Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-07 / 31. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. FEBRUÁR 7. Lánc, lánc, hűtőlánc Mélyhűtés, tárolás 20004g Ma már nálunk is szokássá vált, hogy a háziasszonyok jó néhány napra, esetleg hetekre megvásárolják a főzéshez szükséges húst, zöldséget és egyéb élelmiszereket, megszabadulva ezzel a mindennapos sorbán- állástól. A mélyhűtött áru ugyanis sokáig megtartja frisseségét, fogyaszthatóságát. A hűtőlánc kiépítettségi foka sok mindent elárul, például az élelmezés kulturáltságát, korszerűségét. Nem új dolog: a mai gazdasági verseny megköveteli az országoktól az áruk jobb minőségben történő előállítását, tárolását, értékesítését. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság már tíz évvel ezelőtt készített egy koncepciót A hűtőlánc rendszerének fejlesztése címmel, amely több népgazdasági ágazat területére 1990-ig meghatározta a feladatokat.' Ezt a koncepciót később felülvizsgálták és módosították. Miért? — A válasz ma már kézenfekvő — mondja dr. Sán- ‘.a lstvánné főosztályvezető. — Amikor a tervezet elkészült. még nem számolhattunk a világgazdaságban bekövetkezett recesszió hazánkat érintő hatásaival. A változások, a gazdaságunkra nehezedő terhek szükségessé teszik, hogy tanulmányunk segítse legalább 2000-ig előrevetítve. alkalmazkodva az új fejlődési pálya követelményeihez a hazai hűtőlánc fejlődését, korszerűsítését, a működtetésben érdekelt szakterületek dolgozóinak munkáját. Az Országos Tervhivatal hosszú távú koncepciója szerint a kül- és belföldi fogyasztás, s az ehhez kapcsolódó gyorsfagyasztott árutermelés 2000-ig várhatóan jelentősen nő. Ebből adódik, hogy növelni kell a mélyhömérsékletű tárolótereket. A tárolótér .növelése részben rekonstrukciók, részben új. univerzális hűtőházak építésével valósítható meg. — A hús és tejtermékek hűtése elengedhetetlen a kereskedelemben. Elegendőek-e a hűtési kapacitások? — A jelenleg rendelkezésre álló kapacitások sajnos nem fedezik a felmerülő igényeket, és a meglevőknek csak egy része nevezhető korszerűnek. Elképzeléseink szerint — miután a meglevő húsüzemek fele sem rendelkezik fagyasztó kapacitással és mélyhűtő tárolóval — a húsiparban a napi gyors- fagyasztó kapacitást ötszörösére, a mélyhőmérsékletű tárolókapacitást pedig öt és télszeresére kell növelni, ó gazdaságosság szempontjából a tárolóterek jobb kihasználása is fontos feladat. Ezért az ezredfordulóig jó lenne elérni, hogy a tárolt tőkehús megfelelő bontásban, egységcsomagolásban. a to- vábbfe'dolgozásra szánt húsok pedig csontozva, osztályozva és csomagolva kerüljenek fagyasztásra, tárolásra. A tejiparban alapvető feltétel a tej gyors lehűtése, ezért a tejbegyűjtő állomásokat gépi hűtéssel kell ellátni és mintegy kétszeresére növelni a tejfeldolgozó üzemek hűtőkapacitását. — Mi a helyzet a gyümölcs és zöldség tárolásával? — Itt sem jobb a helyzet, sőt még rosszabb. Ennek több oka van. Egyrészt az, hogy a felépült tárolók műszaki színvonala nem megfelelő. Másrészt a megépült tárolóknak csak közel 20 százaléka alkalmas a technológiai követelményeket kielégítő tárolásra, a természetes elhasználódás, a karbantartások elmulasztása és egyebek miatt. De folytathatjuk a sort. Az exportárak alakulása és a belföldi kereskedelem nem teszi érdekeltté a termelőket a zöldség és gyümölcsök hűtött tárolásában. Ezért aztán a termények jelentős mennyisége vész kárba, vagy csak nagy veszteséggel tárolható. — Mit lehet tenni? — A termesztés technológiai fejlesztése mellett a hűtőtároló hálózat bővítése elengedhetetlen. Mindenképpen hasznosítani kell a legfejlettebb külföldi tárolóépítési, méretezési, üzemeltetési tapaszfalatokat. Nem lenne haszontalan megoldás, ha az egyes hűtőtárolókat ..fagyos”, úgynevezett fregoli tárolóvá lehetne átalakítani. Ezekben sokfajta csomagol* fagyasztott áru tárolására nyílna lehetőség a friss termékek kifogyása után. — Hogyan lehet megvalósítani ezeket a fejlesztési elképzeléseket? — A rekonstrukcióra szoruló tárolók felújítása túlnyomó részben hazai erővel megvalósítható. Csak egyes automatikák és szigetelő- anyagok beszerzésénél van szükség tőkés importra. Mindezeken kívüL osztályozó gépek és anyagmozgató berendezések fejlesztése is szükséges. —■ Nem elég a terméket előállítani, de el is kell juttatni a vevőhöz, a boltokba, és persze a távoli orszáStok- ba is. Szállítási tevékenységünk nem éppen erős oldalunk. — Ez így van. Az évi mil- ]|iárdos nagyságrendű veszteségek jó része abból adódik, hogy nem elégséges a hűtött termékek szállításához szükséges eszközök mennyisége és műszaki teljesítménye. A legtöbb ágazatban a hűtőlánc a szállítás folyamatában szakad meg. A szállításban a .jövőben is a közutaknak és a vasutak- nak lesz meghatározó szerepe. Mindenképpen gyorsítani kell a közúti szállítás fejlesztését. különösen a hús és tejtermékek romlásának megakadályozása érdekében. Nagy lehetőséget kínálnak a hűtőkonténerek is. ezért ezeknek a gyártását minél előbb meg kell kezdeni. A vasúti szállítás főként az Interfrigo-hálózat részeként működik. A hűtött vagonok számát — anyagi helyzettől függően — 8—10 százalékkal szeretnénk az ezredfordulóig bővíteni. A beszélgetés pillanatában még csak koncepciókról, egy tanulmányról volt szó. Am ha elcsépelt is, igaz: egy terv csak akkor éri el igazi célját, ha megvalósításáért tesznek is valamit az érintett szervek, vállalatok. — Szatmári -jKészülnek a tftlra Fáznak-e a fik? A fák a természetes elterjedésük területén megszokott téli hideget jól bírják, s az átlagosnál hidegebb időszakban is rendszerint csak hajtásaik vége, s bőrszövetük és a háncsuk — foltokban — fagy el. Az egészséges növények és növényi részek nagyjában környezetüknek a hőmérsékletére hűlnek le (legfeljebb a fatest belső része védettebb), mégsem károsodnak számottevően, mert már a nyár derekától, június végétől, július elejétől készülnek a télre. Szervezetükben különféle szövettani, élettani és biokémiai változások mennek végbe. Hossznövekedésük megszűnik, hajtásaik elfásodnak, s a vastagsági növekedésükben is minőségi változás áll be. Télen még az örökzöldek életfolyamatai is roppant lelassulnak, jobbára az elraktározott keményítőt, fehérjét és olajat bontják el, s használják fel életük fenntartására. Fagytűrésükben főleg a keményítőnek van szerepe, mert az egyszerű cukorrá lebontva a sejtnedv töményebb lesz, s ezért jóval alacsonyabb hőmérsékleten A fog kilyukadásának első és csalhatatlan jele a hirtelen támadó, heves fogfájás. Akinek csak egyszer is fájt már a foga, az nagyon jól tudja, hogy milyen kínokat kell miatta kiállnia. De nem kevés kellemetlenséggel és fájdalommal jár a beteg fog kezelése — fúrása, csiszolása vagy kihúzása — sem. Ezzel magyarázhatjuk, hogy nemcsak a fogfájástól, hanem egyszersmind a fogászati kezeléstől, sőt — végső soron — a fogorvostól is félünk. A fogorvosok egy része ugyanis nem sokat törődik a beteg félelmével, alábecsüli azt a fájdalmat, amelyet okotz, s nyíltan kimondhatjuk: nem érdekli hivatásának, foglalkozásának, tevékenységének lélektani oldala. Az Egyesült Államokban, nem egy helyen és nem is oly rég rémisztő bánásmódfagy meg, mint ha -hígabb volna. Ám a sejtnedv a cukor miatt nemcsak töményebb lesz, hanem a kémhatása is megváltozik: a cukoroldat ugyanis semleges kémhatású, s az ilyen oldatnak alacsonyabb a fagyáspontja, mint az azonos töménységű. de savas kémhatásúnak. A sejtnedvnek azt a változását a karbonsavaknak és az . aminosavaknak a mennyiségi és minőségi változása is segíti. A karbonsavak ősszel elbomlanak, az aminosavak közül pedig a semleges, illetőleg a bázisos ban részesültek a fogászati betegek. Mindezek ellenhatása is, hogy lassan erőre kapott a fogorvoslásban a lélektani szemlélet, s 1977-ben a nyugat-virginiai egyetemen sor került az első fogászatlélektani kongresszusra. A résztvevők azt vitatták meg, miképp csökkenthető a fogorvostól és általában a fogászati kezeléstől való félelem, s hogyan enyhíthető lélektani módszerekkel a fogorvosi székben érzett szorongás. És arról is szó esett, hogy a pszichológusok miként működhetnek közre a fogszuvasodás megelőzése érdekében. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ha sikerülne megváltoztatni a fogápolással kapcsolatos magatartást, s gyakorlattá tenni a napi háromszori fogmosást, tömérdek fog szuvasodásának vehetnénk elejét. D. Bernstein és R. Kelin- knecht pszichológusok azzal kezdtek foglalkozni, hogy hogyan mérhetnék a fogorvosi kezeléstől való félelmet, és mit tehetnének ellene. Becslésük sízerint az Egyesült Államok lakosságának mintegy 6 százaléka nem jár fogorvoshoz hajdani rossz tapasztalata miatt. Ha a felnőttek többnyire rossz élmény miatt félnek a fogorvostól, vajon, miért félnek azok a kisgyermekek, akik még sohasem voltak fogorvosnál? Ezt azzal magyarázzák, hogy a kisgyermekek nagy része általában minden ismeretlen felnőttől idegenkedik, a fehér orvosi köpenytől pedig szinte ösztönösen tart. S ha a gyermeknek egyszer már dolga volt orvossal — márpedig ez a gyakori kisgyermekkori felső légúti és fertőző betegségek miatt biztosra vehető —, és az orvos csak a legcsekélyebb félelmet ébresztette benne, ez annyira maradandó élményként őrződik meg, hogy a fogorvos, különösen pedig a fúrógép és a különféle fogászati műszerek láttán úrrá lesz rajta a félelemérzet. Sok gyermek meg azért fél a fogorvostól, mert barátaitól hallotta, hogy mennyi fájdalmat tud okozni egy-egy fogorvosi beavatkozás. Egy felmérés tanulsága szerint a fogorvostól való félelem és a fájdalom is változik az életkorral. A negyven év fölöttiek féltek általában a legkevésbé, és ők érezkémhatásúak jutnak fölénybe. Ez s még más, a fagyállóságot növelő élettani változások gyorsan és híven követik a hőmérséklet változását. Ebből arra következtethetünk, hogy a fák a természetes elterjedésük területén jellemző hidegben valóban nem „fáznak”. Tavasszal, a nedvkeringés megindulása után persze már készületlenül éri őket az esetleges elkésett fagy. Képünkön a télre előre felkészült, s azt remélhetőleg károsodás nélkül átvészelő szép fákat láthatunk. ték a legkisebb fájdalmat. A fiatalabbak nemcsak jobban féltek, hanem erősebb fájdalmat is éreztek. A kísérlet legfigyelemreméltóbb tanulsága az volt, hogy minél jobban fél valaki a fogászati kezeléstől, annál hevesebb fájdalmat érez, s a fájdalom nagyobb annál, mint amekkorát valójában okoz neki a fogorvos. Számos kutató tűzte ki célul annak vizsgálatát, miként csökkenthető a fogorvostól való félelem, s hogyan előzhető meg a félelemérzés, kialakulása? Az egyik irányzat hívei úgy vélik, hogy a félős betegeket fokozatosan kell hozzászoktatni a fogászati kezeléshez. Ez abból áll, hogy a fogászati rendelőben először megjelenő páciensen csak olyan beavatkozásokat végeznek, (például leszedik a fogkövét), amelyek semmi fájdalommal sem járnak. S csak ha a páciens már megbarátkozott a fogorvosi rendelő légkörével, akkor kezdenek rajta kisebb fájdalmat keltő kezelést, de ezt is előre közük vele. Mondanunk sem kell: mindez csak kísérletben valósítható meg, mert a nagyforgalmú fogorvosi rendelőben nincs mód és idő arra, hogy a fogbetegek tízezreit ilymódon kezeljék. De nem elég a pácienseket lelkileg felkészíteni a fogfúrás okozta fájdalomra, hanem tenni is kell azért, hogy minél kisebb legyen a fájdalom. A fájdalom csökkentésének legfőbb módja az érzéstelenítés. Nagy előrelépést okozott a gyorsfordulatú fúrógépek üzembe helyezése iss amelyekkel a hagyományos fúrógépeknél sokkal rövidebb idő alatt, következésképpen kevesebb fájdalmat keltve fúrható ki a szuvas fog. A fogorvos személye szintén enyhíti a fogkezelés okozta valóságos és szubjektív fájdalmat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a higgadtan, biztos kézzel dolgozó, türelmes, a betegével beszélgető és együttérző fogorvos páciensei kevesebb fájdalmat éreznek, mint csak a munkájával törődő kollégájáé. A fogorvosnak nem szabad megfeledkeznie arról — mint egy nemrég megjelent tudományos cikkben olvashattuk —, hogy a beteg is ember, nem pedig csupán egy kitá- tott szájüreg és néhány rossz fognak a hordozója. Ortopéd versenyautók Harc a Bár a szárazföldi sebességi rekord elérésének nincs nagyobb gyakorlati jelentősége, mint a Mount Everest megmászásának, vagy a Föld körülhajózásának egyszemélyes vitorlás hajón, az ezirányú kísérleteket és eredményieket mégis figyelemmel kíséri a világ. A járművek kialakításában, minél nagyobb teljesítményű erőforrással való ellátásában a nagy autógyárak egymással vívott élethalálharca tükröződik, jól lehet ezek a kocsik valójában már nem közlekedési eszközök: hektoliterszám fogyasztják az üzemanyagot a néhány perces futás alatt, fékútjuk több kilométer, s szárnycsonkplk szorítják őket a földhöz, nehogy felemelkedjenek. Napjainkban, amikor a szárazföldi sebességi rekord már elérte a hanghatárt, érdemes visszapillantani a fejlődés egyes fokozataira. Az első hivatalosan is mért gépjárműrekordot 1894-bén Franciaországban érték el (20,5 km/óra). Az első hiteles világcsúcsot ugyancsak egy francia állította fiel, 1898-ban, 40 lóerős, akkumulátor táplálta villamos kocsiján (62,3 km/óra). A „bűvös 100”-at még a múlt század utolsó évében sikerült átlépni, s — ki hinné! — 1909-ben már túl voltak a 200-as határon is a versenyzők. Az 500 kilométeres sebességet először egy angol lépte túl, 1938-ban. A 600 km/óra sebesség túlszárnyalására már újabb kilenc évet kellett várni (1947, 634 km óra), s a további rekordokra csak 17 éves szünet után került sor, a gázturbinák és rakétahajtóművek alkalmazásával. Az 1001 km/óra sebességű rekord felállítása 1970-ben sikerült. Amerikában — a „nagyok” árnyékában — nagy divat az úgynevezett „dragster” kocsikkal való versenyzés is. Egy könnyű alvázba beépítenek 300—500 lóerős motorokat, és kb. 500 méteres távon sebességi versenyeket rendeznek velük. Képünkön egy ilyen „ortopéd” versenyautót láthatunk, amely — rövid távon — 320 km/óra csúcssebesség elérésére képes. Csökkenten/ a szorongást Űj tudomány: a fogászatlélektan M. L
