Szolnok Megyei Néplap, 1984. november (35. évfolyam, 257-280. szám)

1984-11-10 / 264. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1984. NOVEMBER 10. I lKommen!) Kárunk I Céltudatos tárgyalásokat! G ““l smét a leszerelés I I kérdéseire terelő- ■ I dött a világ figyel- —I me. Andrej Gromi- ko a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom évforduló­ján mondott beszédében újó­lag hangsúlyozta: a Szovjet­unió továbbra is elkötelezett a fegyverzetek korlátozása és csökkentése iránt, és kész a komoly és becsületes tárgya­lásokra. Különös jiyomaté- kot ad a szovjet külügymi­niszter megnyilatkozásának az a körülmény hogy azon a napon hangzott el. amikor az Egyesült Államokban megnyitották a szavazóhelyi­ségeket. Azóta ismertté vált, hogy Ronald Reagant másod­szor is az USA elnökévé vá­lasztották. A kampány má­sodik szakaszában Reagan a Szovjetunióval folytatandó érdemi párbeszédre tett ígé­retet. A nemzetközi iközlemény most kíváncsian várja, va­jon az elnök állja-e a szavát, s a szovjet leszerelési javas­latokról, a Szovjetunió tár­gyalási készségéről végre tu­domást vesz-e a Fehér Ház? Erre — sajnos az utóbbi években Washington semmi­féle hajlandóságot nem mu­tatott, s emiatt a feszültség rendkívül veszélyes mérték­ben megnőtt. Üjabb fontos leszerelési ja­vaslatot tettek a szocialista és az el nem kötelezett or­szágok az ENSZ-ben. A köz­gyűlés leszerelési és nemzet­közi biztonsági kérdésekkel foglalkozó 1. számú bizottsá­gában két közös! indítványt terjesztettek elő. Az első az atomfegyver-kísérletek azon­nali betiltását szorgalmazza. Aligha szükséges bővebben méltatni, milyen nemzetközi jelentősége van ennek a ja­vaslatnak ma, amikor a nuk­leáris fenyegetettség szintje roppant mértékben megnőtt, s a tömegpusztító fegyverek valóságos arzenálja néz egy­mással farkasszemet konti­nensünkön is. Egy másik, ugyancsak közösen előter­jesztett javaslat, azt célozza, hogy hívjanak össze le­szerelési konferenciát, amelyen kimunkálnák a neutronfegyver gyártá­sának és rendszerbe állí­tásának, valamint bevetésé­nek a tilalmáról szóló egyez­ményt. Az amerikaiak és bi­zonyos NATO-stratégiák ál­tal cinikusan „humánus fegyverként” emlegetett ne­utronfegyver gyártását Rea­gan elnök ismét engedélyezte, ami beláthatatlan következ­ményekkel járhat a fegyver­kezési versenyben. szocialista Interna- cionálé is felismerte a jelenlegi világ- helyzet veszélyeit. A szervezet leszerelési bizott­sága a napokban Tokióban ülésezett. Pénteken közzétett felhívásában mind a hagyo­mányos, mind az atomfegy­verek terén leszerelést és céltudatos tárgyalásokat sür­getett a testület. Egyszers­mind hangsúlyozták: a kato­nai kiadásokat világszerte csökkenteni kell. Tizenhét szocialista és szociáldemok­rata párt képviselői tekin­tették át a nemzetközi hely­zetet. Aligha véletlen, hogy az ülésen elfogadott doku­mentum nyomatékkai hang­súlyozta: a Szovjetunió már kifejezte készségét a tárgya­lásokra. A következő lépést az Egyesült Államoktól vár­ja a szocialista Internacio- nálé. Pontosabban: nemcsak a szocialista és a szociáldemok­rata pártok világszervezete, hanem földünk minden lakó­ja. aki aggódik a világ jelen­legi állapota és főleg jövője miatt. Gyapay Dénes Amerikai provokációk Nicaragua a BT összehívását kérte (Folytatás az 1. oldalról.) tér szerdán két amerikai ha­dihajó és egy C—130-as har­ci gép provokációi miatt küldött tiltakozó jegyzéket az amerikai külügyminisz­ternek. ­A tiltakozó jegyzék meg­állapítja, hogy a Honduras felől behatoló amerikai kémrepülőgép átrepült egész Nicaragua felett és az Atlan­ti-óceán partján fekvő Blue- fields kikötő térségében hagyta el az ország légte­rét. A jegyzék emlékeztet arra, hogy egy SR—71 típu­sú gép október 31-én hason­ló kémrepülést végzett. Az amerikai kormány po­litikájának fokozódó agresz- szivitása miatt Nicaraguá­nak joga van beszerezni azokat az eszközöket, ame­lyek szavatolják az ország területének védelmét — mu­tat rá a jegyzék. Az ok­mány ugyanakkor megálla­pítja, hogy Nicaraguának nincsenek és nem is lesznék agresszív tervei. A nicara- guai kormány követeli az amerikai kémakciók és a Nicaragua elleni interven­ciót előkészítő lépések hala­déktalan beszüntetését. A washingtoni Fehér Ház a választások után hangne­met váltott, s a „béküléke- nyebb” nyilatkozatokat kö­vetően veszélyesen növeli a feszültséget Közép-Ameri- kában, ürügyet keres a san­dinista forradalom felszá­molására — hangsúlyozza tegnapi kommentárjában Szergej Kulik, a TASZ'Sp szovjet hírügynökség poli­tikai szemleirója. A kommentátor emlékez­tet arra, a napokban kibon­takozott amerikai propa­gandakampányra, amelynek célja elhitetni az Egyesült Államok közvéleményével, hogy a Bakuriani nevű szov­jet teherhajó — amely szer­dán kötött ki a nicaraguai Corinto kikötőjében — állí­tólag „az Egyesült Államok biztonságát fenyegető”, ka­tonai rendeltetésű rako­mányt szállított. Egyes la­pok egyenesen azt állítják, hogy a Bakuriani teherhajó tucatnyi MÍG—21 repülő­gépet hajózott be. Az újabb, provokációs céllal terjesztett rágalom­mal Washington megpróbál­ja igazolni Nicaragua-elle- nes politikáját — állapítja meg a TASZSZ szemleírója. Tény viszont, hogy az amerikai haditengerészet — 25 hadihajó bevetésével — nagyszabású flottagyakorla­tokat rendez a Karib-tenge- ren. Még a The New York Times című amerikai lap is kénytelen volt elismerni tegnapi számában, hogy „Washingtont elárasztották a nicaraguai beavatkozásról keringő hírek” — hangsú­lyozza végezetül a TASZSZ politikai szemleírója. 0 Szovjetunió kész az építőjellegű munkára A stockholmi konferencia hozzájárulhat és hozzá is kell, hogy járuljon az euró­pai helyzet javulásához — jelentette ki Oleg Grinyev- szkij szovjet küldöttségveze­tő Stockholmban, az európai bizalom, és biztonságerősítő intézkedésekkel, valamint a leszereléssel foglalkozó kon­ferencia tegnapi ülésén. Erre irányúinak azok a szovjet javaslatok, amelyek egyebek között szorgalmaz­zák a katonai erő alkalmazá­sát kizáró megállapodás megkötését valamint azt, hogy az atomhatalmak — a szovjet példát követve — vállaljanak kötelezettséget arra, hogy lemondanak a nukleáris [fegyver elsőként való bevetéséről — állapítot­ta meg Oleg Grinyevszkij. Az európai katonai szemben­állás csökkentését célozzák a Szovjetunió egyéb, nevezete­sen a katonai intézkedésekre vonatkozó idítvánnyai is, amelyek mind jellegükben, mind méreteikben túlmutat­nak a helsinki záródokumen­tumban foglaltakon. Grinyevszkij leszögezte: régen megérett az idő arra, hogy konkrét tárgyalásokra kerüljön sor az európai bi­zalom. és biztonságerősítő intézkedésekről az érintett felek álláspontjának figye­lembevételével. A Szovjet­unió kész a tárgyszerű együtt­működésre bárkivel, aki ko­molyan törekszik e célok el­érésére. A stockholmi kon­ferencia alakulása megmu­tatja majd, hogy a NATO- országok készek-e az építő­jellegű munkára — hangsú­lyozta végezetül a szovjet küldöttség vezetője. Mitterrand—Craxi megbeszélései Párizsban Tegnap délelőtt francia— olasz csúcstalálkozó kezdő­dött a francia fővárosban. Bettino Craxi olasz minisz­terelnököt hét minisztere (kísérte el a tárgyalásokra. Délelőtt előbb Mitterrand elnök és Craxi miniszterel­nök folytatott négyszemközti megbeszélést az Elysée-palo- tában, majd a megbeszélésbe bekapcsolódtak a külügymi­niszterek is. Délután kibő­vített ülést tartottak a két kormány több tagjának, el­sősorban a gazdasági és kul­turális kérdésekkel foglalko­zó minisztereknek részvéte­lével. A találkozót a kora­esti óráikban Mitterrand el­nök és Craxi miniszterelnök közös sajtóértekezlete fejezte be. ETIÓPIA Több mint 6 millió éhező Mengisztiu Hailé Mariam etiópiai állam- és kormány­fő fogadta Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt, és tájékoz­tatta őt azokról az intézke­désekről, amelyeket kormá­nya tett a szárazság követ­kezményéinek leküzdésére. Mengisztu elmondta, hogy az éhezők száma hatmillió felett van Wdlo, Gondar, Tigre és Eritrea tartomá­nyokban. Ezeken a vidéke­ken az utóbbi hónapokban ezrek haltak éhen. Az or­szág tizennégy főkormány­zóságából tizenhármat érint a szárazság. Az etiópiai vezető háláját fejezte ki azoknak a kormá­nyoknak és nemzetközi szer­vezeteknek, amelyek segítsé­get nyújtanak Etiópiának. A találkozón Pérez de Cuellar biztosította az etiópiai veze­tőt arról, hogy az ENSZ a jö­vőben is támogatja az afri­kai ország kormányának erő­feszítéseit a szárazság kö­vetkezményeinek leküzdésé­re. Közös törekvésünk a béke megőrzése A magyar — indonéz kapcsolatokról Pozsgay Imre Havannában A kubai Forradalom Vé­delmére Alakult Bizottságok Országos Tanácsának meg­hívására magyar népfront­küldöttség érkezett Havan­nába. A delegációi Pozsgay Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Ha­zafias Népfront Országos! Ta­nácsának főtitkára vezeti. A Hazafias Népfront kül­döttségét Maria Teresa Mal- mierca, a kubai Forradalom Védelmére Alakult Bizottsá­gok Országos Tanácsának elnökhelyettese és Carol Mi­randa, a Kubai KP Központi Bizottságának osztályvezető­je fogadta Havanna nemzet­közi repülőterén. Vietnami—kínai határ Fegyveres összecsapások Az utóbbi hónap viszony­lagos nyugalma után ismét fegyveres összecsapásokra került sor a vietnami—kínai határon. November első hetében a kínai tüzérség újból több al­kalommal ágyúzta a vietna­mi Ha Tuyen tartomány Vi Xuyen járását. Ezután a kí­nai gyalogság egységei meg­próbáltak behatolni Vietnam területére, de a járás népi milíciái kiverték őket. Ha­sonló összetűzések voltak Quan Be járásban is Januárban Japán—amerikai csúcstalálkozó Tokiói kormányforrások tegnap megerősítették ánnak lehetőségét, hogy január el­ső felében japán—amerikai csúcstalálkozóra kerül sor. Ugyanerre utalt a nap folya­mán elhangzott parlamenti nyilatkozatában Abe Sintaro külügyminiszter isi. Hangoz­tatta, hogy Nakaszone Jaszu- hiro miniszterelnök még Ro­nald Reagan hivatalos beik­tatása előtt találkozni kíván, az újraválasztott amerikai elnökkel. Szavaiból kitűnt, hogy ebben az ügyben már folynak az előkészületek, a külügyminiszter ugyanis utalt a csúcstalálkozó lehet­séges helyszínére és annak napirendjére. Kijelentette, hogy a tárgyalásokat az Egyesült Államokban, de — mint fogalmazott — minden valószínűség szerint nem Washingtoniban tartják. Tudunk egymásról, de nem ismerjük eléggé egymást — körülbelül így lehetne össze­foglalni a magyar—indonéz kapcsolatok állását. A 16 ezer sziget országával, ahová a jövő héten először látogat el magyar államfő, 1955-ben jött létre a diplomáciai vi­szony. Azóta több megálla­podás. szerződés adott kere­tet e kapcsolatnak. 1960-ban az indonéz elnök járt Ma­gyarországon, 1961-ben mi­niszterelnökünk látogatott a távoli országba. Ez a gyors fejlődés azonban lelassult az 1965-ös indoné­ziai fordulat után, s csak a hetvenes évek elején élén­kültek fel ismét a politikai kapcsolatok. Adam Malik in­donéz külügyminiszter 1974- ben Budapesten járt, Púja Frigyes 1979-ben viszonozta látogatását. Azóta miniszteri vizitekre került sor, s or­szággyűlési küldöttségek ke­resték fel egymás fővárosát. Legutóbb idén októberben AU Wardhana, az Indonéz Köztársaság gazdasági, pénz­ügyi, ipari és a fejlesztési ügyek irányításáért feleilős tárcaközi együttműködési minisztere tárgyalt Budapes­ten a magyar vezetőkkel: megállapították, hogy számos területen van lehetőség a kölcsönösen előnyös együtt­működés fejlesztésére. Az újra kibontakozó kap­csolatépítés politikai alapja az el nem kötelezett Indoné­zia. illetve hazánk közös tö­rekvése a nemzetközi béke megőrzésére; az. hogy a 162 millió lakosú Indonézia Dél- kelet-Ázsia fontos hatalma, amely szerepet játszhat a térség biztonságának szava­tolásában — mint ezt példá­ul az Indiai-óceán békeöve­zetté való nyilvánítására vo­natkozó dj akartai elképzelés mutatja. A nagy távolság is magya­rázza, hogy a gazdasági kap­csolatok szintje mindmáig alacsony — de kétségkívül szerepet játszott ebben több olyan akadály is, amelyet el lehet mozdítani a fejlődés útjából. A kereskedelmi for­galom értéke az 1978 és 1983 közötti időszakban évi 14 és 55 millió dollár között inga­dozott, ám az 1980-ban elért legmagasabb szintet vissza­esés követte. Tavaly csak 14 millió dollár volt a kétolda­lú árucsere összege, és idén sem várható több. Magyarország gyógyszer- alapanyagokat, műtrágyát, izzólámpa- és fénycsőalkat­részeket, vákuumtechnikai berendezéseket, műszereket, elektromos szerelési anyago­kat szállított a távoli szige­tekre, ugyanakkor sokkal na­gyobb értékben hozott be kávét, ónt, nyersgumit, bor­sot, és egyéb fűszereket, pa­mutszövetet és fonónádat. Már a felsorolás is mutatja, hogy olyasmit adunk el, amit gazdaságosan tudunk előállítani, és olyasmit vásá­rolunk, amire szükségünk van — de mindkét irányban elmarad a forgalom a lehe­tőségektől, és az igényektől, ráadásul a mérleg már 1981 óta passzív számunkra. Ezt a helyzetet többek kö­zött az is magyarázta, hogy korábban hazánknak nem volt módja bekapcsolódni az indonéziai tőkebefektetések felét kitevő állami beruházá­sokba — ezen a téren azon­ban 1982 óta a helyzet válto­zott, s ma már megfelelő ex­port-finanszírozási és bank­háttér segíthetné a magyar beruházásokat. Ehhez termé­szetesen arra is szükség van, hogy a magyar külkereske­delem az eddiginél jobban felmérje e piac lehetőségeit. A legfelső szintű látogatás nyomán a jövőben megélén­külhetnek az Idegenforgal­mi, a kulturális és műszaki- tudományos kapcsolatok Is — közelebb hozva egymáshoz a két távoli országot. Megkezdődtek a tárgyalások Libanon és Izrael között az iz­raeli megszálló csapatok kivonásáról. A kép az első nakural megbeszélésről készült. (Telefotó — KS.) BUDAPEST A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Ko­lumbiai Komumnista Párt XIV. kongresszusát. TOKIÓ Hagyományos és atomle­szerelést sürgetett, céltuda­tos tárgyalásokra szólított fel a Szocialista Internacio- nálé leszerelési bizottsága. Pénteken közzétett felhívásá­ban a testület rámutatott a fokozódó fegyverkezési ver­seny veszélyeire, és hangsú­lyozta a katonai kiadások mielőbbi csökkentésének szükségességét. NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés szo­ciális, humanitárius és kul­turális kérdésekkel foglalko­zó bizottságában felszólalt Hegyi Tamás, a magyar kül­döttség tagja. Hangoztatta: az ENSZ em­beri jogok védelmét szolgá­ló intézményrendszerének az a feladata, hogy olyan nemzetközi normákat dolgoz­zon ki — s ellenőrizze azok megtartását — amelyek a tömeges és kirívó jogsérté­sek elleni védelmet szolgál­ják. Az alapvető emberi jo­gok között kiemelte a békés élethez, a fejlődéshez és a munkához való jogot. MANILA Hatan meghaltak, tizen­egyen megsebesültek tegnap az egyik manilaí szálloda vendégei közül tűz következ­tében. Két héten belül ez volt a harmadik szállodatűz a Fülöp-szigetek fővárosá­ban; ezért a hatóságok gyúj­togatásra gyanakszanak. SYDNEY Sydneyben tegnap megbé­nult a közlekedés, megsza­kadt az áramellátás, és sok épület megrongálódott az Ausztrália keleti partvidékét sújtó ítéletidő következté­ben. Az áradat 15, mérgező anyagot tartalmazó konté­nert ragadott magával egy nagyüzem területéről. A la­kosságot a város több részé­ből ki kellett telepíteni. TUNISZ Jasszer Arafat, a PFSZ, VB elnöke november végére Ammanba összehívta a Pa­lesztin Nemzeti Tanács (par­lament) ülését — ’jelentették hírügynökségek ammani és tuniszi palesztin forrásokra hivatkozva. Abu Dzsihad, a palesztin erők főparancsno­kának helyettese — aki az ülés megszervezése érdeké­ben a napokban látogatást tett Jordánia fővárosában — kijelentette: végleges a döntés, hogy Ammanban tartják a PNT 17. üléssza­kát, és kezdetét november 29-ére tűzték ki. MEXIKÓVÁROS A béke megerősítése és a nemzetközi gazdasági együtt­működés közötti összefüg­gést hangsúlyozta Miguel de la Madrid mexikói köztár­sasági elnök a KGST-orszá- gok közös kiállítása, a CAMEXPO ’84 csütörtöki ünnepélyes megnyitásán. Va­lamennyi tegnapi lap vezető helyen, fontos politikai ese­ményként számolt be a meg­nyitóról és az elnök szavai­ról,

Next

/
Thumbnails
Contents