Szolnok Megyei Néplap, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-30 / 24. szám
XXXVI. évf. 24. sz., 1981. január 39., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Leszerelósl konferencia Stockholmban Szovjet munkaokmány jelentős kezdeményezésekkel v á * Tegnap megkezdődött a tavaszI iilóaszak A svéd fővárosban tegnap megkezdődött az európai bizalom- és biztonságerősítő, valamint leszerelési konferencia új ülésszaka. . A tegnapi ülésen Oleg Grinyevszkij nagykövet, a szovjet küldöttség vezetője felszólalásában a többi között megállapította: a konferencia két munkacsoportjának megalakulása lehetővé teszi, hogy egyidejűleg vizsgálják a politikai és a Kisújszálláson összesen 114 millió forinttal gazdálkodik a tanács. Ebből az összegből 89,5 millió fedezi a költség- vetési kiadásokat. Ebben minden benne van: a tanácsi intézmények fenntartása, üzemeltetése, dolgozóinak bére, a közvilágítás, a köz- tisztaság kiadásai és az a 680 ezer forint is, amit tanácstagi alapnak szánnak és a körzetekben társadalmi munkával kiegészítve használhatnak fel. Valamivel több mint 24,5 millió forintja lesz az idén a tanácsnak a - városfejlesztésre. Mire elég? Arra, hogy az épülő 72 OTP-lakáshoz — amelyből az idén 36 készül el — a szükséges közművek építését folytatni tudják. Mivel tanácsi célcsoportos beruházásból az idén nem épülnek lakások Kisújszálláson, ezért az elmúlt évek tempójához hasonlóan, további házhelyek kialakításával (a benzinkút mellett) és telkek eladásával (a Vas utcában és a Bocskai tömbben) teremtik meg a családiház-építés feltételeit. A legtöbb pénzt, 7,4 millió forintot az idén a vízmű fejlesztésiére költik. A márciusra tervezett két vízműkút bekötésével lényegesen javul majd a város vízellátása. Az év közepére elkészül a pedagógusszállás és az orvoslakás. Tovább épül a gázvezeték a városban, amire 4 millió forint fedezet van és 3 millió forintot tudnak adni a fiatalok és többgyerekesek Lakásgondjának megoldásához. A jóval nagyobb lélekszámú, 25 ezer 500 lakosú Tö- rökszentmiklós tanácsának 192 mijlió forint áll rendelkezésére az idén. Ebből az összegből 39,1 millió forint a fejlesztési alap. Ügy döntött a testület, hogy kiemelkedően kell támogatni a város fejlesztését gyorsító, önkéntes anyagi támogatást ígérő lakossági kezdeményezéseket, különösen, ha a földgáz- és a vízvezeték-hálózat bővítéséről, valamint az utak építéséről van szó. Természetesen a törökszentmiklósi ak tervében is az első 'helyen a lakásépítés lehetőkatonai jellegű bizalomerősítő intézkedéseket,, és megkezdjék az érdemi tárgyalásokat. Ha az Egyesült Államok és a többi NATO-or- szág kész a becsületes és az egyenrangú tárgyalásokra, akkor a tanácskozás azonnal behatóan foglalkozhat a napirendi kérdésekkel. Hozzáfűzte: a Szovjetunió javaslatai azt célozzák, hogy gyökeres fordulat következzen be az európai helyzet ségei szerepelnek. Mivel az idén 54 OTP-lakás készül el a Fáy András lakótelepen, a közművek építésével a tanács sem várhat. Továbbra is tetemes összeget költenek lakótömbök, telepszerű többszintes és családi ház építésére alkalmas területek kialakítására és közművesítéséré a különböző városrészekben. (Többek között a mentőállomás mellett, a Kossuth úton, .a Bottyán és a Csokonai utcában, és megkezdődik a tömbbelső feltárása a Rákóczi, a Vörös Hadsereg, a Mártírok és az Aranv János út térségében.) A fiatalok, az egyedülállók és az idős házaspárok lakáshoz juttatása érdekében ebben az esztendőben megtervezteti a tanács a garzonlakásokat, amelyek építése a következő javulásában, és egyben átfogják a fontos problémák széles skáláját, kezdve attól, hogy nem alkalmaznak elsőként nukleáris fegyvert, a nagyobb hadgyakorlatok, illetve csapatmozdulatok bejelentéséig. Grinyevszkij ezután áttért a szovjet küldöttség által beterjesztett munkaokmány ismertetésére, amelynek léötéves tervidőszakban kezdődik majd el. Üjabb hatvanszemélyes épülettel bővül az idén a szociális otthon, felépül a Csikós József Általános Iskola négy új napközis terme, ami azt jelenti, hogy a' következő tanévben a város minden iskolájában megszűnik a váltott tanítás. Szintén négy tanteremmel bővül a 604. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet. A város fejlődésében hallatlanul nagy lépést jelent majd a szennyvízhálózat kiépítése. Ebben az évben még csak a tervekre futotta, amelyeknek díja meghaladta a 4 millió forintot. A kivitelezés kiadásainak ismeretében alakul meg a városban a szennyvíztársulat és a különböző támogatások és hozzájárulások mértékének tisztázása után kezdődik a város szennyvízhálózatának kiépítése. Valószínűleg nagyon örülnek majd a miklósiak annak az új ABC-üzletnek, amelynek átadását április végére tervezik. Csak az elégedetlenség „pernyéje” marad? Egy átcsoportosítás nyomában Törökszentmiklóson 3. oldal Hogy merre menjen ? Szolnokon mondják meg Látogatás a megyeszékhely 2-es számú postahivatalában 4. oldal „Mikor a gitár lágyan dalol” Sitároktatás a szolnoki iskolákban 5. oldal Libanon Gazdasági intézkedések A libanoni gazdaság mind súlyosabbá váló gondjainak orvoslását célzó intézkedéseket fogadott el a bejrúti kormány. A gazdasági kérdések napirendre tűzését az indokolta, hogy az ingatag belső helyzet, az elhúzódó politikai válság következtében az ország gazdasági élete mind rohamosabb hanyatlásnak indult. Visszaesett az ipari termelés, csökkent az ipari beruházások volumene, fokozódott a munkanélküliség és az infláció. Fél év alatt csaknem ötven százalékot veszített értékéből a libanoni font. A lakosság terhei mind elviselhetetlenebbé váltak. a szakképzett munkaerő tömé- gesen vándorolt ki az országból. (Folytatás a 2. oldalon.) Mire futja a tanácsnak Kisújszálláson ós Törökszentmiklóson? Több építési telek, jobb vízellátás, iskolabővítés, ABC I Kisújszálláson és Törökszentmiklóson a hét elején megtartott tanácsülésen vitatta meg és fogadta el a testület az idei költségvetési és fejlesztési tervet. Közös vonása mindkét testületi döntésnek, hogy a közművek, az alapellátás fejlesztésére, iskola bővítésére, az intézmények lehető legésszerűbb működtetésére, színvonalának növelésére, állagának megóvására és javítására koncentrálják a rendelkezésre álló pénzt. A Szovjetunióból importált ablakklíma készülékek forgalomba hozatalával hazai igények kielégítését biztosítja a Hűtőgépgyár jászárokszállási Hűtő- és Klímatechnikai gyára. Ezeket a termékeket kisebb helyiségek léghömérsékletének szabályozására lehet felhasználni Az Ofotért szolnoki látszerész boltjának műhelyében havonta több mint 3 ezer szemüveget készítenek, illetve javítanak Új konstrukciók, 40 milliós megtakarítás Jubileumi munkaverseny a Mezőgép Vállalatnál Új termékek gyárfása. az export növekedése, az anyag- és energiatakarékosság, a jobb minőségű munka fémjelzi a fel- szabadulási és kongresszusi munkaverseny eddigi eredményeit a szolnoki Mezőgép Vállalatnál. Január elsejétől megszűnt Mezőgéptröszt jog- ulódja, legnagyobb iparági vállalatunk a múlt évi hét százalékkal megemelt két és félmilliárdos termelési tervét, ezzel együtt az összes gazdálkodási • előirányzatát hiánytalanul teljesítette. A korszerű szálastakarmány- betakarító gépeinek, géprendszereinek, adaptereinek majdnem kétharmadát a szocialista és a tőkés piacon értékesítette, a fennmaradó résszel pedig a hazai mezőgazdasági üzemeket látta el. Az export másfél milliárdos bevétele majd egy tizeddel meghaladta az előző évit. Az anyag és energiatakarékosságban is jeleskedtek, kereken negyvenmillió ■forinttal csökkentették a köl tségk i ad ásókat. A vállalat gyáraiban januárban újabb vállalások, pótfelajánlások is születtek, ■azzal a céllal, hogy az 1985- re kitűzött 2,6 milliárd forint termelési értéket — százmillióval több a tavalyinál — jó munkával, hiánytalanul teljesítsék. Az új év első . munkanapjától, egyenletes, ütemes a termelés, noha gátló tényezőkkel is szembe kell nézni. Vontatottan érkeznek például az iNDK-beli és a csehszlovák 'partnerek technológiai alkatrészei, s ez fékezi a nagyobb ütemű termékkibocsátást. Ennek ellenére januárban megindult az export szállítás, az NDK-ba, az iNSZK-ba és Dániába. Szal- maszecskázókkal, rosta szerkezetekkel, különféle adapterekkel megrakott vagonok ■indultak útnak. A jubileumi munkaverseny számlájára írják, hogy több termékük a hengeres bálázó, a bálaszállító kocsi, a vízszintes tengelyű szárzúzó a közelmúlt nemzetközi pályázatán diadalmaskodott, a legjobb termékek közé rangsorolták. Aminek bizonyára örülnek a mezőgazdasági üzemek több új géptípust is kifejlesztettek. Az idei szálastakar- mány-betakarítási szezonra az univerzális rendkezelő, a dobos és alternáló kaszák mellett a tárcsás gépi kaszák is megjelennek. Az utóbbi termék 45 fokos szögben két irányban is elfordítható így az árokpartok és egyéb egyenetlen területek kaszálására is kiválóan alkalmazható. A .takarékosságot és a praktikusságot szolgálja, hogy jelentősen csökkentették egyes termékek, mint a rotációs kaszák, rendfelszedőkocsik fajlagos súlyát mégpedig úgy, hogy nagyobb szilárdságú és könnyebb anyagokból készítik. A takarékosság terén tovább növeli majd az eredményeket a közeljövőben üzembehelyezésre kerülő komplett le- ímezmegmunkáló központ. lA számjegyvezérlésű gép a llemeztekercseket valósággal kivasalja és rendkívül takarékos szabást tesz lehetővé. Az előzetes számítás szerint évente két és félezer tonna anyagot az összes lemezfelhasználás tíz százalékát tudják megtakarítani. Elzáródtak a vízlépcső nyílásai Harmadfokú jégkészültség Kiskörén A Felső-Tisza vidékén kialakult árhullám és jégzajlás a hét elején elérte a kiskörei vízlépcső térségét. A nagy vízgazdálkodási létesítményt üzemeltető Középti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság számítva a rendkívüli helyzetre korábban, január 27-én megkezdte a vissza- duzzasztást, 25 centiméterrel megemelte a tározótó víz- szintjét, hogy ezzel is elősegítse a veszély mértékének a csökkentését. A térségben harmadfokú jégvédelmi készültséget rendeltek el, mivel a vízlépcső négy nyílását a jégtorlaszok jórészt elzárták. Bevetették a Jégvirág VII-es, VIII-as számú jégtörőhajókat, és kemény, megfeszített munkával tegnap reggelig sikerült a műtárgyat, a nyílásokat megtisztítani a jegesedéstőL A harmadfokú készültséget továbbra is tartják a vízlépcső és a tározó térségében, mivel váltakozó erősséggel zajlik a jég, s nem kizárt az újabb torlaszok képződése. Fokozott jégfigyelő szolgálatot tartanak a Zagyva Jászfelsőszentgyörgy—Szászberek közötti és a Hármas- Körös Kunszentmárton és Torkolat közötti szakaszán is, tekintve, hogy a jegese- dés mértéke ezeken a helyeken nagyobb az átlagosnál.