétlődjenek az 1983-as fülöp- szigeteki események. Akkor ugyanis a hasonló körülmények között hazatérő Benigno Aqui-' nót egyszerűen lepuf- fantották, mielőtt hazai földre ért volna a lába: a repülőgép lépcsőjéről már holtan zuhant a repülőtér betonjára. Most más, alapvetően mégis hasonló hfelyzfet fogadta a száműzetésből visszatérő Kimet. Az Egyesült Államokkat szoros szövetségben álló Dél-Korea washingtoni nyomásra igyekszik legalább némi liberális látszatot adni a katonai diktatúrának. A tábornok-élnök. Csőn Tu Hvan rendszere az ismétlődő tömegmegmozdulások után jobban függ az amerikai szövetségestől, mint valaha. Mert ugyan Dél-Korea létfontosságú katonai partnere az USA-nak, de Csőn Tu Hvan feláldozható figura a stratégiai előnyökért vívott játszmában. Kim De Dzsung élete — hála az amerikai kormány megkülönböztetett figyelmének — egyelőre nincs veszélyben, s ezt bizonyára akkor sem felejti majd el, ha egyszer talán hatalomra kerül... A kedden tartandó parlamenti választások előtt azonban semmiképpen sem jött jókor az újabb botrány. A „három Kim” Kim De Dzsung, Kim Jung Szám és Kim Jong Pil vezette ellenzék mindenképpen térnyerésre számíthat az előző, 1981 tavaszán lezajlott voksoláshoz képest. Igaz, Csőn Tu Hvan arra az esetre is bebiztosította magát, ha véletlenül még a parlamenti többség is az ellenzék kezébe kerülne: francia mintára hétéves időre elnökké választatta magát, s élhet az ebből a tisztségből adódó rendkívül széles jogkörrel. (De egy diktátor sem szereti igazán, ha pártja elveszíti az abszolút többséget).' Semmiképpen sem tekinthető lefutott mérkőzésnek a keddi választás. A „három Kim kontra Csőn” küzdelem kimenetelére ugyan hatással lehetnek az utcákon cirkáló tankok és az állig felfegyverzett rendőrök, de a széles néprétegek által támogatott ellenzéknek mindenképpen erőt adnak a Kim De Dzsong hazatérése körüli viharok, a nemzetközi közvélemény szimpátia-miegnyilvánu- lásai. Döntő fordulat persze most még nem várható a szöuli választásoktól — Csőn pozíciói egyelőre védhetők —, ám maga a tény, hogy a sokéves diktatúra ilyen óriási kihívással kényszerül szembenézni, új helyzetet eredményezhet. Hosszú távon még azt sem lehet kizárni, hogy Derian asszony jóslata tévesnek bizonyul. Horváth Gábor n tárgyalások sikeréhez ésszerű kompromisszumokra, jóakaratra van szükség Pravda-cikk az amerikai magatartásról A genfi szovjet—amerikai tárgyalások még el sem kezdődtek, Washingtonban máris mindenféle nehézségekre hivatkoznak — írja a vasárnapi Pravda. A napokban a The New York Times hírül adta, hogy a Fehér Ház olyan utasítást adott az amerikai tárgyaló- küldöttségnek, amelynek értelmében fel kell állniuk az asztaltól és haza kell térniük, ha nem sikerül „jó megállapodást” elérniük. Reagan elnök az erről szóló bejelentést a képviselőház megajánlási bizottsága előtt tette. Azt állította, hogy „az oroszok az Egyesült Államok eltökéltségének bizonyságát várják, mielőtt beleegyeznének valamiféle megállapodásba”. Természetesen — fűzi hozzá a Pravda — örömmel vennénk az 'Egyesült Államok eltöKélt- ségének jeleit, amelyekből az derülne ki. hogy becsületesen betartják a tárgyalások céljára és témájára vonatkozó megállapodást és készek azt minden részletében átültetni a gyakorlatba. Ara, sajnos, Washington az „eltökéltség” alatt a nyomásra épülő, az erő pozíciójából folytatott politikát érti. A jelek szerint Washingtonban még nem győzött a józanság, nerp jöttek rá. hogy az Egyesült Államok sohasem jut katonai fölényhez. Nincs nagyobb önámítás, mint a szocialista világrend- szer lehetőségeinek alábecslése. Ha rákényszerítenek bennünket, mindent megteszünk saját, továbbá szövetségeseink és barátaink biztonságának megvédelme- zése érdekében, ahogy ez nemegyszer történt meg a múltban — szögezi le a Pravda. A tárgyalások sikere érdekében mindkét félnek jóakaratot, az ésszerű kompiromisszumok elfogadására való készséget kell tanúsítania és szigorúan be kell tartani az egyenlőség és az egyenlő biztonság elveit. Ugyanakkor Washingtonban továbbra is a nukleáris fegyverzet fejlesztésére, a kozmikus programok folytatására helyezik a hangsúlyt. Ha egyáltalán szóba kerül a megállapodás lehetősége, akkor is csupán egyes, teirmészetesen az Egyesült Államok szempontjából kedvező tartalmú megállapodásokra gondolnak. A világűrbeli fegyverek problémáját pedig igyekeznek lesöpörni az asztalról. Világosan kell látni, hogy az egyes, egymással kölcsönösen összefüggő területek között szerves kapcsolat alakult ki. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a hadászati fegyverzetről kötendő megállapodás lehetősége közvetlenül függ attól, sikerül-e megakadályozni a fegyveirkezési hajszát a világűrben. A hadászati fegyverekről pedig nem lehet a közepes hatótávolságú nukleáris eszközöktől függetlenül tárgyalni, hiszen a Nyugat-Európában telepített Pershing—2 rakétáknak és manőverező robotrepülőgépeknek hadászati jelentőségük van a Szovjetunió szempontjából — emlékeztet a Pravda. Teherán kizár minden békeközvetítési lehetőséget Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter szombati íúheráni saj'tóértekezletén kifejtette: „Irán mindaddig folytatja Irakkal vívott háborúját amíg a jelenlegi iraki rendszer meg nem dől. Velajati kizárta minden újabb békeközvetítés lehetőségét. Hafez Asszad szíriai elnök hamarosan Teheránba utazik. Teheránban azonban cáfolták, hogy útja közvetítő jellegű lenne. Az irak—iráni frontról újabb heves hétvégi harcokról érkeztek jelentések. A harcok kiújulásáért ezúttal is egymást tették felelőssé a szemben álló felek. BUDAPEST Az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál és Lázár György táviratban üdvözölte Ruhollah Moszavi Khomeini imámot, Szajed Ali Hamenei köztársasági elnököt és Mir Hoszein Muszavi Hamenei miniszterelnököt. BUKAREST Befejezte hivatalos romániai látogatását Geoffry Howe brit külügyminiszter és tegnap Szófiába érkezett. MOSZKVA Mára várják Moszkvába Andreasz Papandreut, a Görög Köztársaság miniszter- elnökét, aki a szovjet kormány meghívásának tesz eleget. ÚJ-DELHI Az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt a korrupció elleni küzdelem jegyében úgy döntött, hogy a párt ezer képviselője nem kerülhet fel azokra a választási listákra, amelyek a március elején 11 államban tartandó helyi parlamenti választások alkalmából állítanak össze. HARARE Az Afrikai Nemzeti Kongresszus csak akkor hajlandó tárgyalni a pretoriai kormányzattal, ha a szervezetet törvényesítik — ez a lénye- ■ gr. annak a válasznak, amelyet Nelson Mandela, az ANC bebörtönzött elnöke adott a pretoriai vezetésnek. Pieter Botha • miniszterelnök a múlt hónap végén ajánlotta fel Mandelának, hojy szabadon engedik, ha „tartózkodik a politikai célú erőszakos cselekményektől”. A bebörtönzött politikus nem fogadta el a pretoriai ajánf- latot. RÓMA Az olaszországi Belluno / térségében (Nápoly közelében) lezuhant az amerikai Pillantás a hétre Az esztendő hetedik hete egyben az utazások hete is lesz — legalábbis erre utalnak a hírügynökségek naptárai. Persze az állam- és kormányfői látogatások mellett más jellegű eseményeknek sem leszünk híján. HÉTFŐ: Andreasz Papandreu személyében görög miniszter- elnök utazik a Szovjetunióba. KEDD: Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára ezúttal Ausztrálban tárgyal majd az ország vezetőivel. CSÜTÖRTÖK: Panamavárosban — a hírek szerint — kétnapos tanácskozásra gyűlnek össze a közép-amerikai országok és a Contadora-cso- port képviselői. PÉNTEK: Tizenkét esztendei katonai kormányzás után első ülésére ^vjjlik össze az uruguayi parlament. SZOMBAT: Sandro Pertini olasz elnök Egyiptomba látogat. Havasi Ferenc hazaérkezett az Egyesült Államokból Havasi Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. országgyűlési képviselő hazaérkezett az Amerikai Egyesült Államokból. A magyar politikust — aki az amerikai kongresszusi képviselők. az Interparlamentáris Unió amerikai tagozata meghívásának tett eleget — Washingtonban fogadta Ronald Reagan elnök. George Bush alel nőkkel és George Shultz külügyminiszterrel áttekintette a nemzetközi helyzet alakulásának és a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésének néhány időszerű kérdését. Találkozott az amerikai kormány több más tagjával és a törvényhozás képviselőivel, megbeszélést folytatott Magyarország és az ENSZ szakosított pénzügyi szervezetei közötti kapcsolatokról. Mától Belgrádhan tárgyal a ciprusi elnök A közös eszméken és célokon alapuló ciprusi—jugoszláv kapcsolatok kitűnőek, a két ország szorosan együttműködik, kiváltképp az ENSZ-ben és az el nem kötelezett mozgalomban —“ jelentette ki jugoszláviai látogatása előtt adott interjújában Szpirosz Kiprianu 3 Tanjung hírügynökségnek. A ciprusi elnök ma érkézig Belgrádba háromnapos látogatásra. Reder távozott a laktanyából Az osztrák hadügyminisztérium közölte, hogy Walter Reder, az Olaszországból szabadult náci háborús bűnös a badeni Martinék laktanyából ismeretlen helyre távozott. Reder Ausztriába érkezése óta ebben a laktanyában tartózkodott és beható orvosi felülvizsgálat alatt állt. légierő egy F—16-os vadász- bombázója. A Spanyolországból Olaszországba tartó gép pilótájának'sikerült katapultálnia, de közben megsebesült. ADDISZ ABEBA Rendkívül hatékonynak és példamutatónak minősítetté a szocialista országok Etiópiának nyújtott élelmiszer- és szállítóeszköz-segítségét Berhanu Bajih, az Etióp Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, munka- és szociálisügyi miniszter, aki a segélyeket elosztó egyik országos bizottságot Vezeti. VARSÓ Elsüllyedt a gdyniai tengerhajózási vállalat egyik kereskedelmi hajója pénteken este, Dánia nyugati partjaitól mintegy 125 mérföldre. 25 főnyi legénységéből egy embert sikerült kimenteni, s megtalálták hat vízbefulladt tengerész holttestét. A többiek keresését még folytatják. WASHINGTON Fahd. szaúd-arábiai uralkodó ma Washingtonban Ronald Reagan amerikai elnökkel és az amerikai kormány több vezető tagjával folytat tárgyalást a közel- keleti helyzetről. Fahd eddig már négy ízben halasztotta el tervezett washingtoni látogatását, mert úgy ítélte meg, hogy Washington, és az arab államok között nincs egyetértés a térség problémáinak megoldását illetően LEHETŐSÉGGEL! Kössön lakásépítési, áruvásárlási előjegyzést Az előjegyzés biztosítja Önnek a hazai és import hőszigetelt üvegezésű nyílászárókat, műanyag- és fakeretes ablakokat, erkélyajtókat, szigetelőanyagokat és minden olyan építőanyagot, amelyek szükségesek az építkezéshez. Bővebb felvilágosítást nyújtanak a Kelet-magyarországi' Tüzép Vállalat telepei. (1351.) Űj-Zéland fővárosába, Auckland-be érkezett Javier Perez de Cuellar, az ENSZ főtitkára. David Lang, az ország miniszter- elnöke fogadja (Telefoto — Ks —) Amerikai—hondurasi hadgyakorlat A „Nagy Fenyő” éles tűi Legalább két tényezőt emlegetnek, amely lényegesen mégkülönbözteti a Hondu- rasban néhány napon belül megkezdődő újabb amerikai hadgyakorlatot az előzőektől. Az első különbség katonai jellegű: a „Nagy Fenyő—3” fedőnevű gyakorlat lesz az első, amelynek során az Egyesült Államok hadserege harckocsikat, csapatszállító járműveket is átdob Honduras területére, a nicaraguai határ közelébe. A másik megkülönböztetett elem viszont politikai. Ez ugyanis az első eset, amikor a Pentagon szóvivője nyíltan kimondta: a gyakorlat egyik célja, Nicaragua „megfélemlítése”. „Emlékeztetni akarjuk a sandinistákat, hogy nem szabad semmit sem tervezniük szomszédaik ellen" mondotta Michael Eurch. A Nagy Fenyő—3 éles tűi tehát Nicaragua ellen irányulnak. A hadgyakorlatnak nevezett erőátcsoportosítás szokatlanul hosszú ideig, három hónapig tart majd. Addig az ametrikai katonaság alig néhány kilométerre marad csupán a nicaraguai határtól. Müncheni tanácskozás Nyugatnémet—francia ellentétek Az NSZK kormányának a közelgő, szovjet—amerikai fegyverzetellenőrzési tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontját és általában a nyugatnémet kül- és katona- politika célkitűzéseit fogalmazta meg Helmut Kohl kancellár Münchenben a XXII. nemzetközi hadtudományi találkozón. Kohl igen ellentmondásos módon, egyfelől, támogatásáról biztosította az Egyesült Államok „világűrbeli, védelmi programját” másfelől, azt állította, hogy meg kell akadályozni a fegyverkezési „ versenyt a világűrben. A két célkitűzés összeegyeztethetőségét nem tudta bizonyítani. Az amerikai terv tudomásulvételét elsősorban azzal indokolta, hogy az NSZK nem mondhat le az amerikai űrprogrammal járó műszakitechnológiai előnyök hasznosításáról. Kohl ugyanakkor felszólította az amerikai kbrmányt, hogy már a világűrprogram kísérleti szakasza idején keressen a Szovjetunióval közös megoldást a problémára. A nyugatnémet kancellárral ellentétben Charles Hernu francia hadügyminiszter a leghatározottabban ellenezte Washington terveit. Hernu szerint az amerikai program a fegyverkezési verseny új szakaszának és az egyensúly felborulásának veszélyét hordozza magában. Joggal lehet attól tartani, hogy a világűrbeli új védelmi rendszerek a földi támadó fegyverek számának nagyarányú növeléséhez vezetnek majd — mondta a francia hadügyminiszter. Franciaország változatlanul azért száll síkra, hogy a világűr békés, új fegyverrendszerektől mentes. legyén, mert csak ez szolgálja a stabilitást — tette hozzá Hernu.