Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-10 / 264. szám

1984. NOVEMBER 10. 4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I Arcképvázlat I II hivatásos pártfogó Mindenekelőtt két véglet jellemző feladatkörére. Egy­részt — mint a szolnoki munkásőregység törzsimun­katársa — a legfegyelmezet- tebb fegyveres testület tag­jai között végez politikai nevelőimunkát, másrészt — mint hivatásos pártfogó — a társadalom legfegyelme­zetlenebb elemeit igyekszik jó útra téríteni. Mondok Dezső természe­tesnek tartja ezt, és elmo­solyodik, amikor azt kér­dem tőle, hogy a munká­ban, emberi magatartásban egyaránt példamutató mun­kásőri környezet után nem viszket a tenyere, meggyő­zés helyett nem kenne le szívesebben egy jókora po­font annak, akinek még a börtön sem szolgált tanul­ságul ? — Nem gondolok ilyes­mire, és nem is lenne cél­ravezető. A helyes pedagó­giai módszereket kell meg­találni minden tévútra ke­rült ember és egyúttal a társadalom érdekében. Amikor — gyermekkori vágyát követve — diplomát szerzett az egyetemen, nem gondolta, hogy pedagógiai tudását így hasznosítja majd. Mindenesetre nagy hasznára van munkájában az, hogy bánni tud az em­berekkel. És meggyőződéssel mondja a hivatásos pártfo­gói felügyelet alá kerülők­nek azt, amit gyermekkorá­ban tanáraitól hallott: „Mindenre van lehetőség, mindent el lehet érni, csak nektek is akarni kell.” Negyvenéves, egyidős a felszabad ulással. — Tősgyökeres szolnoki család a mienk. A múlt század elején született déd­apám sírja még megvan a temető halottasházánál. Szü­léimét a kényszer, a mun­kanélküliség hajtotta Pécel- re, de testvéreimet Szolno­kon szülte édesanyám. Ve­lem már nem tudott haza­jönni, ment Itt húzódott a front. Mondják is sokszor tréfálkozva, hogy te beszélsz Szolnokról, hiszen nem is vagy idevalósi. Én meg azt mondom, az egész hazáját kell, hogy szeresse az em­ber. Átlag kilencven pártfo- goltja van. Örömmel mond­ja: ■ : I *!'( — A közhiedelemmel el­lentétben sok tévútra került embert meg lehet nyerni a becsületes élet számára. Mindig abból indulok ki, hogy senki sem születik bű­nözőnek, és a jó útra térés nem sétagyaloglás annak sem, aki meg akar javulni. Az is esetük, botlik, belénk kapaszkodik, de az a fontos, hogy talpra akar állni. Egyébként az önmagukból kivetkőzött embereknek is vannak érzékeny pontjaik, csak meg kell találni. — És mi van akkor,Jia ez nem sikerül? — Szemrebbenés nélkül javaslom a visszaküldését a büntetés végrehajtási inté­zetbe annak a bűnözőnek, aki a legnagyobb jószándék és segítőkészség ellenére sem hajlandó a normális, becsületes életbe belekóstol­ni. — Nem fél, hogy baja es­het emiatt? — Ha félnék, abbahagy­nám ezt a munkáit. Soha­sem fenyegettek. Méltányol­ják, hogy mindig nyílt kár­tyákkal játszom. A pártfo­goltak tudják, hogy mit akarok, sosem intézlkedek a hátuk mögött. Tisztában vannak azzal; számomra az a fontos, hogy talpra állja­nak. Ezért rendszeres velük a kapcsolatom, nemcsak „aktaszinten” ismerem őket. Egy-egy pártfogóiból a tel­jes kép kialakítása okoz számomra gondot, nem pe­dig a munkahely és a szál­lás biztosítása az illető szá­mára. Azt csak rutinfeladat­nak tartom. Nehézséget in­kább az jelent, hogy meg­értessem a börtönből szaba­dultakkal, hogy több év el­szalasztott örömét nem lehet egy hónán alatt pótolni. Aki irreális álmokkal szabadul, és nem ért; meg, hogy min­denért meg kell dolgozni, azt kíméletlenül visszajut­tatom. Sajnos, a nevelésben én sem vagyok mindenható. Azit hinné az ember, hogy a börtönből szabadultakkal szemben széles körű és szin­te leküzdhetetlen az előíté­let. Mondok Dézső szerint nem az: — Nem olyan fekete a közvélemény. Előítéletet nem azért tanúsít valakivel szemben bárki is, mert az egyszeri megbomlásból bör­tönbe került. Annak segít­séget nyújt a talpraállás- hoz. A dolgozók ellenszenvét inkább az alapvető viselke­dési normák hiánya váltja ki, vagy az, ha valakinek harminc munkahely szere­pel a munkakönyvében. A lényeg az: aki becsületesen akar élni, az tud is, füg­getlenül attól, hogy hány évet töltött - börtönben. Társadalmi megbízatása és hivatása között megtalálja a kapcsolatot: — A pedagógiai gyakorlat igen hasznos a hivatásos pártfogói munkában, de tár­sadalmi összefogás nélkül hatástalan. A pártfogoltak ügyében nem tudok olyan üzembe menni, ahol ne dol­goznának és ne segítenének munkásőrök. Természetesen nemcsak azok segítenek, de rájuk mindig a legteljesebb mértékben számíthatok. — A hivatásos pártfogói munkájával járó nehézségek egyértelműek. Okoz-e gon­dot a munkásőrségben vég­zett politikai nevelőmunka? — A testületben természe­tesen más jellegű a felada­tom, mint napi munkám során. A munkásőrségben azt kell elérnünk, hogy az állomány minden tagja feddhetetlen legyen. Ezért viszony az itteni kommunis­ta közösségnek állandóan munkálkodnia kell, elérni, hogy egyikőnk se vétsen az önként vállalt szabályok el­len. A munikásőrök is a tár­sadalomban élnek, az otta­ni hatások őket is érik. Ar­ra törekszem, hogy ne nega­tívan érjék őket, hiszen ha egy munkásőr hibát követ el, az rossz fényt vet az egész testületre. Annak te­kintélyét rombolni egyik- őnknek sem szabad. Termé­szetesen engem is nevel ez a kollektíva. Úgy vélem, a tisztánlátáshoz számomra nélkülözhetetlen az a kont­roll, az az őszinte légkör, ami jellemző a munkásőr­ségre. Simon Béla Találkozások Égen és földön Dokumentum- riportsorozatunk előző folytatásaiban a Szolnok felszabadítá­sával összefüggő eseményeket idéztük. A felhők szinte a kémé­nyek között úsztak. A tor­pedó-orrú gépek csak egy- egy pillanatra villantak ki a mosókonyha gőzére hason­lító ködös, vizes gomolygás- ból. „Menetrendszerűen” szálltak hármas rajokban, percenként egymás után. El­húztak a folyó holt-ága fö­lött, merőlegesen 'repültek rá a Tiszára, jó háromne­gyed kört írtak le a város tornyai körül s a sűrűn fel­szaggatott Szolnok—Buda­pest sínpáron repültek északnyugatnak. Iljusin 10- esek voltak, ar híres csatare­pülők, a német páncélosok rémei. A korabeli képet Georgij Tyimofejevics Beregovoj űr­hajóstábornoknak idéztük. — Nehéz idők voltak, la­tyakos, süppeteg mezőkről szálltunk fel, alattunk min­denütt a pusztulás. Ezre- dünk, amely az 5. légi had­sereghez tartozott, először egy Nádudvar melletti szük­ség repülőtérről felszállva avatkozott be a Debrecen és Szolnok környéki harcokba. A légicsatákról nem szíve­sen beszélek, de annál in­kább azokról az egyszerű emberekről, akik a repülő­tér környékén laktak. Meg­meghívtak bennünket va­csorára,! őszinték, kedvesek voltak. Láttuk, szűkösen él­nek, vittünk nekik dohányt, ezt, azt, apróságokat, — a {gyerekeknek meg /rendsze­resen odaadtuk a csokoládé ellátmányt. Emlékszem Prjaisenyikov barátom ese­tére. Látja, csak benne va­gyunk a háborúban! Akkor a Bucsa-telepi repülőtérről Szálltunk fel, s Alekszandr gépét valahol Szolnok— Jászberény térségében ta­lálat érte. Megsirattam, drá­ga jó barátomat.. . Képzel­heti, mekkora volt az öröm, amikor három nap múlva beállított Alekszandr a re­pülőtérre, csizmában, tetői­től talpig parasztruhában. Elmondta, kiugrott, de a föl­det éréskor nagyon megütöt­te magát. Elájult, ott fa­gyott volna meg a havas, je­ges, latyakos földön, ha a környékbeli parasztembe­rek rá nem találnak. Meleg­re vitték, átöltöztették, majd faluról falura adták tovább, át a frontvonalon... — A szemtanúk feljegyez­ték, hogy a Szolnok alatti — Tiszavezseny—Tószeg — szovjet hídfőállításokat Ilju­sin csatagépek biztosították 1944. októberében, ön ezi- dőtájt kapta meg először a Szovjetunió Hőse kitüntetést. — Pontosan október 26- án. Jól emlékszem az emlí­tett bevetésekre, az alattunk elterülő tájra, Törökszent'r’ miklósra, Szajol és Szolnok vasúticsomópontjára és a Tiszára. 1944. novemberében települtünk át a szolnoki re­pülőtérre, a Jászberény— Hatvan környékén előre hyomuló csapataink légi tá­mogatása volt a feladatunk, majd a budapesti harcokba avatkoztunk be. — Hány bevetést írtak be repülési naplójukba? — A háború végét Cseh­szlovákiában értem meg, addig 185 harci bevetésen vettem részt... — Volosznyikov gárdaőr­mester esetéről tudott an­nak idején. ..? — Hogyne, itt történt Szolnokon... A hihetetlennek tűnő eset­ről P. Luknyickij szovjet ha­ditudósító írt riportot. „Egy légicsatában rendkívüli (sőt a repülés történetében egye­dülálló!) eset történt: egy fiú a sérült gépből kiugorva ej­tőernyő nélkül esett a föld­re, két kilométeres magas­ságból, s ép egészséges ma­radt. Amikor találkoztam a pilótákkal, akik ezt a fan­tasztikus históriát elmond­ták nekem, őszintén szólva kételkedtem szavaik igazá­ban, s haladéktalanul elszá­guldottam a 132. harcirepü­lő ezredhez, amelynél ez a hihetetlen eset történt. Az ezred aznap Szolnokon tar­tózkodott. Germogen Geor- gijevics Volosznyikov gár­daőrmester szürke sze­mű, szőke hajú, 20 éves legény, Kurgan városá­ban született. December 11- én Szolnokon szálltunk fel, meséli, éppen átrepültük a frontot, amikor 18 Focke- Wulf 190-es és Messersch- mitt Itámad ránk.. . Kettőt lelőttem, a hátsó géppuská­val — rádiós lövész voltam — de hamarosan találatot kaptunk. A pilóta már ug­rott is. Nagynehezen szaba­dultam a géptől. De hiába rántottam meg a kioldó gyűrűt, az ejtőernyő nem nyílt ki, a zsinórok összete- keredtek és ráfonódtak a lá­bamra, az ejtőernyőm meg olyan lett, mint egy gombo­lyag. Most aztán vége! A géppel együtt zuhantam, olyan 20—30 méterrel volt alattam az én hűséges ma­daram. Én összevissza buk­fenceztem, az IL—10-es pe­dig olyan dugóhúzóféle alak­ban közeledett a földhöz. 1nem égett, nem füstölt, zu­hant. .. De ekkor ezt nem lett volna időm elmondani, magyarázza a fiatal őrmes­ter. Még a levegőben olyan ütést kaptam, hogy felordí­tottam a fájdalomtól. Mint­ha minden csontom dara­bokra tört volna. S szinte ugyanebben a pillanatloan jókora ütést éreztem a. há­tamon — háttal estem a földre. Ömlött a fülemből a vér, de éltem. Az Iljusinom földbecsapódásakor keletke­zett robbanás, illetve lég­nyomás mentett meg... Pont alattam történik a becsapó­dás, a légnyomás, mint vala­mi hatalmas kéz elkapott, majd erejét veszítve néhány méterre a felrobbant géptől a földre huppantott... El ne felejtse, Iván Tyelenkov al­hadnagy, a pilótám ejtőer­nyővel szerencsésen földet ért. Nem akart hinni a sze­mének, hogy életben ta­lált..:” A riport 1944. december' 17-én készült Szolnokon, a repülőtéren. A várost köz­ben a németek bombázták. Zsemlye Ferenc volt pol­gármester emlékeiből: — November 16-án tar­tottuk a legális párt szolno­ki szervezetének alakuló ülését a Mária-utcán, a volt katolikus legényegylet szék­házában,! Bizony, háborús1 teendőink voltak ekkor is, hiszen még december 22-én és 24-én is német bombatá­madás érte a várost... Tiszai Lajos Következik: Misa tizedes A Szolnoki Cukorgyár kiégett csarnoka Az első falragasz, amely az élet normalizálására hív fej nmia ft i aa»i amua -Jí/KÍi’JSoJtoaM'. __p- » — i . sz. ?mm- .. f»» ... ...................„.ftPífK.A3bíiUltJ; m i <•. j(***v**»>á**? í * ,«< - ««t .•■í.úú, —L’r.rtrm.Tr" ■ —-y Ultimen-• -•* • » Ur«.vf.«M » '• „„ , ••***"■'* r.* K»!SS. ...........­*«*«**» f *rW ...... <*­U lltt, * .»,* ''a"***** *”* * “ •*■* |vui. • M *** '“**'*"* A híres Iljusin csatarepülők Megújul a HilcLérmes város, Nagykanizsa főtere. Képünkön: a beállványozott Vas­ember-ház homlokzata

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents