Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-30 / 24. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1985. JANUÁR 30. Delhi deklaráció ligha gyökénteien, még kevésbé visszhang nélküli a „hatok” Üj- Delhiben tartott csúcs- értekezlete. Gyökerei abból a Világszerte tapasztalt óhajból ereidnek, amit indiai. mexikói, tanzániai, argentin. görög és svéd államférfiak még a múlt esztendőben fogalmaztak meg. Nevezetesen: az atomhatal- mak újítsák föl a leszerelési tárgyalásokat, fagyasszák be az atomfegyverek kísérleteit és gyártását. A mexikói, az argentin és a tanzániai elnök, valamint a gö- rö°' és a svéd kormányfő most elfogadta Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök meghívását, s hétfőn egynapos csúcstalálkozón találkoztak Űj-Delhiben. A hatok múlt év májusi felhívására Moszkvából kedvező válasz érkezett: a szovjet vezetés üdvözölte a hat különböző politikai orientációjú ország ál 1 amiérfi ainak nyilatkozatát. Washingtonban annak idején sajnos nem talált megfelelő fogadtatásra a kezdeményezés. Most az egynapos csúcs közös nyilatkozat közzétételével zárult. A „delhi deklaráció” ismételten nyomatékkai hangsúlyozza a nukleáris fegyverkezési hajsza megállításának szükségességét, s felhívja az öt atom- hatalom vezetőit: szüntessék be a tömegpusztító fegyverekkel folytatott kísérleteket, korlátozzák ezeknek az eszközöknek a gyártását és telepítését. A hat politikus ezen túlmenően azt is szükségesnek tartotta megfogal- mlazni, hogy a világűr ne váljék a jövő csataterévé, hanem „az egész emberiség hasznára legyen”. Természetesen a hatók nem elégednek meg azzal, hogy egy jelentős deklarációt elfogadtak. Annak szövegét <— mint a csúcstalálkozót követő nemzetközi sajtókonferencián elmondták — átadták az atomhatalmak új-delhi nagyköveteinek, s eljuttatják a világ valamennyi állam- és kormányfőjének. Ami a további visszhangot illeti. Űj-Delhi nem marad egyedi eset a hatok kezdeményezéseiben. Papandreu görög kormányfő ugyanis a közeli napokban Athénba vár mintegy ötven politikái személviséget. akivel ugyapezekről a kérdésekről folytatnak maid eszmecserét, remélhetően bővítve a felhívást helyeslők körét. S nnak csak örülni lehet, hogy más-más orientációjú államok a mai feszült világhelyzetben a leglényegesebb kérdésre: a leszerelésre, az atomháború veszélyének kiiktatására összpontosítják figyelmüket, s megtalálják a közös nyelvet. A hatok példamutató kezdeményezése éppen olyan időszakban kapott új erőre, amikor küszöbön áll a szov- jet—amerikai leszerelési tárgyalások megkezdése. A „delni deklaráció” mindenekelőtt azt sugallja: Moszkva és Washington mielőbb jusson közös nevezőre a tömegpusztító fegyverek korlátozása és csökkentése ügyében, s járuljon hozzá a világméretű enyhülés újbóli térnyeréséhez. A hatok deklarációja ebbe az irányba hat, s a bizalom légkörének helyreállítását szorgalmazza. Gyapay Dénes Szovjet munkaokmány jelentős kezdeményezésekkel Megkezdődött a stockholmi konferencia ötödik fordulója. A kép a nyitó plenáris ülésről készült. (Telefotó — KS) '{Folytatás az 1. oldalról.) nyege, hogy a konferencián résztvevő államok kötelezik magukat: nem alkalmaznak elsőként egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvert, követkézéképpen egyáltalán nem vetnék be egymás ellen katonai erőt A munkaokmány javaslatai szerint a felek: — tartózkodnak attól, hogy a konferencia más 'résztvevőivel szemben kato- 'nai erőt bármilyen módon 'alkalmazzanak, ami összeegyeztethetetlen az ENSZ ' alapokmányának céljaival és elveivel, különös tekintettel más állam területére való behatolásra, vagy ellene intézett támadásra; — nem fenyegetik a nemzetközi tengeri, légi és kozmikus útvonalak biztonságát azokban a térségekben, amelyekre nem terjed ki nemzeti joghatóság. Kötelezettséget vállalnak arra is, hogy nem alkalmaznak erőt harmadik országokkal szemben, álljanak akár kétoldalú szövetségben velük, legyenek el nem kötelezettek, vagy semlegesek. A szerződés résztvevői erőfeszítéseket tesznek az űrfegyverkezési hajsza elhárítása, a nukleáris és a hagyományos fegyverkezési hajsza beszüntetése, a fegyverzet korlátozása és csökkentése, valamint a leszerelés érdekében, amely a jog- egyenlőség, a kiegyensúlyozottság és a kölcsönösség elvein, a biztonsági érdekek azonos tiszteletben tartásán alapulna. A felek együttműködnek abban, hogy növelik az ENSZ hatékonyságát a nemzetközi viták és konfliktusok békés rendezésében, az agressziók megakadályozásában, a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető veszélyek elhárításában. Háborús veszély keletkezése és katonai erő alkalmazása esetén sürgős konzultációkat tartanak, egymás rendelkezésére bocsátják a szükséges információkat. A szerződés azonban az ENSZ Alapokmányának 51. cikkelye értelmében nem korlátozná a résztvevők elidegeníthetetlen jogát az egyéni és a kollektív védelemre. A szerződés nyitott minden más állam számára, és akkor lépne hatályba, ha csatlakozna hozzá a Varsói Szerződés és az Észak-Atlanti Szövetség minden résztvevője. Toruniper fiz ügyész halálbüntetést kért A toruni perben az ügyész tegnap halálbüntetést kért Jerzy Popieluszko varsói pap elrablásának és meggyilkolásának fő szervezőjére. Grzegorz Piotrowskira, s ■25—25 évi börtönböntetést a másik három vádlottra: ■Leszek Pekalára. Waldemar Chmielowskire és Adam ÍPietruszkára. Az ügyész hangoztatta, hogy a tárgyalás bizonyította a vád megalapozottságát, amely szerint Grzegorz Pi- otrowski volt százados. Leírok Pekala és Waldemar Ohmielewski volt főhadnagyok — a belügyminisztérium egykori munkatársai — ■különös kegyetlenséggel (végrehajtott emberrablást, kétrendbeli emberölési kísérletet és egyrendbeli emberölést követtek el. Felettesük, Adam Pietruszka volt ezredes pedig felbujtotta és segítette őket a bűncselekmény elkövetésében. A vádlottak előre megfontolt Szándékkal követték el tettüket, s tudatában voltak annak, hogy ez törvénybe litközik. Az ügyész politikai provokációnak minősítette a katolikus pap elrablását és meggyilkolását. Kijelentette: „A per nem derítette ki, hogy voltak-e rejtett ihletői az akciónak”. Ausztria Nem váltják le a honvédelmi minisztert Az osztrák koalíciós kormány tegnap többórás tanácskozás után úgy döntött, hogy nem váltják le Fried- (helm Frischenschlager honvédelmi minisztert, hanem elfogadják bocsánatkérését és magyarázatát a Reder- ligyben. A szabaságpárti miniszter, aki a múlt héten személyesen fogadta az Olaszország által átadott Walter Reder náci tömeg- gyilkost, Fred Sinowatz kancellárhoz intézett levelében azt írta, hogy magatartását — többnapos gondolkodás után — hibásnak ítéli. Tegnap késő este ért véget a 10 NSZK.—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. A Hamburgi fagyos talajú pályán a két csapat az alábbi összeállitás- ban kezdett: NSZK: Stein — Jakobs. Ber- thold, K H Förster, Briegel — Matthäus. Thon. Magath — Utt- barski, Rummenigge. VöUer. Magyarország: Disztl P. — Sal- lai, Róth, Garaba. Péter — Kardos. Nagy. Détári — Kiprieh, Nyilasi, Esterházy. Az. első negyenöt perc nem h ozott színvonalas játékot, ami elsősorban a nehéz talajnak tudható be. A hazaiak többet birBUDAPEST Péter János, az országgyűlés alelnöke a görög kormány meghívására kedden Athénba utazott, hogy részt vegyen az öt kontinens kezdeményezései a békéért elnevezésű tanácskozáson. Elutazásánál a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Pantelis Economou, a Görög Köztársaság budapesti nagykövete. BONN Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnötokolták a labdát, de igazi gólhelyzetet nem tudtak kidolgozni. Szünet után jól kezdett a magyar csapat a 2. percben a bal oldalon felfutó Péter tisztán vehette át a labdát és alig valamivel a 16-oson belül jól eltalált levéssel a hosszú sarokba lőtt a tehetetlen kapus mellett. Ezután az NSZK válogatottja nagyobb sebességre kapcsolt, de a magyar védelem jól szűrte meg a támadásokat. A második félidőben is többet birtokolta a hazai csapat a labdát, de a Mezey-legenység nem játszott alárendelt szerepet. |Te*exen lérkezett ke, tegnap ötnapos látogatásra Izraelbe utazott. A nyugatnémet politikus a hét folyamán tárgyalni fog Simon Peresz izraeli miniszterelnökkel, Herzog államfővel, Samir külügyminiszterrel és az Izrael által megszállt területek arab vezetőivel. HAVANNA Megrendezték Havannában a Kubai Honvédelmi Szövetség (SEPMI) 2. országos konferenciáját. Arnaldo Tamayo Mendez ezredes, kubai űrhajós, a SEPMI elnöke beszámolójában megállapította, hogy az 1980-ban alakult szervezet jelentős munkát végzett a fiatalok hazafias katonai nevelésében, a technikai sportágak fejlesztésében és az ország védelmének erősítésében. NEW YORK Az ENSZ new york-i székházában megkezdte munkáját az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvének hatékonyabbá tételére létesített ENSZ különbizottság ülése. A világszervezet megbízásából a testület olyan világszerződés kidolgozását tűzte ki célul, amely az atomkorszak realitásait figyelembe véve öntené konkrét formába a fenti elvet. HÁGA Az Egyesült Államok jogi képviselője a hágai nemzetközi bíróság tudomására hozta, hogy Washington nem kívánja képviseltetni magát a továbbiakban abban az eljárásban, amelyet Nicaragua panasza nyomán kezdett a nemzetközi törvényszék — közölte a hágai bíróság szóvivője. ADDISZ ABEBA Szovjet repülőgépekkel, helikopterekkel és gépkocsikkal több mint tizenhét ezer tonna különféle terméket juttattak el eddig Etiópia természeti katasztrófa által sújtott lakosságának. Mint etiópjai sajtójelentésekből kitűnik, a szovjet járművek mintegy nyolcvanezer embert szállítottak új otthonukba a szárazság sújtotta területekről. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT | Magyarország—NSZK 1:0 (0:0) Havasi Ferenc washingtoni megbeszélései Havasi Ferencet, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, országgyűlési képviselőt, aki amerikai kongresszusi képviselők, az In- terparlamentális Unió amerikai tagozata meghívására tartózkodik az Egyesült Államokban. kedden Washingtonban fogadta Ronald Reagan amerikai elnök. Havasi Ferenc megbeszélést folytatott George Bush ■alelnökkel és George Shultz ■külügyminiszterrel, valamint •az amerikai kormány több más tagjával nemzetközi ■kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről. Találkozott az amerikai törvényhozás és az Interparla- mentális Unió amerikai tagozata több tagjával. A találkozón jelen volt dr. Házi Vencel hazánk washingtoni és Nicolas Salgo ■az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Salvador Heves harcok a keleti országrészben A salvadori hadsereg tíz nagyszabású „tisztogató” akciót indított az év első hónapjában a hazafiak ellen — közölte a SALPRESS független salvadori hírügynökség. A hadműveletekben több, mint 13 ezer katona vett részt. A hadsereg az ország 14 tartománya közül nyolcban próbálta meg — sikertelenül — kiszorítani a Fara- bundo Marti Nemzeti Felsza- badítási Front fegyvereseit állásaikból. A leghevesebb harcok az ország keleti részén — Usulutan és San Miguel tartományokban — folytak. Pakisztánban kiképzett ügynököket tartóztattak le Indiában Az indiai biztonsági erők megerősítik az indiai-pakisztáni határ védelmét, hogy megakadályozzák szélsőséges elemeknek és a pakisztáni titkosszolgálat ügynökeinek behatolását az ország területére. A The Hindustan Times című indiai lap értesülése szerint csupán az elmúlt három hónap sonín mintegy ötezer fegyveres kísérelte meg a határ átlépését. Főképpen Pandzsábba igyekeztek eljutni. Az őrizetbe vettek a kihallgatásokon beismerték: feladatuk az volt, hogy fegyveres szervezeteket hozzanak létre az indiai belső helyzet megingatására, kémkedésre és fontos gazdasági létesítmények elleni szabotázsakciók végrehajtására. Az újdelhi kormányzat szerint a fegyveres csoportokat pakisztáni táborokban képezik ki A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint az új-delhi bíróság továbbra is vizsgálati fogságban tart tizenkét személyt, akiket az Indiában két hete leleplezett kémhálózatban való részvétellel vádolnak. Az illetők India gazdasági, biztonsági és védelmi terveit érintő titkos okmányokat juttattak külföldre. Spanyolország Megnyilik-e a Közös Piac kapuja? Spanyolországban megkezdődött — ahogy a sajtó elnevezte — az alkotmányos manőverezés, az ország NATO-tagságát eldönteni hivatott népszavazás meghiúsítására. Mint ismeretes, Felipe González miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy 1986 februárjában egy referendum dönti majd el, hogy az ország tagja marad-e az Atlanti Szövetségnek, vagy kilép abból. A madridi rádió kommentárjának megfogalmazása szerint „az alkotmányos manőverezés célja a referendum meghiúsítása”. Más hírmagyarázatok úgy vélik, hogy az USA, valamint a többi NATO-szövetséges nem lát semmi garanciát arra, hogy az esetleges népszavazás számukra kedvező döntést hozna. Ezért biztosak akarnak lenni a dolgukban. Vagyis azt „javasolják” a madridi kormánynak: felejtesse el az egész NATO-témát. A Diario 16 című napilap tovább fűzi a gondolatot és arra a következtetésre jut, hogy „amíg a Nyugat nem kap kellő biztosítékot arra, hogy Spanyolország nem lép ki a NATO-ból, addig nem nyílik meg előttünk a Közös Piac kapuja”. V v \\ Megyeszékhelyen működő nagyvállalat munkaügyi csoportvezetői állást hirdet. Feltételek: felsőfokú inunkaükyi szakképzettség, legalább 10 éves vállalati munkaügyi gyakorlat. I )/ Bérezés: Az 5/1983. (XI. 12.) ME rendelet alapján megegyezés (szerint. A pályázatokat részletes szakmai önéletrajzzal „Keresetszint-szabályozás” ' //