Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-10 / 264. szám

1984. NOVEMBER 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Számvetés tervekkel amikor közeledik az év vége Hol vannak már a januári ködös délelőttök, a csonttörő hidegek, a farsang? Hol van az áprilisi mókák ideje, ami­kor az időjárás is megtré­fált bennünket, s hol van már a nyár? Novembert írunk, jól benne járunk az őszben. Ahogy közeledünk szilvesz- hez, egyre többször kerül szóba, mi valósult meg ab­ból, amit az év elején elter­veztünk. Felülvizsgáljuk el­képzeléseinket, s számot ve­tünk mit kellett volna más­— November eleje, ez az időszak még bőven ad mun­kát a mezőgazdaságnak — kezdi a beszélgetést dr. Be- rényi István, a kőtelici Ady Termelőszövetkezet elnöke. A 9 ezer hektáros nagyüzem vezetője 24 éve irányítja a gazdaság munkáját. — Tudja, a mezőgazdaság­ban már régen nem a nyár, hanem az ősz a legrázósabb évszak. Igazi erőpróba szá­munkra. Mégis ha számve­tést kell készíteni, hogy mi­lyen volt az év, csak annyit mondhatok: nehéz. Pedig biztatóan indult, mert a ta­valyi aszály ellenére a nö­vénytermesztési és az állatte­nyésztési ágazatunk is nye­reséggel zárt. Aztán az esz­tendő háromnegyedén felül­vizsgáltuk elképzeléseinket, terveinket, s az eredetinek csak a 70 százaléka jött be. Közrejátszott ebben az idei Ördögné Czeglédi Mária a jászfényszarui nagyközségi KISZ-bizottság titkára iro­dájában fogad. — Tavaly mentem férjhez — mondja. — s nagyon fél­tem, hogy az alkalmazkodás, majd gondokat jelent ne­kem. Örülök, hogy nem így történt, pedig az anyósomék- nál lakunk1. Január körül tervezgettük a férjemmel, hogyan rendezzük be a la­kásunkat. Eddig minden az elképzeléseink szerint ala­kult, s közben megtanultuk a házimunkát is. Elhatároz­Az egyik szolnoki panelház negyedik emeleti lakásának ajtaján tábla jelzi, hogy ott lakik Baran Józsefné ostya­készítő kisiparos. — Érdekes foglalkozás az öné. — A kényszer vitt rá — mondja. Gyógyszertári asz- szisztens vagyok, de az a munka egésznapos elfoglalt­ságot jelentett. A két gyerek miatt nem tudtam tovább vállalni. így keresni kellett egy olyan tevékenységet, amely otthoni elfoglaltsággal ^yjár. Az egyik rokonunk ős­képpen csinálnunk, s mit le­hetne tenni még, hogy cél­jaink valóra váljanak? Min­denki tervez, terv készül a népgazdaságra, terveznek az üzemek, a vállalatok, s kü- lön-külön az emberek is. Van akinek tervei, (elképzelései egybeesnek egy üzem. vál­lalat vagy szövetkezet tervei­vel, elképzeléseivel, s van- akinek a magánélete a leg­fontosabb. Kinek jobban, másoknak kevésbé sikerült az eltelt tíz hónap. aszály is. Emiatt a kukorica 50 százalékát le kellett silóz­nunk. Nem számítottunk ar­ra sem, hogy az alkatrészek ára emelkedik. Mi vas, építő, és cipőipari tevékenységet is folytatunk, de (megrendelé­seink csökkentek, az anyag- ellátás akadozott. — Magánéletében voltak-e olyan tervek, amelyek nem sikerültek? — Az egyéni céljaim nem szakadhatnak el a gazdaság céljaitól. A termelőszövetke- kezet gondjai otthon is fog­lalkoztatnak és befolyásol­ják magánéletemet. Sajnos, a jelenlegi gazdasági hely­zetben nehézségeink tovább nőnek, s ez kihat egyéni éle­temre is. Az idén szerettük volna megpályázni a Kiváló címet, de az említett okok miatt ez már kútba esett. Ta­lán majd jövőre ... tűk, hogy nem követjük az ifjú házasok példáját, s nem szakítunk minden baráti kapcsolattal. Továbbra is „nyitottak” maradtunk. — Ez utóbbit megköveteli a munkája is. — Igen, de élesebben is el lehetne határolni a mun­kát és a munkán kívüli dol­gokat. Megtanultunk szoro­sabb időbeosztásban élni. Ez kevesebb alvással, kikapcso­lódással, pihenéssel jár, de így a fontos dolgokra mindig van idő. tyakészítő kisiparos, onnan az ötlet. Aztán tavaly má­jusban belevágtunk, g a la­kásunk egyik szobáját átala­kítottuk műhelynek. Az ere­deti elképzelésünk az volt, hogy legalább annyit keres­sek, mint a gyógyszertárban. Ez összejött, s így a gyere­kekre is több időm jut. Van amikor miattuk egy hónap­ból csak két hetet tudok (dolgozni. Ebben ú.az évben nagy terveink voltak, hiszen nyakig benne vagyunk az adósságban. Azért jól jár­tunk. mert ha most kezde­nénk berendezni a műhelyt, jóval drágábba kerülne, mint tavaly. Többféle vélemény elhang­zott már a szolnoki Cent­rum-sarokról. Ott dolgozik Dékány Gábor, a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat ács-állványozója. fl szajoli tárháztól a Centrum-sarokig — Tudom, sok vád ér ben­nünket a sárga erkélyek miatt — mondja, — de nem rajtunk múlott. Az oroshá­zi üveggyár nem tudta biz­tosítani a megrendelt színű üveget. Mi a tetőt és a hom­lokzati állványokat csinál­tuk. Egy év munkája fekszik benne. A kezdéskor emlék­szem a geodéta nem tudta műszerrel bemérni a víz­szintet, mert mozgott az épület. Most már állnak a merevítő falak és így ilyen gond nincs. Egyébként egy vállalati gmk-ban is dolgo­zom. így a hétvégek és az esték is nekem munkával telnek, örültem, amikor a 28 forintos órabéremet fel­emelték 30-ra, mert ez ha­vonta 300 forint pluszt je­lent. Tizenhét éve nem lát­tam a munkakönyvemet. A szakmunkásképző után itt kezdtem dolgozni, s azóta is itt vagyok. Elterveztem, hogy mestervizsgát teszek. Szere­tem a munkámat pedig sokat kell cipekednem, és télen- nyáron a magasban dolgo­zunk. — Hány ház építésénél „statisztált?” A szajoli tárháznál kezd­tem. Akkor még tanulóként, s azóta mindig a városköz­pontban dolgozom. Kezdtük a Pelikánnal, utána a műve­lődési központ, a Skála, a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat székhá­za, a biztosító irodaháza és a barkácsbolt következett. Onnan jöttünk a Centrum­sarokra. — Milyen tervekkel indult az évnek? — Még az év elején be­széltük a feleségemmel, hogy két hétre kimegyünk az NDK-ba. Sajnos nem sike­rült, mert az utazás előtt pár nappal elvesztettem az útle­velemet. így itthon marad­tunk. Ebben az évben egyéb­ként meglepetésekben sem volt hiány. Tartalékos katona vagyok. Április végén — hét­fői nap volt — behívót ho­zott a postás. Tizennyolc na­pig katonáskodtam. Jövőre szeretnénk a Balatonnál nya­ralni. A feleségem már na­gyon várja, ö a két kis­fiúnkkal gyesen van. Mond­ja is, ha elmegyünk végre nem ő főz, hanem két hétig nekifőznek, s már ez is va­lami. Nagy Tibor Talán majd jövőre Nyitottak maradtunk Több idő a gyerekekre Ajánlások szülőknek és csapatoknak Tartalmasabb úttörőélet, együttműködés a családokkal A gyerekek szélesebb kö­rére ható, értelmes, mara­dandó élményeket nyújtó te­vékenységi formákat kíván kialakítani az úttörőszövet­ség, jobban alapozva a szü­lők részvételére, támogatá­sára — ezeket az elképze­léseket körvonalazta a kö­zelmúltban tartott ülésén az országos elnökség. A testü­let a családokkal való együttműködést szorgalmazó ajánlással fordult az úttörő- csapatokhoz. Az úttörőmozgalomnak szüksége van a céljaival, és törekvéseivel egyetértő szü­lők támogatására — tájékoz­tatták az Űttörőszövetség Országos Tanácsánál az MTI munkatársát. Elmondották: évről évre növekszik az út­törőmozgalom nevelési cél­jainak és feladatainak meg­ismerésére tudatosan törek­vő szülők száma, s közülük sokan vállalnak feladatokat a mozgalmi munkában. Szin­te valamennyi általános is­kolában szervezett kapcsolat alakult ki a szülői munka- közösség és a csapatvezető­ség között. A család felnőtt tagjai leggyakrabban a sport-, a természetjáró, a táborozási és a honvédelmi programok cselekvő részesei, de tovább erősödött az „Egy család, egy őrs” mozgalom is. Az együttműködésre azonban további lehetőségek is kínálkoznak, ezért az út­törőszövetség alkotó munká­ra hívja a gyerekekkel együtt tevékenykedni 'kész felnőtteket, szülőket, nagy­szülőket. Ólyan programok szervezésével, amelyeknek természetes következménye a gyermeki élmény, az út­törők úgy érezhetik, hogy a mozgalom nem csupán ér­tük, hanem általuk is léte­zik — vélekednek a szak­emberek. A társadalmi-közéleti te­vékenységi formák gyakor­lása érdekében az úttörő­szövetség a jövőben szor­galmazza, hogy a gyermek­szerető felnőttek, a pártta­gok, a KISZ-tagak vezesse> nek vitákat aktuális poli­tikai eseményekről, a raj- foglalkozásokon, a klubok­ban, az őrsökben, lehetősé­get adva a párbeszédre is. Be kívánják vonni a szü­lőket a gyerekek és a helyi társadalmi és tömegszerve­zetek képviselői, a körzeti tanácstagok, az országgyűlé­si képviselők közötti talál­kozók szervezésében is. A szülők) az egészséges életmódot, a testi-lelki fej­lődést szolgáló tevékenységi formák gyakoroltatásához is hozzájárulhatnak; például úgy, hogy játszótéri szabad­idős programokon megis­mertetik a gyerekekkel a népi ügyességi és sportjáté­kokat, találkozókat szervez­nek gyerekek és sportolók között, bekapcsolódnak az úttörőtáborok előkészítésébe, a tábori seakprogramok ve­zetésébe. Gyógyító fájdalom Találkoztam egy, elégedetlen, sőt megseb­zett emberrel. Ez önmagá­ban még nem csoda, tele van a mi világunk mostanában ilyenekkel. Van aki okkal, van aki oktalanul elégedet­len. Akad, aki — egyébként feleslegesen, mert hasztala­nul — a környező, egyre nehezebb világra panaszko­dik. Van, aki a közvetlen környezetére. Van, aki az életkörülményeivel elégedet­len, de számomra az a leg­rokonszenvesebb, aki önma­gával az. Az elégedett em­bereket mindig egy kicsit gyanúsnak tartom. Az elége­detleneket viszont kedvelem. Az én elégedetlen, embe­rem három .hónapja, amikor ezelőtt utoljára találkoztam vele, még az elégedettek kö­zé tartozott. Azt mondta, hogy jó állása és szép fize­tése van. Arra a kérdésre, hogy mit csinál, azt a vá­laszt adta, hogy egy válla­lat igazgatóhelyettese. Sőt, ha minden jól megy, rövide­sen igazgató lesz belőle. Mert a főnöke nyugállo­mányba vonul, s ő a váro­mányos. Végeredményben már tizenkét esztendeje ül a helyettesi székben, ki jö­hetne más számításba? Hát jött. Mégpedig pályá­sat útján, egy nála jóval fia­talabb ember. Azt nevezték ki Negyvenesztendős sincs, mégis őmellette döntöttek ismerősöm, ellenében. Ügy vélték, hogy önmagában az a tény, hogy valaki hosszú időt töltött már el a válla­latnál, rendelkezik minden szükséges képesítéssel, sőt nagy gyakorlattal, még nem feltétlenül predesztinál arra, hogy őt nevezzék ki. Ha van jobb, akkor inkább vál­lalni kell, hogy valaki meg­sértődik, mint azt, hogy ne a fellelhető legmegfelelőbb ember kerüljön fontos posz­tokra. Végtére is százmilli­ókkal dolgoznak. És jó len­ne, ha a jövőben még na­gyobb forgalmat bonyolít­hatná le a vállalat, a gyár. Feltéve persze, ha nyeresé­ges termékeket állítanak elő, olyanokat, amire valóban szükség van, és nem olya­nokat, amiket megszoktak. Ez csak érthető, ugye? Az, bizony. Á) nagy több­ség számára feltétlenül. De rendszerint egyetlen egy em­ber számára nem. Akit ked­vezőtlenül érint, az általá­ban mindannyiunk által el­fogadott elvek gyakorlati ér­vényesítése. Mint az én is­merősöm is, aki elégedett emberből hirtelen elégedet­lenné vált. Felháborodva új­ságolta, hogy olyan csú­nyán bántak el vele, hogy ő ezt a megszégyenülést nem is viseli el tovább. Keres magának egy másik munka­helyet. Már meg is ígérték, hogy valahol, egy nagyvál­lalatnál műszaki-technikai tanácsadóként elhelyezik. Akkor sem fogja őt ugrál­tatni egy nála jóval fiata­labb, akinek még ott volt a tojáshéj azon a bizonyos testrészén, amellyel most az igazgatói székben terpeszke­dik. Terpeszkedik? A beszélge­tés további folyamán gyor­san kiderült, hogy inkább „ugrál”. Semmi nem) jó ne­ki, ami előzőleg jó volt. Volt bátorsága évtizedes szoká­sokat megbolygatni. Mintha előtte nem lettek volna má­sok, akik értették a dolgu­kat. így háti az „egész tár­saság” fel van háborodva. És „senkinek nincs kedve a munkához”. Nemcsak ő hagyja ott ezt a munkahe­lyet, hanem mások is. Olya­nok, akik húsz-huszonöt évig ott dolgoztak. Hát nem fel­háborító? Tudj’ isten. Nem örvende­tes ugyan, ha valaki sok év után úgy érzi, hogy munka­helyet kell változtatnia, de az még kevésbé, ha valahol főként azzal törődnek, meg­maradjon ott mindenki, aki addig megmaradt, s jól érezze magát. Végeredmény­ben a vállalatok, a gyárak — ezt megint csak úgy ál­talában tudjuk valamennyi­en — azért léteznek, hogy értékeket hozzanak létre. Igaz, ebben a folyamatban a legfontosabb tényező az ott dolgozók tudása, tapasztala­ta, hozzáértése, de az elkép­zelhető, hogy ez az ott, azo­nos íróasztal mögötti mun­kahelyen eltöltött idővel arányosan nem növekszik, sőt, bizonyos körülmények között csökken. Illetőleg: nem fejlődik az idők kö­vetelményeivel párhuzamo­san. azoknak megfelelően. Változik a világ, a gazda­ság, az emberek pedig nem mindig változnak velük. Nem új dolog ez sem, már a régi Rómában visszasír­ták azt a bizonyos arany­kort. El is bukott a Római Birodalom, de persze nem ezért. Vagy nemcsak ezért. A kivívott jogok nem ter­jedhetnek ki arra, hogy va­laki visszafogja az új fel­adatok kijelölését, azok meg­valósítását, egyszerűen azért, mert azok nagyobb erőfeszi- téseket követelnek tőlük. Akárhány éves is legyen va­laki, szerény véleményem szerint, nincs joga rá, hogy azt kívánja: a körülmények alkalmazkodjanak hozzá, ő már annyit dolgozott életé­ben, hogy szeretne nyugod­tan élni. A világ ugyanis, amiben élünk, nem nyugodt. Nyugtalanságra azért nincs okunk, ha képesek vagyunk alkalmazkodni. És nem azt várjuk, hogy a világ a mi nyugalmunk kedvéért meg­nyugodjon. Az én elégedetlen embe­rem azonban mindezt nem értette meg. És felháborod­va mesélte, hogy amióta ott az új főnök, hány emberrel kapott össze. Ügy, hogy egy vicc jár körbe a vállalat­nál. A sebészorvost megkér­dezi az asszisztense: „Med­dig operálunk még, profesz- szor úr? Szegény betegből már alig marad valami.. Mire a professzor: „Operá­lunk?? Hát nem bonco­lunk?” A magam részéről úgy gondolom, hogy a vicc bár nem rossz, ide nem vo­natkozik. Gyógyítanak, nem boncolnak. Persze, az operá­ció fájdalmas is lehet. Idő kell, amíg behegednek a se­bek. Fájdalmat okozni nem jó. Az életben tartáshoz azonban néha szükség van rá. Fájdalom, de ezt nem sza­bad elhallgatni... KS Szomorú statisztika Alig csökkent a vízi balesetek száma Díszoklevél orvosoknak, gyógyszerészek­nek A Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetemen jubileumi díszoklevéllel tüntettek ki 126 orvost és gyógyszerészt, akik több évtizeddel ezelőtt szerezték meg diplomájukat. Tegnap az egyetem elméleti épületéiben tartott rendkívü­li tanácsülésen dr. Szécsény Andor rektor köszöntötte az egyetem egykori hallgatóit, oktatóit. Beszédében szólt arról, hogy elismerés és tisztelet illeti a Mtüntetet­tek áldozatos munkáját, amellyel orvoshivatásukat teljesítették, és elősegítették a magyar egészségügy fej­lesztését. A Belügyminisztérium tá­jékoztatása szerint idén, a három nyári, hónapban 180 ember fulladt vízbe meggon­dolatlanság, figyelmetlenség, felelőtlenség következtében. Ez ugyan ötvenhattal keve­sebb, mint az előző év azo­nos időszakában bekövetke­zett vízi tragédiák száma, de így is nagyon sok. Különö­sen, ha figyelembe vesszük, hogy az áldozatok közül 20—20 volt 14 éven aluli gyermek, illetőleg a 14—18 év közötti fiatalkorú, 51-en pedig 30 évesnél fiatalabbak voltak. Emellett mintegy 200 embert — többségüket a Ba­latonból — a vízi rendőrök, a hajósok, önkéntes rend­őrök, vízi sportolók életve­szélyes helyzetből mentet­tek ki. A Belügyminisztérium szak­embereinek tapasztalatai szerint most az elkövetke­zendő téli hónapok legfőbb veszélyforrása a jég. Évente számos csúszkáló, korcsolyá­zó gyermek esik áldozatul az úgynevezett jégbaleseteknek. Ok: az alkohol címmel kiállítás nyílt Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Az érdeklődők november 17-ig naponta 10—18 óráig tekinthetik meg

Next

/
Thumbnails
Contents