Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-28 / 303. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 28. Idejétmúlt elvek? Japán az egyetlen ország a világon, amelyik sajnos, már átélte évszázadunk rettegett katasztrófáját, az atomtámadást. S a Hirosimát, illetve Nagaszakit ért bombák emléke, sőt következményei napjainkban is szorongással töltik el a szigetország lakosságát. nehogy megismétlődjön még egyszer egy hasonló katasztrófa. Az ország törvényei határozottan foglalnak állást amellett, hogy Japánban ne gyártsanak nukleáris fegyvereket. A helyi „önvédelmi erők” létszámát is 270 ezer főben állapították meg. Ezeknek a szempontoknak ereje a hivatalos politika szintjén az utóbbi években azonban mintha halványulni látszana. Japánban mind gyakrabban, s mind nagyobb számban vonulnak fel a nagyvárosok (utcáin a békeijüintetők, de a hadiiparban érdekelt cégek és az idén másodízben is miniszter- elnökké választott Nat- kaszone mintha „se lát, se hall” játékot játszanának. Illetve egy valamit azért mégiscsak meglátnak — meghallanak: Washington intéseit, szavait. A Fehér Ház nem egy ízben, s különösen élesen Reagan elnök tavaly novemberben Tokióban tett láto- gatjásakor, idejétmúltnak nevezte az alkotmányban rögzített anti- nukleáris elveket. A japán hadiipar elképzelései pedig a Pentagon igényeivel csengenek össze. A szigetország kormánya fel kíván zárkózni Washington távol- keleti stratégiai elképzeléseihez: fenntartásokkal, s főleg mérsékelt anyagi hozzájárulással ugyan, de támogatják Tokióban az Egyesült Államok—Japán—Dél- Korea szovjetellenes „védelmi” háromszögének létrehozását. Ebben az elképzelésben, amelyben Washington szerint Szöul példaadóan vesz részt, Tokió játszaná a szovjet haditengerészettel szembeni fal szerepét. A Fehér Ház és a Pentagon a legváltozatosabb módszerekkel sokkolja Tokiót, hogy ez fogadja el és megfelelő erőkkel támogassa is ezt a tervet. Erre szolgál például a szigetországban állomásozó mintegy 48 ezer főnyi amerikai Katonaság, az amerikai támaszpont Okinava szigetén, a Pentagon távközlési állomásai, a 7. amerikai (csendes-óceáni) flotta tengeralattjáróinak, illetve felszíni hajóinak Tomahawk típusú rakétákkal történő felszerelése, és amerikai repülőgép-anyahajók rendszeres látogatása a japán kikötőkben. A politikai és katonai kérdésekben kormányszinten létrejött érdekegyeztetés mintha még a hagyományos gazdasági-kereskedelmi nézeteltéréseket is háttérbe szorítaná az Egyesült Államok és Japán között. Az új esztendő második napján Nakaszone iaz Egyesült Államokba látogat. A miniszterelnök előzetes sajtótájékoztatóján főleg azt emelte ki, hogy a magas szintű találkozón a két ország érdekeinek érvényesítéséről lesz szó. De nem titok, még ha nem is mondta ki Nakaszone, hogy a fő figyelem Japán és az Egyesült Államok katonai kapcsolatainak fejlesztésére irányul majd. Mallár Éva Csernyenko szovjet íróknak nyújtott át kitüntetéseket n Szovjetunió kész a hasznos párbeszédre Zaglagyin cikke a szovjet—amerikai kapcsolatokról Magas kitüntetéseket nyújtott át tegnap Moszkvában szovjet írók egy csoportjának Konsztantyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke. A kremlbeli ünnepségen a Lenin-rendet, valamint a Szocialista Munka Hőse címet jelképező „Sarló és Kalapács” érdemérmet vehette át Georgij Markov, a SzovAz indiai választási bizottság elrendelte kedd este a voksolás megismétlését hatvankét szavazói ponton. A testület megállapítása szerint a hétfői választási napon ezeken a helyeken akadályozták a szavazás szabály- szerű lebonyolítását, a különböző pártok hívei megszállták a szavazóhelyiségeket, vagy elrabolták az urnákat. Tegnap (a második választási napon) tehát Bihar, Uttar Prades, Nyugat-Bengá- lia és Harijána államokban az érintett hatvankét ponton ismét urnához járultak a szavazók. A választásra felállított szavazóhelyiségek teljes száma meghaladja a négyszáz- ezret országos összesítésben. A választási bizottság még további, hasonló eseteket vizsgál ki. A polgári ellenzéki pártok közül három, a Dzsanata, a Bharatija Dzsanata és a Dalit Mazdor Kisan nyilvános bocsánatkérést követelt Radzsiv Gandhitól, mert szerintük „alaptalanul vádolta őket” a szakadár szikh mozgalom egyik vezetőjével jet írószövetség első titkára. Lenin-renddel tüntették ki továbbá Anatolij Ananyje- vet a Nagy Honvédő Háború eseményeit megörökítő írásaiért, Anatolij Ivanov, Szergej Szartakov írókat, valamint Mihail Hrapcsenko irodalomtörténészt. A kitüntetések átadásakor Konsztantyin Csernyenko és Georgij Markov mondott rövid beszédet. való összejátszással. A három párt kifogást emelt a televízió és a rádió vezetőségénél is, arra hivatkozván, hogy „túlzott terjedelemben biztosítottak nyilvánosságot” Radzsiv Gandhi kijelentéseinek az ügyben. A második nappal gyakorlatilag lezárult az indiai parlamenti választás; ma csupán három képviselői hely a tét. A voksok értékelése ma reggel kezdődik. • • • Szigorú őrizet alatt ismeretlen helyre szállították tegnap az indiai hatóságok Dzsaszbir Szinghet. akit az Indira Gandhi asszony ellen október végén elkövetett merénylet ügyében kívánnak kihallgatni. Dzsaszbir Szingh a pandzsabi szikh terrorcsoportok volt vezetőjének, Dzsarnail Szingh Bhindhan- walenek az unokaöccse. Mellesleg maga is egy szélsőséges szervezethez tartozott. (A terrorista vezért az indiai hadsereg katonái az amrit- szári szenthelynek a meg- ostromlásakor megölték. Az Aranytemplom a szikh fegyveres csoportok főhadiszállása volt.) Losonczi Pál üdvözlő távirata Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban üdvözölte Henryk Jablons- kit, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnökét 75. születésnapja alkalmából. Nemzetiségi tanácsülés Romániában Tegnap együttes plenáris ülést tartott Bukarestben a magyar és a német nemzetiségű dolgozók tanácsa. Az ülésen részt vett és beszédet mondott Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, az RSZK elnöke. Előzőleg a magyar és a német nemzetiségű dolgozók tanácsa külön-külön is ülést tartott, s meghatározták a XIII. pártkongresszus határozataival kapcsolatban a két szervezetre háruló feladatokat. Gromiko fogadta a kínai nagykövetet Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjetunió miniszterelnökének első helyettese, külügyminiszter kedden Moszkvában fogadta Jang Sou-csenget, a Kínai Népköztársaság moszkvai nagykövetét, aki rövidesen végleg távozik állomáshelyéről. A megbeszélésen a szovjet —kínai kapcsolatok kérdéseit érintették. Hangsúlyozták, hogy e kapcsolatok javítása rendkívül fontos nem csupán kereskedelmi és gazdasági, hanem politikai téren is. Vietnam Elítélték az ellenforradalmárokat A vietnami Song Be tartomány népbírósága ítéletet hirdetett annak az ellenforradalmi csoportnak az ügyében, amelynek tagjai az egykori dél-vietnami hadseregben szolgáltak, összeesküvést szőttek a népi hatalom megdöntésére — jelentette a vietnami sajtó. A 19 tagú csoport Ho Shi Minh-városi közelében egy átnevelő táborban szervezkedett a szocialista rend ellen: terrorista sejteket hoztak létre, ellenforradalmi propagandát fejtettek ki. Az összeesküvők három vezetőjét halálra ítélték, ketten életfogytiglani, a többiek pedig négytől tizennyolc évig terjedő börtönbüntetést kaptak. Az 1984-es év mindenekelőtt a Nyugat — főként az Egyesült Államok — által szított fegyverkezési hajsza éve volt — írja a Szovjetsz- kaja Roászija tegnapi számában megjélent icikkében Vagyim Zaglagyin, az SZKP KB Nemzetközi Osztálya vezetőjének első helyettese. A fegyverkezési verseny fokozásával egyfelől a szocialista közösség és a NATO közt fennálló katonai-hadászati egyensúly megbontását próbálják - elérni, másfelől azt, hogy a szocialista országoknak súlyos gazdasági nehézségeket okozva aláássák azok rendjének belső szilárdságát — mutat rá Vagyim Zaglagyin, majd így folytatja: a védelmi erőfeszítések valóban nehezítik a békés építést, ám a szocializmus hatalmas belső lehetőségekkel rendelkezik. Az 1984-es év megmutatta, hogy az imperializmusnak nem sikerült lefékeznie a szocialista országok gazdasági fejlődését. Mindez arra kényszerítette a washingtoni vezetést, hogy elfogadja a külügyminiszteri találkozóra vonatkozó szovjet javaslatot. Andrej Gromikónak és George Shultznak arról kell megállapodnia, hogy mi legyen a tartalma, a jellege és a célja a lehetséges új tárgyalásoknak. Zaglagyin külön is hangsúlyozza, hogy csupán lehetséges tárgyalásokról van szó, hiszen a külügyminiszteri eszmecsere még nem jelenti a tényleges megbeszélések kezdetét. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a találkozó milyen eredménynyel ér véget, hiszen a Washingtonból érkezett legutóbbi hírek szerint az amerikai fővárosban még minHétfő hajnaltól hallgattak a fegyverek Salvadorban, ahol a hazafiak — egy korábbi ígéretüknek megfelelően — egyoldalú tűzszünetet hirdettek a karácsonyi ünnepek idejére. A hazafiak titkos rádiója, a „Radio Venceremos” hétfői adásban közölte, hogy a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) fegyveresei szigorúan betartják a szerda éjfélig tartó tűzszünetet, de a kormányerők támadása esetén védekezni fognak. A hazafiak november 30-án, a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásaik során jelentették be, hogy a karácsonyi és az újévi ünnepek idejére egyoldalúan felfüggesztenek minden fegyveres akciót. Az ündig vita folyik arról, hogy milyen instrukciókat kapjon a megbeszélés előtt Shultz külügyminiszter. Figyelembe véve ezt a bizonytalanságot, s azt a tényt, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat minden republikánus és demokrata párti elődjétől eltérően még esetlen lépést sem tett a fegyverkezési hajsza megszüntetése érdekében, a cikkíró leszögezi : megalapozatlanok a nemzetközi helyzetben végbement fordulatról az utóbbi időben hallható kijelentések. Fordulat még nem következett be, bár a Szovjetunió szövetségeseivel és barátaival együtt kész lenne erre. Készek lennének az ered- ményes, gyümölcsöző párbeszédre is, elsősorban a világűr fegyvermentesítésének témájában, a hadászati és közepes hatótávolságú nukleáris fegyverzetek radikális qsökkentésének kérdéseiben. A pozitív fordulathoz azonban szükséges, hogy azt mindkét érintett fél akarja. Amerikai részről nincs is hiány a tárgyalási szándékot hangoztató nyilatkozatokban, ám ezekkel együtt gyakran hangzanak el más jellegű kijelentések is. Az amerikai politikát eddig jellemző ellentmondásosság tehát továbbra is megvan. A pozitív változás lehetősége azonban továbbra is fennáll. A jövő év két lehetséges utat tartogat a világ számára. Vagy folytatódik a konfrontáció, a belőle fakadó összes következményekkel együtt, vagy megkezdődnek a tárgyalások, s megtörténik a visszatérés a különböző társadalmi rendszerű országok közötti normális államközi kapcsolatokhoz — mutat rá cikkében Vagyim Zaglagyin. nepeket megelőző és követő napokban pedig nem akadályozzák meg az országon belüli közlekedést, hogy a családok együtt tölthessék a karácsonyt és a szilvesztert. A hadsereg — az FMLN bejelentése ellenére — rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptetett életbe San Salvadorban és az ország többi nagyvárosában. A fővárosba vezető utakon külön katonai őrhelyeket állítottak fel, s a korábbinál is tüzetesebben átkutatják a San Salvadorba tartó gépkocsikat és utasaikat. A negyedik éve folyó sal- vadori polgárháború történetében ez az első alkalom, hogy a harcban álló felek egyike tűzszünetet hirdetett. Indiai választások Ma értékelik a szavazatokat Választások Indiában. A képen: Radzsiv Gandhi miniszterelnök és felesége elhagyja a szavazóhelyiséget Karácsonyi tűzszünet Salvadorban Megkezdődött a Popieluszko-ügy tárgyalása MANAMA Egy azonosítatlan repülőgép iszerdán rakétákkal lőtte az Aragon nevű spanyol óriás olajszállító-hajót a Perzsa-(Arab)-öböl középső szakaszán. A hírt Bahrainben közölték tengerészeti illetékesek. A támadás csaknem ugyanott történt, ahol karácsony napján egy indiai olajszállítóhaját Lőttek. A hajón támadt tüzet eloltották, emberáldozat nincs. SZÓFIA A Rafcotnicseszko Delo, a (Bolgár Kommunista Párt központi napilapja keddi számában ismertette Várko- nyi Péter külügyminiszter nyilatkozatát. A külügyminiszter ebben a lap kérdéseb re válaszolva időszerű nemzetközi problémákról és a szocialista országok egyeztetett külpolitikájáról szólt. Egy kérdésre válaszolva a Magyar Népköztársaság határozott támogatásáról biztosította a balkáni atomfegy- vermentes övezet létrehozását szolgáló bolgár javaslatot. BEJRUT Amin Dzsemajel libanoni elnök tegnap Damaszkuszba érkezett és tárgyalásokat kezdett Hafez Asszad szíriai államfővel. Jól értesült bejrúti források szerint a két államférfi a libanoni—izraeli tárgyalásokról és a libanoni hadseregnek a déli országrészbe történő bevonulásáról tárgyalt. TEL AVIV A hivatalos látogatáson Izraelben tartózkodó Giovanni Spadolini olasz hadügyminiszter tegnap kijelentette, hogy kormánya kedvezően válaszolna, ha az ENSZ felkérné: küldjön csapatokat Libanonba, a kibővülő békefenntartó erők kötelékébe. NEW YORK A laoszi kormány állandó ENSZ-képviselete útján a Biztonsági Tanácshoz intézett levelében felhívta a figyelmet azokra az ellenséges akciókra, amelyeket a thaiföldi csapatok hajtanak végre a két ország határvidékén. TOKIÓ Mijamoto Kendzsi, a Japán Kommunista Párt Köz- toonti Bizottságának elnöke levélben szólította fel Rónáid Reagan amerikai elnököt a nukleáris leszerelés előmozdítására. Minderről a JKP vezetője számolt be tegnapi tokiói sajtóértekezletén. Tegnap a toruni vajdasági (megyei) bíróság megkezdte a Popieluszko-ügy tárgyalását. Az első tárgyalási napon a vádiratot ismertették. E szerint három vádlott, Grze- gorz Piotrowski, a belügyminisztérium volt osztályvezetője, Leszek Pekala és Waldemar Chmielewski, volt nyomozók ellen az a vád, hogy október 19-ről 20-ára virradó éjiéi azzal a szándékkal tartóztatták fel Jerzy Popieluszko lengyel lelkész gépkocsiját, hogy őt és sofőrjét meggyilkolják. Mint ismeretes, a gépkocsivezetőnek sikerült elmenekülnie. A vádirat szerint a vádlottak Popieluszkóval szemben sorozatosan fizikai erőszakot alkalmaztak, s a fulladásos halál ennek következtében állt be. Az áldozat holttestét a gyilkosok a vízbe dobták Wloclawek közelében. A negyedik vádlottat, Adam Pietruszkát, a belügyminisztérium volt csoportfőnök-helyettesét azzal vádolják, hogy visszaélve szolgálati helyzetével és azzal, hogy a másik három vádlott beosztottja volt, rábeszélte őket a gyilkosságra, segítséget nyújtott nekik szándékuk végrehajtásához, majd megkísérelte a bűncselekmény tettesei kézrekerítésé- nek megnehezítését. A tárgyalás nyilvános, lengyel és külföldi újságírók jelenlétében folyik. Popieluszko szülei és fivére magánvádlókként vannak jelen a tárgyalóteremben,