Szolnok Megyei Néplap, 1984. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1984-12-20 / 298. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. DECEMBER 20. IA tudomány világa Oj gyártási módszer: biotechnológia Biológia és társadalom Az ember a környező élővilágot és annak viselkedését megfigyelve jutott el oda, hogy a növénytermesztés és az állatok háziasításával képessé vált élelmiszert, bőrt textilt, stb. termelni, s ezzel az emberi társadalom kialakulásának fontos feltételeit megteremteni. A biológiának ez a kezdete. A megfigyelések, a tapasztalatok összegezése után a 19. század közepe táján az élővilág rendszerezésében és az evolúció elméletének megfogalmazásával alakult a biológia tudomány. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a korábbi misztikus felfogással szemben az élőlény és elsősorban az emberi test szenkezete és működése természettudományosán megérthető, így a társadalom célul tűzte ki a fertőző és egyéb betegségek megértését és leküzdését. A biológia ezt a feladatot — elsősorban a mikroszkópiái anatómia és a biokémia eszközeivel — részben megoldotta. Az anyagcsere folyamatainak megismerése, a hormonok és vitaminok felfedezése, az egyes sejtek szerepének felismerése, a diagnosztika fejlődése e század közepére lehetővé tette a helyes táplálkozás törvényeinek kidolgozását, számos betegség idejekorán történő megismerését, gyógyítását, és megelőzését. Ez az átlagos emberi életkor gyors emelkedését, a családtervezés lehetőségeit eredményezte, ami hatalmas társadalmai változást jelentett ott, ahol a gazdaságii és politikai feltételek az eredmények átvételére megvoltak. Ugyanakkor a hibrid vetőmag,; valamint a gyomirtó és növényvédő szerek bevezetése az élelmiszertermelésben lehetővé tette, hogy a fejlett országok — ismét a politikai és gazdasági feltételek alapján — a mező- gazdasági termelést gépesítsék, és így a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 10 százalék alá csökkenjen. Az ipar és a szolgáltatások ezen keresztül jutottak újabb munkaerőhöz. fl társadalom és a tudomány kapcsolata A társadalom és a tudomány kapcsolatában előbb- utóbb minőségi változás következik be. A tudomány fejlődésének alacsonyabb szintjén a gyakorlat min-, dennapi problémáinak megoldását várja — és kapja — a tudománytól a társadalom. Egy ponton azonban a fejlődés elér oda, hogy a tudomány nem a meglévő gyakorlatot fejleszti, hanem váratlanul lehetővé teszi annak teljes felváltását, valami egészen újra. A fizikából jobb gőzgépeket és motorokat kért a gyakorlat, helyette atomenergiát, tranzisztort és számítógépet kapott. Amikor a kémiától jobb festékeket és gyógyszereket várt a gyakorlat, kapott olyan műanyagokat, melyek életünk lehetőségeit sokkal inkább javítják. Az utolsó évtizedben a biológia is azzal lepett meg, hogy felismerte hogyan lehet egy élőlénybe új tulajdonságot bevinni, ami lehetővé tesz egy új típusú növénytermesztést, élelmiszeripart és új gyártási módszert: a biotechnológiát. Példánk mezőgazdasági jelentőségű: A nitrogén — mint ismeretes — minden élő szervezet alkotóeleme, a légköri nitrogén hasznosítására, megkötésére azonban hsak néhány mikroorganizmus képes. A Rhizobium baktériumok különböző pillangósvirágú növényekkel együttélve, szimbózisban kötik meg a nitrogént; ez az élővilág leghatékonyabb nitrogénkötési formája, és a mezőgazdaságban is óriási jelentőségű, hiszen műtrágyát helyettesíthet. Műtrágya helyett nitrogénkötő baktérium A biológiai nitrogénkötés fokozása céljából igen fontos a szimbiotikus nitrogén- kötés molekuláris biológiai alapjainak feltárása. A Szegedi Biológiai Központ kutatócsoportja azonosította és izolálta a lucernával szimbiózisban élő Rhizobium meliloti baktériumban a a szimbiózis kialakulásáért és a nitrogénkötésért felelős géneknek egy részét. A géneket hordozó DNS molekulát átjuttatva bizonyos más baktériumfajokba, ezek a fajok is képessé váltak a lucernával -szimbiotikus kapcsolat létesítésére. A gének szerkezetének és működésének vizsgálata során kiderült, hogy a gének egy kis csoportja felelős a lucernával való specifikus szimbiózis létrehozásáért. Ezeket a géneket átvíve más Rhizobium fajokba olyan törzsek állíthatók elő. amelyek nemcsak az eredeti gazdanövénnyel, ihanem lucernával is képesek szimbiózisra. A szimbiózist meghatározó gének pontos funkciójának megértése segítséget nyújthat új nitrogénkötő társulások létrehozásában. A példák, bizonyítják, hogy a hazai biológiai kutatások helyes irányban folynak. Az eredmények várhatóan a nem is oly távoli jövőben a gyakorlat számára is közvetlenül hasznosítha- tókká válnak. H. J. A textilipari termékek részint természetes szálasanyagokból, részint szintetikus szálakból készülnek, illetve egy részük ezek keverékéből. A szintetikus szálak részaránya a világ textiliparának 'nyersanyagaiban 1960-bajn még csak öt százalék körül volt, napjainkban azonban már mintegy 40 százalékot tesz ki. A magyar textilipar a szintetikus szálakhoz — a Vegyi szálakhoz — két féle módon jut hozzá: importból szerzi be, vagy a hazai ve- gyiszálipar termékeit dolgozza fel. Kevés olyan ország van a világon, amely a vegyi szálak valamennyi változatát maga állítja elő. Hazánk elsősorban a polipropilén (PP) és a poliakrilnitril (PAN) szálak gyártására rendezkedett be. A poliakrilnitril szálak előállításánál igen sokfajta technológia* alakult ki. Szálak céljára általában az ak- rilnitrilnek különböző változatait alkalmazzák, és ezek összetétele eljárásonként változik. Hasonlóképpen változik a szál előállításához szükséges oldószer is. A nagy mértékben elterjedt dimetil- formamid helyett sok helyen és növekvő mennyiségben alkalmaznak dimetilszulfo- xidot, de emellett az etilénkarbonát. a salétromsav, a vizes sóoldatok ugyancsak jelentős helyet foglalnak el a poliakrilnitril szálhoz alkalmazott oldószerek között. A felhasznált változatok és oldószerek sokfélesége miatt nehéz a technológiák egyöntetű fejlődéséről beszélni. Hazánkban dimetilforma- mid alapú PAN-szál gyártási technológiát valósítottak meg, mely egyike a legkorszerűbbeknek. A polimerizá- ció, monomer visszanyerés, a szálképzésre alkalmas oldat előállítása és az oldat szűrése, valamint a szálképzés, a szálak utánkezelése folyamatos technológia, ahol az egyes lépcsők közvetlenül követik egymást. A poliakrilnitril szálak előtt még nagy lehetőségek vannak. Képünkön egy PAN-szál gyártó berendezést láthatunk. Látóbot A jövőben egy kis radarkészülékkel helyettesíthetik majd a vakok botját. A furt- wagenbeni (NSZK) szakiskola azt a célt tűzte ki, hogy viszonylag olcsó és egyszerű készüléket épít az NSZK-ban élő mintegy nyolcvan- ezer vak ember számára. A közönséges zseblámpába épített készülék a hajók radar- készülékéhez hasonlóan működik, de nem eléktromagne- tikus, hanem csak az ultrahangok tartományába tartozó hullámokat bocsát ki. A vakok radarja a visszaverődő jeleket ahhoz a kis vibrátorhoz továbbítja, amely annál erősebben és gyorsabban rezeg, minél közelebb van az akadály. A készülék használója a gumiból készült érintkezőn tapintással észleli a jeleket, s a lámpa elmozdítása révén már kétméteres távolságból is felismeri az akadályok magasságát és szélességét. Galambriasztó Műemlékvédelem villanypásztorral Ezentúl villanypásztorral védik a galamboktól a comói székesegyházat; vékony villanyvezetéket feszítenek ki a templom köré, s gyenge áramot kapcsolnak rá. Más olasz városokban szerzett tapasztalatok azt mutatták, hogy a galambok igen tanulékonyak a legrövidebb időn belül elkerülik a nekik áramütést okozó vezetéket. Tengervízből ivóvíz A háziasszonyok a megmondhatói, hogy mennyivel könnyebb elsózni az ételt, mint helyreigazítani az elkövetett hibát. A só köny- nyen és gyorsan feloldódik a vízben, de szétválasztani egymástól, elkülöníteni már sokkal nehezebb. Ez az egyszerű tény az emberiség egyik nagy gondjára is magyarázatot ad: milliók szomjaznak világszerte, miközben a Föld felületének kétharmadát víz borítja, tengervíz, amelynek átlagosain 3,5 százalék a sótartalma. A tengervíz sótalanításá- nak legközönségesebb módja az elpárologtatás( desztil- lálás), ami hőigényes, költséges eljárás, és rendszerint csak akkor alkalmazzák, ha valahol ún. hulladékhő áll rendelkezésre (például erőművek szomszédságában). Ha a sós vizet a fagypontig lehűtik, a sómentes víz jéggé áll össze, és különválasztható a nagy sótartalmú sűrű létől. Ámde ez a kifa- gyasztásos vízsótalanító eljárás is hosszadalmas és költséges. Sótalanításra gyakran alkalmazzák még a nyo- másváltozásos módszert is: előbb megnövelik, majd le- csökkentik a vízre nehezedő légnyomást, aminek hatására a só kicsapódik az oldatból. Egy sor további eljárás még csak kísérleti stádiumban van, köztük egy csekély energiaigényű, amely az ozmózis jelenségének megfordításával igyekszik célt érni. Az ozmózis a növényvilágban is elterjedt folyamat: a növények ennek segítségével szabályozzák sejtjeik sótartalmát, hol kevesebb, hol több vizet áramoltatva át félig áteresztő sejtfalaikon. A tengervíz sótalanítása során viszont a só és a víz elválasztása a cél, amiért is itt fordított ozmózisról beszélünk. Az eljárás legfontosabb kelléke a félig áteresztő hártya (membrán), amely visszatartja sőt. ha átszivattyúzzák rajta a sós vizet, vagyis csak tiszta vizet enged át. Hogy voltaképpen mi is történik a membránban, miként folyik le az elválasztás, azt ma még nem tudjuk pontosan, de a természetes sejtfalat utánzó félig áteresztő hártyák mindenesetre rendelkezésre állnak. Legjobb hatásfokkal a műanyaghártyák, poiia- midból illetve poliimidből álló szűrők végzik a szétválasztást. Képünkön egy napi 550 tonna teljesítményű szovjet víztisztító és sótalanító berendezés építését láthatjuk a Kaspi-tenger mentén. Restaurálás tűvel Munkában a textilrestaurátor Nagy Katalin textilrestaurátor az Iparművészeti Múzeumban. Az Üllői úti épület második emeleti világos, nagy helyiségében van a munkahelye. A hatalmas tárolóbútorok szőnyegeket, ruhákat, hímzéseket rejtenek, de van itt néhány modem textil is, — kiállításra várva. A múzeum sajátos követelményei szerint ugyanis a textilrestaurátorok feladata az újonnan bekerült tárgyak régi és modern textilék — tisztítása, kezelése, védelme, a kiállításokra való előkészítése, a kiállítási tárgyak elemző, magyarázó segédeszközeinek elkészítése. Most éppen egy régi hímzés alapszövetének és hímzésmódjá- nak felnagyításán fáradozik, ami azt jelenti, hogy vastag fonalból az alapszövetet külön megszőtte, és erre jól elütő fonallal a különböző hímzéseket, mindenki számára érthetően, felvitte. Ám a te xtilrestaurá tornáik két asztala van. Az egyik a munkaasztal, a másik íróasztal, amely mellett könyvespolc könyvekkel, s dossziék, iratok. Miért? — A restaurátor munkájának legalább a fele elméleti jellegű, különösen, ha régi tárgyról van szó. Mielőtt bármihez hozzákezdene, gondos elemzésnek kell alávetnie a tárgyat. Meg kell állapítania a felhasznált anyagokat, és' azt is, hogyan, milyen módszerekkel készültek. A technikai analízis után az állapot leírása következik, majd össze kell vetnie más hasonló analóg eljárással, ugyanabban az időszakban hasonló anyagokból készült tárgyakkal. Ekkor tehet csak javaslatot a restaurátor a munka, a megőrzés módozataira. Csak ilyen alapos feltárás eredményezhet jó restauráló munkát. A rossszul restaurált tárgyaknak mindig az az oka, hogy nem rendelkeztek elég információval a restaurálás mértékének meghatározásához. — Mit jelent a restaurálási mértéke? — A régről ránkmaradt textilneműt lehet teljesen újjáteremteni, lehet meghagyni a megmaradt ép részeket, és a hiányzókat kipótolni, természetesen úgy, hogy az erede.i anyagtól jól láthatóan elváljon, végül lehet csak a megmaradt anyagdarabot , konzerválni, és így megőrizni. — Hallhatnánk olyan példát, amely folyamatában is bemutatja a textilrestaurátori munkát? — Miskolctól északra, a Sajó és. a Bódva találkozásánál van Boldva, amelynek református templomában 1976-ban XVI.—XVII. századi értékes sírleletre bukkantak. Egy 14—16 éves fiatal lányt fakoporsóba temettek, virágokkal körülvéve úgynevezett „virágágyba”. A két és fél méter mélyen lévő leletet a földtömbbel együtt hozták felszínre, ekkor még csak sejteni lehetett a ruhadarabok létezését. A vizes tisztítás, után a darabokat tüll közé fércelve — hamar kirajzolódott a ruha vonala. Leginkább épen a vállfűző maradt fenn, egy elöl kapcsokkal záródó, szoknyához varrt mellényszerű felsőrész. A vállfűzőt bársonyszalag díszítette, csipkével. Elvégeztük az alapanyag, a hímzés, a csipke analízisét. A korabeli hasonló ruhák segítségével elkészült a lánykaruha szabásmintája: a vállfűzőé és a szoknyáé. Az ing olyan sérült volt, hogy nem tudtuk azonosítani és összehasonlítani a korabeli darabokkal. A lányka fején fátyol volt, és egy akkoriban divatosi selyemfonal. A pártáját igazgyöngyök és aranyboglárok díszítették. — Hogyan történt a tényleges restaurálás? — Kiszabtam egy alátámasztó anyagot a vállfűző szabásrajza szerint, erre ráhelyeztem és ráférceltem az eredeti megmaradt leletda- rabokat. Rámára rögzítettem és az új tartóanyaggal együtt átvarrtam. A bársony szalagra rávarrtam a díszt, és ezt a csipkés bársony szalagot is az eredeti helyére varrtam vissza. Ezután összeállítottam a ruhadarabot. Végül fekete bársonnyal bevont szivacs „bábura” került a vállfűző, kiállítás céljából. Ez a klasszikus restaurálás: a hiányzó részeket kiegészítettem úgy, hogy az eredeti az új tartóanyagtól elváljon. A vállfűző most Miskolcon látható, több hasonló társával együtt a Restaurált régészeti textíliák című kiállításon. T. A. Hazai szállitóMm^j
