Szolnok Megyei Néplap, 1985. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-16 / 39. szám
8 1985. FEBRUÁR 16. Irodalom, művészet Karinthy Ferenc: V Budapesti tavasz (Részlet) ajnalban arra ébredtek hogy valaki ököllel veri az előszobaajtót és kiabál. Turnovszky nyitott ki, viaszmécsessel. Rögtön félretolták az útból, s három férfi tódult a lakásba: mindhárman nyilas karszalaggal, bőrövvel, pisztolytáskával és fekete, ellenzős sapkával. — Kicsoda maga? — rivallt a mérnökre az, amelyik elöl jött: egy öles termetű, bőrkabátos férfi aki körül kellemetlen pálinkaszag úszott. — De kérem... én rimafői Turnovszky Tivadar okleveles. .. — hebegte a. mérnök, a bőrkabátos azonban nem figyelt rá, benyitott az egyik lakatlan szobába. De hirtelen visszafordult, zseblámpájával Turnovszky arcába világított, s a boldog meglepetés hangján fölkiáltott : — Apuskám! Hisizen te zsidó vagy! Turnovszky majdnem elájult az ijedtségtől és az arcába lehelt szesz erős szagától. Kotorászni kezdett zsebeiben, de a bundája volt rajta s alatta pizsama: csak egy fényképes villamosbérletet talált. Fölmutatta, és magas fej hangján, amelyet a rémület kiszárított, igyekezett bizonygatni: — Kérem, én őskeresztény famíliából. .. egyébként közlöm, hogy nemességünket harmadik Károly alatt... A nyilat kiverte kezéből a bérletet. — Az az irat lehet hamis! Levette sapkáját, és egy kockás zsebkendővel megtörülte izzadó homlokát. Rágyújtott, a mérnök arcába fújta a füstöt, aztán elfordult, és társaival a szobákba csörtetett. T'urnovszkyné halk sikoly- lyal ugrott ki az ágyból, s ösztönös mozdulattal a csavarokat kezdte kisizedogetni hajából. Az alacsonyabbik nyilas, egy cigányképű alak. az ágy alá világított. — Kit keres maga az én ágyam alatt? — kérdezte az asszony mosolyt erőltetve arcára. A nyilas nem válaszolt. A három ember teljesen megtöltötte a nagy lakást: összevissza rótták a szobákat, minden lyukat végigszimatoltak, a fiúk arcába világítottak, de sehol sem állapodtak meg: nyilván kerestek valakit. A harmadik nyilas, egy szőke tejfölösszájú, pattanásos kamasz pimaszul beletúrt Jutka ágyába, és a lány melléhez nyúlt. Jutka teljes erejével a su- hanc kezébe harapott. — Hülye! — jajdult fel a fiú, és karját visszakapva pisztolytáskájára ütött. — Azt hiszi, megijedek magától? Én jövő héten százados leszek! Jutka felült az ágyban, és dühtől szikrázva előrehajolt. — Menjen innen a fenébe, érti? Végül ismét Turnovszkyt szedték elő, aki közben megtalálta az ösz- szes iratait, és szétrakta őket az asztalon. A bőrkabátos egyetlen mozdulattal lesodorta a sok papírost. — Ki jött ide az éjjel? — Kérem, úri becsületszavamra. .. —• Ide figyeljen: mi egy alacsony, bajuszos, vörös embert keresünk. Saját szememmel láttam, hogy ebbe a házba szaladt be. Elhiszi nekem? — Én elhiszem, de a mi lakásunkban. .. úri becsületszavamra... Mikor a nyilasok kifelé indultak a bőrkabátos még egyszer belevilágított Turnovszky képébe. — És jó lesz vigyázni, apuskám, mert mi mindent tudunk. Én csak annyit mondok: nem vagyok szívbajos ember... A mérnök még mindig sápadtan, de kezeit sebesen dörgölve tért vissza az előszobából. — Kint vannak... Mit szóltok: jól elintéztem őket? Így kell ezt: szépen, finoman... Még egy ideig hallották az őrjárat zajongását a folyosókon és a lépcsőházban, aztán végre csönd lett: a nyilasok nyilván odőbbáll- tak. Turnovszky egy elégedett puszit nyomott felesége homlokára, s visszabújt a még langyos dunyhák közé. De rögtön nyávogott is egyet. — Mi baj, cicu? — Hova tetted az órádat, fiam? Keresni kezdték, de hiába: a drága, svájci aranyóra eltűnt az éjjeli- szekrényről. A mérnök, előbbi ijedelmét feledve, magánkívül ugrott talpra. — A fene egye meg! Utánuk megyek! Feljelentem őket a parancsnokuknál. — Totó, azt hiszem, te nem vagy épeszű... A mérnök még sokáig nem tudott elaludni, újra s újra dühbe lovaiba magát. Gazsó, aki a másik szobában feküdt, csöndes elégtétellel hallgatta Turnovszky szűnni nem akaró, halk szitkozódásait... . . .Amikor felnyitotta a szemét, újra a mérnök hangját hallotta, s egy pillanatra azt hitte: még mindig az óráját panaszolja. Pedig odaát most vitatkoztak valamin: közben reggel lett. Mintha az asszony csendesen sírt volna, aztán Jutka hangját hallotta. Gazsó felült az ágyban, és figyelni kezdett. Zoltán még aludt. — Nem kérnélek rá, kislányom — hallotta a mérnök gyors, dallamos mondatait —, nem kérnélek, ha nekünk is nem volna félnivalónk. De légy okos, és lásd be: most az órámat vitték el, de ez az éjszakai eset sokkal rosszabbul is végződhetett volna, és akármikor megismétlődhet. Azt nem hiszem rólad, hogy bajba akarod keverni Ilma nénédet, aki annyi jót tett veled. Pedig ha következetesen végiggondolod. .. — Én nem félek, én semmitől sem félek — mondta Turnovszky- né. — És hova menjen innen szegénykém ebben a szörnyű bombázásban ? — Te azt nem tudod megítélni, fiam, hogy neked mi jó és mi rossz. Én vagyok érted felelős... Ez egy veszélyes ház, ahol már nyomoznak, ahova egészen biztosan vissza fognak jönni, és ti csak egymásra hívjátok fel a figyelmet. Itt két szökött katona bújkál meg ti ketten: kicsit sok egy lakásra. A saját érdeke is azt kívánja, hogy ne maradjon itt tovább. El fogjuk látni pénzzel, élelemmel... Gazsó nem tudta, miért veszélyes, ha a lány itt van, csak azt értette, hogy ki akarják tenni, és nincs hová mennie. Az, hogy a mérnök ilyen kegyes szavakba csomagolja a dolgot, felháborította: az álom rögtön kifutott szeméből, fölugrott, és kezdte magára ránci- gálni a nadrágját. Gazsó a lánnyal eddig nem sokat beszélt, és azt is inkább csak sejtette, mi fűzi Zoltánhoz. Nem ébresztette fel Zoltánt, uj- jával hátrasimította fekete, sűrű haját, kopogott a szomszéd szoba ajtaján, de a választ sem várta meg, benyitott. Turnovszky felöltözve, cigarettát töltögetve magyarázott, az asszony még ágyban volt, egy kis zsebkendővel szárítgatta a szemét. Jutka a kályha mellett ült, lábát a szék alá húzva, sápadtan. Gazsó megállt az ajtó mellett, egyik keze még a kilincsen. — Jó reggelt, fiacskám, már felébredtél? Kialudtad az izgalmat? — fordult feléje rögtön Turnovszky, s az ezüsttárcáját nyújtotta. — Egy jó reggeli cigarettát? Gazsó nem mozdult el az ajtó mellől, egy gyilkos pillantással végigmérte, s olyan durván, hangosan támadt rá, hogy az asszony mélyebbre bújt az ágyba: — Nem szégyelli magát? Mit akar ettől a lánytól? Turnovszkyt azonban nem tudta kihozni a sodrából: félrehajtotta fejét, s mint aki még örül is Gazsó beléptének, egy nyájas mosolyt küldött felé. — Hallottad, miről beszéltünk? Kitűnő: akkor segíthetsz meggyőzni a hölgyeket... — Hiába csavargatja: ez a lakás nem a magáé. Akik itt laktak, azok elutaztak, és a kulcsot Pintéréknek adták. Innen maga senkit el nem küld. A mérnök vékony, hosszú tenyerével az arca előtt integetett, s mint aki csak egy félreértést igazít helyre, még készségesen magyarázta: — Tévedsz, fjacskám, Koch Endre engem bízott meg a lakás kezelésével. Ha óhajtod, parancsolj, a megállapodás... Egy géppel teleírt papírost vett ki a fiókból, s az asztalra terítette. Jutka felállt, halkan kiment a szobából. Gazsó megvetően előre- biggyesztette az ajkát. — Az az írás hamis. Maga csinálta, akár a többit. A mérnök feleségére pillantott, felállt, megfogta Gazsó zubbonyát. — Különben is tudod te, fiam, hogy ki ez a lány? Egy bujkáló zsidó, aki más néven él. Ha megtudják, mindnyájunknak kampec neked is, nekem is... urnovszkynéból újra kitört a zokogás. Gazsc csak a vállát rándította, lerázta magáról a mérnök kezét. — No és ha akárki ? Talán az utcára menjen aludni? Ide figyeljen: hagyja békin azt a lányt, mert ha még nem volt megpatyingolva, hát kaphat egyet-kettőt... Turnovszky kitátotta a száját, aztán újra becsukta, a székre huppant. — Hiszen ugyanazt akarjuk mind a ketten. Én is csak azt mondtam, hogy ha ennél biztosabb helyet találunk neki... — Akkor is itt marad — mondta Gazsó, és kiment a szobából. A mérnök egy zsebkendővel törülget- ni kezdte az arcát, homlokát. — Az ember ide fogadja, jót tesz vele, és tessék: ez a hála! OLVASSUK ÚJRA - EGYÜTT! A felszabadulás a magyar irodalom egészében alapvető változást hozott. A korábbi írófejedelmek eltűntek, a vallásos, katolikus erkölcsi szemlélet, a Tóth Tiihamér-i „tiszta férfiúság’’ és kapcsolt részei megszűntek favorizáltnak lenni. Az új erkölcsi normák a baloldaliság jegyében fogalmazódtak meg, az addigi üldözöttek hősökké váltak; mintegy itt is talpra állítva azokat az alpvető természetes és általános erkölcsi normákat, melyekből eddig csak azokat harsogták, amelyek a hatalom demagógiájához szükségesek voltak. Természetesen előbb a líra és a novella kelt az új szél szárnyán a magasba, de ezt rövidesen követték azok a már korábban megírt regények, amelyek a fasiszta cenzúra következtében nem láthattak napvilágot. Aztán jelentkezett I az új prózaíró nemzedék, amely életélményének kapta a háborút, a felszabadulást, az újjáépítés éveit. Azt a hatalmas társadalmi változást, amit 1945. majd a koalíciós idők, aztán a fordulat éve jelentett, borzasztóan nehéz lett volna egy nagy társadalmi körképben akkor összefoglalni. A magyar élet bonyolultságát, ellentmondását igazán egy olyan kötet tudná pontosan tükrözni, amely a kisebb prózai műfajokból (elbeszélés, interjú, riport, karcolat, humoreszk) adna bő válogatást, hiszen ezek gyorsaságuknál, valóságtükröző erejüknél fogva hívebben követhették a napról napra változó és gyakran máig ható ellentmondásokat hordozó eseményeket. A korszak jelentős írói — Karinthy Ferenc, Déry Tibor, Urbán Ernő és mások — riportkötetekkel váltak ki az irodalomból. S csak az ötvenes évek elején jelentek meg azok a regények, amelyek már irodalomtörténeti mara- dandósággal ábrázolták a fel- szabadulás pillanatát. Ezek között talán a legjelentősebb Karinthy Ferenc Budapesti tavasz című műve, mely 1953-ban jelent meg, s amelyből 1955-ben film is készült. A nyű a magyar társadalmi osztályok teljes körképét adja abban a huszadik század közepi állapotában, ahogy Budapesten, a körülzárt fővárosban létezhettek. A cselekmény helye tehát az ország fővárosa, az időpont az a másfél hónap, amikor a szovjet hadsereg már ostromgyűrűbe fogta a várost, s az emberekből a kiélezett, élet-halál helyzetben kiltört valóságos természetük. Az író két katona-hősét még bejuttatja a körülzárt városba, az egyik családját mennek meglátogatni, és aztán végig ott is maradnak. Az ő sorsuk hálójába került embereket ismerjük meg: a katona-szökevényeket, üldözötteket, a hatalomban tobzódó, de az orránál tovább nem látó nyilas söpredéket, mindazokat, akik ennek a negyven évvel ezelőtti világnak élő részesei voltak. Áttetsző, világos szerkezet, rendkívül jellemző portrék, pontos, leíró mondatok — mindez érdekes, fordulatos cselekménybe ágyazva. Ezek a mű erényei. S az eredmény egy lényegretörő, elbeszélő emlékezetbe tapadó regény. — Sz. M.— Fazekas Magdolna rajza Weöres Sándor: Téli szekerezés Jegenye, két sor jegenye, lehullott minden levele, forognak kordé-kerekek, a falu tornya közeleg. Az úton kátyú, hó-dara, a fákon harmat, zúzmara, az embereken köpenyeg, lovakon pára kevereg. Biceg a kordé kereke, már megérkeznünk ideje, elmarad két sor jegenye, látszik a házak teteje. Majd kályha mellé telepszünk, zsizsegő jtűznél melegszünk, a falu tornya havason, kél a kertek közt magasan. Deák Mór: Csendélet (Utassy Józsefnek) kardvirágba dőlt az este szirmot ejt a félhomány az éj hiába kereste a hajnal hiába vár tövisek fölötti vércsepp napkorongnyi rózsafej a láng árnyékvirágot vet s az arcodon hervad el őrködik talpig viaszban fölötted a szélfutam örökre elhagyhatatlan kardvirágos este van az éj hiába keresné szirmot ejt a félhomály tövisekre hull a vércseppé a hajnal hiába vár Bisztray Ádám: A hegy mögött Nyitod-é végre az üveges ajtót, hogy mész illatú, kék homályba lépj? Téglát,' kiért hordoztál, sötét és új cserepet, kiért meredek szarufán, csúsztattál össze, kiért csemetefát foganni ültettél ki a kertbe, épp a tiéid húzódnak el, a birtokos Nap fordítja el arcát, hadd jusson hely szék hátára adni a kabátot, tenmagad kínálni borral és dohánnyal. Mégis ülsz, nyelvedre alvadt szók lepedéket vonnak. A hegy 'mögött, a völgy felett vadlúdak esti hangja sörétez. Bertalan László rajza
