Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
1985. FEBRUAR 16. Irodalom» művészet 9 Földeák János: Velem volt Magyarország Vagy tizenhatezer kilométert utaztam öt hét alatt, folyókat s tengereket csodáltam, s milliós városokat, hófödte hegyek tövében álltam, míg porzsolt a nyár heve, dédelgetett ismeretlen népek kitárult szeretete — mégis, bárhol jártam, bármit láttam, mögöttem volt a haza: a csodálatos Moszkvai Metrón Budapest villamosa, a Kaukázusban a Mátra s Bükk, pálmák közt az almafák, Jerevánban a karszt-tájú Veszprém Névánál a vén Dunánk; ha fiatal nő mosolygott vissza, már láttam az asszonyom, ha pionírokkal beszélgettem, rögtön a fiaimon tűnődtem, és ha szoljankát ettem, nyeltem a halpaprikást, s mikor borozgattunk Grúziában, idéztem Tokaj borát — mindenütt velem volt Magyarország, őrzött és kísérgetett, súgott, ha kifogytam a szavakból, tanácsolt és megnézetett földalatti erőmüvet, könyvtárat, gyárakat, múzeumot, építkezéseket, iskolákat, s ki közben kezet adott, nem velem — hazámmal parolázott, s aki meg műveiket mutatta, úgy vettem, mint nekünk szánt testvéri üzenetet — s nőttem, nőttem, minden nap nőttem a futó őt hét alatt: hogy magyar vagyok és budapesti, hogy drága országomat már milliók őrzik a világon s minden cselekedetünk más népeké is, s ha győzünk, ők is erősödhetnek velünk; hogy mint magyarok tartatunk számon s nem lesz oly könyörtelen korszak, hogy ne sorolná sorunkat a világtörténelem... Dicsekvés nélkül: Hogy külföldön jártam, tanultam meg: mit jelent magyarnak lenni s békés nemzetek szövetségében az emberiségért tenni; hazámat is külföldről láttam meg, s ha kicsiny rész i\s a földünk, a világon már nincs nélkülünk szó: népei sorába nőttünk. 75 éve — 1910. február 20-án — született Földeák János, a munkásírók csoportjának egyik alapítója, kétszeres József Attila-díjas Szenti Ernő: Az elmúlás újrakezdést sürget Egyformára kiszaggatott napok Emlékeimtől verseket kapok Lávaként szétterülő álmok Kíváncsiságom anyagtalan csápok Bánatok közé tévedt örömök Lyukas időtlenből pillanat csöpög Törvény-lóháton véletlen üget Az elmúlás újrakezdést sürget Talpraállt fények a nappal Elképzelt mélység tátong alattam bban az időben minden összejött nekem. Akármerre néztem, szomorúság nézett vissza rám. Noha anyukáméit titkolták, tudomásomra jutott, hogy Benedeket, a kutyánkat meg kell ölni, mert rosszindulatú daganat van a hasában. Később kiderült, hogy csak sérve van, és meg is operáltattuk; abban az időben azonban menthetetlennek látszott. Még fájdalmasabban érintett Soma tragédiája. Soma tengerimalac volt és nagyon közel állt hozzám Érettségi előtt egy biológiaórán loptam Somát, mert nem akartam, hogy felboncoljuk. Valamelyik kísérleti intézetből kaptuk, nekem kellett elhoznom két másik malaccal együtt, de megszántam Somát, mert teljesen vak volt. Eldugtam, aztán hazavittem s egy fűrészporos ládába költöztettem. Négy éven át nagyon jól megvoltunk, és egészen a szívemhez nőtt Soma. Nyáron nagyon szeretett napozni, télen meg Artúr mellé húzódott — a kályhánkat neveztük Artúrnak —, de legboldogabb olyankor volt, ha az ölembe fészke- lődhetett. És mindezek tetejébe akkor jött nekem a falevél-ügy. Volt nekem egy nagyon kedves barátnőm, az egyetlen, akivel valaha is barátkozni tudtam, de elutazott Karl-Marx-Stadtba, ipari tanulónak, s két éven át csak levélben érintkeztünk. Csodálatos leveleket írtunk és nagyon szerettük egymást. Amikor legutóbb hazalátogatott, egy falevelet ajándékoztam neki, amit elvitt magával, és azt írta, hogy képkeretbe tette és a falra akasztotta ezt a levelet és minden nap hosszan nézegeti, meg sírdogál előtte, mert most ez a levél neki a hazája, ez a levél helyettesít engem is és mindent, amit szeret. S egyik napon borítékot kaptam Karl-Marx-Stadtból, és a falevél volt benne, teljesen összetöredezve egyetlen kísérő sor nélkül. Ö, azért én jól tudtam, hogy mi ez az üzenet! Ez a barátságunk végét jelentette és azt, hogy most aztán tökéletesen egyedül maradtam. Akkor gondoltam először arra, hogy énnekem meg kell halni. Meghal a kutyánk, meghal a malacom, meghalt a barátság — meg kell halnom nekem is. Szakításunk előzménye az volt. hogy én beleszerettem egy fiúba illetve, csak szerettem volna beleszeretni, de ezt elszalasztottuk, mert mindjárt a lényegnél kezdtük. Érdekes fiú volt ugyanis, én pedig kíváncsi természetű. Megírtam esetünket a barátnőmnek és ő azt írta vissza, hogy én " W MW; •<“!: (Ml!»«, Meggyes László: Vízpart télen csak ne legyek kíváncsi, mert tíz gyereket összeszedhetek törvényer kívül, mire észbe kapok. Ezzel én nem értettem egyet, ezért visszaírtam. hogy kitartok a fiú mellett Barátnőm erre nagyon szigorú, mee nagyon könyörgő levelet küldött, de én azt válaszoltam, hogy a magam meggyőződése mellett maradok. Akkor aztán megjött a falevél. Elvesztettem a barátnőmet, de erre az időre már elvesztettem a szerelembe vetett reményemet is, mert kitűnt a fiúról, hogy nem alkalmas értékes barátkozásra. Segédápoló voltam akkoriban egy olyan kórházi osztályon, ahol tíz- tizennégy éves nyomorék gyerekeket kellett kiszolgálnom. Szép munka volt, ezerhétszáz forintot keresltem, de nagyon meggyötörtek a gyerekek. Vagy túlságosan szerettek, vagy túlságosan gyűlöltek Csák Gyula: Falevél és mindkét érzésükkel sok szenvedést okoztak nekem. Elhatároztam, hogy munkahelyet változtatok. Ezt anyukám is helyeselte, sőt javasolta, hogy pihenjek egy kicsit és utazzak el nagyma- máékhoz falura. Korábban mi is falun éltünk, ott jártam elemibe, de apukám keveset keresett a té- eszben, ezért Pest mellé költöztünk és apukám is anyukám is gyárba ment dolgozni. Egy-két napig jó volt nagymamá- éknál lenni, de hamar meguntam mert nyomasztott az egyedüllét. A hajdan ismerős fiúk mostanra mind bunkók lettek és örökké részegek voltak, s a lányokkal sem tudtam miről beszélgetni. Ezért aztán hamarosan visszautaztam szüléimhez. Egyik este Illés Endre Festett egek című színdarabját mutatták a tv-ben. Úgyszólván lélegzetvétel nélkül néztem végig, és megdöbbentett, hogy tulajdonképpen az én problémámat látom, csak magasabb szinten. Én is festett világban élek, szüntelenül képzelődöm és ebből ki kellene törni valahogyan. Mivel akkorra már nagyon rossz idegállapotba kerültem, elmentem a körzeti orvoshoz, aki adott egy doboz Belloidot. Rögtön bevettem egy tablettát, aztán hazamentem és elhatároztam, hogy levelet írok a barátnőmnek. Beláttam ugyanis, hogy lehetetlen a barátságunk nélkül élnem. Anyukámék a konyhában voltak, én pedig a belső szobában írtam a levelet. Azaz, inkább csak ültem és gondolkoztam. Órákig töprengtem a sorsom felett, s mindössze öt mondatot tudtam leírni. És egyszer csak észrevettem, hogy mászni kezdenek a szögek a falon. Mind felfelé mentek, aztán hirtelen mind jobbra kanyarodott. Ettől nagyon megijedtem. Bevettem még két Belloidot, aztán huszonöt darabot bekaptam egymás után. Akkor már tudtam, hogy meg fogok halni és egyáltalán nem bántam. Úgy határoztam azonban, hogy jobb lesz, ha elmegyek otthonról. Elbúcsúztam a haldokló Somától, s elköszöntem anyuká- méktól is. Azt mondtam, randira megyek. A villamoson már nagyon rosszul lettem. Teljesen kiszáradt, a szám és óriásnak éreztem a nyelvemet. Valamennyi élnivágyás mégiscsak lehetett bennem, mert elmentem a körzeti orvoshoz és előadtam, hogy mi történt. Azonnal kihívta a mentőket és beszállítottak az öngyilkosok kórházába. Idősebb doktornő foglalkozott velem és azt kívánta volna, hogy vetkőzzem le a műtősfiú meg két bámészkodó medikus jelenlétében Ezt én megtagadtam, mire kiküldte őket. Megvizsgált, majd valami fekete folyadékot itatott velem, aztán befektetett a kórterembe, ahol rajam kívül még tizenöt, aznap beszállított nő feküdt. Ez a társaság volt a legrosszabb az egészben. Mindenki elmesélte a történetét és akkor már bántam, hogy nem hagytam magam meghalni. Egy öregasszony pedig nekem esett és szidalmazni kezdett, hogy mi húszévesek lejáratjuk az öngyilkosság tekintélyét, mert divatnak tartjuk az öngyilkosságot és minden apró szeszélytől vezérelve rögtön a halálba akarunk menekülni. .. Reggel végre elbocsátottak, de előtte alá kellett írnom egy ívet, amin állítólag az állt, hogy lemondtam az öngyilkossági szándékról. El sem olvastam, csak alá- firkantottam, hogy mielőbb szabadulhassak. Utána azonban még egy pszichológusnő kifaggatott, hogy miért tettem? Azt mondtam, a barátság miatt, de ő nem akarta elhinni, vagy nem tudta megérteni. Mindenáron azt próbálta kideríteni, hogy miben lehet hibás otthoni környezetem, holott az én anyukám és apukám a legjobb szülők a világon, és most már tudom, hogy csakis miattuk maradtam életben, mert elképzeltem az iszonyú fájdalmat, amit nekik okozhattam volna. Értük élek tehát, nemhogy miattuk menekültem volna a halálba. Miután ezt sikerült valahogy megértetnem, a fiúkról, meg a házasságról beszélt és azt mondta, hogy ő is harmincéves korában ment férjhez, nem késtem el tehát. Mondtam neki, hogy ez mind hidegen hagy engem. Erre az iránt érdeklődött, hogy vagyok megelégedve magammal. Mondtam neki, hogy nem túlzottan, mivel sajnálom, hogy középszerűvé lettem, holott valaha sokkal többet reméltem magamtól. Azonkívül fiús küllemű szerettem volna kelleni, és pont a fordítottja lettem. Mindez azonban nem olyan tragédia számomra, amiért eldobnám az életet. Értse meg, a fő ok, hogy elvesztettem a barátnőmet. Nagyon bölcs képet vágott és azt kérdezte vajon csupán baráti érzelmek fűztek-e barátnőmhöz. Szerettem volna szembeköpni, de aztán megértettem, hogy ő nem érthet engem, mert az önzetlen baráti érzésről nagyon keveset tudnak már manapság. Ezért nem vitáztam vele, hanem homályban hagytam. Anyukáméknak azt hazudtam hogy a barátnőm húgáéknál aludtam. Siralmas kinézetem nem keltett bennük gyanút, mert mikorra hazamentem, meghalt Soma, és ez elegendő ok lehetett arra, hogy sá- padttá és elkínzottá legyek. gy idegen férfi is volt a házban, egy fiatal vízvezetékszerelő, aki a kutunkat csinálta, ösz- szekuporgattunk annyi pénzt, amiből vettünk egy motort, hogy az majd benyomja a vizet a lakásba, hogy kényelmesebben és modernebbül élhessünk. Éppen nőnap volt aznap, és apukám megúa szerelő felköszöntöttek bennünket. Anyukám egy kis pálinkával kínálta őket, és ettől olyan jó kedvük lett, hogy munka helyett inkább csak velünk bolondoztak. A szerelő kijelentette, ő olyan ember, hogyha egy fehérköpenyes meghívja egy pohár sörre, akkor ő konyakra hívja vissza, mert ő is van olyan ember, mint a fehérköpenyesek! Tetszett nekem ez a dicsekvés, mert látszott a szerelőn, hogy őszintén hiszi, amit mond. Most már harmadik hete vacakol a szerelő azokkal a csövekkel, mert azt mondja, nagyon jól akarja megcsinálni, ©yakran elnézem a kezét és sehogyan sem tudom megérteni, hogy olyan otromba kezekkel miképpen lehet annyira finoman simogatni? Összeállította: Rékasy Ildikó
